Esztergom és Vidéke, 1898

1898-12-24 / 102.szám

Esztergom, 1898. Esztergom és Vidéke* karácsonyi melléklete. KARÁCSONY. Karácsony a család legszebb ünnepe. A legszegényebb család is gyűjtögeti, takaritja filléreit, hogy édes övéinek kedves meglepetést, örömet szerezhessen ez estén. Az emberbaráti szeretetben gazdag lelkek koldusszerepre vállalkoznak, kérve, kopogtatva egyesek ajtain, hogy a nélkülözőket ez ünnepen segélyezhessék. Alig van palota, vagy hajlék, melyben a zöld karácsonyfán, a béke ez olaj ágán ne lobognának a nagy szeretet jelző kicsi gyertyák lángjai! Én, évtizedek óta magánosan, egyedül töltöm e szent estét, nem hatnak el hozzám a föld gyermekeinek örömhangjai, de lelkemmel látom az égi fényt, hallom az angyalsereg ez énekét: „Dicsőség az Istennek a magasságban, békesség a földön a jóakaratú embereknek." Ó UramI Öntsd lelkünkbe igazságod fényét, gyújtsd meg szivünkben szereteted melegét, és hozd meg nekünk a szent békét! YASZARY KOLOS. Béke is ssearatefe. ^JNNEPRE zúgnak a harangok. A gyertyák lángnyelvecskéi, amelyek a karácsonyi asztalok fenyőágain annyi szeretet és örömet fejeztek ki, estére kialusznak. Az éjféli mise hálaadó éneke elhangzik a sötét éjben. De ama sok milliónyi lángnyelvecskék visszfénye és eme hálaadó ének visszhangja hatja át a szent ünnepek napjait is, midőn összegyűlünk a templomokban, hogy egy szívvel és egy lélekkel mondjunk imát, vagy midőn körülüljük a családi asztalt, hol szintén a szeretetnek, a bensőség kapcsainak áldozunk. Szép vagy karácsony ünnepe! Mert szeretetet hirdetsz és szeretetre ianitasz! Ahhoz az örök forráshoz vezetsz, amely éltet, boldogságot ad. Es az a nap, amelyen emberi testet öltött az Istenség, emlékezetes és ünnepnap századok multával ma is. Kihozott ez a sötétség tévelygő utjai és úttalan tévelygései közül és megmutatta az egyenes és igaz ösvényt örökké fénylő világosság szövétnekével. Ünnep a karácsony és az is lesz még nagyon sokáig. Mert ez volt a hajnalhasadás, amely a napot jelezte és hozta meg mindannyiunknak. Már pedig, aki szereti a világosságot, nem felejtheti el azt, aki ezt megadta néki és nem feledheti el azt a napot, amely erről a csodáról, erről az égi jótéteményről lett nevezetes. Az emberi nem megváltásának nagy öröme méltán foglalja el a sziveket. A keresztény hitnek ma is meghódolnak a legnagyobb lángelmék, népek, amelyeknek erkölcseit restaurálta, megihleté dalaikat, tárgyat nyújtott költészetüknek, szobraiknak, beoltotta jellemét minden nemzet lelkébe. A világtörténelmi alak, maga Napóleon igy áradozik : „A világon csak három, nagy hadvezér volt: Nagy Sándor, Caesar és én. De napjainkban ki szereti őket ? Az én emlékem is fenmaradhat 50—60 évig, de szeretni senki sem fog. Csak egy ember van, akit tizenkilenc századon át szerettek az emberek: a Megváltó." A karácsony fordulópontot jelent az emberiség történetében. A magyar nemzet története is fordulóponthoz érkezett. Eljött az idők teljessége, megjön nemsokára a mi karácsonyunk is. Azok a magasztos elvek, amelyekért annyi vér folyt már a szabadság ellen folytatott tusákban, testet öltenek minálunk Is. Nem tarthatják vissza azok sem, akik ép a szent ünnep, a béke, a szeretet havában harcoltak legjobban ellenük. Ezek az eszmék széttördelik és lerombolják a haladás elé épített korlátokat és minden aknamunka dacára — aknamunka soha el nem marad, ahol világosságot akarnak terjeszteni — viszik a nemzetet azon az uton előre, amely csak a boldoguláshoz vezethet. Mert szabadság, teljes és tökéletes szabadság nélkül nem lehet teljes boldogságot képzelni sem. Nem kell ezt hosszan magyarázgatni nekünk, magyaroknak, akiknek a szabadság mindenünk s akik | előtt ez a szent esemény lebegett minden időben. Es amint hozzannát zeng az ajk karácsony reggelén mindenütt, valahol csak egy keresztény is követője lett a Krisztusnak, ugy zengjen ma már a hálaének és áldó dicsőítés az isteni gondviselés ama nagy kegyelméért, amely velünk volt ezer éven keresztül s amely — félretaszítva a feltartóztatókat — nemzetünket az óhajtva sejtett nagyság és Önállóság felé viszi. A magyar nemzetnek a karácsony Örömünnep tehát kétszeresen, mert édes reménységgel tölti el keblünket. Vajha az az isteni világosság, amely ezrek, meg ezrek elméjét elfogta, mikor megértették és követték Krisztus tanait, amelyek egyesitették az ellenséget is a szeretet által: vajha megihletné azokat ts

1 akik a nagy időket és a velük járó kötelességeket, nemzetünk, jövőnk iránt, felfogni és megérteni ma még nem voltak képesek. Vajha ezek is tudnának egyek lenni azokkal, akik félve aggódnak, de még mindig remélve biznak a sikerben, a diadalban. Lehetetlennek is tartjuk, hogy a hazafiság és a magyarságnak hagyományosan bölcs, józan, ítélő esze kudarcot valljon ebben a küzdelemben. A biztos diadal édes reménységei tölti el tehát kebelünket karácsony ünnepén. A magyar nemzet karácsonyára emlékeztet ez a nap. Arra a karácsonyra, amelyet biztos kezekkel készítenek elő a szabadság apostolai és várva várnak hű fiai a magyar nemzetnek! [napja. eBw^&aó á'fWtatta-C indwt, a $xalt^<x, §>&ótnak a -na^auaoft í^^éÁi wxioeze-. ©TLaaam e-tme,*vné$t>, íétte-m ió ott [uoína, G-h, -rux wíiu-i^oBcUmák tetnák a te-m[píom'Ga . .. 91T/ii/*iát3 csvCíaaok Szöh ^ÍWA^Ű íánaja cBi&tatua •mooo'Cuoa a tiac[4j, éJA&a&á&a, Őt -vvaaíjp tys&ahárMxfo titok&atos ^étuj-e [élW4, &Cincc>, a mi o&ivcm&t ujta wmlniyt <St favbott é^o&aka %vo<y\^%\&> ctocXiXMX^ ^Xíj -Cánata wm ai^u-ía3t ooíva |öl3i %o<%\frha wfcaöíté4 a n-i-tet a ö&ived&c: ^fCincs ezo, awclij. a&t ítúte, keÁXsc: LÉVAY SÁNDOR. Az „Esztergom és Vidéke" számára irta: MUNKÁCSY KÁLMÁN. S hogy lassan multak a hosszú századok, a cifra Ránk-cimer is megfakult idővel a szétfoszló pergameneken. Az aranyos mezőben ágaskodó medve fekete bundájáról erősen lefogyott a pamacsos szőr és ostromba mancsaiban elporlott a görbe, széles pengéjű, szablya. Csak a hatszázados Ránk-vér őrizte meg mindig frisseségét, tisztaságát, pirosságát. Az ezüstpikkelyes páncélingek és a tollforgós érc-sisakok régen a lomtárba kerültek, de az apák ősi természetét a szürke redingot-k és a narancs december 24.