Esztergom és Vidéke, 1898

1898-08-25 / 68.szám

AZ „ESZTERGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLET" W M^áJelértik Vasári*ap és csütörtökön. >H<r- | ELŐFIZETÉSI ÁRAK I Egész évre — — — — 6 frt — kr. Fél évre - - — — — 3 frt — kr. Negyed évre — — — 1 frt 50 kr. Egyes szám ára: 7 kr. Felelős a szerkesztésért: MUNKÁGSY KÁLMÁNLaptulajdonos kiadókért: DR- PROKOPP GYUlxASzerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nylltterek és hirdetések küldendők Szécr>epyi"tér, 330. szánj. Kéziratot nem adunk vissza. Háziezredünk távozása. — A búcsúnapok. — Esztergom, augusztus 24. A tarka mozgalmas, változatos napok elmultak s annál csöndesebb utánuk a város. Derék házi ezredünk, amelylyel jó sorsban, balszerencsében igazán teljesen egybeolvadtunk vagy egy kvinkvenniumra eltávozott közülünk. Ezek az utolsó napok mutatták meg igazán, hogy az évek hosszú során mily hatalmasra erősödött az a kötelék, amely az eltávozottakat a polgársággal összefűzte s amely ma már a távolságban is csak meglazulhat, de el nem szakadhat. S ezek az utolsó mnapok mutatták meg, hogy az eltávozottak is szinte otthonuknak tekintették városunkat, szerették, megbecsülték, mint otthonukat s a válás perceiben nem egy kemény lelkű hadfinak szemében is megcsillantak a könyük. Minden kommentárnál azomban ékesszólóbb lesz magának a feledhetlen napoknak krónikája, amelyet tudósítóink a következőkben mondanak eí: A legénység lakomája. A búcsúzás ideje tulajdonkép három napra terjedt ki és szombaton délben a legénységnek a nagy kaszárnyában a város által történt megvendégelésével kezdődött. Déli tizenegy órakor a polgármester az ezredes lakására hajtatott, hogy átadja a város közönségének diszes tokba foglalt búcsúiratát. Kiséretében voltak : Rothnagel Ferenc főjegyző, Frey Ferenc, dr. Fehér Gyula és Marosi József, mint városi képviselők. Az ezredest azomban nem találván otthon, a közgyűlési átiratot visszahagyták. Alig értek a városházára, megjelent lovag Schweiczer Ede ezredes vezetése alatt az ezred küldöttsége, amely Hartmann és Schmiedt alezredesekből, Jovescu őrnagyból, továbbá egy kapitányból, azután egy lőhadnagyból és egy hadnagyból állott. Az ezredes igen szép szavakban s igaz meghatottsággal mondott ezúttal köszönetet a város közönségének azért a jóindulatért, amelyet az ezred iránt állandóan tanúsított. A városiak és az ezred deputációja innen a kaszárnyába mentek, hogy megtekintsék a megvendégelt legénységet, útközben több városi képviselő csatlakozott hozzájuk. Mivel azonban a pecsenye még meg nem sült, egyelőre a tiszti Kaszinóban várakoztak, beszélgettek s itt csatlakozott hozzájuk Boltizár érseki vikárius is. Májd jelentették : hogy a menü készen van, mire a megjelentek elindultak a kis körútra. Minden századnak külön a folyosóján volt a lakoma előkészitve: a fél kiló pecsenye mellé a liter bor a virzsiniával. A polgármester közeledtére minden századból kivált egy altiszt s katonás rövidséggel, egyszerű cikornyátlan szavakban köszönetet szavazott a nemes városnak, mire a polgármester mindegyiknek, változatosan, talpraesetten válaszolt s figyelmeztette őket, hogy a mai lakoma jó borát nagy részben a hercegpiimásnak köszönhetik. Végigjárván a századokat, az ezredes kikísérte az utcára a városi urakat, még egyszer köszönetet mondott a figyelemért, miközben a legénység az »Isten áldja, Isten védje szülőföldemet* énekelte. A lakomázás alatt és után, egész késő délutánig a katonai zenekar egy része játszott, természetesen csupa magyar nótákat. A hangos dalolástól viszhangzott az egész környék. A bankett. A búcsunapok legszebb, legemlékezetesebb része, amelyen a polgárság és katonaság között fenállott harmónia a legimpozánsabban nyilatkozott meg, mindenesetre a szombat esti bankett volt, amelyet a tisztikar tiszteletére rendeztek. Már este 8 órakor együtt voltak — szinte katonás pontossággal jelenvén meg — a lakoma Összes résztvevői s a Fürdő kertje, pazar kivilágításával érdekes és változatos képet nyújtott. A 300—350 résztvevő a főasztalhoz csatlakozó öt mellékasztal mellett foglalt helyet, a polgárság vegyesen a tisztikar tagjaival. Az asztalfőn a polgármester és az alispán között lovag Schweiczer Ede ült, odafenn ültek még: Hartmann Gusztáv és Smiedt Brúnó alezredesek is. A főpapság részéről megjelent Bogisch Mihály c. püspök, Mally János, Maszlaghy Ferenc kanonokok, dr. Roszszival István országgyűlési képviselő, a megyei hatóság részéről : Andrássy János alispán, Mattyasóvszky Vilmos tiszti főügyész, Pongrácz Zsigmond h. t. főügyész, dr. Mátray Ferenc t. tiszti főorvos, dr. Perényi Kálmán főszolgabíró, Ivanovics Béla levéltárnok, Takács József t. főszolgabíró. A város részéről: Maiina Lajos polgármester, b .Esztergom és MM tárcája, Szeretnék . . . Szeretnek én is * levelezni* Bártfáról, vagy bárhonnan is, És bycicliről udvarolni, — De hiányzik a kis hamis. Elgondolom : mi édes volna A tűlevelű fák alatt, Kergetni egymást *felizgatva* Miként érzést a gondolat. Selyem fű ágyon álmodoznám, Szivnám az «ózondús* leget, Ki is rándulnék erre-arra — De ah, hiába, nem lehet. A feleségem, bárha küldöm Külön fürdőzni nem akar, És vele menni t hisz ahol van, Csak ugy zúg-búg a zivatar. Mert ő is asszony. Érthetetlen, S hozzá szeszélyes, mint a más; Aztán arról már nem tehetnek Hogy a hány férfi, mind f Tamás.» Szeretnék én is levelezni Bártfáról, vagy bárhonnan is ; Szeretnék én is bycziklizni, Ha kisérne egy kis hamis. Lévai Sándor. Dal a körtefáról. — Paúl Féval. — I. Állott egyszer egy nagy körtefa a faluszélen ; ha eljött a tavasz, olyan volt, akár valami virágos boglya. A majoros háza ott állongott az ut túlsó felén ; akkora kőkapuja volt, mint valami kastélynak ; a majoros lányát ugy hívták, hogy Perrine. Jegyben jártunk egymással. II. Tizenhat esztendős volt, Hej! hogy virított a rózsa az arczán! Még a körtefa virágai se különben. A körtefa aljában esett, hogy igy szólottam neki: — Perrine-em, Perrine-em, mikor leszen az esketőnk ? III. Kaczagásra állott mindene : haja ; amivel el-eljátszott a szél, dereka, piczi faczipőbe bujtatott mezítelen lába, keze, amelyikkel meghajlította a csüggő ágat, hogy beszívja a tövisvirág szagát, tiszta homloka, piros ajka között fehér fogai. Hej, be nagyon is szerettem ! — Az esketőnket ? mondotta, majd aratás táján, ha ugyan a császár el nem visz katonának. IV. Hogy sorozásra készülődtem, gyertyát gyújtottam, ha arra gondoltam, messzire kerülök tőle, elcsavarodot t belé a szivem. Dicsértessék a szűz Anya! a legnagyobb számot húztam, De Jeanra, a tejtestvéremre ráesett a sor. Azomban értem, hogy sir : — Édesanyám ! Szegény édesanyám ! — zokogta. V. — Sohse búsulj, Jean ; én úgyis árvafiu vagyok. El nem akarta hinni, amit mondtam : — Elmék én a helyedbe. Perine odajött a körtefa alá; a szeme telve könnyel : sohase láttam még, hogy sirt volna. Pedig ha sirt, szebb volt, mint a mikor nevetett. Azt mondta : — Jól tetted, jó fiu vagy; eredj csak én Petim, megvárlak én téged. VI. Jobbra át, balra át, jobbra át, balra át, dobszóra! Előre indulj! Igy mentünk egy huzamban Wagramig ! Péter ne hagyd magad ! Ahun az ellenség ! Eldördült a sortűz. Ötszáz ágyú ordított fel egyszerre, ötszáz ágyú füstje feküdt a mellnek; a vérben megcsúszott az ember lába. Féltem, — visszafordítottam a fejemet. VII. A mi mögöttem állott, az Francziaország volt, meg a falu, meg a körtefa, a min a virágok helyén csupa-merő gyümölcs lógott. Behnnytam a szememet és akkor Perrine-t láttam, hogy imádkozik érte*. Dicsértessék az Úristen ! megjött a bátorságom ! Előre, előre ! jobbra át, balra át. Czélozz, tüzelj ! Szuronyt fel! — No né a rekturáját, de jól csinálja! Ficzkó mi a neved ? •— Péternek hivnak, felséges uram. — No hát Péter, káplár vagy mától fogvást. VIII. — Perrine! óh én Perrine-em! éljen a háború I De biz ünnep a csata napja. Ahova csak lép az ember, katonába ütközik mindenfelé. Jobbra át, balra át! — Megint te vagy az, Péter? — Én vagyok, felséges uram. — Szedj föl valamerről egy vállrojtot Volt ott a halottak vállán annyi, hogy sok is. IX. — Köszönöm szépen, felséges uram ! Most pedig előre Moszkváig, — de nem odább ! A végtelen hósivatagon a hullák mutogatták az utat; elül a folyó, hátul az ellenség, két oldalt a halál! — Ki köti ki az első pontont ? — Éh, felséges uram ! — Már megint te — kapitány ! Nyakamba akasztotta a lovagkeresztjét. X. Dicsértessék az Úristen 1 Perrine-em, Perrine-em, büszke leszel rám. Vége a hadjáratnak, szabadságra megyek ! Hadd