Esztergom és Vidéke, 1897

1897-11-14 / 91.szám

ESZTERGOM OS VÁROSI ÉS MEGYEI ÉRDEKEINK KÖZLÖNYE. Meíjjelemik Vasárnap cs csütörtökön. E-LŐFIZETESI ÁRAK \ E^ész évre — — — — 6 frt — kr. Fel évre— — — — — 3 frt — kr. Negyed évre — — — 1 frt 50 kr. Egyes szám ára: 7 kr. Felelős a szerkesztésért: MUNKÁGSY KÁLMÁNLaptulajdonos kiadókért: DR. PROKOPP GYULASzerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők * Szccl^cqyi-tcr, 330. szánj. Kéziratot nem adunk vissza. Tempóra mutaníur. Esztergom, november 13. A sok >iuvenis« tollal megirt cikk után végre egy »Senior« szólal meg az »Esztergomi Lapok* legutóbbi szamában. S hogy csakugyan ilyennek kell lennie, felszólalásának higgadtságából, alaposságából, leplezetlen őszinteségébőT bízvást következtetjük. Megvalljuk csodálkozással, és örömmel olvastuk e cikkelyt. Csodálkozással, mert tisztelt laptársunk közli, amely tudvalevőleg a jelenleg uralkodó politikai párt lapja s mindeddig nagyon meg volt elégedvea meglevő állapotokkal s még rövid idő előtt is váltig hangoztattja : »hogy egy választókerület boldogulására egészen közömbös a képviselőjének pártállása, mert a kormány kénytelen mindent megadni, ha ellenzéki érzelmű is a kerület, mihelyt e »minden* ideje elérkezik.* Örömmel is olvastuk e cikkelyt, mert — amit már a mult szombati értekezleten is észrevettünk — azt következtetjük belőle, hogy amit eddig a világért sem tettek meg, ma már maguk is beismerik, ahogy legutóbb országgyűlési képviselőnk is beismerte: hogy >a tizenkettedik órában vagyunk.* Őszintén örvendünk e változásnak, mert a beismerés a javulás első stációja. A tisztelt cikkiró — a viszonyokkal nagyon ismerősen — fejtegeti, hogy hol kell keresnünk leginkább jelenlegi dezolált, vigasztalan viszonyaink okát. A személyi kultuszban, amely a közintézmények létcsülését egyes személyek akaratától, tetszésétől tette függővé. A meddő sült galamb i- varasban, minden igyekezet idő előtt való ellankadásában, a tettekre való lelkesedés hiányában. Es főleg abban a körülményben, ihogy nálunk minden közügyet |politikai tekintetek irányítanak* s nem a város javát célzó városi politika. A legnagyobb elismeréssel kell adóznunk tisztelt laptársunk igazán hősies önmegtagadásának. Mert hősies önmegtagadásnak tartjuk, hogy első helyen kiadta a cikket, amely egy csapással halomra rombolja mindazt, amit a lap évek óta hirdetett szinte ideges makacssággal és valónak állítja mindazt, amit eddig merészen tagadásba vett nem kisebb ideges makacssággal. Oh, el tudjuk mi is képzelni, mily keserves Canossa az, amikor egy ellenzéki érzelmű lap igy kénytelen felsóhajtani: Hova fejlődött volna Ai .Esztergom és Vidéke" tárcája. Köpyű. Hadd sebeid vérezni, hadd Könnyed omolni aggatatlan, Titkos kéjt rejt a fájdalom, S a sir ás olyan édes balzsam. Sebezd meg önnönmagadat, Ha más még meg nem sebze téged, S a jó Istennek megköszönd, Könyű ha nedvesiti képed ! Heine. Az asszony. — Az »Esztergom és Vidéke« eredeti tárcája. — Reggel. Ha regényes korrajz volna ez a cikkely abból az időből, amelyet annyira szeretnek a mi krigliző s panaszkodó apáink visszasóhajtani, akkor igy kezdeném : — Julcsa megtömted már a libákat ? És egész nyugodt lelkiismerettel kezdeném igy, bár hem vagyok tisztában a Esztergom, ha egységes törekvéssel azon vannak, hogy a terhek megoszlása kedvéért . . . a kormány áldozatkészségének elnyerésére idejében lépéseket tesznek s ebben egyértelmüleg járnak el?* Es ebbeli véleményét példákkal is megerősíti; példákkal, amelyeket a közelből vesz. Elpanaszolja, hogy mint boldogulnak más városok, amig mi lépésről-lépésre hányadunk. Komárom csak a legközelebbi múltban kapott uj ingyen kaszárnyát, téli kikötőt, pénzügyigazgatóságot. Győr pénzügyigazgatóságot, folyammérnökséget, selyemgubóraktárt, vasúti osztálymérnökséget (a mienket meg elviszik), reáliskoláját államosították. Es pl. a hozzánk képest kis BalassaGyarmat iskoláinak ellátására is tizenkétezer forintot áldoz a kormány, jóllehet ott sem gimnázium, sem reáliskola nincs. Bizony mindebben nagy igaza van a cikkiró urnák ! Hanem persze ezek a városok nem abban keresték boldogulásukat, hogy minden áron ujjat húzzanak a kórmánynyal, (amit mi annak idején főpásztorunk kifejezett óhajtása dacára is megcselekedtünk), nem feledték el, hogy a közérdek minden egyéni ambíció, minden személyes tekintet fölött modern ludtömés elveivel s lehet, hogy ezt nem is reggel szokták megcselekedni, csakhogy egy csöppet se blamirozna engem, mert önök se tudják jobban és olyan nyugodt lelkiismerettel olvasnák, a mint én irom. De ez nem regényes korrajz aból a bizonyos időből, hanem fotográfia máról. Olyan pillanatnyi felvétel, amely talán csak a legközelebb álló alakokat matatja be teljesen. Tehát igy kezdem : — Elza, jött már a tejes asszony ? Ügyeljen, mert nekem, ma megint migrénem van! Lám, az idők hogy változnak! A Julcsa helyett Elza, a liba helyett pedig migrén. Nem ugy van már mint volt régen. De ez meg hagyján. A tekintetes aszszony talpon volt már s ki tudja menynyit sürgött forgott, amig végre Julcsával szóba állott, hiszen annak is van dolga és nem kerül mindjárt az urnő elé. De őnagysága még az ágyban van, mikor Elzának panaszkodik s onnan szokta reggelenként az első utasitást adni. Délben. A tekintetes asszony harangszóra vitte a párolgó levesestálat, mert az asztal terítve volt. O nagysága csönget. Jön a szobaleány, — menjen vissza, szóljon be a konyhába és fogjanak már hozzá a terítéshez, A parancs után olvassa tovább a divatlapot, amelyből rendkivül érdekes dolgot tud meg: fájdalom, egy cseppet sincs hasznára . . . hogy az őszi ruhák mégsem olyanok mint tavaly sejtette. Jön a férj, ő nagysága csönget. — Elza tálaljanak. Megtörténik, leülnek s lehetőleg halgatnak, mert nagyon kellemetlen a hangulat. Odakünn permetez az eső, ideben csaknem őszi félhomály van, az asszony pedig olyan ideges ábrázatot vág. — Hát ez uj rendszer, — mormogja a férj, Levest villával. — Jaj, már megint! — Én nem tudom mit csináljak ezekkel a cselédekkel. Igy kesereg ő nagsága és megnyomja a csengőt . . . — Az urnák két villát adott kanalat pedig nem hozott. Hol a szeme ? Elza fogja az egyik villát és durcásan viszi kifelé, de ő nagysága utána kiált: — Hozza vissza ügyetlen! Nekem két kanalat tett, most kicseréljük, maguk csak edénytöréshez értenek és a vasárnapi sétához, másra sem jck ! Elza mosolyogva távozik, ő nagysága pedig a homlokát tartja és szemreháf őt. Ürge Ignác ur Chinából nagy szállítmány legfinomabb minőségű most, aratott T H E A T küldött, amelyből eredeti chinai ládákban ónozva 1200 qram 4 forinton kapható BRUTSY GYULA müi

paráru raktárában áll, nem adták a városi ügyek intézését bárki kezébe csak azért, mert a kezek tulajdonosa pártjuk érdekeit szolgálta; hanem — mint Balassagyarmaton is — erős küzdelemnek árán is ki tudták eszközölni maguk számára a kormány jóindulatát, amelynek most azután bőséges gyümölcseit élvezik. Az idők jelének, még pedig örvendetes jelének tartjuk Senior ilyetén megnyilatkozását. Ugy látszik, a vastag hályog, amelyet a pártszenvedély szőtt polgártársaink nagy részének a szemére, szétfoszlóban van. Talán a nem rég mult október 25-ikén vettek maguknak annyi időt, h ogy végigtekintsenek az elmúlt tizenkét hónapon s e revue eredménye ez a mea culpa. Összehasonlítása azoknak a vívmányoknak, amelyekben az idő alatt nekünk és az okosabb előrelátóbb, higgadtabb városszomszédainknak volt részük. S bizonyára keserűen gondoltak arra, hogy ez elhagyatottság, • stagnáció, reménytelenség lustumából még négy egész esztendő van ! hátra. Ezen a bajon azonban, amelyet 1 magunk kerestünk magunknak, már nem lehet segíteni. A meddő 'sóhajtásoknál és elkésett mellverés; nyóan néz a férjére, amiért izgalmait , észre sem veszi, hanem közönyösen kavarja a levest. — Borzasztó ám az, amit nekem e cselédektől tűrnöm kell, nem is birom tovább. Kilököm őket legközelebb. — No, annak is igen örülök, ha minden hónapban másokat hozol. Már éppen torkig vagyok a cseléd-mizériáiddal. O nagysága először is fájlalja magában, hogy ez az incidens megint olyan kiállhatatlan hangulatba ejtette férjét, a melyikben beszélni se lehet vele s igy az őszi ruha kérdésére még csak célozni sem tanácsos, azután benne lévén a panaszok árjában, folytatja kifogásait és epésen rival a férjére, ha ez türelmetlenséget árul el. De ő nagysága alig ebédel, csak ugy belekóstolgat mindenbe, pedig a tekintetes asszony annak idejében igen jó étvágygyal evett és aggódott, ha az ura nem versenyezett vele. Este. A tekintetes asszony pörölt némelyik estén. Ha napközben valami megesett, ami nem tetszett neki, attól aztán hangos volt a ház. A Julcsa olyan leckét kapott, hogy sirva fakadt s jobban vi-