Esztergom és Vidéke, 1898

1898-08-07 / 63.szám

ESZTERGOM és VIDÉKE AZ „ESZTERGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLET" HIVATALOS LAPJA. Megjelelik Vasárnap és csütörtökön. jÍLO FIZETÉSI ÁRAK '. Egész évre — — — — 6 frt — kr. Fél évre — — — — — 3 frt — kr. Negyed évre — — — 1 frt 50 kr. Egyes szám ára: 7 kr. Felelős a szerkesztésért: MUNKÁCSY KÁLMÁNLaptulajdonos kiadókért: DR- PROKOPP GYU LcASzerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők Széctjenyi-tér, 8SO. szánj. Kéziratot nem adunk vissza. Háziezredünk távozása. Esztergám, augusztus 6. Immár megszámlálvák a napok, amelyeket háziezredünk még közöttünk tölt, városunkbeli csöndes otthonát három egész esztendőre az osztrák császárváros pezsgő életével, fényével, kényelmével cserélvén fel. Még néhány nap — s búcsúznunk kell ! Búcsúztunk évről-évre ebben az időben, de a búcsú csak néhány hétre — a nyári hadgyakorlatok tartamára •— szólott. És mégis a fekete hajtókák aranyos csillagainak eltűntével hiányzott egy erős, megszokott, eleven tónus a város képéből, a szem kereste a megszokott, alakokat, érződött az üresség s mindég őszinte örömei okozott, mikor szeptember valamelyik napján újra feltűnt valahol a tamburmajor ezüstgombos botja s az érkező ezred zenéjére mindenütt felhangdott: az «Isten hozott!* Mennek most is, de nem három hétre, három évre mennek, amely bizony mindenesetre hosszú időszak egy emberöltő ma már rövidre lefogyott keretében. Hát csak természetes, ha melankolikus érzéssel, őszinte sajnálkozással, ahogy két jó barát, várjuk az elválasztó nap megérkeztét. Mint két, egymást tisztelni, megbecsülni tanult jó barát. Mert nálánk igazán nem volt frázis, de tiszta igazság j az a sokszor — s talán kevésbbé j megfelelően — használt frázis, amely a polgárság és a katonaság között jfenálió egyetértést hangoztatja és 'dicséri. Összeforrott, a társas élet ! közös medrében összevegyült a két ' elem s a hosszú évek sorára terjedő •harmóniát soha erősebb diszszonans hang nem zavarta meg. S elmondhatjuk, hogy ez a szerencsés, egészséges és örvendetes állapot már akkor megkezdődött, amikor az ezrednek csak kis része volt közöttünk, de fokozódott, szilárdabbá kovácsolódott évről-évre, hogy az egész ezredtörzs közénk került, hogy a város nagy anyagi áldozattal uj otthont ajánlott fel nekik, viszont a legteljesebb elismeréssel kell adóznunk azért a nem közönséges türelemért és hallgatásért, amelyet az ezred a kaszárnyaépités késedelmeskedése, huzavonája s az annak elfoglalhatásátmegelőző hosszú időszak alatt tanúsított. Az idők foltyán többször változott az ezred vezetősége, a város vezetői között is történtek lényeges változások ; a tisztikarból is távoztak megkedvelt, magukat itthon érző tagok, akik helyét ujak, idegenek foglalták el, ahogy a város közönségét is folytonosan változtatta, ujitotta az idő feltartóztatlan haladása : csak a katonaság és polgárság között megteremtődött összhang maradt változatlan. A kölcsönös megbecsülés, a kölcsönös udvariasság bástyáján nem ütődött rés s ahogy mi örültünk házi ezredünk minden sikerének, az állandó elismerésnek, amelyeket hivatalos szerepelései alatt minden időkben kivívott, ugy a házi ezred se mulasztotta el soha, hogy örömünkben, fájdalmunkban részt vegyen. Ott voltak mindég, ahol mi ünnepeltünk s ha elemek csapása : tűz-viz reánk zúdult, ők voltak az elsők, akik a mi házunk, a mi várunk védelmén önzetlenül munkálkodtak. Az állandó harmóniának egyik legörvendetesebb és legtermészetesebb következménye volt, hogy az összehasonulás proceszusa mindenekelőtt társadalmi életünk elevenségére, fellendülésére volt igen előnyös hatással s kétségtelen, hogy derék tisztikarunk távozása a társadalmi élet terén nagyon érezhető ürt fog hátrahagyni. Mindezeknél fogva csak természetes, hogy mint emiitettük, melankolikus érzéssel, őszinte sajnálkozással látjuk az elválás napját mind jobban közeledni, bár ama tudat, hogy a bucsu nem mindenkorra szól, nagyban megenyhítő levertségünket. Hogy az elválás napján, az az egyetértés, amely a katonaságot és polgárságot egybefűzte, az a ragaszkodás, amely ma már acélosan szilárdra kovácsolódott, úgy a hatóság, mint a társadalom részéről impozánsan meg fog nyilatkozni, abban — a jelen körülmények között — nem kételkedünk, főleg amióta hallottuk, hogy a kezdeményezés oly ismert kezektől ered, amelyek az ilyesmiben legügyesebbek és legtapintatosabbak. Mi, kik minden erejűnkből szintén mindég azon iparkodtünk, hogy e szükséges és kellemes egyetértés fenálljon, ügyetlen, tapintatlan kezektől meg ne zavartassék, semmiesetre sem fogunk hiányozni Az „Esztergom és Vidéke" ttójs Jelenés. — Tolstoj Alexej. — Vállamra akasztva a fegyver, a fénylő , . , Ugy ügetek a homokoson, A hold a vidékre aranyszínű fényt sző — En kedvesemről álmodozom. S' hogy ügetek álmodozón, egyedül: lm egy lovas ott mellém hederül. Paripája, ruhája — akár az enyém S fegyvert is egészen olyant hord . . . Ki vagy f Mit akarsz, te csodás jövevény ? Oly ismerős nekem arcod . . . S oly ismerős a gúnyos mosolyod — Mond: szivem üdvét mért zavarod ? «Mert azt hiszed, hogy szeret a szeretőd; S hiszed, hogy te is szereted őt . . . S ugy szeretitek, — mig az üdv csalogat, — Nem egymást ah, csak magatokat ! Véletlenség csalt titeket egybe S az fog majd elválasztani is . . . Képzelt üdvösség dőre betegje, Gúnyollak, mert szived álma hamis ! . . .» És csend van ím újra, sivár siri csend, És köd lepi, rejti a zord idegent . . . Telekes Béla. Korifnyicza. — AziEsztergom és Vidéke« eredeti tárcája. — Koritnyicza, 1898. augusztus I. II. Zsolnáról délután két óra negyvenöt perckor indul vonatunk, ismét csak a Vág folyó partján rohan tovább, s még jól hozzá sem látunk az ebéd utáni szivarunk füstöléséhez máris Ruttkánál találjuk magunkat. Igazi nyüsgő életbe jutunk e helyütt, Európa mindennemű nációja található itt ilyenkor, ki Pozsonynak, kí Kassának, ki pedig a gyönyörű Tátrának veszi útját, mire indul vissza ugyancsak a bennünket vivő gyorsvonat egyrésze Budapestnek. Három óra és tiz perez volt, midőn Ruttkárol elindulunk, s már négy órakor Rózsahegyen állt uieg velünk a vonat. Odahaza Koritnyczára járó egyik ismerősöm előre figyelmezteti, hogy a Rózsahegyről Koritnyczára vivő fogat taksája négy forint, ez azonban mérsékelhető, ha útitárs akad, mert ez esetben a vitelbér felére száll alá. Eszembe jutott a figyelmeztetés, és egy öreg úrnak mutatkoztam be, a ki velem egy helyre igyekezett. Az öreg úr néhány perczig gondolkodott, s azt olvastam ki a gondolkozásából, mintha ő nem szorulna reá a 2 frt megtakarítására, csakhamar azomban a nagyváradi királyi tábla érdemes elnöke megadta magát, sőt később hálásan köszönte meg figyelmemet, hogy nem kellett egyedül a két és félórai kocsíkázásl megtenni. Rózsahegytől mérsékelten emelkedő, kitűnő karban tartott országúton haladunk, jobbról is balról, is alol illatos szénatermő rét, feljebb pedig égig nyúló hegy vesz körül, teletömve ózondus levegőt — hintő fenyővel. A nem épen gyorsmenéshez szokott lovainkkal vagy kétórai koezogás után beértünk »Oszada« nevü községbe, melynek csekély számú lakosai egytől egyig tót ajkúak ugyan, azomban a biró házán, a magyar czimer mellett magyar megnevezés diszíik. Ez a község arról nevezetes, hogy itt van az »Ostyepka« hazája, nincs is fürdővendég, ki az otthon levőknek egy, két ostyepkát itt be ne vásárolna. Oszadát elhagyva, még vagy egy félóráig kellett kocsikáznunk, midőn a kitűnő aludttej, méz, és vajáról hires vadászlakhoz értünk, a hoh mindjárt az a kellemes meglepetés ért, hogy a szép 1 V. S. nét üdvözölhettem, igaz, hogy a hitvesi szeretetéről tett mindjárt tanúságot, mert tőlem a férje után tudakozódott először is, hanem aztán szidta is mint a hamuruhát azért, hogy őt egyedül hagyta itt, aztán meg hogy a nyulfarkánál is rövidebb leveleket firkál hazulról. Szegesy férjuram, gondolom hogy most annál hosszabbak a prédikácziók, minél rövidebbek voltak a Koritnyczára szánt levélkék. Találkoztam én itt esztergomi férfiakkal is, és kénytelen vagyok megsúgni az otthon valóknak, hogy ezek bizony egy cseppet sem kérdezősködtek az ő kedves nejeikről. A vadászlaktól alig negyedórai diszkocsikázás után, felértünk a természet kincseivel bőven megáldott »Koritnycza« fürdőhelyre. ízléses, de jobbadán fából épített pavillonszerü íakházai, sétaterei kellemesen lepik meg az odaérkezőt, a körülötte elhelyezkedő óriási hegyek, különösen a kopasz fejéről ismeretes »GrazsÍva«, továbbá az ózondus levegőt lehető fenyőerdők, mind arra emlékeztetnek, hogy e helyet valóban arra teremtette a nagy alkotó, hogy a napi munkában elfáradt test és lélek, megszerezze ismét a viszontagságos élet folytatásához szükséges erőt. Ali.