Esztergom és Vidéke, 1898

1898-01-13 / 4.szám

A mi Cunctatoraink. Esztergom, január 12. Azt hisszük, nemsokára közmondásossá, szálló igévé fog válni valamely üdvös, egészséges, sőt elkerülhetlenül szükséges tervet ^esztergomi módon-* megvalósítani. Ha semmiben, de az ily ügyek húzásában, halasztásában, megakasztó barfikádok emelésében, s szkeptikus közbelépésben valóban csodálatos ügyességgel s immár tekintélyes prakszissal is dicsekedhetünk. Itt van például a közvilágítás évtizedek óta vajúdó kérdése. Az év tizenkét hónapjában tizenkét hónapig sóhajtozunk Goethevei több világosság után, szidjuk a lámpákat, lámpagyujtogatókat, világítási bérlőt és bérbeadót, melankolikusan és szégyenkezve konstatáljuk, hogy Mucsa városunkhoz képest esténkint tündéri fényben úszik. Amikor felmerül egy terv, akad egy ajánlat a valóban botrányos közvilágítási viszonyaink megjavítására, hozannákat zengünk, elmondjuk a c tandem aliquando»-t és amikor az ajánlat elfogadáshoz, a terv kivitelhez közeledik, okoskodni, mellékgondolatokat keresni kezdünk s ahelyett hogy a nehezen mozgó szekeret előre tolnánk, kerékkötőkké szegődünk. Még jól emlékszünk arra a hangos <Ave»-ra, amelylyel két évvel ezelőtt a villamos világítás eszméjét fogadták. A jövendő villamos körtékről, mint valami értékes ékszer-joujoukról, büszkén, örvendve beszéltek mindenfelé s készségesen megszavazták a villamosan világított városok megvizsgálására kiküldött bizottság tanulmányújának költségeit. A tanulmányút megtörtént; akik resztvettek benne, elragadtatással nyilatkoztak a hideg, fehér fény által világított városok külső képéről. Terjedelmes, alapos, minden részletre kiterjedő tanulmányiratban számoltak be szerzett tapasztalataikról, amelyből mindenki meggyőződhetett, hogy a kiküldöttek lelkiismeretesen, gondosan, nagy körültekintéssel jártak el megbízatásukban. A tanulmány alapján ki is irták a nemzetközi pályázatot a villamos Az .Esztergom is Vidéke" Mi Arany porzó. Olykor azokat a dolgokat értjük meg legjobban, amelyekre nincs mondanivalónk. A könyörület olykor kezdete, olykor vége a szerelemnek. Belső kicsiny voltunk okozza, hogy a külvilág jelenségeit oly nagyoknak látjuk. Ha tudunk szenvedni, nem szenvedünk annyit. Leánykéz — gyönge kéz. — Az >Esztergom és Vidéke« eredeti tárcája. — Tiz rózsáskörmü ujjacska jut az eszembe s im egyszerre a kődön által is szivárványt látok. Szép két íormás leánykéz árnya jár előttem, aprók, parányik s átlátszó bársonypuha bőrük alatt vékonyan kígyóznak a vérerecskék. Érzem a kezecskék csodás melegségét s mintha villámütés érne, megreszj ketek, Ha a kezek ez árnya most testet ! öltene s a vér játszi futását szemlélhet| ném a bársonypuha bőr alatt, odata! pasztanám rá az ajkam, csókolnám lázasan, hogy kiserkedne csókom nyomán a vér, az illatos, az édes. Az álmok szépek, az álmok jók ; boldog ember az, akinek álmai vannak. Nekem vannak. Az öreg diófa ott a tágas udvaron | csöndesen bólintgat nagy leveleivel. A nap arany küllője reá dobja néhány sugarát s egyszerre fényben tündöklik az egész fa. Szinte bánt ez a fény, lehunyom a szemem s a lelkem a jó Isten tudja, hol és merre kalandoz, Érzem, hogy valaki a hátam mögé lopódzik. Óvatosan, lábujhegyen jön. Jaj, Istenem, csak a lábacskáit meg ne üsse valamelyik fűszálban! Nem nézek hátra, de egy kartonszoknyácska ritmikus suhogását elevenen hallom. Fel akarom nyitni a szemem, nem lehet. Két csodás melegségü kéz tapadt reája s dallamos, lágy hangon szállt felém a kérdés : — Ki vagyok ? Nem, nem adom meg rá a feleletet, hadd legyen az a két kéz itt mindig az én szememen, hadd igya be lecsorduló könyem, mint rózsaszirom az esőcseppet. Emlékszem, egyszer elvágtam az ujközvilágitás bevezetésére és a pályázat nem maradt meddő, sőt még élénk emlékezetünkben lehet, hogy a legelőnyösebb ajánlatot tevő gyár és Hitelbanktól alig választottak el differenciák. Ekkor történt, hogy a napilapok egyszerre eláraszttattak hangzatos, eget-földet igérő, kompakt betűktől feketéllő reklámhirekkel és reklámcikkekkel amelyek mind ez új acetylen-gáz diadalát, olcsóságát, non plus ultra voltát hirdették. A szemfényvesztő magasztalások befolyásolták még a villamos világítás apostolait is, akik maguk is a várakozás álláspontjára helyezkedtek az új fenoménnal szemben s azok, akik minden cselekvéstől fáznak, természetesen leghevesebben verték az egyedül üdvözítő acetylen mellett a nagy dobot. A következmények azután azt bizonyították be, hogy a várakozás teljesen indokolatlan volt, mert az acetylen gáz csak a papiroskolumnákon világit, az utcákon ellenbencsak füstöl, rossz szagot terjeszt és robban. A legeklatánsabb példa szomszédunkban van: Tatatóvárojam. Az ő varrókészletének faragcsáltam skatulyát. Persze többet néztem reá, mint a skatulyára, vagy a késre. A kés utat tévesztett, a skatulya helyett a kezemet érte. — Jaj, Istenem ! Nem én kiáltottam, az ő ajkán szaladt ki a jaj Istenem, — Vizet, hamar vizet, anyuskám vizet ! — Hozom. Meg egy kis tiszta gyolcs is kell. Ő hozzá fordultam, kérőleg néztem rája. — Kösse be ! — Nem, nem merem, reszket a kezem, gyönge a kezem. A seb begyógyult, nem is volt az valami igazándi seb. Amikor az öreg diófa csendesen búcsúzni kezdett a levelektől, már a szivemben hordoztam a sebet. Válni kellett. Ballangó voltam, kit ide oda vet a sors haragos keze. — Visszatérek. — Várom. — Gondol-e rám sokat, álmodik-e felőlem ? A csöppnyi ajka kinyilt mint a rózsaszinű hajnalka tölcsérje. — Várjon csak, édes ! Valami gonosz gondolat jutott az eszembe, elővettem a jegyzőkönyvet, kitéptem egy lapot s apró sorokban irónnal a következőket irtam reá : son. Ott a tatai királynapok lázában kellő megfontolás, szakértők közbejötte nélkül meg is kötötték a — szerencsére csak — ideiglenes szerződést az Acetylen Gyár részvénytársasággal, megépült a telep, lerakták a csőhálózatot. Nos, és megtörtént, hogy már az első héten három veszedelmes robbanás történt, a világítás legfeljebb a páros napokon funkcionált, de anynyi világosságot sem adott, mins a régi petróleumlámpák. Természetesen nagy sietséggel felbontották az ideiglenes szerződést és követelték a csőhálózat felszedését s inkább botorkálnak félhomályban, mint rontják a tüdejüket mérges gázakkal és rettegnek az explózió örökös veszedelmétől. Tata-Tóváros és sok más a lapokban is tárgyalt acetylen-kudarc lehűtötte a legvérmesebb esztergomi acetylen-íil kedélyeket is s valós'áV gos megnyugvást keltett, amikor hire terjedt, hogy Török Emil neves fővárosi mérnök egy városi közúti villamos vasúttal kapcsolatban a Hitelbankénál aránylag ked» Várok, mig visszajön : lelkemben megmarad az arca, hűségem nem változik.* Elébe tettem az irást. — írja alá. Elolvasta, mosolygott és pirult. — Nem, nem ! Nézze, hogy reszket a kezem : gyönge, i Bohóság is volt tőlem írásbeli szerj ződést kivánni, de hát gyerekészszel ' nem forgathatja még az ember a böl! esek könyvét. Csodaszép augusztusi este volt, hogy bucsut vettem tőle. Kikísért a virágos kertig, melynek apró lakói még könnynyelműen szórták az ilatot. Virágillat, holdfény, csillagragyogás, kell-e ennél több, hogy megszédítse az embert. Engem megszédített. Valami merészség vett rajtam erőt, kitártam a karjaimat s odaöleltem őt magamhoz. Mintha csak a csillagos ég szakadt volna reám. Lángolt az ajkam és mégis lángra vágyott. Mohón kerestem az ő arcát s egy szilaj csókkal egyszerre halovánnyá tettem azon a rózsákat. Azután csak annyit tudok, hogy az a két bársonyos gyönge kéz felemelkedett s ütése — ott csattant el az arcomon. Ah, milyen súlya volt annak a két apró kéznek ! Édes forróságuk még most is érezem ! Figura. M^áietetik Vasárnap és csütörtökön. ^LŐFIZETÉSI ÁRAK ', Egész évre — — — — 6 frt — kr. Fél évre — — — — — 3 frt — kr. Negyed évre — — — 1 frt 50 kr. Egyes szám ára: 7 kr. Felelős a szerkesztésért: MUNKÁCSY KÁLMÁN. Laptulajdonos kiadókért: DR- PROKOPP GYULASzerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők Szécljertyi-tcr, 330. szánj. Kéziratot nem adunk vissza. M£J? VÁROSI ÉS MEGYEI ÉRDEKEINK KÖZLÖNYE.