Esztergom és Vidéke, 1897
1897-11-28 / 95.szám
ESZTERGOM es raíKE VÁROSI ÉS MEGYEI ÉRDEKEINK KÖZLÖNYE. M e SÜelei^lk Vasárnap cs csütörtökön. JÍLŐFIZETÉSI ÁRAK Egész évre — — — — 6 frt — kr. Fél évre — — — — — 3 frt — kr. Negyed évre — — — 1 frt 50 kr. Egyes szám ára: 7 kr. Felelős a szerkesztésért: MUNKÁGSY KÁLMÁNLaptulajdonos kiadókért: DR. PROKOPP GYULASzerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők Széctycnjirtcr, 330. szánj. -$H Kéziratot nem adunk viaaza. HH Magyar nyelv a templomban. Esztergom, november 27. Ismertettük olvasóink előtt minden eddigi fázisát annak a sajnálatos konfliktusnak, amely a magyar nyelvű istentiszteletek kérdésében a vármegye és az egyházmegyei főhatóság között támadt. Ismertettük legutóbb az érseki helynök válaszát is a vármegye közgyűlésének az idén e tárgyban másodszor kelt átiratára, megjegyezvén, hogy az ügy meritumára még visszatérünk. Mielőtt azonban ezt megcselekednők, szükségesnek tartjuk a konfliktus egész hisztorikumát röviden ismertetni. Még 18p5 május havában történt, hogy az iskolalátogatásokról hazatért alispán hivatalos jelentésében hangsúlyozta, hogy az idegen anyanyelvű községek közül a magyarosodás sokkal jobban terjed azokban, amelyekben az iskolák előadási nyelve magyar s az eredmény még kedvezőbb volna, ha a magyar nyelvű istentiszteletet is fokozatosan (pl. egyelőre havonként egyszer) behoznák, amit a keztölczi elöljáróság és képviselőtestület maga is kér. Az „Esztergom és Vidéke" tárcája. JíoVcinbcF. Borús a láthatár, sivit as őszi szél, Az elsárgult haraszt elmúlásról beszél. A hajlongó virág derékon megtörött, Lehajtja bús fejét s úgy áll a sir fölött. Szomorún fújdogál az alkony hűs szele, A termeszét siró dalával van tele. — A harmatgyöngy nem a sötét ködből [esik: A haldokló mező bujában könnyezik. Eltűnt a napsugár, nem zöldül a bokor, A béfc, a rónatáj és minden búskomor; Nincsen virágszirom, nincsen dalos madár, Minden reménytelen s csak hervadásra [vár. Oly elhagyott a föld, mint a kihűlt kebel, Amelynek belsejét örök tél lepte el; De mig a hegytetőn újra virág fakad: As elcsüggedt kebel vlrágtalan marad ! Müller Nándor. E jelentés folyománya volt az egyházmegyei főhatósághoz ez irányban intézett első átirat, amelyre a főhatóság június 27-én a legudvariasabban válaszolt, kijelentvén, hogy neki is főtörekvése a magyar nyelv terjesztése s utasítani fogja lelkészeit és tanítóit, legyen gondjuk arra, «hogy az iskola minden szorgalommal iparkodjék a serdülő ifjúságot a magyar nyelv ismeretébe bevezetni, annál is inkább, mert csak ez uton remélhető lehetségesnek, hogy a magyar nyelv az idősebbek körében is elterjedve, akadálytalanul használtathassék az istentiszteletek körül. Nem is kétlem, hogy az óhajtott cél elérése körül rövid idő alatt a kivánt eredménynek fogunk örvendeni. > — A vármegye közönsége ezt a legmagasabb loyalis ígéretet örvendetes tudomásul vette. Az 1896-iki iskolalátogatások után az alispán éppen ugy referált, mint az előző évben, de referájában kiemelte, hogy immár az összes idegenajku községek óhajtása a magyar nyelvű istentisztelet behozatala. A közgyűlés tehát újból átírt az egyházmegyei főhatósághoz, újból tiszteletteljesen kérvén, >hogy amennyiben ezt az isteni szolgálat magasabb céljainak veszélyeztetése \ család támasza. — At »Esztergom és Vidéke« eredeti tárcája. — Az Oszvald-leányok sugár alakja mindig világos batiszt meg flanell-ruhába volt bujtatva, amint lassú, ringó lépésben tették megszokott sétájukat s mosolygó, üde arcukat körüllebegő csipkék is vidám taktusban libegtek s a két leány egész lénye a derült nyugalom megtestesülése volt. Egy napon nagy sirás volt az Oszvaldfamiliában. Feri, a család büszkesége, már rekedtre beszélte lágy bariton hangját, az anya vörösre törülgette egyre könnyező szemeit. Lujza halvány volt a kétségbeeséstől. Nina, a bűnös, szinte megsemmisült vétkének beismert súlya alatt. A virágos függönyös leányszoba minden virágával, apró csecsebecséivel s óriási papirlegyezőivel szomorúbb volt, mintha a pompes funébres legszorgalmasabb diszitője működött volna benne. Ninuska ott ült a divánsarokban, összeesve, apró kezei eltakarták könnytől ázott édes kis arcát, haja mélyen csüngött le a homlokára s keble magasra emelkedve, nem birta visszatartani a heves zokogást. A bátyja beszélt: nélkül tenni lehet, az idegen ajkú községek istentiszteletének nyelvéül, bizonyos fokozatok mellett, a magyart szíveskedjék elrendelnie Ez átiratra válasz nem érkezett. Az alispán ez idei iskolalátogatási jelentéséből azután kiderült, hogy a szomorú statusquo nem változott, sőt pl. Cséven ma is oly tanitó működik, aki maga is ellensége a magyarosodásnak. És ekkor hozta < hazafias felbuzdulása egész erejével > a július 26-iki közgyűlés azt az átratot, amely a konfliktus közvetlen előidézője volt s amely szintén a legudvariasabb hangon volt tartva s csak éppen felemlítette, hogy mivel a főhatóságkét év előtt tett igéretét be nem I váltotta, annak megvalósítására ezúttal í tiszteletteljesen bár, de a legeré-1 lyesebben felkéri. S erre érkezett az egyházmegyei 1 főhatóság ideges, rövid válasza,. amely hangsúlyozta «miszerint annak oka, hogy a vármegye átiratát egyáltalán figyelmére méltatja, \ az, hogy a vármegye oly hangot j használt, amelyet el nem tűrhet s éppen ezért a megkeresésben fog-1 lalt ügygyei érdemileg nem is fog lalkozik. > Talán nem éppen csodálható, hogy ez átirat a vármegyeházán, ahol — mint »azt a levéltár adatai szintén bizonyíthatják* — mindég a legnagyobb tisztelettel viseltettek az egyházmegyei hatóság iránt, tudatában annak, hogy amit most is cselekedtek, mint replikájukban meg is irták, csakis hazafias kötelességük és a magyarság ügyének szentsége diktálta, nem közönséges megütközést keltett és e nem épen jogtalan megütközés befolyása alatt hozta meg az állandó választmány az adandó válaszra való önérzetes tollal megfogalmazott határozati javaslatát. A megyei közgyűlés pedig — bár igazságának tudatában állott — mégis a szent cél és a szükséges egyetértés megóvása érdekében nagyban megenyhítette az ujabb választ. Kijelentette, hogy a törvényhatóságnak a hivatalos illemmel ellenkezőt sem tartalmilag, sem alakilag nem volt szándéka felhozni s az érdemleges intézkedést újólag kérve, hangsúlyozta, hogy tekintettel az előzményekre »a többszöri figyelmeztetést nem tartotta célszerűtlennek.* Es ismét felelt az egyházmegyei főhatóság, ezúttal már nem néhány sorban, hanem három árkuson. Ki— Igy ölsz meg engem, meg magadat is, Lujzát is. Nem teszek egyebet, mint értetek élek, éjet, napot egybe veszek, hogy ti nyugodtan élhessetek, hogy elérjem célomat veletek, hogy egy szolid házasság révén lássam biztosítva jövőtöket. De te gyilkos vagy, önző rossz teremtés. Ha a szivembe mérgezett tőrt merítettél volna, nem lett volna oly halálos, mint mikor ma Sebold hadnagygyal megláttalak. Mit tettél te gonosz; hát igy neveltelek én : hát erre jutottál? A leány nem birt szóhoz jutni, csak csukló, görcsös zokogással felállt, a bátyja felé ment, de az színpadias pose-al távol tartotta magától : — Menj ! ez nem mentség. — Hogy be volt a kaszinó-bálon mutatva, hogy nem mondhattad, ne jöjjön veled ; máskor mért nem jött, mikor Lujza is ott volt. Mert a szemed villanása hivta, csalta s én nyomorult, nekem kellett végig szenvednem, hogy mindenki lássa, hogy Oszvald Ninát egy hadnagy kísérgeti . . . Az asszony már nagyon szenvedett s az összetört lelke birt legtöbb erővel csitította a fiát. — Meggondolatlan gyerek, nem tudta hogy rossz néven veszed, hisz nem oly megbocsáthatatlan vétek, légy könyörü' letes hozzá, megbánta, ugy-e Nina, megbántad, mondd ... A karcsú lányalak odarogyott a magas, deli széles vállú fiérfi elé : a. zokoj gása egy görcsös fulladássá merevedett, í amint két kezével átfogta a férfi lecsüggő kezét. Az üde arc bársonya lázasan simult a nagy, gondosan ápolt kézhez. Nem vonta vissza, s a térdelő leány bocsánatjelnek vette. Lelke egy isszonyu tehertől szabadult meg, zokogni kezdett s forró bűnbánó könyei odaperdültek a férfi kezére, s ez nem volt képes a kezét visszavonni. Zsibbadtan bocsátotta le s ez a zsibbadás átszált a szivére, a lelkére, aztán szintén undor szálta meg, amint térdeit átkulcsolva ott érezte huga csendes pihegését, csillapuló zokogását s édes ártatlan fejét, amint ráhajtotta. Az asszony s a nagyobbik lány is körülfogták ; ez odahajolt a vállára s az anya könnyes szemmel simogatta a márványszép férfi arcot: — Te édes, te jó, te vagy a mi megváltónk. Csak sóhaj, csöndes zokogás bugása hallatszott, mikor a férfi egyszerre felállt. A nők engedték, már késő volt nyolc óra is elmúlt. Idegesen, röviden búcsúzott, ezek meg hárman mikor magukra maMúipar-ujdonságok és gyermekjátékok ezernyi választékának szives megtekintését KgráflgnTwi Iriállitág
