Esztergom és Vidéke, 1898

1898-08-18 / 66.szám

vosi kara összeségének nevében Nagyságodhoz, mint törvényhatóságunk fejéhez az általunk panaszlott hiányok pótlása céljából tekintetbe veendő körorvosi díjszabály tervezetünket. A midőn ezen javaslatunk szerkesztésében kitűzött célunk szerint, hogy az ismételten idézett 1876. XIV. tvck. 142—145. §. alapján szervezett körorvosaink díjszabása tárgyát lehetőleg kimerítő javaslatunk nyomán az egyes községek és körorvosaik között a jövőre kötendő szerződés a méltányosság szerint vármegyénk egész területére egyöntetűleg létesülést nyerhessen, ezen javaslatunk tartalma egyúttal tanúskodik, miszerint kartársaink jogos érdekeinek megvédésében nem mellőztük az őket terhelő kötelmeket a kö: önség érdekeinek a gyakorlati érvényesülés céljából egyidejűleg kiemelni s a kölcsönös érdekek védelméről itt együttesen gondoskodni. A midőn pedig az idecsatolt mellékletek bizonysága szerint az egyes körorvosi működési dijak fokozatainak meghatározásában csakis az eddig szokásos összegek mértékének átlagát s mindannyiszor a magán orvoslásra szóló vármegyei orvosi dijszabás megfelelő tételein mélyen alul álló összegeket hozunk javaslatba, célunk nem volt a körorvosi dijak emelése, mint inkább a törvényes intézkedés végrehajtásának mindkét fél érdekében annyira kívánatos szabályozása. Ezen legjobb meggyőződésünk szerint, a valóságból merített indokaink tiszteletteljes előadása és méltatásának reményében kérjük Nagyságodat, miszerint az 1876. tvck, 145. § első pontjában foglalt intézkedéseinek a gyakorlati követelmények s a jogos érdekek megvédhetésének megfelelő alakban való végrehajtása, a körorvos által ingyen kezelendő szegények időszakonkénti összeírása s a vagyonosok gyógykezelése kérdésében a törvényben előirt szerződések kiegészítése céljául is mély tisztelettel ide csatolt díjszabály javaslatunkat az érdekelt községeknek lehetőleg változatlan s egyöntetű elfogadásra ajánlani kegyeskednék. Ezen kérelmünk s javaslatunk előterjesztése alkalmából is fogadja Nagyságod mély tiszteletünk és bizalmunk ismételt kijelentése mellett azon ünnepélyes igéretünket, miszerint rendünk érdekeinek méltatását mindannyiszor kartársaink hivatalos buzgalmának emelésében meg is hálálni kitűzött célunk szerinti igaz törekvésünk leend. magunkat az ebédnél, a »kavíarniában« kávét, a *cukierniá«-ban fagylaltot ettünk, — szóval kimentettük Krinyica összes gyönyöreit s részben megsütve, részben megolvadva, este 8 órára már ismét itthon voltunk a mi kedves Magyarországunkban, a amelyen »extra non est vita.« Persze, hogy az út folyamán a bájos áprilisi időjárás hol kisütött, hol beborult. Most a feje fájt, majd éhes lett; amikor evett, fájt a gyomorkája, majd ismét kacagott, mint a gerlice, perelt, mint az amazon papagály, énekelt, fütyült, táncolt, meginti beteg lett, csakhogy éppen meg nem halt s mindezt többször újra kezdette. Pistika is kivette a részét némi emberi gyöngeségekből s Pursi kocsistempókban jeleskedett; de egy személy változatlan nyugalomban ült a helyén a kocsiban, aranyos flegmával gyönyörködött a feleség és a gyerekek örökös változásában s amint úgy elnéztem őket, eszembejutott az a kis fészekalja, amit én hagytam otthon, elfogott a sárga irigység s nagyon, de nagyon elvágyódtam oda, ahol nekem is van egy kedves áprilisom, meg két >cselédemt, néha zajos, néha csendes, de mindig kedves otthonban. Álmos az idő, rajtam is erőt vesz az álmosság ; jobban, szebben nem vágyok képes kiszínezni a krinyicai kirándulást. A régi »Bártfa« megírása majd a jövőre marad. De az is lehet, hogy egyáltalán nem jutok hozzá. Mert valamiképpen a fülemüle csak addig énekel, mig a fészke Kelt az országos orvosi szövetség Esztergom vármegyei fiókszövetségének 1898. július 9-én tartott közgyűléséből. Dr. Mátray Ferenc, fiók szöv. elnök. Dr. Horacsek Gyula, jegyző. Tanfelügyelők konfliktusa. — Harmadik közlemény. — Esztergom, augusztus 13. Mielőtt folytatnánk a kir. tanfelügyelő nyilatkozatát, meg kell jegyeznünk, hogy láttuk azt az eredeti értesítést, amely innen a bpesti lapoknak küldetett és meggyőződtünk, hogy az teljesen hűen adta vissza a tényállást. Amely lap szórulzóra leközölte a tudósítást, az a valóságnak megfelelőleg adta elő az ügyet, szarvashibák azokban a lapokban voltak, amelyek szerkesztőségében felületes kezek átgyúrták az anyagot. — A tanfelügyelő jelentésének folytatása kivonatosan itt következik : Tehát vallja be csak őszintén a főtanfelügyelő ur őnagysága, hogy velem együtt megbotránkozott bizony ő is a silány, vagy szerinte „siralmas" állapot fölött, mert erre vallanak saját kemény szavai is. Vagy ha meg nem botránkozott volna akkor, mikor a silány eredményt konstatálta, botránkozzék meg most — utólagosan. Mert még csak most fog ám a gyakorlati életben az igazi siralmas állapot elöállani, midőn tanképesitett tanítók helyett s azok hiányában, csőszök s kasza-kapakerülők özönlik el a tanitoi állásokat. Tovább menve a főtanfelügyelő ur nem helyeslésének ad kifejezést a fölött, hogy a tanári értekezleten elmondott kijelentését, melylyel a vizsgálat eredményét konstatálta, a közigazgatási bizottsághoz beterjesztett jelentésemben felhoztam. Hát hogy a zártkörű tanácskozásokon előfordult dolgok közül mit lehet s mit szabad s mit nem lehet, mit nem illő s mit nem szabad nyilvánosságra hozni, azt a kir. tanfelügyelő nagyon is jól tudja. És hogy a főtanfelügyeiő urnák, mint elnöknek kijelentését miért hoztam fel a közigazgatási bizottságban, annak egyszerű oka az, mert a tanképesitö vizsgálatok nem zártkörűek, hanem nyilvánosak s a nyilvános vizsgálatok eredménynek megítélésénél, végeredményében — az elnök kijelentése a mérvadó. De felhoztam azért ís, mert az, hogy a Biboraok-Herczegprimás és Érsek nr 0 Eminencziája által nagy áldozatokkal fenntartott nyilvános tanintézet, melynek anyagi felvirágoztatásához a vallásalapból a kormány is hozzájárul s legújabban a közönség áldozatkészsége is oly szépen nyilvánult az intézet iránt, — hogy mennyi képesített tanítót bocsájt ki kebeléből a népnevelés ügyének szolgálatára: ahhoz igenis van köze nem csak a vármegyei közigazgatási bizottságnak, mint az 1876. évi XXVIII. t. cz. értelmében hivatott iskolai hatóságnak, de sőt köze van önmagának a nagy közönségnek, de sőt eltekintve hivatalos állásomtól, egyénileg, önmagamnak is, amennyiben a képezdei konviktusnak szerény önmagam is — alapító tagja vagyok. Ami a nagyságos főtanfelügyelő urnák azt a kijelentését illeti, a melylyel ugy látszik a „siralmas" eredményt akarja megokolni, hogy tudniillik ő a tanképesitö vizsgálatoknál sohasem helyeselte az - engedékenységet, hát ez teljesen helyes elv, de előttem, a ki a vizsgálatokat végig hallgattam, és el* lenemben nem elégséges a silány eredmény mentségére, mert ha az én általam vezetett osztályozó-ív kalkulusaihoz ragaszkodtam volna ridegen, illetőleg a végeredmény elbírálásánál az én osztályzati jegyeim lettek volna mérvadók, hát a keresztül boesájtott 11 vizsgázó közül is még elbukott volna 4 vizsgázó s a 25 jelentkező közül csakis 7 vizsgázó nyert volna tanképesitéstA mi pedig a főtanfelügyelő ur őnagyságának azt a feljajdulását illeti, hogy a tanképesitö vizsgálatok „siralmas" eredményéről elhangzott sújtó ítélete, a közigazgatási bizottság előtt felolvasott jelentésem alapján, a sajtó utján nyilvánosságra is jutott, erre csak az a megjegyzésem, hogy a helyi sajtó, dicséretére legyen mondva, ülésről ülésre kiváló figyelemmel kisér minden közérdekű ügyet, a mely itt előfordul s mondhatni lángoló ügybuzgalommal kiséri figyelemmel különösen a népnevelés kiválóan fontos mozzanatait. Az illető helyi lapok érdeklődő képviselői, a el nem készült, azonképpen én csak addig s akkor tudok írni, mig ki nem mosolyog a napisugár. Utóvégre is üdülni jöttem ide, nem érzek tehát semmiféle kötelezettséget a tintatartóvai szemben, de azért még elmondok egy regét, mely némileg a környék történetével van öszszefüggésben Ugyanis valamikor régen, még talán a nagy király idejében élt vala Zboró várában Serédy Gáspár f uram, boldogságban s megérdemelt jóllétben. Övé a vár; övé volt minden, ami annak a környékén eleven és halott lakozott tiz mérföld távolságban. Hogy, hogy nem felső vadászi Rákóczy György uramnak szemet szúrt Zboró várra s felkérte Serédyt, adná el neki, — nem ingyért, jó pénzért, de mindjárt, mert erővel is elvehetne, ha akarná. Serédy uramnak fájt a kérés ; ott született fönn a bércen, abban a toronyszobában, melyből ellátni a krakkói nagytemplomra. Már hogy adná ő ezt a várat, miképpen váljon el az ő sasfészkétől, melynek minden köve a szivéhez van nőve ? De Rákóczy György hatalmas ember, kitelik tőle, hogy elveszi erővel, amit szerével nem kap. Elég az hozzá, hogy Serédy uram cselhez folyamodott: — udadom a várat kelmédnek szerelmes öcsém-uram, de csak úgy (és itt sunnyogott egyet a szemével az öreg), ha egy véka olyan arayat cserél érette, mely egyazon esztendőben veretett Körmöcön. — Áll az alku, szól rá felsővadászi Rákóczy György ur és paroláztak, talán áldomást is ittak rá. Serédy uram meghőkölt. — Csak nincs neki annyi aranya, meg olyan aranya — vélte ; de hátha van. Gáspár, Gáspár, ennek utóbb is nem jó vége lesz ! S bizony nem jó vége lett Gáspár úrnak, mert, amikor Rákóczy a lovagterem asztalára kiolvasta az aranyokat s neki a várból ki kellett költöznie, ott a bártfafürdői kanyarulónál mégegyszer viszszanézett a sasfészekre s olyan nehéz lett a szive, hogy meghasadt! Most ami e helyen áll, egy emlék, melyet a hitvesi szeretet emelt a régen elporlott nemes úr halála helyén anno 1564. B. Szabó Mihály. IV. Bártfafürdő 1898. aug. 12. Tisztelt Szerkesztő ur ! Azt mondják, hogy a távollévőknek soha sincsen igazuk. Ebből azt kellene következtetnem, hogy az ismeretleneknek az igaza még fegyvertelenebb, — ha az önök főjegyzője Önt nem úgy festette volna le, mint az asszonyok iránt való udvarias viselkedés valódi példányképét. Ez a tudat adja nekem, gyönge asszonynak azt a fegyvert a kezembe, a melylyel ön és a főjegyző úr nagy gyakorlattal bánnak, de — hiszem — hogy majd csak én is megvédelmezem vele magamat. mint a mai jelenség is mutatja, jegyzeteket készítenek s ezek alapján minden itt elhangzott szót joggal átadhatnék a nyilvánosságnak. Igy történt, hogy a főtanfelügyelő úr

1 sújtó Ítélete, a budapesti kőnyomatos helyi tudósítójának távirati értesítése folytán, az összes budapesti napilapokban is olvasható volt. A sajtó száját befogni nem lehet. E hazában szabad a szo, szabad a sajtó. Or-tüz ez, mely körül szellemi tábort ütnek a haladás, a nemzeti izmosodás barátai. A fő az, hogy igazat mondjon mindig s minden körülmény között. Már pedig, hogy a kifogásolt esetben igazat is mondott, ugy hiszem, hogy a fentebb elmondottakkal sikerült is bebizonyítanom. És most menjünk odább ! II. A beterjesztés második részében a főegyházmegyei főtanfelügyeiő ur őnagysága jónak látta a kir. taníelügyelöi általános hatáskörre is kiterjeszkedve, megjegyezni, hogy az összes iskolákkal szemben követett eljárásom, szerinte, egyáltalán nem felel meg azon hatáskör számára fenntartott jogosultságnak, melyet ennek a vármegyének területén betoltok. No ez már fogas vád ! Idéz azután miniszteri utasítást, a mely előírja, hogy a kir. tanfelügyelő a felekezeti iskolákban tapasztalt hiányokra először figyelmezteti az illető iskolaszéket, esetleg az egyházi elöljáróságot és ha feltűnő, vagy éppen lényeges hiányokat talál, egyszersmind kijelenti, hogy az állapotok meg nem javítása esetén kénytelen lesz a közigazgatási bizottságnál és ennek utján a közoktatásügyi miniszternél jelentést tenni. És mindezek elősorolása után felsóhajt a főtanfelügyelő ur őnagysága : ime ! mily humánus, előzékeny, méltá nyos és gyengéd eljárást ír elő a miniszteri utasítás. No hát a főtanfelügyelő ur teljesen jól idézi, csakhogy rossz helyen alkalmazza ezt a miniszteri utasítást. Igen is, a kir. tanfelügyelői eljárásnak csakugyan ez is a sorrendje. És ezt a humánus, előzékeny, méltányos és gyengéd figyelmeztetést, hivatali elődöm, az iskolaszékekkel és egyházi elöljáróságokkal szemben, kerek 21 esztendőn keresztül teljesítette is. Csakhogy az a sajnos, hogy kerek 21 évi humánus, előzékeny, méltányos és gyengéd figyelmeztetéseit sem az iskolaszékek, sem az egyházi elöljáróságok, már tudniillik az Megvagyok sértve tisztelt Szerkesztő úr! Az önök főjegyzője krinyicai kirándulánsunkról egy tárcát olvasott föl előttem, amely engem annyira sért, hogy annak közzétételét neki határozottan megtiltottam. De ismerem a íérfiakat s félek, hogy ez a gyönyörűséges főjegyző is olyan lesz, mint a többi: tilalmamnak egyszerűen nem fog engedelmeskedni. Arra kérem tehát kedves Szerkesztő ur, hogy ha ez a krinyicai tárca a kezébe jutna, ne közölje *) s amennyiben még is közölné, kérem — reputációm érdekében — e soraimnak helyet adni. Először is tiltakozom az ellen, hogy én egy áprilisi idő volnék. En semmiféle időt nem jelképezhetek ; az időt az önök főjegyzője sokkal inkább jelképezheti : a pontos időt. Mert amint elérkezik a reggeli 8 óra, már ott ólálkodik a Deák-szállóda előtt az ő biciklijével, várva hölgyét, kivel gardes des dames nélkül az egész délelőttöt átkerékpározza. S mikor visszajönnek, mindkettő annyira fel van izgatva, hogy nekem ugyan hiába beszélik ki magukat a nagy melegre . .. De inkább nem szóllok! Tiltakozom, hogy én' szélsősége lennék egy igazi asszonynak; én semmiféle sz elsőség nem vagyok ; nekem uram van. Igen, egy kedves, derék, jó uram és az én uram nem olyan mamlasz, mint amilyennek a főjegyző ur feltüntetni óhajtja. Pedig, — no igen — az önök főjegy*) Legnagyobb sajnálatomra korábban érkezett s a szedést már nem lehetett kiemelni. Szerk.