Esztergom és Vidéke, 1898

1898-08-20 / 67.szám

• tén a központi intézet alapitói sorába lépjenek. Budapesten, 1898. évi augusztus hó i-én. Lukács s, k. VÉGZÉS. Eredetben közgyűlésre vezérelni rendelem, másolatban pedig azzal a felhívással adom ki Esztergom szab, kir. város tanácsának és a járási főszolgabíró uraknak, szíveskedjenek a hatóságuk területén lévő jogiszemélyek, magánosok és községek figyelmébe a legmelegebben ajánlani ezen kiválóan közhasznú szövetkezetekbe belépést és szíveskedjenek az eredményt hozzám 30 nap alatt bejelenteni. Esztergom, 1898. augusztus 12-én. Andrássy János alispán. Midőn az alispán úr ajánlásához a magunk részérói is a'teljes mértékben hozzájárulnánk, az aláírási felhívásból megemlítjük, hogy az alapítványi üzletrész a törvényben 1000 koronában állapíttatott meg. A törvénynek a alapító tagok jogviszonyaira vonatkozó rendelkezéseibői tájékozásul a következőket emiitjük fel: 1. Az alapító tagok a központi hitelszövetkezet kötelezettségeiért csak alapítványi üzletrészeik erejéig felelősek; másrészt a központi hitelszövetkezet vagyonában és jövedelmeiben csak annyiban részesülnek, hogy üzletrészeik alapszabályszerű visszafizetését s a nyereségből legfeljebb négy (4) százalék évi osztalék kiszolgáltatását követelhetik. Sza vazati jogukat és gyakorlásának módját az alapszabályok fogják meghatározni. Az általuk jegyzett alapítványi üzletrészek visszafizetésével tagságuk megszűnik. 2. A központi hitelszövetkezet tiszta nyereségéből első sorban tiz százalé»k a tartalék alapra, tovább 10 százalék a kötvények külön biztosítéki alapjára, a fenmaradó összeg az alapítványi üzletrészek osztalékára fordítandó. A maradék a tartalékalap és külön biztosítéki alap között a közgyűlés által megállapítandó arányban osztandó meg. 3. A központi hitelszövetkezet igazgatóságának tizenkét tagja közül az alapitótagok, a m. kir. államkincstárt ide nem értve, négy tagot választanak az alapszabályokban meghatározott időre. Jegyzéseket elfogadnak : Budapesten, a m. kir. központi állampénztár, a budapesti m. kir. állampénztár (IX. Fővám ház), Zágrábban a kir. állampénztár, végül egyebütt, a m. korona országai egész területén, a királyi adóhivatalok. A jegy zés alkalmával minden alapítványi üzletrész 20%-a, azaz kétszáz (200) korona készpénzben a jegyzést elfogadó állampénztár, vagy hivatal által kiállítandó elismervény ellenében befizetendő. Az alapítványi üzletrészek többi részének mikor és mily részletekben leendő befizetését az alakuló közgyűlés fogja meghatározni. A most megnyitott aláírás a folyó év október havának 15-ével le fog záratni s az alakuló közgyűlés lehetőleg még a folyó év októberében megtartatni. Az alapitókat a pénzügyminiszter az alakuló közgyűlésre hirdetmény utján fogja meghívni. Tanfelügyelők konfliktusa. — Negyedik közlemény. — Esztergom, augusztus 19. A kir tanfelügyelő többször említett jelentésének folytatása a következő : És most már azután reám maradt, mint utódra, hogy a főtanfelügyelő ur által is idézett miniszteri utasításnak pontosan megfelelően, a vármegye öszszes népiskoláiban tapasztalt hiányokról a vármegye közigazgatási bizottságánál tegyek jelentést, a mit lelkiismeretes hűséggel hónapról-hónapra meg is tettem. Pedig bizony-bizony jobban szerettem volna, ha hivatalos elődöm humánus, előzékeny, méltánvos és ervén-1 géd figyelmeztetéseinek meg is lett volna a kivánt sikere s Potemkin-féle falvak helyett csupa reális, örvendetes állapotokat jelenthettem volna az én hivatali felsőbbségemnek, a vármegye közigazgatási bizottságának. Az idézett miniszteri utasitás szerint következnék most az, hogy a fennforgó lényeges hiányokről jelentés tétessék a közoktatásügyi miniszter úrhoz is. Ámde van egy másik pontja is az idézett miniszteri utasításnak, amely pontot a főtanfelügyelő ur azonban jónak látta nem idézni. Nem idézte pedig azért, mert ez a pont éppen őreá, mint főegyházmegyei főtanfelügyelőre hárit igen súlyos feladatokat. A hivatkozott ministeri utasitás 72. §-a ugyanis azt mondja, hogy általában, a hol azt látja a kir. tanfelügyelő, hogy a törvény kellékeinek, lényeges pontokban, meg nem felelő felekezeti iskolák hiányain az illető egyházközség, akár szegénység, akár hanyagság miatt nem segit, — ott a kormányhoz benyújtandó jelentés előtt, a kir. tanfelügyelő az egyházközség egyházi főhatóságát is értesítse a hiányok felől és kérje fel intézkedésre. Nos hát a ministeri rendelet ezen pontjának is a legpontosabban eleget tettem minden iskolára nézve, az egész vonalon, annál is inkább minthogy hivatalos látogatásaim alkalmával minden egyházi elöljáróság s hitfelekezeti iskolaszék, a lényeges hiányokkal szemben — a hitfelekezet szegénységét s tehetetlenségét vetette okul. Nevezetesen a róm. kath. iskolákra nézve, mindazokról az iskolákról, amelyeknél a vármegye területén lényeges hiányokat tapasztaltam, értesítettem a Bihornok- Herczegprimás és Érsek ur Őeminencziáját, s kértem különkülön beterjesztésben, magas intézkedését. De még tovább mentem. Informáltam Ö eminencziáját, személyes tisztelgésem alkalmával, szóval is az állapotokról. És mondhatom, hogy Őemineneziája a legnagyobb készséggel jelentette ki, hogy a hiányokon okvetlenül segít. Saját részéről ád építőanyagot is, vettet téglát s lehetőleg pénzbelileg is segíti a szegény hitközségeket. Ugy tudom, hogy Öeminencziája minden egyes jelentésemet, további intézkedés végett le is küldötte az érseki irodába, amelynek tudvalevőleg vezetője éppen Walter Gyula dr. apátkanonok s egyházmegyei főtanfelügyelő. Hogy már most az irodaigazgató — főtanfelügyelő ur megfelelt-e öeminencziája intenczióinak, nem tudom. De annyit biztosan tudok, hogy főtanfelügyelöi eljárásának édes-kevés eredménye tapasztalható. Legalább nem tudom, hogy főfő tekintélyét is latba vetve, bárhol iskolaépitési ügyben ő maga is buzditólag személyesen valahol megjelent volna, vagy legalább személyesen érdeklődnék, hogy milyen is az az iskolaépület, melyet a kir. tanfelügyelő kifogásol. Ha azonban majd a jövő tanévre kiviláglik, hogy saját főtanfelügyelői hatáskörében nem tett, vagy nem tudott tenni semmit s a lényeges hiányok továbbra is fennforognak, majd csak akkor fog bekövetkezni annak a szüksége, hogy nem ugyan csupán a főtanfelügyelő ur által idézett ministeri utasitás szerint, hanem az 1876. évi XXVIII. t. cz. 6. §-ának 4. pontja értelmében, — a közigazgatási bizottság utján, a közoktatásügyi miniszter úrhoz jelentés tétessék az illető rk. iskolák megintése iránt. És biztosítom a főtanfelügyelő urat, hogy ez meg is fog történni. De ha azután ez megtörténik, kérve-kérem, hogy fel ne háborodjék ám se ő, se más, ha azután további folyományként, az 1876. évi 28. t. cz. 6. §-ának 4. pontja értelmében, a közigazgatási bizottság községi, vagy állami iskola felállítását hozza javaslatba a közoktatásügyi kormánynál! Amint tehát a fentebbiekből kiviláglik, nagyon jól ismerem a törvényeket s a hatáskörömre vonatkozó utasításokat, mert teljesen azok szerint jártam el eddig is, azok szerint fogok eljárni jövőre is, nem távolodván el azoktól egy jottányit sem. És nincs szükségem arra, hogy törvények és hivatali körömre vonatkozó szabályrendeletek dolgában, őnagysága engem — kioktasson. A beterjesztés további folyamában a főtanfelügyelő ur őnagysága, időközi jelentéseimmel szemben, tetszeleg *magának azzal, hogy védelmébe fogja a tanítóságot és kifogásolni tetszik őnagyságának, hogy a tanítóknak minden fogyatkozását, szerinte, nyilvánosságra hoztam, holott, szerinte, előbb figyelmeztetni kellett volna őket magánosan s csak azután kellett volna, sserinte is, nyilvánosabb megtorlási módozatokhoz és eszközökhöz folyamodni. Erre mindenekelőtt általánosságban az a megjegyzésem, hogy a jó tanítók nem szorulnak ellenemben őnagyságának védelmére, mert azok érdemeit kellőleg méltányoltam is minden jelentésemben, — a selejtesek pedig nem érdemlik meg a védelmet. Hogy azonban mit ért a nagyságos főtanfelügyelő ur a tanítók „minden fogyatkozása" alatt, megvallom, igy általánosságban odavetve a mondatba", — nem tudom, mert minden fogyatkozás alatt mindenféle testi és szellemi s erkölcsi fogyatkozás is érthető. És ha őnagysága azt érti, hogy a tanítók ilynemű fogyatkozásait hoztam tudomására a közigazgatási bizottságnak, hát én azt hiszem, igen helyesen cselekedtem, mert minden testi és szellemi fogyatkozás ártalmára van a tanítás eredményének s a népnevelés sikerének. Hiszen találtam egyik iskolában — süket tanítót is. Hogy pedig a tanítás eredményéről, minden egyes iskolára nézve köteles vagyok a közigazgatási bizottságnak tüzetes jelentést tenni, erre kötelez engem s minden kir. tanfelügyelöt, a nm. m. kir. Ministerelnök ur által 1895. évi november 15-én 3896 sz. a. kiadott körrendelet, mely az 1876. évi VI. t.-cz. 64. §-a alapján felterjesztendő félévi időközi jelentés VI. fejezetének 5. pontja értelmében elrendeli, hogy a közigazgatási bizottság a félévi időközi jelentéseiben köteles tüzetes jelentést tenni arról is, hogy „minő a tanítás átlagos eredménye, az egyes iskolák szerint méltatva ?" Ámde hogy a közigazgatási bizottság ennek a feiadatának lelkiismeretesen megfelelhessen, erre nézve az egyes iskolákat illetőleg, a közigazgatási bizottság, a részletes és minden irányba kiterjedő adatokat, csakis a szakelőadónak, a kir. tanfelügyelőnek jelentéseiből tudhatja meg. És méltán megvárhatja a bizottság, hogy a kir. tanfelügyelő, félre téve minden animozitást, minden személyi melléktekintetek nélkül, egyedül az igazságot tekintse zsinórmértékül. Igy is jártam el. És ha ennek nyomán egyik-másik iskolában „gyenge," vagy „silány", vagy „minden bírálaton alul álló

u-nak találtam a tanítás eredményét s ennek okát itt-ott egyik-másik tanitó hibájának tulajdonítottam, ez lehet az illető tanítókra nézve feszélyező, de az igazságnak mindenesetre megfelelő. Az igaz ság pedig — igazság mindenkivel szemben s nem olyan, mint a kalap, hogy válogatni lehessen benne, melyik kinek a fejéhez illik. Az igazság : normál-kalap ! Arról azonban nyugodt lehet a főtanfelügyelő ur, hogy az illető gyengeeredményes és fogyatkozásos tanítókat, négyszemközt, figyelmeztettem is, még pedig igen-igen barátságosan. Némelyek ellen azonban, akik például a magyar nyelv tanításában nagyfokú hanyagságot tanúsítottak, vagy erkölcsi fogyatkozásban szenvedtek, azonnal fegyelmi vizsgálatot is kértem, aminek alapján egyik-másik tanitó kénytelen volt bucsut venni állásától. Ez volt törvényszerű eljárásom eddig s ez lesz jövőre is, mert szerintem meg, a tanitóikar tekintélyét nem az által emeljük, ha egyes lelkiismeretlen tanítók hanyagsága, vagy más fogyatkozásai előtt szemet hunyunk, akik csak kompromittálják a tanítói magasztos állást, — hanem az által, ha a selejtes elemektől a tanítói kar megtisztul s az egész tankerület tanítói kara egy lelkes, tömör falankszszá lesz, melynek minden egyes tagja emelt fővel nevezi pályatársát — kartársnak. . . . Ami már most azt illeti, hogy jelentéseim, melyek, mint hivatalos jelentések, a közigazgatási bizottságnak voltak szánva, a helybeli lapokban is,, legutóbb szórói-szóra, közölve lettek és igy hivatalos jelentéseim alapján egyikmásik tanítóra kellemetlenül, sőt szegy enitőleg hatott, hogy jelentéseim nyilvánosságra jutottak, — erre ismét csak azt jegyzem meg, hogy hiszen a közigazgatási bizottság ülései nyilvánosak, amelyeken tehát a nyilvánosság orgánumainak képviselői is megjelenhetnek s csak nemes hivatásuknak felelnek meg, midőn meg is jelennek, itt az ügyeket figyelemkisérik, a jelentések nyomán jegyzeteket készítenek s jegyzeteik alapján átadják közleményeiket a nyilvánosságnak. A sajtónak azonban jogában áll, sőt feladatához tartozik, az egyes jelentésekhez kommentárokat is fűzni. És én nem vettem észre hogy a helyi sajtó bármelyik orgánuma is jelentéseimet, alapjukban, kifogásolta volna. Csupán annyit tapasztaltam, hogy az egyik helyi lap jelentéseimnek csupán kedvező részét emelte ki, a sötét háttért szépen eltün tette. Itt-ott történt csupán némi felszólalás a jelentéseimben érintett közegek részéről. Hírlapi polémiákba azonban nem akarván bocsátkozni, minthogy főleg a feljajdulások is alapjukban jogosulatlanok voltak, azokra nem is reflektáltam, gondolván magamban: — Hadd zsörtölődjék a majszter: csak jó sarut varrjon! Minthogy azonban azt tapasztaltam, hogy a helybeli sajtó egyik-másik orgánuma, jegyzetei alapján, nem egészen hiven adta vissza közleményeim adatait, de sőt lényeges részekben téves adatokat is közölt, mert például egyik lap azt adta számba, mintha azt referáltam volna, hogy „a leányvári tanitó maga sem tud magyarul", holott én ezt nem mondtam, — nehogy tehát jövőre hibás adatok jussanak az egyes lapokba, de meg hogy a laptudósitók dolgán is könynyitsek, későbbi jelentéseim lithografált másolatait a helyi sajtónak, egész terjedelemben, rendelkezésére bocsátottam, de egyidejűleg megküldöttem jelentéseim másolatát a közoktatásügyi minisztériumba, továbbá a fötanfelügyelő ur őnagyságának s a kerületi egyházi tanfelügyelőknek is. Igenis, azt esetleg jövőre megtehetném, hogy nem bocsátom a helyi sajtó rendelkezésére jelentéseimet, de azért az el nem tiltható, hogy esetleg gyorsírászati jegyzetek alapján jelentéseim még is bele ne kerüljenek a lapokba. És igy jövőre is csak ott lennénk, hogy a silány állapotokról, vegyest az örvendetesekkel, a sajtó utján bizony jövőre is csak értesülést nyerne, a sajtó orgánumai által, a közönség; mert a tultömött tantermekről, az egészségtelen zugolyokról, a silány felszerelésről s a siralmas taneredményekről, bizony referálni fogok hűségesen ezután is, mint eddig s bizony jövőre sem mondom fehérnek,, a mi íekete. . . . Tehát a beterjesztés második részében felhozottakra vonatkozólag előadott fentebbi adataimból kitűnik, hogy midőn havi jelentéseimben a ta[nitás eredményéről hü adatokat szolgáltattam s személyválogatás nélkül, minden iskolánál, jeleztem külön-külön miden egyes tanitó tanításának eredményét, teljesen törvényszerüleg s a miniszteri utasitás szerint jártam el. És ha összes jelentéseim tartalma ellen csak ennyi s ily kifogást tud felhozni a főegyházmegyei főtanfelügyelő ur őnagysága: akkor részemre ez a legeklatánsabb elismerés gyanánt tekinthető, mert jele, hogy még az ő Argusszeme s kritikus elméje sem talált, [egyebekre nézve — kifogásolni valót! (Vége köv.) — A király születésnapja. A csütörtöki napon egy ima, egy kívánság szállott az egész országon keresztül: Isten tartsa, Isten óvja magyarok királyát!« E napon ünnepelte ugyanis ő felsége születésének hatvannyolcadik évfordulóját. S megdobbant az egész ország szive s egy