Esztergom és Vidéke, 1897
1897-11-21 / 93.szám
ESZTERGOM es TIME VÁROSI ÉS MEGYEI ÉRDEKEINK KÖZLÖNYE. - M e áí c ^ CI >ik Vasárrjap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI ÁRAK '. Egész évre — — — — 6 frt — kr. Fél évre — — — — — 3 frt — kr. Negyed évre — — — 1 frt 50 kr. Egyes szám ára: 7 kr. Felelős a szerkesztésért: MUNKÁGSY KÁLMÁNLaptulajdonos kiadókért: DR- PROKOPP GYULASzerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők Szécl^epyi-tép, 330. szánj. Kéziratot nem adunk vissza. Egy életrevaló terv. Esztergom, november 20. A városi gazdasági bizottság legutóbbi ülésén Niedermann József rendőrkapitány igen életrevaló tervet pendített meg a szegényebb lakosság téli foglalkoztatását illetőleg. Ez a terv abban áll, hogy a város kérjen a kormánytól alkalmas szakembert, aki a népet a kosárk'ótés munkájára megtanítaná. Mielőtt e tárgyhoz bővebben hozzászólnának, csak azt akarjuk megvilágítani, hogy mivel foglalkozik téli időben a szegényebb földmives osztályunk. Ennek egyrésze kis szőlocskéjében elvégezvén a döntést, addig míg az idő szigorúsága megengedi, itt-ott kereset után néz. Ezt a keresetet pedig az egyes üzletekben találja fel, ahol kihordó stb lesz. Ha eljő a jégvágás ideje, akkor némelyik itt talál munkát, vagy pedig barátságból, unalomból segít a szomszédjának trágyát rakni, fuvarozni stb. Az erdőben nem mindenki kap munkát, mert ide hozzáértő munkások kellenek \ ezek pedig majdnem mindig állandóak, tehát az erdei Az Jjztep és fiié" tárcája. s&linodik a sziV ... Álmodik a sziv ezer édes álmot Virradatkor, az élet hajnalán ; Kikeletre: fényt, vlrulást, virágot, Őszidőre : dus gyümölcsöt a fán — Az élet hajnalán. S nagy útjára midőn indul a lélek Napszálltakor, az élet alkonyán — Köd, szürkeség marad csak s a tömérdek Dérütött lomb és targaly a nyomán — Az élet alkonyán . . . Nemo. Koldusgog. — Az ^Esztergom és Vidéke« tárcája. — Az orgonafákból szerteáradozott az édes illat, s megtöltve végig-végig a kertet, behatolt a nyilt ablakon át, s amint megtelitette a szoba lanyhán remegő páráját Is, mintha titokzatos tündérkéz szőne bűbájos varázst a csendbe a félkomályba. Én édes orgonabokrom, de nagyon is szeretlek! Szeretem sötétlombu ágbogaid szövevényét s a nagyfürtü v'irámunkát nem értők kiszorulnak. Gyári munka nincsen. Házi ipart nem űznek, vagy ha igen ugy ez nem terjed ki másra, mint egy-két lábtörlőnek a szalmából fonására és gyarló fáskosár elkészítésére. Kendertermelés nincsen, tehát az asszonyok sem foglalkozhatnak sem fonással, sem szövéssel. Ha tehát egy-egy munkás ember, — akinek otthon sirtcs mivel bajlódnia — kereset nélkül marad, hol találjuk őt ? A piacon, a Csillag-utca sarkán épületes beszélgetés között, vagy pedig a butító, gőzös pálinkamérésben ; de legkevesebbet otthon. Az asszonyok mindezt nem tehetvén, egymáshoz látogatóba járnak és tricstracs között egymás szapulásával töltik el az időt. Ez az állapot pedig megölője a családi életnek és előmozdítója a közmorál hanyatlásának. Midőn a rendőrkapitány urnák a jelen cikk fejezetében ismertetett javaslatára ujabban rátérnénk, lehetetlen nem hinnünk, hogy őt is az elmondott szomorú viszonyok késztették a cselekvés terére lépni, és helyreigazításul ismét erősíthetni véljük, hogy nemcsakakosárfonás meghonosítására irányul nemes törekvése, hanem az általános háziipar íellenditésére is. És szabad legyen azt is hozzátennünk mindezekhez, hogy a rendőrkapitány ur bizonyára a füztermelés behozatára is emlékeztetni óhajtotta az illetékes tényezőket. — Mert hiszen céljának valóra váltásánál ez lenne a fő. A városnak füztermelésre igen sok, máskülömben alig kihasználható terület áll rendelkezésére. Ott van pl. a vályogvető, a sörös éri folyó, a pékmalomi tó, a téglagyári rét vizenyős, kaszálónak majdnem alkalmatlan része, a szentgyörgymezei határ^ ban a dédai hid mellett elterülő j mocsaras rész, a dunapart egész J hosszában ugy is mint árterület, a .^szigeteknek lapályosabb részei stb. j Ezeket a legjobban felhasználható j füzek nemeivel lehetne csekély be| fektetéssel betelepíteni, j A finomabb munkákhoz alkalmatos aranyfüz mellett a durvább kenj derfüz volna szaporítandó. És mi' dőn a füzültetvény termésbe jönne, mi sem volna könyebb, mint azt előállítási áron a szegénysorsu lakosság között kiosztani. Természetesen ugyanekkor az a bizonyos szakférfiú is eljöhetne a gokat, meg bizalmasan bólintgató árnyékodat a fal tövében ; — szeretem lágy illatodat, mely tiszta és üde, mint a szűzies ajk s melyben nincs semmi a modern virágillatok bujaságából. — s mégis oly kéjes, s mégis oly édes ! Szeretlek mindenestül, a hozzád tartozó képzetekkel együtt, amik beleszövődtek fiatalabb éveink álmaiba, ábrándjaiba, mint a minők a madárdal s a szellő bugása, a gyermekjáték s a rügyező gyermekszerelem ártatlan sejtésteli bűvölete ! Szeretlek csendes magányoddal s a búvóhelyekkel, mikre ráborulsz finom diszkréczióval, meg ne lássa, meg ne hallja senki a suttogókat! Az orgonafákról szerteáradozott az édes illat, s a hogy mámorba ringatja a lelket, felélénkül a fantázia, mely bekalandozza a rét füveit és a kert virágait, s az emberi sziv picziny atomjait . . . A férj karcsú és elegáns egész alakja jól illik ebbe a modern kastélyba tág termeivel, matt selyembutoraival. Ott áll a nyitott ablaknál s a mint kibámészkodik egykedvűen, unott kifejezéssel arcán a kertbe, — alakja ugy emelkedik ki a kertből, akárcsak a középkori lovag a gobelin szőnyegen. Nem ismerem őt: ma láttam először. Hivatalos ügyben jöttem ki s a házigazda szivélyes udvariasságai marasztalt vendégének. Bejártam a kertet, s odaheverve a lugas padjára, művészi kiváncsisággal néztem a képet s hozzáfüződnek kalandozó gondolataim s a valóság s a refleksziók s a fantázia megszüli a regényt. Nem ismerem őket; ma láttam először ez a finom érdekes férfiarczot, melynek hideg blazirtsága mögött ki tudja mi rejtőzik, mily elfojtott szenvedélyek égnek ! S el-elnézem azt a vézna betegképü asszonyt, ki mellette ül, kifejezéstelen világos szinű szemeivel, mik minden pillanatban könnyekkel látszanak megtelni. Valami aquarel fölé hajlik, a melyen bizonyára hetek óta dolgozik lassú, kínos pedanteriával. Biztosra veszem, hogy valamely holdvilágos tájképet fest szentimentális patakkal, ősziesen kopasz fákkal, roppant vizimalommal. A kontúrok halványak és finomak, a, a rajz kissé szegletes, s a malom mögött felkelő hold ábrándos fénye lágyan ömlik végig a tájon. Valamely zárda hűvös tantermének levegője olthatta lelkébe ezt a beteges, banális fantáziát. Okvetlenül zárdában nevelkedett. A szülei falun laktak és derék nyárspolgárok lehettek. Szükecskén éltek. Az apja, az dolgozott nappal és dolgozott éjjel s az anya, az nélkülözött tudás és gyakorlás gyümölcseit népünk javára elosztani. — És hiszszük, hogy, ha a jelenleg munka nélkül álló emberek téli foglalkozást találnának, amely őket a házhoz köti, a családi élet melege is visszatérne ; de a pálinkás butikok nem nagy keresletnek örvendenének. A nyári időszak, mint tudjuk, rendesen elfoglalja a munkáskezeket ; de azért korántsem állunk ott, hogy a háziipar ez időszakban is ne űzethetnék. Az a sok munkából kiérdemült öregasszony, az a számtalan vásott vakációzó gyermek mit csinál egész nyáron át ? Az öregasszony a legjobb esetben gyermeket ringat, azaz, hogy butítja a gyenge csemetét a szájába dugott, tejbeáztatott mákhéjjal; egynémelyike főz, mig a fiatalság munkába áll, legtöbb része pedig unalmában beáll hirhordónak, rostál kerít, szitát vet, terjeszti a babonát. A vakációzó gyermek az utca porában fetreng, a Dunaparton lebzsel és kosztüm nélkül egész sereg rendez épületes látványosságot, megtanul a kofáktól lopni, elszökik a hasznos madarak fészkeit feldúlni és legjobb esetben libát őriz. és koplalt s halomra rakta a forintot és krajcárt s számolgattak és takarékoskodtak a fehér areu kis leányuk számára, akit kisasszonynak, nagy ur feleségének neveltek, s akinek a kedveért félve lábujhegyen járnak a szobákban, suttogva beszéltek, fel ne ébredjen, meg ne zavartassák ártatlan angyalálma. S a hogy összegyűlt a fényes, nagy vagyon, s ahogy eljött a megye főispánja maga az elegáns, fővárosi kérővel, összesúgtak, meg összebújtak, a becsületes arcuk szélesre húzódott a boldog mosolygástól s odaadták két kézzel, kész örömmel a kis sápadt, falusi virágot. Az egész lénye, az arcza csupa szerénység, csupa önmegtagadás. A férje bizonyára finom és előzékeny, de ő ezt észre sem veszi, ugy meghunyászkodik, ugy félrevonul, mintha félne beszélni az urához. Most is szelid, kifejezéstelen tekintetét a cartonra szegezi, s csak néhanéha veti fel szemét, s csak ha oda nem néz a férje, meri hosszasabban nézni. És hogyan nézi! Istenem, hisz lehet, hogy csak képzelődöm, de ez a tekintet oly szomorú, oly végtelen forró könyörgéssel teli. Mintha csak útszéli koldus alamizsnát esdne, S a férfi ! — az ügyet se vet rá, nem látja a kérő pillantást, nem hallja a mellette ülő asszonyka szive lázas dobogását, Karácsonyi kiállítás. Műipar-ujdonságok és gyermekjátékok ezernyi választékának sz iv es megtekintését tisztelettel kéri BRUTSY GYULA műipar és gyermek játékáru raktára.
