Esztergom és Vidéke, 1896
1896-02-02 / 10.szám
Esztergom XVIII. évfolyam. 10. szám. Vasárnap 1896. február g. es ^^ H^ B \\\\ Megjelenik hetenkint kétszer: csütörtökön és vasárnap. ELŐFIZETÉSI ÁR: Egész évre ......... 6 frt. — kr. Fél évre 3 » — Negyed évre 1 » 50 » Egy hónapra — » 50 » Egyes szám ára — - » 7 » Városi és megyei érdekeink közlönye. Szerkesztőség: Bottyán János- utcza Spanraft-féle ház, hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Hivatalos órák: d. e. 9— 12-ig, d. u. 3—5-ig. Kiadóhivatal: Bottyán János utcza, Spanraft féle ház, hová a hivatalos és magánhirdetések, nyiltterek, előfizetési pénzek és reklamálások is küldendők. Telefon 59. szám. ~3K!f Egyes számok kaphatók a kiadóhivatalban, Sziklay Nándor, Tábor Adolf papirkereskedésében, a Wallfisch- és Haug-féle dohánytőzsdékben. Hirdetések a kiadóhivatalban és Tábor Adolf könyvkereskedésében vétetnek fel. Minden egyes hirdetés után 30 kr kincstári bélyegilleték fizetendő'. Nyilttér ára soronkint 20 kr. Isten-békéje. Esztergom február 1. (V. L.) Az Istenbékének hangoztatása, óhajtása nem politikai, nem is lokális kérdés. Nem volt az a Xl-ik században sem, midőn az emberek elsőül vették ajkaikra. Egyházi és világi hatalomnak közös akciója volt ez az ököljog barbár idejében, annak korlátozására. ATreuga Dei a politikában burjánzott föl, haszonnal csak társadalmi téren lehetne érvénye siteni. Mert habár immár nem az Ököl joga érvényesül, de milyen kívánatos lenne, hogy az egyházi és világi hatóságok, mint a XI. században, újra most is kezet fogjanak, hogy ha nagyobb időre nemis, legalább szerda estétől hétfő reggelig — mint a Treuga Dei első idejében — ne pusztítson köztünk a társadalmi villongás. Rohan előre az idő és elérkezünk nemzeti ünnepünkhez. Nmi töltheti-e el az ember szivét keserűséggel az a tudat s nem verheti-e az önérzetét nyűgbe az a tapasztalás, hogy a ma aprólékos gyűlölködései miatt nem látjuk meg a holnap magasztos kötelességet. Közéletünket sivárság veszi hatalmába, a fővárosban nem jobban mint a vidéken és a sajtó mesterséges galvanizálása, midőn a magyar társadalomnak figyelmét magasztos feladataira irályozta, — teljesen hatástalanul hangzik el. Mi ennek az oka? Sokan abban találják, hogy ezeréves jubileumi alkalmat az átlagos ember megértöni, méltatni nem tud. Hogy ezer év történelmi momentumain, a nemzet szenvedésén, örömén, diadalain, dicsőségén áttekinteni nem tud. Hogy a mi magyar társadalmunkban a nemzeti öntudat csak sejtelmekből és nem tudásból épül föl, mert éppen a magyar az ő gazdag és dicsőségteljes históriáját nem használja föl, hogy a históriának tanításával a nemzeti öntudatot növelje. Mindezen mondásokban kétségkívül sok igazság van. De nem ennek tulajdonítjuk mégis, hogy a magyar középosztály, ez a sok hibával biró, de sok jeles erényekkel dicsekedhető nemzetfentartó elem a nemzet fordulatos nagy ünnepe előtt sok helyen s bizony-bizony nálunk is az apathikus közöny karjaiba vetette magát. Ennek mélyrehatóbb, nagyobb okai vannak. Az életküzdelem lenyűgöző formáival, az utilitárius kornak számos nyavalájával okoljuk a közéleti sivárságot. Azért hangoztatjuk a Treuga Deit, az uj és egyedüli megváltást. Ennek a lázas életküzdelemnek, könyökkel utat törő kapaszkodásnak, jól, vagy rosszul titkolt önérdekeken alapuló kufárságnak végett kell vetni. A gyűlölködés és a dekomponált társadalmi osztályok közé az Isten-békének mindent megszeliditő hangja kell, hogy vegyüljön Tüzzel-vassal irtsuk a korrupciót, de mindent igazság szerint, a közállapotokat megjavítani iparkodván nem pedig különböző célok szolgálatában és szemfényvesztésük Az igazságot szigorúan kell szolgálni, de igazságosan. Az isten-békéjét nem az igazságszolgáltatás szigora rontotta mag, de a pártoskodás és gyűlölködés. Ennek az egymással itt-ott késhegyig menő társadalomnak mulhatlanul szüksége van az istenbékéjére, mert a pártoskodás az ő vakságában még arra vezet, hogy nemzeti ünnepünket teszi ki a fiaskónak. Ez ellen kell tenni. És itt a mi közéletünk vezetőire vár komoly elhatározás és határozott cselekvés. Mert a társadalmi összekeveredésért őket tesszük felelőssé. Ha nemzeti ünnepélyünkön balsiker ér, vagy népmüveltségünkre homály borul, ezért Isten és emberek előtt azok lesznek felelősek, akik az Istenbékéjének nagy eszméjeért nem tették meg mindazt, ami kötelességükben állott, A politikában már eltemették a Treuga Deit, társadalmi uton még talán feltámaszthatjuk. De e feltámasztásban az államgépezet minden rugójának közreműködni kell s egy kis rugó vagyunk mi is az óriás gépezetben. Hát gondolkozzunk kissé mi is a millenáris Istenbékén. Az „Esztergom ás Vidéka" lárcája JÜGY ELFÁRADTAM. — Annié Vivanti. — Ugy elfáradtam a viaskodásba — Csupán te adhatsz békességet: adj! Ugy elfáradtam a gondolkodásba — Hagyj néznem szép, derült szemedbe, hagyj ! Ugy elfáradtam a sok álmodásba Oh kelts te fel s mond : fénynek napja vár ! Ugy elfáradtam a barangolásba — Oh kösd meg szárnyam s hijj nyugodni már ! RADÓ ANTAL. Tiniké apáca lesz. — Az »Esztergom és Vidéke* eredeti tárcája.— Képzeljék csak, a Milassin Béla megbukott az érettségin... Megbuktatták szegényt azok a kiállhatatlan professzorok, a miért nem tudott valami semmiséget a latin nyelvből, Oh, az az ostoba latin nyelv, bizonyára csak a szegény diákok szekirozására találták ki. Mintha bizony valami nagy szüksége lenne a Milassin Bélának a latin nyelvre, mintha nem lehetett volna belőle anélkül is kitűnő jogászgyerek, hisz úgy táncol, hogy csupa öröm vele repülni, ugy kurizál, mintha már legalább is két évet töltött volna az egyetemen. De hát persze, ez nem tetszik a tanár uraknak! Mert minden tanár »vaskalapos« — mondta a Milassin Béla. Igen, vaskalapos ! Csak azt akarná, hogy a szegény diák egész nap az unalmas könyveket bújja, irigyli tőle azt a kis táncot, udvarlást. Pedig Istenem, nincsen abban semmi rossz, sőt a Milassin Béla azt mondja, hogy egyenesen jó, ha a fiatal ember hölgytársaságban forog, mert megtanul ügyesen mozogni. Oh, a Béla nagyon ügyesen mozog, a lányok mind szeretik s a mamák 'is elismerik rőla, hogy hercig egy fiu. S ez mind azóta van, a mióta szerelmes, a mióta belé, Tinikébe, szerelmes. Jó Isten, ha elgondolja, milyen ügyefogyott, szótalan volt az a fiu még csak másfélév előtt is! Igazán nem érti, hogy lehetett belé szerelmes, pláne olyan ideál után, mint a minő a fess Kovách kapitány volt. Meglehet, hogy eleinte nem is szerette, csak ugy magára diktálta, hogy szereti. A felsőbb leányiskolában mindenkinek volt ideálja a gymnasiumból, akkor a hetedik osztályosok voltak épen divatban. Öt Milassin Bélával szekírozták, mert a diákbálon vele táncolta a második négyest, hát a Milassin Bélába lett szerelmes. Csak azért is Milassin Bélába ! Mert az a haszontalan Kovách bakfisnek vette és a mamának kurizált. Csupa dacból megmutatta hát neki, hogy nem szorult rá. akad udvarlója más is, fiatalabb is. Eleinte meglehetős maflák voltak mind a ketten, jóformán szólni se mertek egymáshoz és ha találkoztak, mindig elpirultak. A Béla nagyon rosszul táncolhatott, mert egy este háromszor is a lábára hágott, egyszer meg majd elesett vele a terem közepén Kovách észrevette és gúnyosan mosolygott, az a kiállhatatlan mindent észrevesz. Azóta, hej, sok minden változott : Ő nagy leány lett s a Béla egészen megcsinosodott, vállasabb, karcsúbb holmi katonáknál, pedig nem fűzi magát, Az idei diákbálon meg épen főrendező volt, roppant ügyes és merész lett, a soupé csárdás alatt szerelmet vallott és a garderobban megcsókolta, igaz, hogy csak a nyakát, de az is valami... Ez időtől fogva minden áldott nap elsétált az ablakuk alatt ; minden bálra mellcsokrot küldött és minden alkalmat felhasznált, hogy hozzájuk jöhessen, a majálisra is ő hozta a meghivót. A mama csak nevetett és azt mondta az egészre, hogy gyerekség. A Kovách kapitány együtt mulatott a dolgon a mamával és Bélát éretlen tacskónak titulázta a háta mögött. Mikor ézt Bélának megmondta, Béla iszonyú dühös lett, ki akarta hivni a kapitányt, de aztán elhalasztották a kihívást az érettségi utánra. Elhatározták ketten, hogy egymáséi lesznek, Béla leteszi az érettségit, megöli Kováchot, elvégzi a jogot, lerakja a doktorátust, ügyvédi irodát nyit, aztán elveszi őt. És most mindennek vége, mert Béla megbukott az érettségin ... És nincs remény semmire, mert Béla azt mondta, hogy másodszor is meg fogják buklatni, a tanároknak határozott >pick«-jük van rá. A mért csinosabban öltözködik, a mért szerelmes, rá fogják, hogy gigerli, hogy a lányok után szalad és nem törődik az iskolával. A szörnyetegek ! Szegény fiú kétségbe van esve^ már öngyilkosságra is gondolt, de Tiniké azt mondta, hogy akkor ő is megöli magát s ezért, elállott szándékától. Most nem tudja, mit tegyen, tönkre van téve azt egész jövője, az egész élete . ., És mind ez miatta, mert belé szerelmes volt, mert érte bálozott. Ö most szerencsétlenné tett egy egész éleiét, nem is egyet, de kettőt mert mi lesz vele, ha nem lehet Béláé. Ö máshoz nem, nem megy, nem> egy fél világért se, ha itt ebben a helyben megkérné a Kovách, még azt is kikosarazná; ő örök hűséget igért Bélának és azt meg is tartja, inkább apáca lesz, igen, apáca ... — És Tiniké kis szivét végtelen keserűség önti el. Haragszik a professzorokra, a sorsra, az egész világra, a miért megirigyelték a boldogságát. Haragját, keserűségét ki szeretné valahogy valamin tölteni, hogy érezzék, bogy lássák... Ha máskép nem, hát ugy, hogy kikiabálhatná minden embernek ; »apáca leszek, apáca leszek« !.,. És mind jobban megérlelődik benne a gondolat, valami elégtételfélét talál abban, hogy elveti magától a cudar Mai számunk 6 oldalra terjed.