Esztergom és Vidéke, 1897

1897-11-11 / 90.szám

túsznak akár pro, akár kontra. Bizalomnak, összetartósági érzésnek, jóhiszeműségének kell uralkodni s ha valaki valamely tervvel előáll, nem annak kell az első és utolsó gondolatnak lenni: «ugyan mi célja, mi érdeke van vele?> De akceptálni kell a jót, még ha valakinek privát hasznával jár is. Erre nézve a mult kevés garanciát nyújt, a legutóbbi évtizedben e tekintetben nagyon megromlottak közviszonyaink. Ezért lesz feliette nehéz az uj szellemet a tervezett egyesületben megteremteni. De mert elvégre semmi sem lehetetlen, mert ma már minden oldalon belátják, hogy a viszonyok egyszerűen tarthatatlanok s végül mert az egész csak kísérlet, mely legfeljebb nem sikerül, a megindult mozgalmat mi is üdvözöljük. A folytatás majd megmutatja, hogy Esztergom polgársága a közjó érdekében le tudja-e rázni magáról jelenlegi békóit, amelyek eddig működését minden téren megbénították. Ezek elmondása után itt közüljük tudósítónk reíerádáját a szombati alakuló értekezletről: A szombat délután négy órára összehívott értekezleten a városi képviselők szép számban jelentek meg, különösen az intelligencia köréből. A földmivesek közül leginkább érdeklődtek a szentgyörgy mezei ek. A városi hivatalnokok az értekezlettől távol tartották magukat. Az összehívó Frey Ferenc megnyitó beszédjében elmondotta, hogy különösen a millénium esztendejében az ország több városában megfordult és érdeklődött is azok közügyei iránt. Panaszt mindenütt hallott, de bizalmat tapasztalt a jövő iránt s majd mindenütt büszkén mutogatták neki az ujabb kor létesítményeit. Városunkban máskép áll a dolog. Itt minden polgár lehangolt, a helyi lapok sötét színben írnak a közállapotokról, oly annyira, hogy nem csodálhatjuk, ha az idegenek hova-tovább egészen elkerülték rossz renoméju városunkat. Az érdeklődés a közönség körében a közügyek iránt alaposan megcsappant. Okát e körülménynek abban keresi, hogy ha nálunk valaki valami tárgy iránt a közgyűlésen érdeklődést mutat, azt mondjak rea: > érdek vezeti.« Ha többen érdeklődnek: >Ahá, a klikk.* Pedig a legutóbbi szavazások mind azt mutatják, hogy valamennyi fontosabb kérdésnél pro és contra megoszlanak a különféle politikai pártárnyalatokhoz tartozók szavazatai. Egyszóval ma a képviselők legfeljebb a szavazások és a remélt szenzációs esetek iránt érdeklődnek. Különösen nagy az elkedvetlenedés, amióta vármegye közgyűlése a képviselőtestületet »fondorkodónak és opponálónak« mondotta ki. Ezen állapoton változtatni kell. Sokat gondolkozott, beszélt is róla másokkal, hogy mikép. Végre is nem talált egyéb módot, mint egy városi egyesület alakítását, amelynek különösen akkor lesz jelentősége, ha a városok tervezett uj szervezete életbe lépvén, a képviselőtestület kicsire zsugorodik össze. A városházi állapotokról most nem akar szóllani. De rossz methodusnak tartja, ha azokat folyton ócsároljuk. A családban se javul meg az a gyerek, akit szülei csak folyton ütnek. Többre lehet menni a jó szóval, oktatással. E tekintetben a városi képviselők is hibásak. Mert sem a tisztviselők, sem a képviselőtestület nincs ma oly magaslaton, hogy az egyes ügyeket gyorsan, lelkesen, ha kell merészen is, intézzék el. Ezt előmozdítani volna célja az egyesületnek, melyet a kibontakozás utolsó eszközének tekint. Erre nézve itt a tizenkettedik óra s mert — nehogy félreérsék — mindenki húzódott tőle, azért hivta ő össze az értekezletet, amelyet ezennel me^nyitottnak jelent ki. Ezután még előadta, hogy az alapszabályok is készen volnának : az évekkel ezelőtt tervezett hasonló egyesületéi, amelyeket csak a változott viszonyok szerint átdolgozni kellene. (Éljenzés.) Dr. Walther Gyula azt hiszi, hogy a beállott csend és hallgatás annak jele, hogy mindnyájan egyetértenek az előtte szólóval, mert »qui tacent, consentire videntur.« Felszólalásának csak az a célja, hogy a lelkes kezdeményezőnek az értekezlet nevében őszinte köszönet t mondjon s az eszme foganatosítása körül tevékeny közreműködését kikérje. S még csak arra kéri, hogy az iratokból előtte szóló böngészsze ki azokat az okokat, amelyek miatt annak idején a belügyminiszter a hasonló egyesület szabályait nem hagyta jóvá. Frey Ferenc ezt készségesen megígéri, de ugy emlékezik, hogy a visszautasítás oka csak az volt, hogy az akkori belügyminiszter: gróf Szapáry Gyula véleménye szerint az egyesület a városi törvényhatóság jogkörébe vágott volna, ami nem áll. Már Szapáry utóda : Hieronymi Károly nemcsak nem ellenezte, de elősegítette az ily egyesületek létesülését. ságtörőnek tartasz, dehogy. Hanem azt, hogy azt, hitted rólam, a saját házadban közvetletlenül elutazásod után fogadni fogom szeretőmet. Ah édesem, a színlelt elutazások nagyon is gyakran fordulnak elő az asszonyi hűtlenségek évkönyveiben . . . — Nina ! — Ej, semmi Nina ! Hazajöttél, hogy rám bizonyítsd, hogy házasságtörő és ostoba vagyok. Legalább az utóbbit kikérem magamnak . . . — Hallatlan dolgokat beszélsz ! . . . Nina kérlek, halgass ! — Különben ha már az volt a szándékod, hogy meglepj, kérlek, ne állj itt zsebre dugott kezekkel. Azt gyanítod, hogy szeretőm a házban van: jó, keresd meg. Remélem olyan nagyon ostobának nem hittél, hogy magam állítom ide az orrod elé. Keresd meg, az egész házat kutasd át, mindent alaposan Szerencsédre jól van építve ez a ház, csak egy kijárata van : az, amelyen bejöttél. Keress, keress ! Aki itt volt, mikor bejöttél, annak még most is itt kell lennie. Kezd a keresést: itt az öltöző szobámban . . . Tudod, a szeretőm itt a hálószobámban volt és hamarjában bebujtattám az öltözőszobámba. Ez van legközelebb. Francesco lopva az öltözőszoba ajtajára tekintett és Nina ki észrevette a tekintetet, büszkén felemelt fővel állt a férj előtt, parancsolólag karját fölemelve mondta: — Nos, menj be oda! Nézd csak meg ! Francesco ámulva nézett az asszonyra, de nem mert egy szót sem szólni. Lelkét gyengeség és őszinte megbánás fogta el. Oda lápett a feleségéhez, át akarta karolni és kérlelő hangon szólt: — Nina . . . bocsás meg ! — Igen . . . megbocsátok ! De hagyj most magamra ! . . . — Egy csókot! — Nem ! . . . Most menj kérlek ! Francosco leverten, komoran beosont dolgozószobájába, mely a ház jobb szárnyán volt. Nina pedig halkan kinyitotta öltözőszobáját s onnan nesztelenül, lábujhegyen egy szőke ember osont ki. — Nina, bocásson meg! — On bocsásson meg! . . . De most siessen. — Egy csókot! — Adok ! De menjen, siessen ! Pá! Bracco Róbert. Dóczy Ferenc nem tartja életrevalónak ez eszmét. Mi célja lenne az egyesületnek? Gyámhatóság nem lehet a tisztviselők felett, pedig erre volna szükség. Mert a dúsan dotált tisztviselői kar hanyagsága oka mindennek. Ha a tönkrejutást el akarjuk kerülni, nem szabad többé experimentálnunk. Nagy bajnak kell lenni a városházán. Mert ha nem volna, akármit imának a helyi lapok süket fülekre találnának. Ha elhiszik állításaikat, azoknak alapjuknak kell lenni. O e helyett hasznosabbnak tartaná, ha felszólítanák a jelenlevő polgármestert, tegyen itt ünnepies Ígéretet, hogy kötelességének ezentúl becsületesen meg fog felelni. Maiina Lajos Doczy felhívását nem tartja idevalónak. Ez értekezlet nem oly hivatalos testület, mely tőle ilyesmit kívánhatna. Különben üdvözli a kör eszméjét. Bártfai Géza engedelmet kér, hogy kissé pro domo beszélhessen. Különféle nyilt és lappangó érvekből azt vette ki, hogy a helyi sajtót azzal vádolják, hogy a városházi állapotokat nagyon feketén festi. Ebben nem a sajtó a hibás, hanem azok, akik erre okot adtak. Különben az, aki tíz év előtt a városházi állapotok igazán kinos befeketitését elkezdette s azzal esetleg példát statuált, a scontrális szék akkori elnöke : a jelenlegi polgármester volt, ámbár ő, mint bizottsági elnök, kevésbé volt felelőségre von* tató, mint egy sajtó orgánum. Wimmer Imre felemlíti, hogy Dóczy felvetette a kérdést, kik legyenek majd a létesülendő kör tagjai. Vájjon tulterjeszkedjék-e az a képviselőtestület kereten ? Azt hiszi, van a Város akkora, van benne annyi szellemi és erkölcsi erő, hogy nem képviselők is az egyesületben hasznos tényezők lehetnek. Szóba került, vájjon a tisztviselők is beléphetnek-e majd az egyesületbe. Az alakulás legelején lévén, mind e kérdések megvitatását még nagyon korainak tartja. Foglalkozzunk egyelőre csak a kérdés elvi jelentőségével. Az egyesület csak közszellemet, közösszefogást akar teremteni s erre nagy szükség van. Iparkodni kell majd, hogy a gyakorlati megoldás elvegye az élét ama vádnak, hogy az egyesületnek pártszinezete van. Ezt a szervezet megállapításával lehet elérni. A rengeteg tárgyhalmazu közgyűlések ilyetén előkészítésére bizonyára nagy szükség van. Üdvözli a felvetett tervet. (Éljenzés.) Szabó Szylveszter máris sok ide nem tartozó dolgot hallott. Hibás gondolkozás, hogy az egyesület célja a tiszviselők letárgyalása lesz. Hibás vélekedés, hogy a kör csak a városi adminisztráció kérdéseivel fog foglalkozni. Fő célja lesz társadalmi úton is előmozdítani a város érdekeit. Több szónok nem jelentkezvén, elnök örömmel konstatálja, hogy felhívása általános viszhangra talált, Proponálja egy szűkebb körű bizottság kiküldetését az előmunkálatok eszközlésére. E bizottság talán 36 tagu lehetne s annak tagjai összeállítására felkéri dr. Aldori Mór, dr. Fehér Gyula, Oltóssy Ferenc és Szecskay Kornél urakat. A kiküldöttek a lisztával csakhamar elkészülvén, az értekezlet annak acceptálása után feloszlott. * A kiküldött bizottság müküdését azonnal megkezdette. A kör helyiséget nem tartana, üléseit a városháza tanácstermébe hívná össze. A tagsági dijat két forintra proponálják. A bizottság elnököt a maga köréből választ. —r. Az esztergomi szegényügy. — InditTány. — Esztergom, november 10. A hidegebb időjárás bekövetkeztével mindenütt napirendre kerül újból az a kérdés, hogyan segélyezzék a községek, jótékony társulatok és a nemesszivü emberek azokat, akiknek kevés, vagy talán semmi nem jutott a földi javakból, akik tehát segítségre, adományra szorulnak ? Esztergomban a szegény-segélyezés ügye mindig különös gond és szerető figyelem tárgya volt. Elől jár ezen a téren maga a város, amelynek szegényalapja van s állandóan adományokkal támogatják őt e nemes munkában : a bencések, a nőegylet, a primási udvar, az apácák, a káptalan és a kereskedők, Ez utóbbiak közül nem egy évenkint 35—40 forintot is kioszt a pénteki egykrajcáros adományok által. Ilyen körülmények között, ekkora jótékonyság mellett azt hinné az ember, hogy az esztergomi szegényügy kifogástalanul van kezelve, hogy a szükölködőkről egyenlően és a szükség mértéhez képest van gondoskodva. Hogy itt nincs senki, akinek meg ne lenne a napi kenyere, télen a fűteni valója és a meleg ruhája. Azt lehetne gondolni, hogy nagymérvű áldozatok mellett panasz sem merülhet föl sehol és a nyomor, a szűkölködés ismeretlen a mi falaink között. Sajnos, hogy nem így van ; sajnos, hogy a szegény nép egy része egyáltalán nem részesül segítségben. Ez az oka annak is, hogy koldulásra szorulnak sokan és nem tudja rendőrségünk beszüntetni azt a visszataszító tolakodást, amelylyel esküvők, vásárok és temetések alkalmával még mindig alkalmatlankodik a templomokban és temetőkben a szegényebb elem. Pedig ha azokat az adományokat mind összegezzük, amit egy éven át szegényeink segélyezésére fordít a város, egyesek és testületek és összeirnók a segélyre szorulók számát és közöttük rendszeresen és igazságosan osztanók szét az adományokat: merjük állítani, hogy szűkölködő, hogy koldus — egy sem lenne ebben a városban. Éppen ezért szükségesnek tartjuk nyilvánosan is felszólalni szegényügyünk rendezése érdekében és a város vezetői, a jótékony egyesületek és a segélyt nyújtó egyesek figyelmébe ajánlani azt az eszmét, azt az indítványt, — amelyet egy izben, ugy tudjuk, néhai Palkovics Károly volt polgármester is felvetett, — hogy a segélyezést egyesíteni kellene, rendszerbe kellene foglalni, át kellene teremteni, át kellene alakítani, alapjában kellene megváltoztatni. Ez az indítvány pedig az volna, hogy minden egyesület, minden testület és mindenki, aki csak segítette a szegényeket és osztott segélyt saját hatáskörében, saját tetszése szerint, külön-külön: ezentúl a városnak szolgátatná be a kiosztandó összeget és adná át a fűtőanyagot, ruhát, élelmiszert stb. Igy azután az egész város összes segélyezése egy helyen gyűlne össze és egy személy, a város osztaná ki azt, egyenletesen, méltányosan, igazságosan. Ő tartaná nyilván, hogy ki menynyit kapott, ki szorul még segítségre és ki nem érdemel máskor akkora segélyt. Ideális állapotot teremtenénk igy, amely minden követelménynek megfelelne és szegényügyünk összes eddigi mizériáit megszüntetné. A legnemesebb emberszeretettől áthatva fordulunk Esztergom mindazon tényezőihez, akik eddig is dicséretes bőkezűséggel áldoztak a szegénysegélyezésre, hogy tartsanak gyűlést, értekezletet, beszéljék meg az itt felvetett indítványt, hajoljanak