Esztergom és Vidéke, 1898

1898-03-10 / 20.szám

ESZTERGOM és VIDÉKE VÁROSI ÉS MEGYEI ÉRDEKEINK KÖZLÖNYE. Megjelelik Vasárpap és csütörtökön. JtLŐFIZETÉSI ÁRAK I Egész évre — — — — 6 frt — kr. Fel évre — — — — — 3 frt — kr. Negyed évre — — — 1 írt 50 kr. Egyes szám ára: 7 kr. Felelős a szerkesztésért: MUNKÁGSY KÁLMÁNLaptulajdonos kiadókért: DR- PROKOPP GYULASzerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők Széclteqyi-tcr, 330. szárq. ~«É»4 Kéziratot nem adunk viasza. A bajok eredete. j Esztergom, március 9. j A «Pesti Napló», e minden tekin1 tétben előkelő napilapunk, kiváló j figyelmet tanusit és rokonszenves, érdeklődéssel viseltetik a vidéki vá- [ rosok boldogulása iránt. Közöltük is már egy cikkét, amely nagy igazsággal és alapossággal éppen a mi szerencsétlen városunk zilált viszonyai alkalmából íródott meg. Most egy másik cikket olvasunk hasábjain, amely szintúgy a vidéki városok bajainak okaival foglalkozik s amelyet, mint a mi viszonyainkra is rendkívül találót, olvasóink bizonyára szintén érdeklődéssel fognak olvasni és megerősíteni. Mert bizony a mi bajainknak is fő okai: a vezető kéz hiánya, a drága kölcsönök és a nagy pótadó. íme a cikk : Ha vidéki városaink fejlődését az után a jelentés után ítélnők meg, melyet a pénzügyminiszter a házadómentesség három évvel való meghosszabbítása tárgyában négy vidéki városra vonatkozólag a képviselőháznak előterjesztett, akkor \\ .Esztergom és fiié" tárcája. Jelenés. •— Tolstoj Alexej. — Vállamra akasztva a fegyver, a fénylő... Ugy ügetek át a homokoson, A hold a vidékre aranyszínű fényt sző — En kedvesemről álmodozom. S "hogy ügetek álmodozón, egyedül \ lm egy lovas ott mellém hederül. Paripája, ruhája — akár az enyém S fegyvert is egészen olyant hord . . . Ki vagy f Mit akarsz, te csodás jóve\vény ? Oly ismerős nekem arcod . . . S oly ismerős a gúnyos mosolyod — Mondd, szivem üdvét mért zavarod'? *Mert azt hiszed, hogy szeret a szeretőd; S hiszed, hogy te is szereted őt . . . 5 úgy szeretitek, — míg ez üdv csaloNem egymást, ah, csak magatokat! Véletlenség csalt titeket egybe S az fog majd elválasztani is . . . Képzelt üdvösség dőre betegje, Gúnyollak, mert szived álma hamis /.-'..» Es csend van im újra, sivár síri csend, És köd lepi, rejti a zord idegent . . . Telekes Béla. azt kellene hinnünk, hogy városaink nagy többsége építészeti fejlődés tekintetében tökéletes tespedésbe sülyedt. Hogy megértessük magunkat, meg kell említenünk, hogy törvényhozásunk a városok fejlődése érdekében ismételve kiterjesztette az ujonan épült házaknak nyújtott állami adómentesség tartamát. A házadómentesség legutolsó kiterjesztése ezelőtt két évvel történt, mikor a törvényhozás kimondta, hogy a házbéradó alá tartozó, de legalább is 10,000 lakosú varosokban uj épületeknél az eddigi tizenkét év helyett tizenöt évre, toldaléképitkezéseknél az eddigi tiz év helyett tizenkét évre terjedjen ki az adómentesség. Ezenfelül pedig a törvényhozás felhatalmazta a pénzügyminisztert, hogy nagyobb terjedelmű városrendezések esetében, melyek I

9°5-ig hajtatnak végre, ezt az adómentességet még további három évvel meghosszabbithassa. A törvényhozás ez intézkedésével arra számított, hogy ez a kedvezmény ösztönözni fogja a vidéki városokat közforgalmi, közegészségügyi és szépészeti szempontból kívánatos rendezések kezdeményezésére. S mit látunk a pénzügyminiszter előterjesztéséből ? Azt látjuk, hogy a Szeretlek. — Az 9Esztergom és Vidékes eredeti tárcája. — Bengs hírlapíróval egy estén különös eset történt. Egy szép, fiatal, tán tizenkilenc éves asszony, kivel együtt volt egy társaságban, anélkül, hogy neki eddig be is lett volna mutatva, hozzálép, kissé előrehajtja fejecskéjét és fülébe súgja: >Szeretlek U Bengs ugy állott, mintha villámsújtotta volna. Kezei reszkettek, vér tódult a fejébe és elhomályositá tekintetet. Egy pillanatra nem látott mást, mint egy vörös, cikkázó fényt szemei előtt. Azután kissé tisztult az arca, —• félig édeskés, félig bamba mosoly ült arcára és a mig szerelemittas tekintettel állott, türelmetlen mozdulatokkal —• mintha az égető nap sütne szemeibe, igyekezett felizgatott bensőjét lecsendesíteni. Hogy lehetett ez ? Hogy történhetett f Nem volt képes gondolatait felfogni. Ajkai remegtek, néhány lépést tett a sima padozaton, zavart, gyermeteg módon, mintha jégtáblákon csúsznék, aztán leült barátja mellé, ki épp az estéről irta tudósítását. — Ki ez a fiatal hölgy, ott tul ? — mormogá. — Ez ! — A másik hirtelen feltekintett. — Ez Stabo, kitűnő hegedüművésznő, ma este játszik. Bengs felkelt, mélyen lélegzett s tovább ment. Gépiesen lépett az idősebb magyar birodalom területén eddig összesen négy város akadt, amely a jelzett alapon az adómentesség meghosszabbítását kérelmezte s e négy város közül csupán kettő, Pozsony és Szombathely fekszik a szoros értelemben vett Magyarországon, a másik kettő, Zágráb és Eszék, Horvátországban fekszik. Tehát széles Magyarországon csupán két olyan 10,000 lakost meghaladó város volna, amelyben nagyobb mérvű szabályozások és városrendezési munkálatok szükségét érzik ? Elhigyjük-e, elhihetjük-e, hogy a többi városokban ily irányú munkálatok szüksége íenn nem forog s hogy ott minden pompásan van ugy, ahogy eddig volt ? Mi ezt el nem hiszszük, sőt több vidéki városra vonatkozólag magunk is tudjuk az ellenkezőt. Mi lehet hát az oka, hogy az egész országban csak két város akad, mely mozog és életjelt ad magáról: a városiasság tekintetében különben is első helyen álló Pozsony és a kivételesen gyors felvirágzásban levő Szombathely ? Köztudomású tény, hogy a legtöbb vidéki városban a lakások, kivált pedig a modern igényeknek megfelelő lakások szaporodása nem tart lépést a lakosság szaporodáhölgy elé, kit az asztalhoz kellett vezetnie s mélyen meghajolt előtte. Hirtelen égő gyönyör cikkázott át testén. Vele átellenben, az asztal túlsó végén foglalt a fiatal asszony helyet. Egy pillanatig mereven ült Bengs. Aztán ügyetlenül emelte a tányérkendőt ajkához. Stabo Zsuzsi asszony, kicsi, fitos orrát a virágkehelybe sülyezté, mely boros pohara mellett terjeszté üde illatát. Finom, elmosódó mosoly boritá el vonásait. — Egészségére, Bengs ur ! — kiállta az asztalon át. Koccintottak. Pillantásaik találkoztak és a szép, nagy gyermekes szeméből kicikkázó kék láng megégeté a férfi bensőjét. Hogy fogadja ? Mikép fogadja ? Ötödik emeleti szobájának szürke kárpitos falai s ódon kályhája szomorúan ásítottak feléje. Föl s alá sétált a szobában. Kezei ez órában képesek lettek volna pálmákat tépni ki gyökerestől. Vörös selyemrongygyal takarta be a fal meztelen részét, egy csomó égő szegfűt tett a kályha oldalára. Kinyit egy ablakot. Szomjasan tekint le az utca zajába. Asszonyok, leányok, lenge ruhában, lenge tekintettel. Igy surran be a tavasz ebbe az utcába is. gyenge női lábacskákon, Amikor a házmesterné az ötödik emeleten a légszeszt meggyújtotta, halk zosával s hogy városaink nagyobb részében többé-kevesebbé a lakásszükség nyomása nagyon is érezhető. Többféle oka van annak, hogy vidéki városainkban az építési kedv s a városrendezések kezdeményezésére irányuló vállalkozásszellem nem bir föllendülni s ez nagyon sajnálatos, mert városaink nagy nemzeti missziójukat csak akkor fogják igazán betölthetni, ha gazdaságilag és közmivelődésileg egy-egy nagy vidék gócpontjaivá fejlődhetnek, ezekké pedig sohasem fejlődhetnek, ha külső alakjukban a parlagiasságból kiemelkedni nem tudnak. Hiába állítják, hogy kizárólag a szükséges pénzerő hiánya okozza a stagnációt. Sok helyütt lehetne haladni, fejlődni, ha a város élén oly vezetők állanak, akik igazári buzgólkodnak a haladásért. Különösen a városrendezési terveket addig kellene kezdeményezni és elhatározni, mig a telkek ára aránylag mérsékelt s mig költséges építmények a szükséges utcák és terek nyitásának, vagy szabályozásának útját nem állják. Nem annyira pénz, mint inkább a jövőbe pillantani képes, bátor és müveit közvélemény szükséges ilyesmihez. Mikor egyszer egy város közkogást vélt hallani a zárt ajtón keresztül. Lehetséges, hogy ő az, ki hirtelen az ajtóban terem ? Maga sem hitte már. Kezeit az ég felé emelve, mint egy imádkozó, szótlanul és megtörve mint egy kolduló, — állott itt. Hirtelen lépett be a nő, szalmakalapja félig nyakára hullott alá, arca félős és bátortalan. Bengs egy ugrással lábai előtt feküdt. Ajkai ruhájána'< susogó selymét keresték összezúzva, tehetetlenül feküdt. Zsuzsi a kályhához menekült. Kezeit félénken kitárva, sírásba tört, tekintete félénken libeg, mint egy fecské-é, mely nem leli fészkét. — Istenem, Istenem, ugy-e nem fog bántani ? — Felkelt s merően nézte. — Bántani ? — mormogta Bengs, — Fél tőlem ? A nő kezeit tördelte s szavak utan kapkodott. — Nagy Isten, hogy is mondjam, Bengs ur, — én csak azért vagyok itt, — hogy bocsánatot kérjek ; férjem — látja, — szeretem — s ő oly rossz volt hozzám. Meg akartam magam bőszülni s őt ugy szívből megbántani — amint más asszonyok is teszik. — De _— hisz ez lehetetlen. En őt imádom !! Kimerülve hallgatott el. Egy könny gördült le pilláin. — Akkor — engedjen csak egyet — monda a fiatal ember. Hangja természetellenes, arca mely higgadt képet akart