Esztergom és Vidéke, 1897

1897-11-21 / 93.szám

Ezeknek is lehetne hasznos munkát adni. Itt van a selyemtenyésztés, az ezzel járó munkát öreg és gyermek egyformán végezheti, az előbbinek szórakozást nyújt s amellet hasznot hoz, a gyermekben pedig feléleszti a becsvágyat. Ennek a meghonosításához sem kellenek áldozatok. Gaztól lepett köz- és dülő-utaink, legelőnknek sivárabb részei az eperfák ezreivel népesithetők be s ha ez meg van, akkor a hasznot hajtó foglalkozás magától nyilík meg. Mikor létesítjük a gazdasági ismétlő iskolát, ahol a serdülő gyermekekbe beolthatnák a gyümölcsfák iránti meleg szeretetet? Nem azt, amely a szegény fák legallyazásában, héjainak lehántásában nyilvánul, oh nem, hanem a gyümölcsöt hozó fák megbecsülését. Az ideforditott tőke bizonyára megtérül majdan egy másik nemzedékben a közvagyon és közjólét javára. Ezért örömmel üdvözöljük Niedermann József urnák nemes tervét, csekély erőnkkel szintén csatlakozunk a kivitelhez, hiszen oly ritka nálunk a kezdeményező. Censor. A tanítóképző segélyegyesülete. Esztergom, november 20. Városunk szép számú tanintézetei között mindenesetre kiváló hehet foglal el az érseki tanítóképző. Hosszú évtizedek óta az a méhkaptár ez, melyből minden tanév végén gazdag rajban repülnek ki a méhek, hogy a három — négy éven át ott összegyűjtött mézet az ország legkülömbözőbb részein az ifjúság szivébe és lelkébe csöpögtessék. Nagy, szép, felelősségterhes feladat az, amely reájok odakünn várakozik, sok bajnak, bonyodalomnak, hanyatlásnak okozói lehetnek, ha nem érzi annak a parázsnak a forró lehelletét, mely ő érette él. Csak kibámészkodik a semmiségbe s a gondolata, — ki tudja, hogy merre jár. Talán valamikor művész volt; egy azon milliók közül, kik érzik keblükben az isteni láng hatalmas lobogását s kétségbeesnek, mert nem tudnak érvényt szerezni a gondolatnak, az eszmének, kiknek óriás a lelkük s mégis elbuknak az iszonyú harezban, melyet saját múzsájukkal megküzdenek, Talán szerelemben csalódott s mikor hite megingott és reménye megtört s üldözött vadként futotta be a világot, nyugalmat, békét keresve és nem találva^ csendes családi fészkében akarta felmelegíteni fázó lelkét, elaltatni tomboló fájdalmát. Vagy talán tönkrement nagy ur volt, ki a falusi leány pénzén akarta helyreállítani az ősi porta kopott fényét ? Ki tudja ! Mit tudom én ? \z asszony ölébe rakja a két kezét és ugy nézi az urát. Halvány arcát mintha rövid pilanatra valami kis gyenge pir futná be s a szemeiből csak ugy sugárzik a végtelen meg nem váltható, könyörgő tnártirszereíem, koldusszerelem, ami ugy kér, ugy esd, ugy könyörög. A férfi nem veszi észre. A terjengő esthomály körülfonja a seselyembutorokat s a kert illata egybeselejtes, kevés, nem tiszta az a méz, amelyet kirepülésük előtt összegyűjtöttek s éppen ezért az emiitett intézet összes kulturintézeteink között egyike a legfontosabbaknak, amely — ha hivatása magaslatán nem áll — több kárt okozhat országszerte, mint a többi tanintézetekből kikerülő növendékek összesen. A helybeli tanítóképzőt ez a vád semmiesetre sem érheti. Mindég tudatában állott jelentőségének, feladatának és felelősségének is s kikerült növendékei általánosságban bizonyára kezdettől fogva a közoktatásnak és közművelődésnek hasznos, megfelelő munkásai voltak. S lesznek a jövőben fokozott mértékben, amióta bíboros egyházfejedelmünk nagylelkűsége az intézetet mai nívójára fejlesztette. Mindezeknél fogva az intézet méltán megérdemli a társadalom minden irányú támogatását, az anyagit is, mert növendékei legnagyobb részben a legszegényebb szülők gyermekei, akik bizony többnyire korgó gyomorral, fűtetlen szobákban élik át a mézgyüjtés nehéz korszakát. Helyi társadalmunk eddig e tekintetben vajmi keveset tett, aminek különben egyik oka lehet, hogy erre direkt alkalom és mód nem kínálkozott neki. Éppen ezért rekriminálni nem is akarunk, csak igaz örömünket fejezzük ki, hogy a mód és az alkalom íme kínálkozik ! . . . Az intézet érdemes tanári kara — a főtanfelügyelő kezdeményezésére — üdvös mozgalmat indított, h°gy a gimnáziumi és reáliskolai nagyon is bevált segitőegyesület mintájára egy tanitóképző-intézeti islétesittessék. A kezdeményezők már szét is küldöttek a meghívókat az alakuló gyűlésre, amely vasárnap, holnap lesz a városháza tanácstermében megtartva. Teljes bizalommal fordulunk tehát városunk nemes célok iránt mindég áldozatkész közönségéhez, hogy az értekezleten megjelenni és a hasznos és szükséges intézmény megteremtését előmozdítani szíveskedjék. vegyül a szoba parfümjével. A meleg levegő tavaszias kéjt önt a lélekbe fellázítja a vért, meggyorsítja az érverést, s ellágyul, olvadozóvá lesz az álmodozásra hajló lélek, a szem odamered a semmiségbe s el-elkalandozik a gondolat szeszélyes Összevisszasággal ide meg oda meg amoda, tervnélküli röppenéssel száll, kóborol képzettől képzethez, majd meg odaszegődik makacs ragaszkodásai valamelyes halvány emlékfoszlányhoz, ami már csak ugy messziről, távolból integet, de azért mégis ugy hívogat, ugy csábítgat, hogy belefájdul a sziv s megnedvesül tőle a szem. Tán fényes teremről álmodozik sikos parkettel. Óriás nagy luszterek szórnak kápráztató világosságot a boltozat stukkaturáira, villanó fehér vállakra, suhogó selyem ruhákra, csalfa asszonyokra és kacér lányokra. A hölgyek csevegve mosolygnak, az urak mosologva bókolnak, pózolnak, affektálnak. Piros ajk mond szellemes semmiséget, ragyogó szem vall édes sokat igérő, forró szerelmet. Emitt a sarokban szel lemes iró sziporkáztatja szarkasztikus szellemét, amott a háziasszony gyűjt alázatos udvart maga köré. . Szépséges szép asszony ül az egyik sarokban délszaki buja szinü virágok mögé rejtve. Arra megy lassan, megáll, az asszony mosolyog ruhájának mangolin illata oly Az a bizonyára csekély összeg, amelylyel kiki majd adózni fog, nagyon busás kamatot talál abban az erkölcsi haszonban, amely jó, képzett tanítók működése által az egész országra háramlik. A kibocsátott meghívó következőképpen hangzik : Mélyen tisztelt Uram ! Semmi sem oly nehéz a sok gonddal és aggodalommal terhelt szülőre nézve, mint gyermekeinek a szülői háztól távol, idegen helyen való iskoláztatása. Éppen azért semmi sem fontosabb, mint a szülők ilynemű terheinek enyhítése ugy az egyesek, mint a társadalom részéről. Innét van, hogy alig van iskola, amely ne törekednék arra, hogy szegény, de szorgalmas növendékeit ösztöndijakkal, vagy segélyezésekkel támogassa. Különösen szükséges azonban ily anyagi gyámolitás a tanítóképző intézetnél, mivel azt tudvalevőleg rendesen a legszegényebb szülők gyermekei szokták látogatni. Évről-évre súlyosabban nehezedvén az anyagi segélyezés e szükségességének tudata intézetünk vezetőségére és tantestületére, elérkezettnek látjuk az idő arra, hogy megtegyük azokat a lépéseket, amelyeknek célja egy segély-egyesületnek az alapítása a tanítóképző növendékeinek anyagi támogatására. E nemes célnak létesítése érdekében bátorkodunk Uraságodhoz fordulni, mély tisztelettel kérvén, hogy azon esetben, ha a kifejtett eszme becses tetszését megnyerni szerencsés, legyen kegyes a tanítóképző segély-egyesületének megalapítását célzó alakuló gyűlésre folyó hó 21-én d, e. 11 órakor a városház tanácstermében megjelenni. Esztergom, 1897. november 8-án. Tisztelettel Dr. Walter Gyula, kanonok, főtanfelügyelő, Guzsvenitz Vilmos, h. igazgató. kéjes, oly kábitó, ruhája kevéssé, csak nagyon kevéssé félrecsúszott s a piciny cipőre parányi kis rész simul krémé szinü csipkéből. Csókra nyújtja kezét, de megtartja hanyag, félig fekvő helyzetét, keze oly puha, oly meleg, odahajol hozzá, rátapasztja ajkát . . . Odafordul a felesége felé s meglepve nézi az arcát. Végig simít egyet homlokán s szinte bosszankodik, hogy kiragadták álmodozásaiból; de amint látja ezt a mártirarcot, ezt a könyörgő szempárt, mintha szégyent érezne. Odahajol s szelid gyengeséggel öleli át felesége derekát, az megtűri szótlanul, sötét pir tódul az arcába, kitörni készül a palástolt szenvedély s egy pillanatra odanyujtá ajkát a férjnek, de azután mikor ez meg akarja csókolni, vad szenvedélylyel szabadítja ki magát karjaiból, s menekül, fut. A férje néhány pillanatig bámul utána, aztán veszi a kalapját s a botját és sétálni indul. Az asszony meg, — elrohan a boduoirba, ott leheveredik a pamlagra, és kínosan keservesen zokog, a büszkén visszautasított alamizsnacsók után. Balázs Jenő. is, hogy az egyházmegyei főhatóság a legridegebb hangú átiratban utasította vissza a vármegyei közigazgatási bizottságnak abbeli »tiszteletteljes, bár de legerélyesebbc kérelmét, hogy a vármegye nem magyar ajkú községeiben a magyar nyelvű istentiszteletet még ez év folyamán rendelje el. Biztos tudomásunk szerint ez átirat sokkal diplomatikusabb, mint rideg hangú, bár a bevezetésben kijelenti, hogy csupán abból az udvariasságból kifolyólag válaszol, amelylyel a különféle hivatalok és intézmények egymásnak tartoznak. Majd hangsúlyozza hogy az egyházmegyéi főhatóság házafiasságához>, a kétségnek még árnyéka sem férhet, c a bizottság álláspontjára azonban nem helyezkedhetik, mert »magasabb és nemesebb célok lebegnek lelki szemei előtt, tudnillik híveinek örök üdvössége, amelyet semiféle intézkedés által veszélyeztetni nem lehet, nem szabad.* Első célja az egyháznak ugyanis, hogy hiveit Krisztus szellemében az örök igazságokra tanítsa, ezt pedig el nem érheti, ha az Isten igéjét a hivek előtt nem az anyanyelvükön hirdeti. A nyelv tanítására, szerinte, nem a szószék, hanem az iskola hivatott. Tanítsa az a népet magyar nyelvre, hazaszeretetre, szeretni édes hazánkat, mely ápol s eltakar, ami egyébként Desewfy Arisztid szerint nem csupán a kötelesség, nem is érdem ; oly erkölcsi kényszerűség, amelytől épp ugy nem válhatik, mint önmagától.* S ha megtanultak magyarul,^a főhatóság is elrendeli a magyar nyelvű Istentiszteletet De hogy ez időpont mikor érkezik el, annak meghatározása csakis az ő jogkörébe vág. Különben a hacóság a magyarság szent és legnemesebb ügyének nemcsak nem ellensége, hanem leglelkesebb pártfogója és előmozdítója s e tekintetben a levéltár adataira utal. — A vármegye, mint halljuk, a közgyűlés elé vezérli az ügyet, de nem egyszerű tudomásvétel, hanem érdemleges válasz végett, amit nagyon természetesnek találunk. Az átirat tartalmával addig is foglalkozni fogunk. O Villamos Esztergom. A villamosvilágítási bizottság tegnap délután, hoszszas pihenés után, újból ülést tartott, annak alkalmából, hogy Török Emil főmérnök, a városi közúti villamos vasút engedményese, elő óhajtotta adni miképen óhajtja tervét — a közvilágítás átvételével kapcsolatosan — megvalósítani. Érdekes előadását a jelenvoltak nagy figyelemmel hallgatták, különösen amikor meggyőzően kifejtette, hogy a villamos aera városunk fejlődésére mily kiszámithatlan előnyöket biztositana. A helybeli vasúti állomástól a Csillag utcán át a Párkánynánáig vezetendő közúti vasututvonalát már ismertettük, most még csak azt emiitjük meg, hogy szárnyvasut is volna a vízivárosi István-tértől a Széchenyitérig. Csak még az eldöntetlen, hogy a vasút a Buda-utcáról hol jönne át. Erre vonatkozólag három projektum van: vagy a gimnázium utcáján, vagy a Városház-közön át, vagy a Három Szerecsen előtt. Ez utóbbi volna mindenesetre a legszerencsésebb megoldás, bár csak a Zsiga-féle ház lerombolása árán valósitható meg. A menetjegyek ára volna a helyi vasúti állomásról a város területén bárhova 15, Párkányba 20 és a párkány-nánai állomásra 60 kr. — A közvilágítás átvételének feltételei majdnem az ónosak a Hitelbank és Ganzgyár beadott ajánlatával, sőt vatt óránkint még félkrajcárral olcsóbbak. A kon . cessió megadását azonban az előbb emiitett ajánlattevő ötven esztendejével szemben hatvan évre kérik. Különösen érdeklődnek a terv iránt a párkányiak, akik a tervezőnek már telket is ajánlottak fel a áramfejlesztő telep náluk való létesítésére. Török ellenben a most kijelölt u Megye és város. O Magyar nyelv a templomban. Olvastuk a helyi sajtóban is, a fővárosiban