Esztergom és Vidéke, 1897

1897-06-17 / 48.szám

ESZTERGOM es VÁROSI ÉS MEGYEI ÉRDEKEINK KÖZLÖNYE. ]\jejgjcicáik Vasárnap és csütörtökön. ^LŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre — — — — 6 frt — kr. Fel évre— — — — — 3 írt — kr. Negyed évre — — — 1 frt 50 kr. Egyes szám ára: 7 kr. Felelős a szerkesztésért: MUNKÁCSY KÁLMÁN­Laptulajdonos kiadókért: DR- PROKOPP GYULA­Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők) VárosJ}áz>köz, Spanraft-ijáz. Kéziratot nem adunk vissza. Városi gazdálkodás. Esztergom, június 16. Bottyán ősi palotájában, hol min­dig sok a dolog — persze mert keveset tesznek — végre is meg­kezdődik a komoly munka. A jelszó : reformálni! Uj alapokra fektetni a városi gazdálkodást, szakítani az ósdi rendszerrel. Az eszme szép, de bármily optimisták lennénk is a városi dolgok birálgatásában, az értékben mégis kételkedünk. Előhírnökül megjelent a város erdészetéről irt kis füzet, melynek célja egyrészt az erdészet ismerte­tése, másrészt pedig az uj irány megjelölése. A füzetről megírtuk már véleményünket, s igy e helyütt azzal nem foglalkozunk. De, most jön a hadd-el-hadd! Ugy értesülünk, hogy legközelebb a város egész gazdasági rendszeréről, gazdálkodásáról fog egy kis füzet megjelenni, melynek célja lesz is­mertetni az eddigi gazdálkodást ? és útmutatást adni, miként lehes­sen helyesebb ? — tehát ilyet is Iz „Esztergom és Mta 1 tárcája. Rózsa a porban. Hervadt virág hever az útfélen Lehajtok érte és fölemelem : Könnyelműen vetették félre, Utána köny hullott talán t Egy boldog percnek drága bére, S most itt hever az ut porán f Minden virágnak bus regéje van Mit női kéz dob el haszontalan. Szivemben is bus emlék éled; Egy régi. régi, seb sajog! Hisz ily megtiprott, Összetépett Virágot én is siratok. Akkor lökték el büszkén, ridegen, Mikor a rózsán fordult mindenem. Egy hitvány kártyalapra téve Mindent mi boldoggá tehet, — Vakon biztam a sors kegyébe t S a játszma mégis elveszett! Siraki. JL padlások* — Az »Esztergom és Vidéke« tárcája. —­(Folytatás.) Villásreggeli után csónakázni mentek. Ella kormányzott és csevegett Erikkel, aki stroke lévén vele szemben ült, mig Marica, a csónak csúcsán evezett. Ella a fajta leány volt, akit az asszonyok — és a férfiak is — igen kedvesnek szok­felfedeztek már — gazdálkodási rend­szerrel, a város jövedelmét szapo­rítani. A gondolat fönséges, de gondol­kozóba ejtő. Mi oka, háttere lehet az ön- és kötelesség érzet eme megnyilatkozásának ? Timeo, Da­maos et dona ferentes. Félünk, hogy a jótékony eső szele, nem hoz nekünk esőt, hanem csak port hint szemünkbe. Fokozni akarják a város jövedel­meit, célszerűbb gazdálkodással, hogy meglegyen a jogcím a botor pazarláshoz. Ugy látszik, az uj irányzatnak köszönhető, hogy a lőrinc-utcai telek kérdése és a gimnázium épi­tése két év után annyira eljutott, ahol két év előtt már lennie kellett volna. Két éve foglalja el a város is­kolai célokból, a barátok épületét, s fizet évenkint százakat rá a járás­bíróság helyiségeire, s hagyja e mellett üresen a gymnáziumot, s két éve fizette az amortisationális kölcsön és a háztulajdonosoknak járó vételár kamatai közötti ku­tak nevezni; okos volt, jó nevelésű és kitűnően tudott beszélni, de Werner Eriknek valahogy még sem tetszett; egy kissé önhittnek találta és semmikép­pen sem Marica méltó versenytársának, noha ez utóbbi tulszerénységében és el­fogultságában barátnéját sokkal külömb­nek tartotta magánál, Az éleseszü, kevés szavú, de mindent jól megfigyelő Erik csakhamar észrevette, hógy Weszt kis­asszony maga is egy véleményen volt barátnéjával a saját értékét illetőleg. Estefelé esősre fordult az idő, hát a szalonban kellett mulatságról gondos­kodniuk. Weszt kisasszony zongorázott és énekelt, még pedig szépen énekelt és Erik forgatta a kottáit, azután együtt sakkozott a kettő és végül Erik fotográ­fiákat mutogatott neki, amelyeket uta­zásaiban gyűjtött halomra. Weszt Ella azok közé a lányok közé tartozott, aki teljesen le tudja foglalni a körülötte for­golódó férfiakat. Marica nem bánta, sőt boldog volt, hogy Ella teljesen bitorolta Eriket. Azt hitte, hogy megtetszett neki Ella és a féltékenységnek egy árva gondolata sem fészkelte magát ártatlan bongyor fejecskéjébe. Mikor lefekvés előtt búcsúztak, Mica szokása szerint csókra nyújtotta száját »pajtikájának«, de mikor már feleúton a lépcsőn fel szobájába kisérte barát­néját, az öreg néni már előre ment, még egyszer visszaszaladt, annyira sze­rette volna tudni, hogy ' Erikre milyen lömbséget, s hevertette parlagon a drága telkeket a Lőrinc-utcában, melyek, hogy most jó árban kel­tek el, kisütik, hogy azért huzták­halasztották, mert ezelőtt ennyit megnem kaptak volna, ergo, jól gazdálkodtak. Gazdálkodni, a jelszó. S mig látszólagos törekvéssel azon gondol­kodnak, hogy a jövedelmeket mi­ként fokozzák, tényleges semmit-1 tevéssel nem gondoskodnak arról, hogy az indokolatlan kiadásokat apasszák. Nem akarunk azok felsorolásával! ez alkalommal bővebben foglalkozni, j majd sort kerítünk alkalmilag azokra, j most csak azzal a könnyelmű eljá- j rással akarunk foglalkozni, mely szerint nálunk az a divat a középit­kezéseknél, hogy elszámolást vagy egyáltalán nem, vagy csak akkor látunk, midőn az össz akták a hivatalos kezelés alatt ugy össze vissza, szana széjjel kezeltetnek, hogy végre is nincsenek meg, mint ez a kaszárnya elszámolási aktákkal megtörtént. A februári 11 -iki közgyűlés tárgy­benyomást tett az ő szeretett Ellája. Erik már eloltogatta a gázt, épp az utolsó lángot csavarta le, mikor Mica megje­lent. Megállt, a félig lecsavart lángot ugy hagyva, hogy a szoba majdnem tel­jesen sötét maradt. — Mi az, Marica, mi kell ? — kér­dezte. — Erik mondd meg egészen őszintén, hogy mit gondolsz Ella felől ? kérdezte Mica egészen közel állva hozzá. Nem látta Erik arcát, összehúzott homlokát vagy a fájdalmas harag fellobbanó pír­ját rajta, különben megijedt volna. — Remélem, hogy nem nagyon fon­tos, akármit gondolok is felőle, — fe­lelte nyersen. Mica sértődötten hallga­tott. Erik qlfordult, mintha a gázt vég­legesen elakarná oltani, ezzel értésére adva, hogy nincs több mondani valója. — Nem tudtam, hogy olyan nagy vétek valamit kérdezni, szólalt meg Mica remegő hangon és könyes szemmel. — Marica ! drágám. Erik elhallgatott, megijedve a saját hangjától, de karjaiba kapta a kis lányt és egy percig szoro­san ölelve tartotta, nem merve megszó­lalni, mig egy kissé erőt nem vett in­dulatán. — Soh se bánd Erik, suttogta Mica, két karját pajtija nyaka köré fonta. Os­tobaság volt részemről megsértődni. — Nem drágám ; nekem nem szaba­dott volna olyan gorombán felelnem. Nos, hát tetszik a barátnéja ! Megelég­szik ennyivel ? sorozatába felvették a kaszárnya­kérdést, gondolván majd csak va­lahogy átsiklik a közgyűlésen, de a közgyűlés érdeklődvén a végle­számolás iránt, kisült, hogy a le­számolási akták nincsenek meg. Az egyik negyven, a másik öt­ven, a főszámvevő pedig ötvennégy ezer forint többlet munkát emiitett fel fejből, s midőn az aktákba be­akart tekinteni a kíváncsi képvi­selő testület, a számvevő constatálta, hogy a végleszámolás megtörtént, s a polgármesternek adatott át, a polgármester kénytelen volt kije­lenteni, hogy nála az akta nincs, a főjegyző pedig indignálódva hozta fel, hogy ő már eleget kutatta azo­kat, s a közgyűlés kimondta, hogy a legközelebbi ülésen az akták be­mutatandók. A városra szomorú játéknak vége az, hogy február n-ike óta az akták bemutatva, de talán meg sincsenek, hogy mibe jött a ka­szárnya, dacára a jól dotált hiva­talos apparátusnak, csak sejtjük, mert tudnunk nem lehet. De még csak ki sem fizethető a többlet, ! mmmmma ^_ mmmmm _____ | — Meg Erik. Jó éjszakát! { Csókra nyújtotta az arcát. Erik leha­jolt és homlokon csókolta, nem merte ezúttal a száját megcsókolni. — Jó éjszakát! — felelte és eleresz­tette : de mikor már elment, jó ideig a helyén maradt Erik a szivére szorított öklével. Mica pedig Ella szobájába sietett egy kis tereferére. — Te és Werner ur valósággal édes testvérek vagytok egymással, — jegyezte meg Ella mosolyogva, mig a haját ke­félte ; hanem azért alattomban élesen megfigyelte Micát, — Oh igen — felelte emez. — Noha nem hiszem, hogy sok olyan kedves fivér volna a világon, amilyen Erik. — Borzasztóan megsinylenéd, ha egy­szer csak megházasodnék. — Bizony alighanem, — felelte. Ma­rica vontatottan — alighanem, de azért azt hiszem, hogy valamikor mégis csak meg kell házasodnia, — Persze hogy meg. Jóságos ég, mi­lyen gyerek még ez a Mica — gondolta magában okos barátnéja: — no de lega­lább ugy látszik, hogy nem szerelmes Werner Erikbe. Pedig már attól tartot­tam, hogy igen. Amiből kitetszik, hogy Werner Erik sokkal jobban megtetszett Weszt Ella kisasszonynak, mint az neki. . Néhány nap csendes szórakozások közt telt el, legtöbbet csónakáztak és Ella igen figyelmes gavallérnak tapasz-

Next

/
Oldalképek
Tartalom