Esztergom és Vidéke, 1896
1896-03-05 / 19.szám
Esztergom XVIII, évfolyam. 19. szám. Csütörtök 1896. niáraius 5 # ESZTERGOM Megjelenik hetenkint kétszer: csütörtökön és vasárnap. ELŐFIZETÉSI ÁR: Egész évre . . . 6 frt. — kr. Fél évre 3 » — * Negyed évre , , 1 » 50 » Egy hónapra —- » 50 » Egyes szám ára •— » 7 » Városi és megyei érdekeink közlönye. Szerkesztőség : Bottyán János utcza Spanraft-féle ház, hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Hivatalos órák: d. e. 9—12-ig, d. u. 3—5-ig. Kiadóhivatal: Bottyán JáriGS-utcza, Spanraft-féle ház, hová a hivatalos és magánhirdetések, nyiltterek, előfizetési pénzek és reklamálások is küldendők. 1 S0T Telefon 59. s z a m. "^ftg Egyes számok kaphatók a kiadóhivatalban, Sziklay Nándor, Tábor Adolf papirkereskedésében, a Wallíisch- és Haug-féle dohány tőzsdékben. Hirdetések a kiadóhivatalban és Tábor Adolf könyvkereskedésében vétetnek lel. Minden egyes hirdetés után 30 kr kincstári bélyegilleték fizetendő. Nyilttér ára soronkint 20 kr. A Lörinc-utca. Esztergom, március 4i. E cím alatt e lap egyik utóbbi számában egy cikk jelent meg, melynek irója hozannát zeng a képviselő testület határozatának, mely „egészséges határozat,'' úgy mond, „hivatva van az eddigi elhibázott és rossz városi íináncpolitika, helyesutra való terelésénél az első lépést képezni." Majd, már létező és még csirában levő törvényekre való hivatkozással, és pozitív számadatokkal igyekszik a határozat egészséges voltát igazolni, „hozzávetőleges" számítással. Kerülve a jogi érveléseket, és a cikkíró által is csak „hozzávetőlegesnek" jelzett számadatok felülbírálását, ez ügyben nézeteimnek a következőkben szabadjon kifejezést adnom: Előre bocsájtva, hogy általánosságban és elvi szempontból híve vagyok annak, miszerént városunk az ingatlanaiból, eltekintve természetesen egyes esetektől, egy talpalatnyi ingatlant el ne adjon, mert hisz ezrekkel fizette már meg városunk a leczkepénzt, mindamellett távolról sem nevezhető akár egészséges határozat-nak, akár pedig helyes fináncpolitikának az, mely az elveket nagyobb látkörü körültekintés nélkül akarja ridegen alkalmazni. Kimondani azt, hogy a város építsen, s e határozatot egy hozzávetőleges számítás alapján meghozni, talán nem a leghelyesebb fináncpolitika, mert a város financiális érdeke nem azt kívánja, hogy építsünk, hanem, hogy a telket, a városra legjövedelmezőbben értékesítsük. Ezt pedig elérni, sem egyoldalú és kizárólagos határozattal sem pedig megoldani, hozzávetőleges számítással nem lehet. Volt már alkalmunk hozzávetőleges számitások alapján határozni, de megboszulta ez magát. Pozitív tények s ne ily számadatok döntsenek. Kisérelje meg a város az értékesítésnek minden nemét és határozzon akkor a legkedvezőbb mellett, s ez lesz bizonyára a leghelyesebb fináncpolitika. Mert mit használ elvégre is városunknak, ha bérházai vannak, de ha ezekre rá kell fizetnie, avagy ha ezek kisebb jövedelmet produkálnak, mint a nyugvó érték, a tőke. Örömmel ragadnám meg az alkalmat, ha reális alapon nyugvó pozitiv tényekkel, számadatokkal látnám papíron az épitkezís jövedelmezőségét, de viszont fájó szívvel bár, de lemondanék az építisről akkor, ha adatokkal látnám igazolva az egyébb megoldási^módnak jövedelmezőségét. Az az érv, hogy ha az építkezés egyeseknek kifizeti magát, úgy kikeli magát fizetnie a városnak is, általánosságban és feltétlenül nem fogadható el. Mert mig az egyes, a saját érdekét tartja szem előtt, s mig nála az elhatározás, akarat egy, az ellenőrzés erélyes és szigorú, addig a városnál az akarat, a vélemények eltérők, az ellenőrzés pedig felette költséges és rossz, s e mellett az építkezés silány, mint erre csak a közel múltból elég példa van városi épitkezéseinknél.Az egyes ember célja, a jövedelem fokozása, a gazdálkodás, amit városunknál találni nem lehet, mert a közöny és messze elágazó kisebb-nagyobb érdekek, a város vagyonát csak közprédának tekintik. Hogy egy példát hozzunk csak fel a városi építkezések ellenőrzésére : ott van a kaszárnya. Ezrekbe került az építkezés ellenőrzése a városnak s ennek dacára a felülvizsgálatnál ezrekre menő és oly marva hiányok, a tervtől és a költségvetéstől való eltérések konstatáltattak. melyeknél több az ezrekre menő, költséges ellenőrzés nélkül aligha lett, vagy lehetett volna. Az építést ellenőrizte jól fizetett szakértő, szűkebb, tágabb körű bizottság, volt abban laikus, iparos, de a legkevesebb a szakértő, s nem a legtöbb az erélyes, szembe szállani tudó. És ha a bizottsági tagok merészeltek polgári kötelességüknek megfelelni, úgy a kenyéririgység, tudatlanság, rosszakarat s malicia stb. nagyhangzású frázisain tört meg azok buzgalma, jó indulata. Ily körülmények, viszonyok között méltán habozhatik bárki is városi építkezésbe bocsátkozni. Gondoljuk meg jól, mit teszünk, legyen számitásunk alapos. Legyen lelkesedésünk igazi, a város érdekeit izJatspfefiÉf tárcája. Magyartanárok Egyiptomban. — Az ^Esztergom és Vidéke« eredeti tárcája. — Húsz magyar tanár szállott föl január első hetében a trieszti Llyod-társaság hatalmas gőzösének, a Kleopatrá-nak fedélzetére. Hét heti egyiptomi tanulmány-út volt a napirend. Az olasz személyzetű s francia konyháju osztrák társaság nagy hajója a kék Adrián nyugodt méltósággal hasította a tengert, de Olaszország végső kikötővárosától, a klasszikus emlékű Brindisitől kezdve mindig veszedelmesebben himbálózott, sőt a jóni tengeren megkóstoltatta velünk a hajótörés valamennyi kinját. Haragos viharral szállottunk szembe. Három emeletnyi magas hullámok ostromolták a szép Kleopátra bátorságát. Sürü zápor zuhogott a fedélzetre s villámok omlottak a bősz tengerbe. A mennykő . belecsapott az árbocba. Az utazók megrémülve s megbetegedve várták a katasztrófát. József Ágost királyi herceg és fiatal neje is a hajón utaztak. Nekik köszönhettük, hogy az istenkisértő utazást egyelőre felfüggesztették s a Kleopátra kapitulált. Zanté görög sziget öblében történt a nevezetes és gyászos fegyverszünet. A matrózok horgonyt vetettek s az elcsigázott utasok föllélegzettek. Végre megint volt közönség a fényes ebédlőben s ismét nyugodtan alhatott mindenki. Afrika partjait azonban nem adták olcsón a tenger istenei. Meg kellett még egyszer szenvednünk Kréta körül, ahol a forrongó tenger megint tönkretette az utazókat. Még a tapasztalt angol turisták is elvesztették flegmájukat és fakó ábrázattal néztek a bizonytalan jövőbe. Végre ötödnapra megérkeztünk Nagy Sándor városába, a nemzetközi Alexandriába. Lassú óvatossággal kötött ki a hajós egyszeriben benne voltunk a tavaszban s az igazi Keletben. Ezer és ezer festői öltözetű afrikai ember nyüzsgött a parton s leste a hajókat. Nápoly zaját megszégyenítő kiabálás és hajsza osztromolta az érkezőket. A turbános barna és fekete hordárok, akik először törtettek a hajóra, a Cook-cég alattvalói voltak. Bátran rábízhattuk nemcsak a holminkát, hanem az életünket is. A Cook-cég a világ leghatalmasabb vállalata. Nagyobb administratiója van, mint egész Bulgáriának, nagyobb budgetje, mint a szerb királyságnak és több vasútja meg hajója, mint egész Görögországnak. A magyar karaván a Cook-cég lobogója alatt utazott hat hétig olyan gondtalanul, biztosan, kényelmesen, sot fényesen, mint az egyiptomi utazók általában, akik az időnél s a pénznél többre becsülik a kellemes uti emlékeket. Az Afrikába szakadt Európából azonnal tovább mentünk a hamisítatlan Afrikába, Egyiptom hangulatos fővárosába, >a Delta zöld legyeződén drága gyémánt gyanánt tündöklő Kairó«-b„a, mint a virágos beszédű arabok mondják. Három-négy órás gyorsvonatos úton egymásután elcsomagoltuk a hazai téli világból hozott emlékeket. Májusi szellő áradt be az ablakon, finom, sárga homokkal vegyest. A téli kabát lekívánkozott rólunk s a tavaszi verőfény az örökös nyár panorámáit aranyozta meg előttünk. Három világrész van itt egymás mellet. Az egyiket Nilus teremti, termékenyíti és áldja. Ez a rájé. A másikat nem önti el a Nilus, mert nagyon magasan fekszik s ebben a világrészben a szegény felláhok kora reggeltől késő estig veritékes munkával öntözik a szomjas szántóföldet. Ez a sakijé. A harmadik világrész már az enyészet oészága. A valóságos sivatag. Ezt már nem termékenyíti meg sem a Nilus áldása, sem a felláh verítéke. így láttuk Egyiptomot mindjárt az első órákban, pedig évtizedeken keresztül beleéltük magunkat az Íróasztaluk körül utazó nagy geográfusoknak abba a csudálatos tudományába, hogy Egyiptomot a Nilus teremtette, a Nilus táplálja s a Nilus termékenyíti és nem a földműves nehéz napszáma. Egymásután elsiklanak előttünk az útközi helységek és városok: a széles Marint-tó után a rongyos Dumanhur, a szines Kafr-er-Zai-ját, az örökös vásári zajban és piszokban gyarapodó Tanta, a hófehér temetőjü Benha és az élelmes Kalyub. A szegény felláhok sártéglából tapasztott Őskori hulladékhalmokon laknak csontos tevéikkel, fakó bivalyaikkal, fürge szamaraikkal, koplaló kutyáikkal és meztelen gyemeikkel. Pedig valamikor, valami három, négy, öt, vagy hat ezer esztendő előtt még ők voltak a büszke fáraók boldog népe, a pirámisz-épitő, az obeliszk-állitó, a szfinksz faragó, a halhatatlanságért és dicsőségért rajongó vidám, kedves ó-egyiptomi tipus, aki éppen oly boldogan elmélkedett az elmúlás sötét gondolatáról, mint nászéje boldogságáról. Nincs a világon más nép, mint az ó-egyiptomi, mely szemébe mert mosolyogni a halálnak, mely gyönyörrel halt meg, mert szentül hitte, hogy föl fog támadni s megtisztulva minden gyarlóságtól, a hallhatatlanság örökkévalóságában folytatja művészetét, és filozófiáját. És Kairóban, Egyiptom fővárosában megint ki kell ábrándulnunk. Néhány százezer arab tesped itten, akinek semmi köze az ősi Egyiptom szent tradícióihoz, aki abból él, hogy az idezarándokló utasdfat a látnivalókért megdézsmálja, a művészeti gyönyörökért megvámolja, az évezredek óta szendergő múmiákat megrabolja, szétdarabolja, elárusítsa, az örökkévaló kövekből mecseteket tákoljon s akármilyen hatalomnak kezet csókoljon a baksisért.
