Esztergom és Vidéke, 1898
1898-09-22 / 76.szám
I fogyasztási adóbérletek. Esztergom, szeptember 21. Mint ismeretes, a fogyasztási adóbérletekben 1898. évi január i-től változások fognak beállani, amennyiben a bérletekből a sör és szesz ki lesz vonva s ezekre nézve direkt a termelő megadóztatva. A bor és a hus fogyasztási adója azonban ezentúl is az eddigi módon bérbeadatik. Váczy Gyula pénzügyőri biztos a vármegyebeli községgel most tartotta meg az évi bérletre vonatkozó tárgyalásokat és oly szorgalommal és buzgalommal dolgozott, hogy azokat — Esztergom városa kivételével fejezte. immár be is Az alábbi statisztikai táblázat pontosan kitünteti, mit fizettek az egyes községek eddig a két cikk bérleteért és menynyit szándékosak fizetni a jövőben, E számokból, azok apadásából, növekedéséből eléggé alapos következtetést lehet vonni az illető község népességére, vagyonosodására, nemkülönben fejlődésére, vagy visszaesésére, miért is érdekesnek tartjuk azt egész terjedelmében közzétenni, megjegyezvén, hogy a községek által 1898-ra megajánlott összeget a felsőbb helyen még emelhetik. íme a táblázat : Község neve P. Szt. Lélek Dorogh Leányvár Baj na Kesztölcz Csév Lábatlan Bajóth Dömös Pilis-Maróth Csolnok Dágh Epöl Úny Kirva Táth Mogyorós Nagy Sáp Nyergesujtalu Piszke Sári Sáp Tokod Süttő Bátorkesz Párkány Barth Béla Libád Duna Mocs Ebed Farnád Karva Kéniénd Kéty Kicsind Nána Kisujfalu Kural Köbölkút Oyiva Sárkány Kőhidgyarmat Muzsla Nagy Ölved M, és N. Szölgyén K. és N. Bény Búcs 1898. évben biztosíttatott Bor frt kr 139,20! 823 228 435 361 261 217 565 700 917 279 313 348 65 43 433 174 300 1305 860 1070 1200 1696 761 1355 200 50 43 234 156 493 150 160 197 21 1087 232 46 448 39 43 293 435 78 361 490 250 98 50 85 92 63 20 50 Hús frt kr 50 50 40 47 95 87 40 50 32 53 15 50 89 3 10 60 72 13 194 4 140 60 78 200 109 100 306 152 35 10 12 20 65 35 20 180 180 2000 600 280 276 472 26 5 10 135 53 66 20 79 47 15 61 15 4 102 8 7 38 69 57 138 48 150 54 60 3 84 84! Összesen frt kr 32 71 79 50 41 95 70, 93 35 11 85 91 13! 71 33 8 76 65 84 83 68 15 80! 152 1018 233 575 421 339 417 674 800 1224 432 349 358 77 64 498 209 320 1485 1040 3070 1800 1976 1037 1827 226 55 54 269 209 560 170 239 245 36 1149 247 50 550 47 51 332 504 135 499 539 400 74 kW 1 84 1899. évre felajánltatott Bor frt kr 84 54 17 63 42 20 41 50] 95 70 43 75 47 6 85 34 53 21 65! 61 91 15 73 86 78 75 52 150 1000 210 500 500 400 217 250 700 1000 390 330 150 100 120 435 200 300 1305 1000 1070 1000 1800 761 1340 360 25 50 312 247 533 150 320 260 21 1087 120 22 449 39 43 348 350 173 800 350 250 50 Hús frt kr 40 50 15 50 40' Össxesen frt kr 40! 82 80 10 250] 24 142 60 80 120 40 125 322 160 25 11 14 22 65 20 201200 200 500 300 350 276 460 30 11 138 53 67 20 80 60 15 61 8 102 8 7 44 80 76 138 40 70 13 71 76 65 60 160 1250 234 642 560 480 337 290 825 1322 550 355 161 114 142 500 220 320 1505 1200 1570 1300 2150 1037 1800 390 25 61 450 300 600 170 400 320 36 1149 120 30 551 47 51 392 430 250 938 390 320 50 40 82 80 53 21 91 15 mmimmhmmuémmim V MUOM) dm » Esztergom, szeptember 21. M e Éy a Vox^at . . . Megy a vonat, sötét füstje szálldos szerte, Mintha csak egy sűrű, sötét fátyol lenne, Sötét fátyol, az illik a sötét gyászhoz, Az a vonat magyarokra sötét gyászt hoz. Magyarország királynéja, édes anyja Koporsóba kiterítve fekszik rajta, Merre viszi az a vonat drága testét, Mintha csak a szálló felhők is könnyeznék. Édes anyánk, jő királynénk, ott az égbe', Hozzád fordul Magyarország árva népe : Védd, oltalmazd, gyászba borult szép hazánkat,. A hol Téged csak szerettek, csak imádtak. Lévai Sándor. Küldöttségeink szomorú, de mély és feledhetetlen reminsicenciákkal tértek vissza a fekete napokról az osztrák fővárosból. A városi küldöttség mindenekelőtt a Pazmaneumban tisztelgett gróf Széchenyi Miklós kanonok, igazgatónál s itt adta tudomásukra dr. Kohl Medárd, a hercegprímás titkára, hogy a biboros egyháznagy is szívesen fogadja székvárosa kiküldötteit. A főpap barátságosan fogott kezet valamennyivel s meghatva emlékezett meg az Uralkodónkat ért szörnyű csapásról, de egyúttal Ő Felsége rendkívüli lelki erejéről is. Majd felemlítette, hogy a magyar püspöki kar a bécsi udvarnál sohasem szerepelt eddig oly előtérben, mint ez alkalommaL Magának a királynak óhajtása volt, hogy a temetés délelőttjén a Burgkápolnában csak magyar papok misézzenek s az ő határozott óhajtására tartják ugyancsak magyar papok — élükön a hercegprímással — a mai: szerdai vigillákat Bécsben. (S ez igen érdekes, autentikus nyilatkozat a fővárosi lapok ellenkező tudósításaival szemben.) Dr. Fehér Gyula udvari káplán, mint már megírtuk, szombaton délelőtt tizenegy órakor misézett a Burgkápolna egyik melléköltáránál, amig ugyanakkor a főoltárnál gróf Széchenyi Miklós apátkanonok, a másik mellékoltárnál dr. FischerColbrie Ágoston udvari káplán, az Augustinaeum tanulmányi felügyelője mondott rekviemet, tehát mind a három oltárnál esztergomiak. A díszruhába öltözött küldöttség közvetlenül a gyászravatal mellett foglalt állást s ott is maradt a misék tartama: az egész husz perc alatt, könybeborult szemmel borongva a ravatal hat koronáján, a fekete legyezőn, keztyűn, a fehér kis kendőn, A koszorúk sürejébol egy-egy emlékvirágot szakított mindegyik. A küldöttség tagjai a közönség mélységes megindulásáról nagy elismeréssel szóllanak. Az esztergomi misék alatt járt a kápolnában gróf Szapáry Gyula (az öreg Nopcsá-val) s könnyeit ő sem tudta visszafojtani. E misék alatt jött be a daliás, ifjú prágai érsek : gróf Schónborn is, aki egyenesen a főoltár lépcsőjére térdelt le s csöndes ima után kétszer is megáldotta a barna érckoporsót. — A mi küldöttségünk külömben az Augustinaeumból a Burgba a bizalmas, katakombauton ment át. ( A temetési menetben a küldöttség igen jó helyet kapott; a két hintónak, amelyek bakján díszruhába öltözött huszár ült, mindenütt készséggel utat nyitottak s igy jutottak el a törvényhatóságok mellé. Frey Ferenc orszgy. képviselő megkísértette a küldöttség tagjainak hivatalos jegyeket is szerezni, mindjárt megjegyezve, hogy az esztergomiak csak kegyeletük adóját leróni jöttek el, tekintet nélkül arra, hogy kapnak-e hivatalosan kijelölt helyet. Dr. Ghiczy Jenőbelügyra. titkár sajnálkozásának adott kifejezést, hogy jegyet nem adhat, mert ilyet csak a törvényhatóságok kaphatnak, de nagy elismeréssel szóllott Esztergom loyalitásál sáról, hozzátévén : — Bár igy gondolkozott volna az ország minden városa és minden községe t A deputáció tisztelgett Fischer-Colbrie udvari káplánnál is, aki sok érdekes, intim részletet beszélt az *Enkelin hrzsitről, az özvegy trónörökösné leánykájajárói, akinek hosszabb ideig magyar hitoktatója volt. Különösem a kis hercegleány nemes, jó szivét dicsérte; édes anyjával állandóan kötnek, varnak, dolgoznak a szegényeknek. S megemlítette hogy a főhercegnő mindig jobban érdeklődött a fejedelmi személyek kötelességeinek, mint jogainak fejtegetése iránt. Nála találkozott a deputáció báró Hornig Károly veszprémi püspökkel, aki igen élénken emlékezett vissza Esztergomra és érdeklődéssel tudakozódott a mai viszonyok felöl. A kiküldöttség,, amely kitűnő és jutányos szállást talált a bécsi polgármester által kijelölt Vietória-Hotelben, a vasárnap esti gyorsvonattal érkezett vissza. A polgármester hazulról német nyelven megköszönte Luegernek a szállást. Alighanem ez az első köszönő levél, amelyet a mi bécsi barátunk Magyarországból kap. A megyei küldöttségnek, a képviselőház és a főrendiház deputációja szomszédságában, a Neuer Markton a temetési menet alkalmával igen előkelő hely jutott, éppen szemben a templommal. A deputáció tagjai, akik a »König von Ungarnt-ban voltak szálva, már vasárnap, hajnalban visszaérkeztek. * A hitközségek közül a református vasárnap délelőtt tíz órakor tartotta meg gyászistentiszteletét a hivek nagy figyelme és érdeklődése mellett. Gartsik Nagy Sallay István lelkész szép beszéde és megható imája nagy hatást gyakorolt. A gyászünnepen mindenesetre még többen lettek volna, ha a meghívások ügyesebben történnek. Igy például a vármegyei tisztikar sem volt hivatalos. Az izraelita hitközség holnapi gyászünnepén a meghívott hatóságok és testületek mind képviselve lesznek. * A soproni 76. számú gyalogezred s á 26. gyalogezred 3. zászlóaljának tisztikara a legénységgel egyetemben Rupprecht Károly ezredes és Hartmann Gusztáv alezredes vezetése alatt kedden délelőtt 9 órakor a belvárosi plébániatemplomban az elhunyt királyné lelki üdveért gyászmisét hallgatott, melyet aszszisztencziával dr. Fehér Gyula plébános, udvari káplán mondott. * A helybeli reáliskola kedden délelőtt tartotta meg, a teljes tanári kar jelenlétében, hazafias gyászünnepét, Bartal N. II. o. tanuló szavalta el szépen Ábrányi Emilnek »A nyolczadik tőre czimű alkalmi költeményét s utána Váraljai Sándor tanár mondott hosszabb, eszmékben s poézisben gazdag beszédet az elhunyt Nagyasszonyról. A beszéd hatása oly nagy volt, hogy az intézeti tanári kar nyomban elhatározta annak az legközelebbi értesítőbe egész terjedelmében való felvételét. * Farnád község eszmékért lelkesedő lakossága — mint levelezőnk irja — mély megilletődéssel értesült Felséges Asszonyunk szomorú s gyászos elhunytáról. Itt is, ott is kibukkant egy-egy fekete