Esztergom és Vidéke, 1898

1898-03-17 / 22.szám

zodalmát, egy sem találta oly bátor elszántnak és minden áldozatra hazáért és szabadságért késznek, mint az a csodálatteljes korszak, melyet 1848 és 49-be élt küzdött és szenvedett át, az Öröm lelkesedés és diadal, majd meg a fájdalom bánat és gyász egymást gyorsan követő változatai között. S ha azt kérdezné tőlem valaki : mi történt hát 1848-ban és mi teszi nekünk magyaroknak oly emlékezetessé március 15-ikét, annak egy hasonlattal felelnék. Örök időtől fennragyog a& égboltozaton a világosságot és meleget árasztó, az alvó természetet uj életre ébresztő, égi test: a nap. Félelmetes hosszú, zord és sötét éjc kákákon már-már ugy rémlik, hogy soha sem lesz hajnal s ime rövid derengés után felkél a ragyogó nap teljes fényében és újra világosság lesz a földön, A emberek milliói, apraja nagyja, fiatalja öregje, tudós és tudatlan, ugy azok, kik tudják hogy mi ez égi test, mint azok, kik erről soha sem gondolkoztak, örömrepesve üdvözlik a napot és dicsőitik Teremtőiét. -—- Egy íiy najnainasadást, a szabadság hajnalának fölkeltét és felragyogását élte át 50 év előtt világrészünk több nemzete s ma, márczius 15-én van 50 edik évfordulója annak, hogy rövid megszakitásokkal majd negyedfél századig tartott sötét éj után, a szabadság napjának fényözöne sugározta be szép hazánkat Kárpátoktól Adriáig. Légy üdvözölve, te drága nap ! és legyetek üdvözölve, ti drága honfiak ! kik azt megteremtették. Örök életét és el nem muló emlékezetet biztosit néktek a hálás magyar nemzet, szivében. Nézzétek "un ez ősi magyar város polgárait, fiait és leányait! mind eljöttünk, hogy áldást mondjunk emléketekre s fennen hangoztassuk a költővel : Riadozva szálljon harsogó dicsének Millió ajakról föl a magas égnek ! Reszkessen a menybolt s reszkesen a [föld meg. Zengő orkánjától kitörő örömnek. Haza és szabadságszeretetünk tüzét a kegyelet és emlékezés oltártüzénél uj gangra gyújtani: ez a magasztos czél gyűjtött bennünket össze ma is, ama nagy nap ötvenedik évfordulóján; de nem először ma, midőn a nemzet örömében osztozik immár a legelső magyar ember, a király is, atyai szeretettel viszonozva hü népe hódolatát és odaadó ragaszkodását, — nem ma ünnepli elő ször e város lelkes, hazafias polgársága a minden magyar előtt szent napot, márczius 15-ikét; megünnepeltük mi ezt eddig is minden évben, ha nem is diszközgyülésel a Szentháromság szobránál

x de megünnepeltük a honvéd temetőben a szentelt sírhalmok fölött. Hisz^-^az első keresztényejcjs~a_~vj& sírjánál gyüíztelTimáík és áhítatuk végzésére, időn a pogányok üldözése, meggál

*a a szent áldozat nyilvános bemutatását. Emlékednek, szent szabadság szülő napja, immár itt szentelünk ünnepet, kitárhatjuk sziveinket, melyek ma ép ugy telvék a lelkesedés- és hazaszeretettől, miként az elődöké 50 év előtt. Ha akkor a szabadság kivívását nyomon követő zivataros események vérző sebeket ütöttek is a nemzet szivén, e sebeket rég begyógyította a nemzet őrangyalának balzsamos keze, melyre Isten áldását kérjük ; s ha volna is szivünkben a 4.8 szellemétől eltérni látszó idők miatt csalódás, és keserűség, ezt a mai örömnapon nem erezi senki. Tisztelt ünneplő közönség ! Ugy gondolom, hogy nem végezném helyeden feladatomat, ha a visszaemlékezé^unne-pén, a szabadság napjának fölkelését március 15-ikét megelőző, követő és záró eseményekről is említést nem tennék. Igaz, hogy ismert dolgokat mondhatok csak el; de nem mind jól ismert dolgok-e azok, miket a templomokban a szószékről hallunk, vagy az imádság, melyet naponként elmondunk. S miként ezek mindenkor áhítatra gerjesztők, ugy kell, hogy a hazafiság szent heve töltse be minden magyar szivét, valahányszor az 1848-ik eseményekről hall, s valahányszor március 15-ikén a szabadság születését, április H-ikén annak törvényre való emelkedését, október 6-án aradi Golgotha gyásznapját és 1867. június 8-ának emlékére, ennek évfordulóin, a feltámadást, a magyar királynak alkotmányos megkoronázását ünnepeljük. Az eszme, melyet 1848. kifejez, ott forrott századokon át a nemzet lelkében, a változó idők szellemében ; a szabadság, a függetlenség, a magyar nemzetiség eszméje az, melyet ha elfojthatott is Önkény, meg erőszak, mindég uj életre kelt a honfiak szivében, kik szakadatlanul harcoltak és küzdöttek érte a sziv lelkesedésével, az ész erejével, a szó hatalmával és a fegyverek élével. Ezek a tényezők teremtették meg 1848 at is. De bármennyire sajátunk is e korszak minden dicsősége ; a világtörténelem eseményei kétségtelenül hozájárultak, hogy a szabadság eszméje oly elemi erővel, oly hóditó és minden ellenállást elsöprő hatalommal pattanjon ki a nemzet lelkéből 1848 márczius 15-én. A közvetlen megelőző idők szellemében is volt már valami, a mi éreztette a közel jövő eseményeit és sejtelmet öntött a lelkekbe, hogy az idők teljessége közeledik. Széchényi látnoki lelke jóval előbb látja már képzeletében a bekövetkezendő események képét. Mert 1848-nak s a magyar szabadságharcznak akkép kellett bekövetkezni, a mint azt a magyar lelkesedés megteremtette, a magyar harczi vitézség és hősi bátorság megvalósította. 1548. a mint az mindnyájuk szivében él és minden magyar emlékében fönmarad, ideál, melyet a magyar ember szive mélyében hazájáról, annak szabadságáról, nagyságáról és dicsőségéről alkotott meg magának. Ezer évvel ezelőtt dicső őseink megalapították a független magyar államot, melynek első királya Szent István ez ősi város falai között született és ott, a magyar Sión ormán, kereszteltetett meg. Onnan villant először a világ szemébe a magyar apostoli szent korona fénye, midőn azt az ezredik esztendő NagyBoldogasszony napján, a első esztergomi érsek a szent király fejére tette. Esztergom akkor az ország fővárosa és egyik legerősebb vára volt, mint ilyen vette ki részét az állam megalkotásában és fenntartásában. Alkotmányunkat és szabadságunkat sok századon át megőriztük, dicsőséget szereztünk a magyar névnek s hálára köteleztük a nyugat népeit, melynek előőrsei, védő bástyái voltunk a kelet harczias népei, tatárok és törökök ellen. Mily erőssé, mily hatalmassá fejlődhettünk volna, ha folytonos egyenetlenség, belviszály, sőt testvérháború nem ritk'-tja sorainkat, annak csak Isten a megmondhatója, Am a f

ényes és dicső szereplés után bekövetkezett egy nagyon sokáig, szinte negyedfélszáz évig tartó időszak, mely alatt szintén hangoztattuk ugyan alkotmányunkat és szabadságunkat, de fájdalom leginkább azért, hogy folytonos sérelmeit panaszoljuk, azok ellen tiltakozzunk és orvoslásukat kérjük. ^ Bár törvényeink szerint alkotmányunk és szabadságunk meg volt, a tények, az élet mégis mást tanúsítanak. Mohács gyásznapjától 1848-ig hol ismerték el mint önnálló államot, mint nemzetet, a magyart ? Szabad volt e a magyar nép ? Nem, mert nem volt saját független kormánya, kiváltságok darabolták szét a nemzet egyetemét, idegen hatalmak meghódolt tartománynak tekintették hazánkat ; országgyűléseink csak panaszkodni tudtak, voltak idők midőn a nemzeti Öntudat csak egyesekben létezett, a közművelődésben pedig visszamaradtunk a nyugati nemzetekhez képest. Az első eredményt a nemzeti fejlődés terén az 1825-iki országgyűlésen értünk el. Ekkor történt, hogy Széchenyi István gróf egy évi jövedelmét ajánlotta fel egy magyar tudós a társaság alapjára. 1832-ben Deák Ferenc állt a szabadelvű reformokat követelő párt elére. 1837-ben Kossuth Lajos hírlapi közleményeiért fogságra vettetett, honnét 1839-ben kiszabadulva, megteremtette a magyar sajtót, melynek a nemzeti szellem ébresztésében oly nagy szerepre jutott. Az 1843/44-ik évi országgyűlésen a közteherviselés, vagyis az addig adót nem fizető nemességnek hozzájárulása a közterhekhez — már szóba került, de keresztülvihető még nem volt. Az 1847/48-iki országgyűlésen a szabadelvű roformok behozataláért küzdő ellenzéki párt erősen szervezkedett s kiadta az ellenzéki nyilatkozatot, melynek egyik pontja az 1791-ik évi 10 ik törvénycikket idézve, igy hangzik : Magyarország független szabad állam, mely semmi más országnak alávetve nincsen, s melyet nem önkénytes rendeletekkel, hanem egyedül saját törvényei és szokásai szerint kell kormányozni! Az 1848-Íki orsággyüiésen a felirat tárgyában és az adrainistrationális kérdésben fejlődött vita, a személyeket már a forrpontig felizgatta, midőn híre jött, hogy Parisban február 24-én kiüütött a foradatom és kikiáltották a köztársaságot. Egész Európa megrázkódott, a szabadság utáni vágy mindenütt lángra lobbant. Hazánkban is erélyesebb han gon kezdték követelni a reformokat. Március 3-án Kossuth Lajos előterjeszté felirati javaslatát, melyben kimondatik, hogy az elősorolt reformok alapföltétele- és biztositékául, magyar független minisztérium alakítandó. »Csak ezen óhajtások megadásával lesz béke és nyugalom a hazában ; igy lesz az uralkodó háznak ezentúl is biztos támasza« mondja a felirat. Pesten az ellenzéki kör március 14 én határozatba foglalta a nemzet kívánságát, mely határozat március 15-én végleg ekkép fogalmaztatott meg: Legyen béke, szabasdág, egyetértés! 1. pont. Kívánjuk a sajtó szabadságát, a cenzúra eltörlését. 2. pont. Felelős minisztériumot Budapesten. 3. pont. Évenkénti országgyűlést Pesten. 4. pont. Törvény előtti egyenlőséget polgári és vallási tekintetben. 5. pont. Nemzeti őrsereget. 6. pont. Közös teherviselést. 7. pont. Az úrbéri terhek megszüntetését. 8. Esküdtszéket, képviseletet egyenlőség alapján. 9. pont. Nemzeti bankó.t 10. pont. A katonaság esküdjék meg az alkotmányra; magyar katonáinkat ne vigyék külföldre, a külföldieket vigyék el tőlünk. 11. pont. A politikai statusfoglyok bo csájtassanak szabadon. 12. pont. Kívánjuk az uniót Erdélylyel. Egyenlőség, szabadság, testvériség ! ! ! íme ez volt márczius 15-nek hires tizenkét pontja ! Jókai Mór lelkes beszédben követelte jogainkat, »melyeket a nemzet önerejében és az igaz ügy Istenében bizva, követelni tartozik.* Ezután Petőfi a szabadságharcz lángszavu dalnoka szavalta el gyújtó hatású költeményét: a » Nemzeti dalt«, mely a szabadsajtó első terméke lőn. Rabok legyünk, vagy szabadok ? Ez a kérdés, válasszatok ! E szavakba öntötte az érzést, mely márczius 15 én minden lelket átjárt s midőn kérdésére maga igy felelt meg : A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk ! ezren és ezren lelkesedve, a szabadság tüzes ihletétől megszállva, ismételték utánna a szent, az erős, a törhetetlen esküt. Honfiak és honleányok feltűzték a nemzeti szinü kokárdákat. Megválasztották a rend és közbiztonság fentartására hivatott választmányt. Elhatároztatott, hogy a magyar nemzetnek 12 pontba foglalt kívánsága az ország rendéihez azonnal felterjesztessék. Küldöttséget menesztettek Budára a helytartótanácshoz, kívánva egyebek között Táncsics Mihály szabadon bocsájtását, a mi megtörténvén, diadallal kisérték a kivilágított utczákon a városház-térre. A nemzeti színházban Bánkbánt adták elő. A zenekar a Rákocsy indulót játszotta. Egressy Gábor Petőfi »Nemzeti dalát« szavalta ; a karszemélyzet a Szózatot énekelte. Ezek voltak 1848. március 15-ik napjának előzményei, melyek közül kimagaslik a sajtószabadságnak békés uton való kivívása. Ennek a nagy napnak félszázados évfordulóját, magasztos hazafi érzéssel, emelkedett hangulatra buzdulva, ünnepli a magyar nemzet országszerte s ott hol hazafiságról van szó, Esztergom polgárai mindég jelen voltak, vannak és lesznek. Talán csak március 15-ke és az ezt követő három nap voltak az egyedüliek,' midőn minden magyar együtt érzett. Pártok nem léteztek, az öröm általános volt, főleg midőn két nap múlva Kossuth Lajos Bécsből Pozsonyba visszaérkezve kijelentette, hogy meghallgatták a nemzet jogoskivánatát, melynek alapján a nádor, Batthány Lajos grófot miniszterelnöké még azonnap kinevezte. Akkor még azon reményének adott Kossuth kifejezést, hogy Magyarország átalakítása vérontás nélkül mehet végbe. E remény, fájdalom, nem teljesült. Még alig csillapult az öröm kitörése, az uj törvényeknek ápril n-ikén nyert királyi szentesítése fölött, már is kezdetét vette a kivívott jogok visszavonására, a törvénybe iktatott szabad intézmények megdöntésére irányuló aknamunka, egyelőre hosszabb ideig kerülővel a fellázított nemzetiségiek utján, később egész nyíltan az 1848-iki alkotmány egyenes megtámadásával és a horvát bán fegyveres betörésével. Az ennek folytán kitört szabadságharcban honvédeink és nemzetőreink kivívták a müveit világ bámulatát és a magyar nemzet minden igaz fiának örök háláját. E hála az, mely március 15-én évrőlévre nagyobbodó tömegben vezérli ki Esztergom lelkes polgárait a határunkba fekvő honvéd temetőbe, kimegyünk oda ma is mindnyájan. Ismételten volt ott allalmunk a névtelen hősök dicsőségét azzal a kegyeletes tisztelettel méltatni, mely hősi őnfeláldozásákat és magasztos példájukat mindnyájunk részéről megilleti. Ott fogjuk ezt tenni ma is ; azonban a szabadságharc nagy napjairól és vitéz harcosairól megemlékezni e helyen is kötelességünk, mert nem eshetik szó 1848-ról a honvéd dicsőség nélkül. Költőink zengik, Íróink irják iskoláinkban tanítják, művészeink ábrázolják a szabadságharc hőseinek dicsőségét. E költemények, iróí művek, oktató előadások és műremekek ép oly gyöngyei a | hazaszeretetnek, mint azok a könnycseppek, melyek a nép fiának szeméből a kegyelet és emlékezet oltárára hullanak. A fájdalom, a hazaszeretet, a büszkeség, a hála könnyei ezek ? Avagy talán az elesettek halálhörgését vélik hallani és látjátok a patakokban foiyó magyar vért? s ez hozza rezgésbe szempilláitokat! „ Ne sírjatok magyarok ! Nem méltó az oly dicső elődök utódaihoz. Hisz nem sirt a fiu, midőn elesni látta atyját, ha nem felragadva az apa kezéből kihullott fegyvert, rohant előre a harcba a szent szabadságért. Csakha a hosszú küzdelem után visszatért, vérző sebbel, vérző szívvel, csak akkor kérdezé : Hol nyugszik atyám ? Megmutatták néki a közös sirt. Ide temettük az anyaföldbe, — a szabadsággal egy sirba . . . Leborult a férfi, átölelte a sírhantot, megcsókolta az anyaföldet s ez azt sugá néki: Lesz még feltámadás ! És felkelt a fiu megvigasztalódva : tudta, hogy édes anyja : a magyar föld csak igazat mondhatott néki. — Fel is támadt az eltemetett szabadság, ma nem kell érte vérünket ontani; de holnap ? Ki tudja ! Azért szeretnünk kell azt, jobban mint vagyonunkat, jobban' mint hitvesünket, jobban mint gyermeinket és jobban mint életünket. Aki alkotmányunk- és szabadságunktól meg akarna fosztani, annak el kell pusztulnia, vagy minket magyarokat kell kiirtani. O drága hazám! Szeretünk, mint anya gyermekét, szeretünk mint fakadó bimbó a napsugarat, szeretünk, mint fecske a fészkét, éneklő madár a zöld erdőt, folyam a medrét, száradó gyöp az éltető esőt, szeretünk oly hévvel tisztán és igazán, mint amily nagy szeretetre Isten az emberi szivet képessé meg tette. E nagy szeretet teremtette hőseinket; e nagy szeretetet osztotta meg egymás között 50 évvel ezelőtt a magyar. Nem kérdezte egymás rangját, vallását, foglalkozását valamennyinek egy jelszava volt melyben egyyesültek: Éljen a haza ! Éljen a magyar ! Éljen a szabadság ! Ezt kiáltotta lelkesedéssel mind mikor a harcba rohant és ha elesett, a haldokló egy bucsu pillantást vetett hazánk védasszonya a Boldogságos Szűzképével ékesített nemzeti zászlóra, s végsóhaja is ez volt; Éljen a haza ! Száz csatákban mindent nélkülözve, ezer veszély ly el, ezer halállal szállt szembe a honvéd, kit nem zsold és