Esztergom és Vidéke, 1897
1897-07-25 / 59.szám
Vasárnap, július 25. ^^ ^ ^ ^^ ^^ VÁROSI ÉS MEGYEI ÉRDEKEINK KÖZLÖNYE. M e áJ e * eí Úk Vasárnap cs csütörtökön. ^LŐFIZETÉSI ÁRAK I Egész évre — — — — 6 frt — kr. Fél évre— — — — — 3 frt — kr. Negyed évre — — — 1 frt 50 kr. Egyes szám ára: 7 kr. Felelős a szerkesztésért: \ MUNKÁCSY KÁLMÁNLaptulajdonos kiadókért: DR- PROKOPP GYULASzerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők) yárosfyáz-köz, Spanraft-tyáz. •-•>• Kéziratot nem adunk vissza. Apropös: gimnázium! Esztergom, július 24. Mikor egy városi közgyűlés nemrégen kimondotta, hogy nem kezdhetünk a gimnázium építéséhez, mert nincs pénzünk, a funeratorok, akik két évigpepecselték,kuruzsolták,kloroformozták az ügyet, megelégedetten mosolyogtak abban a boldog hiedelemben, hogy végre az ügy kiszenvedett. E megelégedésüket azonban kissé megzavarta az e héten érkezett kultuszminiszteri leirat, amely szigorúan elrendeli, hogy a város a gimnázium építést haladéktalanul kezdje meg. Nem tudjuk, a nagy kerékkötők és a tisztelt funerator urak milyen képet vágtak e hirtelen menykőcsapáshoz, amely kellemetlenül szakította meg dolce far niente-jüket, azt sem tudjuk, mit fognak cselekedni, azt azonban mindenesetre be kellett látniok, hogy a minisztert nem lehet kielégíteni azzal, hogy miután két éven át a halogatás minden módját kihasználták, kivágják a tromfot: »nincs pénz« és re bene gesta nyugodt lelkiismerettel pipára nyújtanak. Mert a miniszter e rendelete nagyon világosan elárulja, hogy odafenn nem hajlandók tűrni az eddigi viszonyokat s nem gondolkoznak úgy, amint az esztergomi bölcsek : »ha jó volt két évig igy, már csak jó lesz ezután is.< Eltekintve, hogy az igazságügyminiszter a járásbíróság illő elhelyezését folyton sürgeti s a két év letelvén, bármikor visszakövetelheti a Ferenciek székházának ideiglenesen átengedett második emeletét, — e helyiségek sem olyanok, hogy azokban a tanítást nem állandósítani, de bármily rövid időszakon át a gyermekek és a tanárok egészségének, jövőjének kockáztatása nélkül folytatni lehetne s valóban csodáljuk az igen tiszteletreméltó bencés tanár urak eddigi türelmét és áldozatkészségét. Hiszen ismerjük jól azokat a zárkákat! Az osztályok szűkek, alacsonyok s a levegő egy óra leforgása alatt teljesen megromlik bennük. A folyosó téglával burkolt, amelynek pora a tüdő egészségét Hí „Esztergom és Vidéke" tárcája, Nem kívánom . . . Nem kívánom én más aranyát, gyöngyét, Aranyhoz, gyöngyhöz annyi köny tapad, Nekem leánykám, legdrágább a földön, Vagy te magad. Nem kívánok én dus palotában lakni, Szavam, hogy lessé renyhe szolga had. A kis gunyhó. hol apám is boldog volt, Több nyttgtot ad. Hírnév, dicsőség más szegénynek álma, Jákob létrája, mely a menybe visz . . . Fáradt fejem, hű kebeledre hajtva Bolond, aki más mennybe hisz. A kínai postahajón. Irta : N. O. Lorimer. — Az »Esztergora és Vidéke« fordítása. — 1 t \ Szép napos délután volt. Némely.erőssebb hullámcsapást kivéve, mely nagyobb viharok után rendesen néhány óra hoszslzat eltart, az óceán már elég nyugodtam viselte magát és az utasok, akiknek legnagyobb része átszenvedte a tengeri bettegséget, egyenként megjelentek a fedélzeten, hol egy-egy csésze tea, vagy j pohárka cognac-kal felfrissítve lankadt i erejüket, — valami érdekes találkozást i reméltek. | Douglas Gordon az orvos rendelete | szerint a fedélzeten fel és alá sétált. Ugy : érezte magát mintha élete legnagyobb ! krízisén ment volna keresztül. Tengeri I betegsége rendkívüli nagy foka miatt I oly apatikus volt, hogy semmi sem érI érdekelte. Mily gyengének, mily elhaj gyottnak képzelte magát távol a nagy | világtól ! Legjobban szeretett volna le| feküdni és meghalni a verőfényes nap| sugárban, a tenger zúgásával fülében, i — Mily különös! gondola. — Most I látom csak, hogy a legtöbb bün, vagy j erény konstitúciói hibán alapszik ! j Amig igy gondolkozott, erős hullámj csapás folytán a hajó egészen az egyik | oldalra dőlt. Ennek következtében a szalon ajtaja gyorsan felnyílt és egy fiatal hölgy, kinek keze már a kilincsen, | lába a küszöbön volt, — végig esett Gordon lábaihoz. Az iíju ember, ki még csak egy perccel előbb meg volt arról győződve, hogy aranyhaj, női báj és más efféle dolgok, j melyek rendesen hiúság számba mennek, — ő reá Örökre elveszték hatásukat, — vérét örömmel érzé lüktetni. Azt képzelte, hogy az ég küldte neki ezt a szép idegent. Még mielőtt az ajtó kinyílt volna, alig volt képes fáradt testét cipelni és most boldogan fogta fel karjaival a leeső karcsú alakot. szilárdítja. írásbeli gyakorlatoknál a növendékek egy részét haza kell bocsátani, mert valamenyi egyszerre nem írhat. Muzeumok nincsenek, a tárgyak a régi épületben, sőt részben a rend székházában vannak elhelyezve stb. stb. Tapasztalt, sokat látott tanférfiaktól hallottuk, hogy nincs az egész országban főgimnázium, amelynek ily nyomorúságos helyiségei volnának. Es a viszonyok e tekintetben az elkövetkezendő tanévben még roszszabbak lesznek. Mert a nyolcadik osztálynak körülbelül hatvan tanulója lesz, amely szám ha kicsinyek között is sokat jelent, felnőtt ifjaknál egyszerűen tűrhetetlen. Hajléktalan marad az egyik múzeum is, amennyiben a tanári kar megnövekszik egy uj taggal, akinek a múzeum által eddig elfoglalt szobára szüksége van. A tanulók száma is mindenesetre növekedni fog, legalább erre lehet következtetni az első osztályba már a mult tanév végén történt előleges jelentkezésekből. Egyszóval az állapotok teljesen tarthatatlanok s ha még nem volnának is ennyire kétségbeejtők, a legújabb miniszteri rendelet után továbbra meg még sem hagyhatók; annál kevésbbé, mert a sokat tűrő ( és hazafias buzgalmában, lelkiismeretes kotelességteljesitésben sokat : elnyelő tanár urak is azt találják, hogy a pohár csordultig megtelt. A városi >fő fő minden egyéb*, ; aki a »Mikádó«-féle operettek-ben 1 egész mulatságos alak, de az élet | komolyságában meg nem tűrhető, jó kedvvel hazatérve Balatonfüred| röl, bizonyosan azt gondolta magában, hogy amig az aranyzsákok I Budapestről, Balatonfüredről, Panonhalmáról megérkeznek, nyugodtan maga alá húzhatja lábait és tanácsosaival legyeztetheti magát. De hát kissé meg fogjuk zavarni keleti kényelemszeretetében. Mert a gimnázium városunkra nemcsak kultur, — de anyagi szempontból is igen fontos kérdés, amelyet sem valakinek ellenkező ideája, sem va lakiknek tehetetlensége és kényelemszeretete miatt elejteni nem engedünk. Vesztettünk már annyit, hogy vesztenivalónk többé egyáltalán nincsen. Ne mondja senki azt, hogy rossz De alig jött a leány magához és belefogódzva a korlátba köszönte felsegitését, midőn egy ujabb erős hullámcsapás jött, mely mindkettőjüket készületlenül találva, újra leverte őket lábaikról. Gordon máskor hidegvérű ember volt, de e percben pirult és dadogott, mint egy iskolás gyerek, midőn újra íelsegité a szép leányt, kit Neptum karjaiba dobott épen oly percben, mikor ő alig birta még ezen megtiszteltetést eléggé méltányolni. A leány még jobban pirulva, boszankodni látszott, de mint a nők rendesen, előbb volt képes megszólalni, köszönve, felsegitését. Ugy, hogy később mindketten nevettek a helyzet furcsaságán. Ekkor vette Gordon észre, mily különös volt az idegen leány mosolya és mily végtelen szomorú és élettelenné vált ennek eltűnése után a márványarc. E kis mosoly a legszomorúbb kifejezés volt, amit Gordon valaha női arcon észlelt. Szánalom vett erőt férfias szivén. Annyira bántotta őt e rendkívüli szépség végtelen szomorú mosolya, hogy jobban szerette volna, ha soha sem látja a szenvedő kifejezésü arcot. Mi joga van szép nőnek szomorúnak lenni ? Ez önzés. Ennek látása valóban a legkeményebb szivü embert is meghatotta volna. Miután megkérdezték egymástól, esés közben nem ütötték-e meg magukat, a leány igy szólt: — Csak egy kis sétát akartam a fedélzeten tenni, mert kissé szédültem odabenn, de miután látom, hogy ily roszszul kezdődött, okosabb ha visszavonulok. Mégegyszer köszönöm szívességét uram ! Jó napot! És ezzel eltűnt. Gordon ugy érezte mintha egy fehér hideg hullám csapott volna arcába, de folytatá előirt sétáját a fedélzeten. — Mily különös a sors ! Ez a leány nem mondott egy szót sem másként mint ahogy hasonló helyzetben ezer más mondta volna. És mégis kiválik a többitől. Alig beszéltünk egymással néhány szót és most alig birom nélküle az időt az estebédig agyonütni. Mily szép karcsú alakja, mily apró keskeny lába van és mily jól áll rajta egyszerű utazóruhája ! Vájjon hol fog ülni a table — d'hote-náí ? A várva várt étkezés elérkezett. Végigtekintve az összes helyetfoglaló társaságon, Gordon megütközve vette észre, hogy a keresett nincsen köztük. Kilenc óra felé újra felment a fedélzetre, hol szembetűnt egy karcsú, a hajó oldalához támaszkodó alak, mely a hullámokba bámulva elmerengni látszott. Hozzá lépve Gordon kalapját emelé. — Engedje meg, kisasszony, hogy a mai kis incidens ismerkedésünk bevezetéséül szolgáljon. Bátor vagyok magamat bemutatni. Nevem Douglas Gordon. A leány megfordult és szó nélkül nyujiá feléje kezét. Gordon megkérte őt
