Esztergom és Vidéke, 1896

1896-12-25 / 103.szám

amilyen a képviselő-testület, olyan a város! A város karácsonyfája, melyen a mult évben hatalmas, szép ajándé­kok függtek, ez idén üres . . . Csak a tanítók részére akasztott arra a belügyminiszter egy pár ré­gen várt aranyos sort, mely Örömet, megnyugvást okoz ; a többi ág puszta, csakis a már hosszan egybe­íüződő reménységeknek színes lán­caival tudjuk azokat megdisziteni. Egyelőre ezek a mi ékességeink, de adja az ég, hogy mikorra újra reánk borul e szent este s betölti áhítattal a sziveket, már a megva­lósult remények ragyogjanak le vá­rosunk közönségére. Közönségünkhöz. Esztergom, december 24. A hatalmasok szeretik a hizel­kedőket; a közönség, minden hatalmasok leghatalmasabbika csak azokat szereti, akik kimondják az igazságot. A mi tollúnkat attól a pillanat­tól kezdve, hogy az ^Esztergom és Vidéket szerkesztését átvettük, nem vezette más, mint az igaz­ság tisztelete, a közérdek . becsü­letesen őszinte szolgálata, a füg­getlen meggyőződés szabad nyilvá­nítása. Amikor ez irányban működé­sünket megkezdettük, tudtuk, hogy a nagy, független közönség a mi hírlapírói függetlenségünknek leg­hatalmasabb támogatója és ftre lesz s önállóságunk bátorságát meg fogja jutalmazni mindennél értékesebb szimpátiájával. Várakozásunkban nem csalód­tunk. Rövid egy év leforgása alatt olyan sikereket értünk el, ame­lyekre büszkék lehetünk s ame­a ketten amig csak bele nem szédültünk. Abban az időben kaptál vállfüzőt, le­tépted magadról a szobádban ; teljes erőtől duzzadó tested nem tűrte az acél­páncél szorítását. Esténként kisétáltunk a fekete Mária­szobor felé. Te csipegő madárka-hango­don valami együgyű, melankolikus pásztor-nótát dudorásztál; és ez a mo­noton, siralmas melódia végtelenül meg­kapott mindkettőnket. Csak egymás ke­zét szorongattuk, keveset, bolondot be­széltünk Össze-vissza. A fekete szántó­földek közé érve, kivezettél a kígyózó, gránitos országútra, ott tágra nyitot­tad barna galambszemedet: — Szökjünk meg Bence!... Tétovázó rezignációval válaszoltam : — Majd az érttségi után, Liza baba ! Később a konyhában kezdtél setten­kedni és a szakácskönyvből mindenféle csodálatos, poétikus nevű fánkot, exo­tikus tortellettet próbáltál ki. Teletöm­ted a zsebemet az apró sütemény ször­nyetegekkel. - — Neked főztem ! Es én lelkesedve, édes gyönyörüség­habzsoltam a kis tészta-embriókat, bár majd megfulladtam a meg nem hámozott mandula-szilánkokon és a gorombára törött ezukormorzsáktöl rövid idő alatt erős gégehurutot kaptam. Sutba került a rézorru, szélestalpu bocskor, parányi regatta-cipőkbe dugtad lábacskáidat. Mindig imádkoztam, hogy eloldódjék a cipőszalagod. Az én apródi kötelességem volt azt ujta takaros cso­lyekért mindenkor hálásak mara­dunk föntartónk: a független ol­vasóközönség iránt. Elért sikereink nem tesznek elbizakodottakká, csak becsvá­gyunkat acélozzák meg; nem a hivalkodás érzetét keltik föl ben­nünk, csak kedvessé teszik reánk nézve a munkát, amelyből füg­getlenségünk táplálkozik. Csak erősebbé tesznek bennünket az igazság védelmében, csak na­gyobbá és elszántabbá teszik kö­telességtudásunkat, hogy még odaadóbban, még lelkesebben szolgáljuk vármegyénk és váro­sunk minden komoly érdekét, minden nemes és hasznos törek­vését. Az *Esztergom és Vidéket gár­dája hűséget fogadott egymásnak a kitartásban, a munkaszeretet­ben, a kötelességtudásban, a meggyőződés szabadságában. Hogy ezt a fogadalmat meg­tarthassuk, kérjük a mi nagy és nemes közönségünk további tá­mogatását. Ha ezt megkaptuk, nincs szükségünk más jutalomra, más kitüntetésre, mert ez a mi életünk, büszkeségünk és szabad­ságunk. A szerkesztőség. ML "VT Előfizetési föltételek: Egy évre — 6 frt — kr Fél éVre — 3 frt — kr Negyed éVre 1 frt 50 kr Egy **óra — — 50 kr Kérjük azokat a tisztelt olva­sóinkat, akinek előfizetése de­cember 31-én lejár, szíveskedje­nek az előfizetés mielőbbi meg­újításáról gondoskodni, hogy a lapot akadálytalanul küldhessük tovább. Hátralékos előfizetőin­ket pedig hátralékaik lefizeté­sére kérjük. korrá bogoznom. Rendesen reám szó­lottál : — A másikat is kösd meg ! Az ugyan rendesen nem volt szét bo­molva, de én kötöztem, babrálgattam vele szorgalmasan és ugy éreztem, hogy ennek a fekete pántlikának örökös kö­tözése tiszta üdvösség volna nekem. Mikor a Sacre Coeur nénikék zárdá­íjából kikerültél, egyszerre egészen meg­j változtál. Kifésülted a puha hajkariká­I kat szép istennő-homlokodról, a nya­i kádra Máriásamoulett-ot függesztettél i és órákig szűz szent Ágnesről beszéltél ! nekem, én meg áhítatosan hallgattam ! a bájos, naiv legendát. Reád néztem és ' szent Liza-Ágnesről álmodtam azon az j éjszakán. Meg kellett ígérnem, hogy nem fekszem le soha imádkozás nélkül. Én még most is keresztet vetek ma­I gamra esténkint; de tudod-e még te az ! Ave Mariá-t, szép kis misszionáriusom ? Azután egyszer vége szakadt minden­nek. A tavasznak, a csóknak, a süte­ménynek, a térítésnek. Édes atyád ki­fáradt a szántóvető munkában, a fehér udvarházba mogorva, a földeken és em­bereken uzsoráskodó bérlő került, a vén diófa bútorok az Andrássy-ut egyik cifrakőpalotájába költöztek át. Az együtt­létnek vége szakadt: akkor még nem tudtam, hogy a barátságnak is . . . * Akkor még nem tudtam, hogy a ba­rátságnak is, de hamar meggyőződtem róla. A metamorfózis gyors volt és csodálatos, amilyenről eddig csak a Mutatványszámokat levelezőla­pon nyilványitott kívánatra két hétig ingyen küldünk. kiadóhivatal. A szent korona története. Dr. CZ0B0R BÉLA szabad előadása után jegyezte. A magyar szent korona és a koroná­zási jelvények a millenium alkalmából nem ugyan a történeti kiállítás területén, hanem a Mátyás templomban három na­pon kitéve levén, szintén bevonhatók felolvasásom keretébe. A magyar szent korona nem puszta koronázási jelvény, hanem a magyar közjog felfogása szerént a magyar államnak lénye­ges alkotó eleme. A magyar állam min­den szabad polgára egyúttal a szt. ko­rona tagja, membrura sacrae coronae. A szent koronához való ragaszkodás egye­sitette a nyelvi, nemzetiségi és vallási, külömbségek dacára a haza polgárait, mert átment érzésükbe, hogy minda­nyian a sz. koronának tagjai. Ily jelen­tőséggel egyetlen nemzet koronája sem dicsekedhetik. Meg is becsülté • királya­ink, s az egyetlen fejedelem, aki azt idegenbe szállítva császári kincstárának kiegészítő részéül szerette volna magánál tartani, rövid idő alatt belátni kénysze­rült, hogy azt mint a nemzet szabadsá­gának biztositékát visza kell szolgáltat­nia. O az egyedüli koronázatlan ural­kodó, a szent korona pedig továbbra a magyar állam alkotó része maradt, s az ma is. A millenium diadalmenetéből mint az állam alkotó része nem hiányoz­hatott, fejedelmi pompával jelent meg és elfoglalta helyét a törvényhozás uj pa­lotájában a millenium törvénybeiktatás­sának emlékezetes actusánál. A szent-korona két részből áll. Az alsót Dukasz bizanti császár (io7i—1078) készítette I. Géza királyunk számára. Remek zománcos képekben a Megváltót látjuk szent Mihály és Gábor arkangya­lok, szent György, Demeter, Kozma és Demjén mellképeitől körülvéve, ezeken kivül meg van örökítve rajta Dukasz, va lamint fia Konstantinos Porphyrogenetos a korona donátorai, nemkülönben, ami bennünket leginkább érdekel, I. Géza királyunk képe • »Geobitz despota, hivő királya a turkoknak« görög felirattal. By­zanzban ugyanis a magyarokai ez idő­tájt turkoknak nevezték. A zomános technika legtökéletesebb és ritka alakítását a korona háromszögű és karajidomokból képezett diadémszerű ékítménye képviseli. E zománcok nem lemezre, hanem rekeszek között a mé­hek mézzel telt sejtjeihez hasonló áttetsző­alakban vannak megalkotva. A byzanti korona mint foglalvány keresztalaku pán­ton, zománcos lemezeket foglalat gya­nánt tartalmaz. Ez a mai korona régibb része, II Szilveszter pápától eredt, aki szent Istvánnak küldé azt. Krisztus és nyolc apostolának zománcozott képe maradt fön belőle későbbi XIII. század­beli foglalatban. Pauler Gyula azon állítása, hogy a szent, koronának, miután III. Henrik azt Aba Sámuel legyőzetése után Rómába a lándzsával együtt visszaküldő, azóta nyoma veszett, biztos adatokkal nem indokol­ható. A lándzsa, mert a következő évben már Péter kezében szerepel, Pauler állítása szerint nem volt Szent Istváné, hanem Aba Sámuel tnagánlándzsája, a s koronával ezt küldte volna Rómába Henrik. De ak­kor kérdezem, mint nevezheti a pápai ! oklevél ínsignia regni-nek mind a ket­[ tőt ? Bizony Szent Istváné volt a korona ; és a Jánzsa is. Szilveszter pápa utódainak egyikéről sem lehet feltenni, hogy a magyarok­nak ajándékozott szent koronát, melyet szent István óta ereklye gyanánt tekin­tettek, magánál tartotta volna. Vissza­küldte mindkettőt s erre volt is egész esztendeje. És igy szerepelhetett Szent István lándzsája Péter kezében. Az nem bizonyít semmit, hogy a visszaküldésről cellán tégelye és az Eau de Beauté ezüst-kupakos sötét kék üvege került. Nem jársz a plebejus-korzóra; rendes asztalod van a kioszkban, azon a kivá­lasztottak számára fentartott földnyel­ven, ahol az asztaloknak legalább mé­ternyi távolságban kell egymástól len­niök. A cs. és k. kamarásodat is ismerem, hiszen ott voltam a nevezetes lóverse­nyen, ahol lefoglaltad őt magadnak. Neked sasszemed van, neki álmos ba­goly szeme, amely csak a sötétben lát. Odadülleszkedtél a fehér vaskorlátra melléje és már a nagyvárosiak rafíinált ügyességével, odavetve jegzezted meg. kis hamis : — Ha jól láttam, Gaga győzött . . . A görbeszáju kamarás (megbocsássál: csakugyan görbe a szája) peckesen egyenesedett ki : — Nem, kisasszony: Orient . . . Ha a szilkereszturi kukoricaföldek között láttad volna meg ezt az embert, a szájadat pittyészted el: — Egy majom ! Most a szemed is belecsillogott abba a gondolatba : — Egy kamarás ! Egy parthie ! . . . Tudom, hogy azóta a kamarás ur csak arra jár, amerre mindig excentri­kus kalapod tollai libegnek. Nem siette­ted a dolgot, hiszen már bizonyos vagy benne. De látod gondolataidban a nagy monogrammokat a drága csipke-fehér­nemün, a zöld üléses viktórián és lá­tod a kék harisnyában hajlongó laká­gyermekmesékben olvastam, ahol a leg­közönségesebb potykának sem okoz gondot egy perc alatt allatt világszép királyfivá változni át. A villósszörü cica a kemence kemény vályogpadkája után az első napon otthonosan érezte magát a sálon bársonyvánkosán. A fa­lusi kis kacsáról egy hónap alatt le­kopott az aranyszínű puha pihe ; fehér tollú, büszke, fenséges hattyu-madárrá változtál. A szép hattyuleány, mint a léghajós, hogy magasabbra emelkedjék, mindent elhányt magától. A kék karton ruhákat a Máriás-amoulettet, szent Ágnes legen­dáját — és régi ismerőseit. A dará­zsok megérzik az édes, egészséges gyümölcs szagát, a sárga cipős Lance­lot-k és a smokingos Lohengrinek egy pár hét alatt mint körülötted döngicsél­tek mézes fiúlánkjukkal. Három év következett. Az első évben meghozattad a Moniteur de la Mode-ot és immár abból nézted ki a toilletteidet. A másodikban már varrónő dolgozott a Singer-gép mellett, a harmadikban Monaszterly probir-mamzeljei hajlong­tak előtted áhítatos megilletődéssel, mint a lüster-kabátos színházi kóristák a fehérszegfüs habitué előtt. — Az első évben Török-Bálintra csaltad ki jő ma­mádat, a másodikban Tátrafüreden volt két, verandás szobátok, az idén Osten­de-ben bámultad a totyogós, vén diplo­matákat. Ma már nevetsz a márciusi hó naiv legendáján ; kis, márványlapon toiletett-asztalodra a Gold Cream por-

Next

/
Oldalképek
Tartalom