Esztergom és Vidéke, 1897

1897-03-07 / 19.szám

Esztergom, 1897. XIX. évfolyam. 19. szám. Vasárnap, március 7. és VIDÉKI VÁROSI ES MEGYEI ERDEKEINK KÖZLÖNYE. Megjelelik Vasárnap és csütörtökön^ ELŐFIZETÉSI ÁRAK '. Egész évre — — — — 6 írt — ki*. Fél évre — — — — — 3 frt — kr. Negyed évre — — — 1 frt 50 kr. Egyes szám ára: 7 kr. Felelős a szerkesztésért: MUNKÁCSY KÁLMÁNLaptulajdonos kiadókért: DR. PROKOPP GYULASzerkesztőség és kiadóhivatal : (liOYa a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők) Bottyán. János-utca, Spanraft-fyáz. -^i Kéziratot nem adunk vissza. •.<£— „Thuja-ág és kormánybiztos." Esztergom, március 6. A városházi kormánybiztos kiküldetéséről szóló s a legautentikusabb forrásból merített hírünk, ugy látszik, nagy konsternációt okozott az egyedül üdvözítő thuja-ág táborában, mert egyik tenoristájuk megszólalt a párt félhivatalos orgánumában: az »Esztergomi Lapok* ban. Kis balladájában elmondja, hogy a kormánybiztosra a szabadelvű pártnak van szüksége ; hogy miért, arról sokat tudna regélni, de nem regél semmit. Nem is csodálkozunk ezen, mert valótlan az állítása. A szabadelvű párt tagjai éppúgy fáznak a kormánybiztostól, mint a többiek s annak kiküldetését bizony szintén a város nagy szégyenének tartják. S teljesen igazat adtak dr. Helcz Antalnak, amikor a városházi közgyűlésen a kormánybiztosságot keserű medicinának s a minorenniség szomorú beismerésének mondotta. A kormánybiztost odafenn nem kérte senki. A miniszter teljesen a maga iniciativájából cselekedett, amikor mellette határozott: amit hogy megtett, az ő álláspontját tekintve, legkevésbbé sem csodálunk. Mikor látja, hogy intézkedéseinek, rendeleteinek semmi foganatja nincs, a felfordult világ egyre felfordultabbá válik a városházán, folytonos jogos panaszokkal rabolják idejét, bizony nincs miért haboznia, hogy a legradikálisabb eszközhez nyúljon. Az »Esztergomi Lapok« cikkírója három konkrét esetet tud, amelyek j a kormánybiztos kiküldetését indo| kolják. Ha a városnál, vagy tör| vényhatóságnál nagy sikkasztások | történnek, ha az adminisztráció egészen megakad, végül ha a város, j vagy a törvényhatóság a passzív rezistencia álláspontjára helyezkedik. Ez állításával maga is beismeri, hogy a kormánybiztos kiküldetésének szüksége fennforog. Mert ami hónapok óta a városházán történik, bizony minden inkább, mint adminisztráció. Talán még sem elég az adminisztrálásra, hogy ügyeket ad acta tesznek, egytől a másikra szignálnak, a jelentéktelen kérdéseket jól-rosszul elintézik, a függő és el nem odázható vitális kérdésekben pedig ölbe tett kézzel várják a deus ex machinát. A képviselőtestület megkisérlett mindent, hogy az elöljáróságot bűnös tétlenségéből felrázza, de mint mindenki tudja, minden siker nélkül. A polgármester arravaló képesség, minden erélyesség és férfiasság nélkül való, akiben a szükséges erényekből csak a szorgalom van meg, ami azonban egymagában véve legfeljebb csak dijnokságra kvalifikál. Nem tud vezetni, nem tud tekintélyt tartani, igér jobbra-balra, hogy mindenkinek eleget tegyen és nem tesz eleget senkinek. Szinte természetes, hogy ilyen fő mellett elcsenevészesednek a többi testrészek. A tisztviselők -— a legjobbak is — fásultak, közömbösek, hanyagok lettek, elvesztették érdeklődésüket munkakörök iránt, amelyben irányt nem mutatnak nekik, látják, hogy akármenyit botlanak is, azért a hónap elején mégis szépen zsebrevágják a gázsit, hát fatalisztikus megnyugvásai pipázzák át a hivatalos órákat. Ily nagy, organikus betegségben a legerélyesebb gyógykezelésre, a renitens beteg iránt kíméletlen orvosra van szükség. Hogy életét megmenthessük, a legveszedelmesebb műtétnek is alá kell vetni a pácienst. Lehet, hogy a kormánybiztosság Esztergom hitelének és a polgárság bizalmának (?) némi amputációja lesz, mégis szomorú rezignációval kell, hogy elfogadjuk az ultimum remedium-ot, mert az eddigi kuruzslók csak pepecseltek, rontottak a beteg állapotán. Jöjjön éles szikéjével az operateur ! Ha fog is ütni fájó sebeket, begyógyulnak azok idővel s az erkölcsi és anyagi tönkhaláí elmarad. Hogy a képviselőtestület kebelében torzsalkodások vannak, azt elismerjük, de kérdjük, kik azoknak előidézői ? Kik csinálnak olyan botrányos mahinációkat, amilyet a legutóbbi közgyűlésen az iskolatelek kérdésében láttunk.? Kik szítják az elégedetlenséget azzal, hogy kíméletlenül, igaztalanul és alaptalanul nekirontanak a város legönzetlenebb munkásának, mert az véletlenül nem tüz a kalapja mellé thuja-ágacskát ? Kik befolyásolták például legutóbb a szakbizottsági liszták megbotrányIz .Esztergom és Vidéke" tárcája. Blanchc. A kékszemű lány sirva néz rám, Ugy súgja : Te mar nem szeretsz; Oh nem ez a te régi csókod, Es az Ölelésed sem ez. A nézésed is olyan furcsa, Mosolyod is oly idegen, S ha szólsz is hozzám gondolatban Máshol jársz, nem vagy itt velem. Oh kékszemű lány, igazad van. Szeretni nem birlak tovább ; Egy másik arc ragyog szivembe A csókon, ölelésen át. Egy másik arc, egy régi, édes, Felejthetetlen énnekem. Akiért én a poklok minden Fájdalmát, kinját szenvedem. Akinek imádott nevéhez Kötöttem sorsom, éltemet . . . S aki az én számomra mégis Örökre, végkép elveszett. Mezarthim. Amit az asszony akar. •— Az ^Esztergom és Vidéke« forditása. — — Mario Donal. — Liza Dormeuil tizennyolc éves, igen csinos és nagy a hozománya. Hozzá még árva is. A kérők özönlenek ; mindanyian elutasítva. Liza nem siet a választással. Boldogan él az ő kitűnő barátnője Etelka Dervál kisasszony mellett, kinek szive megfehéredett hajfürtjei dacára is fiatal és szelleme elbájoló maradt. Etelka kisasszony idősebb, sokkal idősebb Henri Derval tengerészkapitány bátyánál, ki ép oly gyengéd mint nemeslelkű és szeretetreméltó vitéz. Harmincöt éve korában a kapitány azt képzeli, hogy ő öreg, nagyon öreg. És mivel egy kardvágás sima homlokát két részre osztotta, csúnyának is hiszi magát. Melyik fiatal leány tette volna kezét az övébe, hogy tiszta szerelmük által egymást boldogitva elégedetten, vidáman haladjanak az életen át ? Az ő gyárnleánya biztosan nem ! Liza Dormenil a kapitány gyámleánya volt, kinek atyja elhalt egy afrikai ütközetben. Az elesett vitéz tiz évvel idősebb volt a kapitánynál, ki legjobb barátját vesztette benne. A derék katona végső perceit érezvén, mosolyogva ajánlotta fel lelkét Istennek. E végső perceiben elhomályosodó szemeit atyai szeretetének varázslángjával kérőleg fiatal bajtársára szegezve, leánya, imádott Lizája jövőjét gondjaira bizta, ki készségesen fogadta a magasztos megbízást. Hisz Etelka nővére az anyát helyettesitheti az árvánál! Mily szépnek találta az ifjú gyám ezen kedves ártatlan leánykát, ki mindenen nevetett. . . Azóta tizenkét év mult el. Liza tizennyolc éves lett, igen csinos, vidám, üde és ártatlan; elragadó pajzánsága vetekedett nagy hozományával. A gyám Lizának e mámoritó tulajdonságait szivében érezve, sietett is a leányt minél előbb férjhez adni. Ah, ha ő azt tudta volna . . . ! Egy szép napon komolyan beszélt Lizával, mert mióta gyámleánya az intézetbői haza jött, már tizennégy kérőt utasított vissza. Az egyik túlságos fiatal, — a másik nem eléggé az. Egyik szőke, — másik barna. Egyiknél ő egy fejjel magasabb, — a másiknak könyökig ér. Lehetetlen . . . A gyám helyzete tarthatatlan. — Liza gyermekem, végre már okosnak kell lenned. Ma este bemutatok neked egy gazdag kereskedőt, kiben feltalálsz minden jó tulajdonságot. — Minden tulajdonságot ? kérdé Liza szórakozottan. — Amit egy asszony az ő élete párjában feltalálni kívánhat. — Amit egy asszony ? . . . —- Feltalálhat abban a férjben, akit maga választott ? — Akit maga választott ? . . . De hisz ez az ur nem lesz az én választásom szerint való férj, hisz még soha sem láttam ! — Nem vetted észre, de ő gyakran látott téged. Előkelő kinézésű, harminckét éves . . . — Túlságos fiatal! — A mult héten a harminc éves Voisin hadnagyot kosaraztad kb túlságos öregnek találván őt. — Az asszony változó ! — Veszem észre. De valóban Lizi — ebből elég volt! Kívánom, hogy férjhez menj Martol úrhoz, ki derék fiatal és helyes . . . Szabadságom végére járunk és én már elfáradtam a válogatásban. S haragosan rágta bajszát. Liza nézve a kapitány sebhelyét, különösen és sokatmondóan mosolygott. Az érdemes tiszt jobban ismerte saját theoriáját — mint gyámleánya szivét. És eltávozott; mig Liza a hintaszékben ülve a keblére tűzött fehér rózsákat elmélázva szemléli és halkan, egész halkan suttogja : — O . . akarja, hogy férjhez menjek Martolhoz — Ő . . akarja. Ah, — én mast akarok, kedves bátyám, egészen mást . . . Elérkezett az este. Az ebéd vig volt, Liza egyszerű, de igen elegáns hófehér gázruhában szórakozottan hallgatta Martol szomszédja hosszadalmas magyarázatait az üzletvezetésről és a váltókról. Ezután cukor- és alkoholról, a fa és a papiros árairól beszélt. Liza szemei ezt mondották : milyen lélekölő ez az ember !