Esztergom és Vidéke, 1897

1897-01-14 / 4.szám

dr. Prokopp Gyula fenntartott különvéleményével szemben azon konklúzióra jut, ha jó magasan feltöltik, ha a padlókat az 1876-ik árviz szine fölé emelik, ugy a telek alkalmas, azonban csakis az Eggenhoffer ház vonaláig építhető ki — azontúl a tér nyitva hagyandó ! Ha ez igy van, ugy méreg drágán fogunk építeni a feltöltéssel, pilótázással, az alépítmény különlegességével s ha a tért nem építhetjük be, ugy tovább az utcában kell uj házakat venni, mely nehézségek áráért telket, másutt is és különbet is találhatunk. A tér beépítésével — jobb hiányában — némileg elfogadhatóbb a kérdés, de a nélkül, az iskolák céljára ezt a telket teljesen elejtettnek kell tekintenünk. De hát hol ? Hol építsük ezen iskolákat, vetik válaszul. Valóban nehéz a felelet, annyi azonban bizonyos, hogy inkább sehol se építsünk, minthogy rosszul csináljuk meg a 100000 frtos dolgot. Egyébként a Kamenszky ház, — a szt. Tamási városház s a mögötte levő Einzinger-féle kerttel, a Szt. Tamási iskola a mögötte fekvő káptalani házakkal, egyenként van oly telek mindegyik, mint a Duna-utcai és nem találjuk lehetetlennek, hogy idővel még jobbat is ne találhasson a közönség, vagy más megoldásra ne juthasson. A kérdést tehát külön kell választani és meg kell mondani, hogy mily célra vett a város házakat és miből? Ha a harangozót kizavarja minden tavasszal az árviz, az csak neki lesz szegénynek nagy baj, de ha a kis gyerekeket fogja kirekeszteni az iskolából, vagy azok fognak a megáradt Duna partjain játszani, az már nekünk lenne baj s az utódok nem igen fogják előrelátusunkat megdicsérni. Utóbb 20—30 év múlva talán kihordozkodni és ujat építeni ! ? Ez okból kívánatos tehát hogy a már megvett házakat a város tartsa meg, nem veszt rajtok sem most, sem a jövőben, — az iskolák kérdését azonban ehhez a helyhez ne kösse, de sietve nézzen jobb, alkalmasabb után. IMI—1891. Esztergom, január 13. A budapesti honvédmenház egyik érdemes tagja a karácsonyi ünnepek után egy fővárosi napilapban mélyen megindító melankóliával papaszolta el, hogy amig a szent napok alatt mindenkiről megemlékezett a nagy közönség, a csendes budai épület agg lakói senkinek sem jutottak az eszébe Tisza Kálmánné úrhölgy kivételével, aki két doboz szivarvéget küldött nekik krisztkindlire, ugy hogy az elfeledett szabadságharcosok egy-egy, jófajta dohánytörmelékkel megtöltött pipát méjjis elszihattak december 24-ikének estéjén. A csendes rezignációval és bo rongó szomorúsággal megirt szelíd szemrehányás bizonynyal mély benyomást keltett mindenütt, ahol elolvasták, nagyon sokan valósággal megdöbbentek attól a fekete hálatlanságtól, amely az egyszerű szavakból kisirt s ugy látszik, városunkban is többen olvasták s az olvasás után gyökeredzett meg lelkükben egy nemes eszme, egy szép terv, amelyet mi is a legnagyobb lelkesedéssel üdvözölünk s annak megvalósítására minden erőnkből törekedni határozott kötelességünknek tartunk. Városunk ugyan a szabadságharc idején nem volt színhelye véres csatáknak, hiszen a német, tatár, török ostromokat kiálott vár akkor már régen romjaiban feküdt s a város az újkor harctudománya következtében stratégiai kombinációba vonható sem volt, de azért mégis kivette részét a nagy mozgalmakból. A nagysarlai, budai, komáromi és csallóközi sebesülteket ide hoztck s a város nemes szivü és hazafias lakossága vette ápolásba a megsebesült honfiakat. Több ezerre rúgott azok száma, s mint általánossan ismeretes, valamennyien a városban és a kanonoki palotákban találtak elhelyezést és csendes, lelkiismeretes ápolást. A sebesültek közül hétszáznégyen nem segített a leggondosabb orvosi ápolás, szerető gondviselés sem, s belehaltak a haza szabadságáért nyert sebekbe s a kegyeletes lakosság által kijelölt külön temetőben pihenték ki véglegesen nagy szenvedéseiket. Közös sirjuk nem maradt sokáig jeltelen. A nagy idők után követ kező generáció még tudott igazán lelkesedni s Palkovics Károly volt kormánybiztos kezdeményezésére esakhamar összegyűlt olyan összeg, amelyből nyugvóhelyük fölött egy szerény homokkőemlék felállítható volt. Immár félszázada van annak, hogy a nagy idők elmultak s tiz lustrum, ugy látszik nagyon elegendő arra, hogy nemcsak egy homokkőemlék megkorhadjon, hanem hogy a nagy idők élő és holt tanúi iránt való kegyelet és hála is meglohadjon. Világos tanúbizonyság erre nézve a honvédmenház lakóinak karácsonyi elhagyatottsága, — és hogy közelebbi példát említsünk : az esztergomi honvédtemető elhagyatottsága is. Az emlékszobor porlik, vásik •, lassan szétmállik egészen. A temető olyan, mint egy soha nem járt, gondozatlan vadon, amelynek kapuja legfeljebb évenkint egyszer : március 15-én nyilik meg s akkor is egyre kisebb azoknak száma, akik egy rövid imát elmondanak az emlék tövében, amelyben: «Nyogosznak ők a hős fiak, duló csaták után. > Ha a budapesti agg honvéd panaszos levele meg nem jelenik, talán még mindég nem vettük volna észre e szomorú jelenségeket. De ha későn történt is, mégis örülhetünk rajta, hogy végre észrevettük. Előkelő, ügybuzgó, befolyásos polgárok pendítették meg azt az eszmét, hogy Esztergom város és megye közönsége 1848 ötvenedik évfordulóján a pusztuló honvédemléket ujjal, nagyobbal, fényesebbel, maradandóbbal, művészibb ér téküvel cserélje ki. Egy esztendő nem nagy idő s ha azt kívánjuk, hogy a szép terv annak idejére megvalósulhasson, hogy az uj emlék 1898 március idusán felállítható legyen, egy napot sem szabad mulasztanunk, annál is inkább, mert nagyon jól tudjuk, hogy közönségünk lelkesedése nem tartós s ha állandóan ébren nem tarják azt, bizony-bizony rendesen elalszik. A mozgalmat a tervezőknek — a megye és a város bevonásával azonnal meg kell indítani, megalakítani a végrehajtó bizottságot s a gyűjtést — amelyhez obulusaival bizonnyára mindenki szívesen hozzáfog járulni — a legrövidebb idő alatt megkezdeni. Es ha ez megtörténik, Esztergom városa nem lesz sorolható azok közé, akiknek egy fél század elegendő arra, hogy a legnagyobb érdemeket is elfeledjék s lesz egy műemlékünk, amelyet a város közönsége hazafias érdemei dokumentálására a maga erejéből emelt. De hogy ezt elérhessük, dolgozni és áldozni kell. Veterán. Megye és város. O A közigazgatási bizottság ülése. A közigazgatási bizottság ez évi első ülése rövid volt s fontosabb tárgyakkal nem foglalkozott. A gyengélkedő főispán helyett Andrássy János alispán vezette a tanácskozásokat. Az elnök indítványára az albizottságok tagjai lettek : a fegyelmi bizottságban : állami tagok : Bartal Re; zső, Csaby Andor, póttag: Bárcy László Választott tagok : Mattyasóvszky Kálmán, Héya Tivadar, Póttag: Lucembacher István. A földmivelési minisztériumot érintő ügyekben szakelőadó: Lucenbacher István. A b'őrfónvizsgáló bizottságban : elnök : Héya Tivadar. Tagok : Lipthay János, Csabi Andor, Kosár Dezső. Az erdei kihágásokat II, fokúlag biráló bizottságban : dr. Hulényi Győző és dr. Komlósy Ferenc. Végül a pótadó kivetés ellen beadott fellebbezéseket biráló bizottságban: Vimmer Imre, Niedermann Pál, Komlósy Ferenc és Bárczy László. — A közigazgatási bizottság elvetette dr. Haugh Lambertnck a kórházi alorvosi állás alul való felmentése tárgyában hozott alispáni végzés ellen beadott fellebbezését, mert egy miniszteri rendelet a kórházi és városi orvosi állást teljesen inkompatibilisnek mondja ki. — A pénzügyigazgató havi jelentéséből kitűnik, hogy mult évi december hóban 3126 frt , tal több adó folyt be, mint a mult év hasonló időszakában, az egész évben pedig 1895-hez arányítva 9000 frt. Az ez évi adókivetési munkálatok már megkezdődtek. Mattasóvszky Kálmán bizottsági tag kéri a pénzügyigazgatót, hogy amenyire módjában áll, a maga hatáskörében intézkedjék, hogy oly ügyek megsürgetését, amelyeket a pénzügyigazgatóság egy fél év alatt el nem intéz, a felek bélyegmentesen eszközölhessék. Továbbá, hogy ha egy eladott ingatlan után az illeték az eladótól és a vevőtől is beszedetett volna, a tévesen visszaadott illeték annak fizettessék vissza, aki annak fizetésére köteles nem volt. Végül kéri, hogy a pénzügyigazgatóság a fellebbezések elbírálásánál a felek felhozott sérelmeire tekintettel legyen és azokra reflektáljon. A pénzügyigazgató megígérte, hogy felszólaló kívánságait figyelembe veszi, illetőleg a felhozott konkrét eseteket vizsgálat tárgyává teszi. — Végül elhatározták, hogy kérelmet intéznek a kultuszminisztériumhoz, miszerint a lakoság szegénységére és arra való tekintettel, hogy 1 majdnem lehetetlenség lenne a légutóbbi öt év ismétlő és mindennapos iskolakötelesitől a tanítói nyugdijalapot megillető tizetöt krajcárokat utólag beszedni, a kivánt összeg behajtásától eltekintsen. A gyűlés 11 órakor végződött. O Tanácsülés. A szombati tanácsülésen tudomásul vették, hogy a virilisek közül képviseletével az Iparbank Kaán Jánost, dr. Krausz Izidor Bódi Bódogot, a Ferenciek székháza Lengyel Fláviant és özvegy Fachichekné Niedermann Jánost bízta meg, Kecskeméthy János pedig kijelentette, hogy szavazatát mint választott képviselő óhajtja érvényesíteni. Az ülésen a szervezési szabályrendeleten a miniszterileg elrendelt változtatásokat keresztülvitték s igy azok a legközelebbi közgyűlés elé kerülnek. Végül elhatározták, hogy a közkórház minden termében — a normnál hőmérsék nyilvántartása céljából — hőmérőket alkalmaznak, O A 200,000 forintos kölcsön ügyének, a decemberi közgyűlés határozata értelmében, a január 21-iki közgyűlésén tárgyalás alá kell kerülnie. Ugyanazon a közgyűlésén elhatározták azt is, hogy még a közgyűlés megtartása előtt egy küldöttség meg fogja próbálni barátságosan rendezni a belügyminiszternél a vitás ügyet.Tisztelettel kérdjük a polgármester urat, mikor váltja meg az utazási jegyet a küldöttség tagjai számára ? Mert-január 21-ike veszedelmesen közeledik. . . O Dr. Haugh Lambert városi alorvos dacára, hogy közkórházi alorvosi állásától való felmentését megfellebbezte, január i-én kórházi orvosi működését abban hagyta. O Az adóhivatal költözködése. Az adóhivatal piszkos, ósdi, alkalmatlan helyiségei már nagyon sok panaszos felszólalása adtak okot, végre is a város belátta, hogy a tarthatatlan állapoton segíteni kell és megbízásából a városi mérnök most keres alkalmas helyiséget az áthelyezendő hivatal számára, O PÍSUth Kálmán végzett joghallgató kérvényt adott be a főispánhoz az üresedésben levő központi szolgabirósági közigazgatási gyakornoki állásra leendő kineveztetése iránt. O Postautalványok felvétele. A budapesti posta- és táviróigazgatóság elrendelte, hogy a helybeli postahivatalnál az utalványok be- és kifizetésére eddig 5*/

2 órában megállapított záróra délutáni öt órára korlátoztassék. E rendeletet a helyi üzleti világ régen várta és nagy örömmel fogadta, mert igy többé nem fordulhat elő az, hogy az utalványok az esti postáról lekésnek. Az ujitás elnyerése mindenesetre agilis és buzgó póstafelügyelőnk érdeme. O A községi képviselőtestületi választások lassan már az egész megyében befejeződnek. Tegnap választott Dágh és Leányvár, ma pedig Bajna és Epöl került sorra. A társaságból. * A Kaszinó legközelebbi estélye tekintettel arra, hogy szombaton a keresztény fiatalság tartja táncmulatságát, nem szombaton, hanem vasárnap este lesz. A meghívókat ma küldik szét. Az érdekes programm egyik cloujának : az *Egy rendező keservei ^-nek szereposztása következő : Hősnő — Csupor Istvánné, Naiva — Perényi Irma, Soubrette — Hoffmann Böske, Rendező — B. Szabó Mihály, Bonvivant — Etter Gyula, Komikus — Büttner Róbert. Titkár — Rudolf István, Gardesdames — BrenneJózsef, Ügyelő — Nedeczky Béla, Súgó — Ivanovics Bélajóska gyerek — a Jóska gyerek. Történik: Esztergomban a Kaszinóban. Idő : esti 9 óra előtt 5 perccel. A duettet: Mendelsohn >Herbstliedc-jét Büttner Róbert zenekisérete mellett Perényi Irma és B. Szabó Mihály éneklik. Perényi Irma magyar népdalait Perényi Kálmán kiséri. A férfi kvartett az »Ezerév» török dalát adja elő. — Az előadás, mint rendesen, nyolc órakor kezdődik. Beléptidij nincs. * Esküvők. Dr. Komlóssy Ferenc prépost kanonok, fő tan fel ügyelő és országgyűlési képviselő urnák, közéletünk e kiváló és érdemdús tanférfiának kedves húgát: Komlóssy Anna úrhölgyet hétfőn vezette oltárhoz a vízivárosi plébánia templomban báró Jeszenák István tartalékos hadnagy. Az egyházi esketést a menyasszony bátyja végezte, aki a szokásos szertartás után rövid, de tartalmilag annál gazdagabb beszéddel üdvözölte az uj párt. Az eskető jó fivér hangját a megindulás sokszor fátyolozottá tette, de érces volt az akkor, amikor ismertetvén a férj és a nő magasztos rendeltetését, hivatását és egymás iránt tartozó kötelességét, szivükre kötötte, hogy mindenkor és mindenben a kereszt legyen boldogságuk forrása, s ha fájdalmak, szenvedések érik, a kereszt lábánál találjanak a remény horgonyával vigaszt és sorsukban csendes megelégedést. Majd megköszönvén a szép alkalomból összejött gyülekezet szerető érdeklődését, áldását adta az uj párra, az örömanyákra