Esztergom és Vidéke, 1896

1896-01-30 / 9.szám

Esztergom XVIII. évfolyam. 9. szám. Csütörtök 1896. január 30, 6S Megjelenik hetenkint kétszer: csütörtökön és vasárnap. ELŐFIZETÉSI ÁR: Egész évre G frt. — kr. Fél évre » . 3 » — » Negyed évre , , 1 » 50 » Egy hónapra . . . ... . . . — » 50 » Egyes szám ára — » 7 » Városi és megyei érdekeink közlönye. Szerkesztőség : Bottyán János utcza Spanraft-féle ház, hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Hivatalos órák: d. e. 9—12-ig, d. u. 3—5-ig. Kiadóhivatal: Bottyán János-utcza, Spanraft féle ház, hová a hivatalos és magánhirdetések, nyiltterek, előfizetési pénzek és reklamálások is küldendők. )W Telefon 59. s z á m. ~*WF Egyes számok kaphatók a kiadóhivatalban, Sziklay Nándor, Tábor Adolf papirkereskedésében, a Wallfisch- és Haug-féle dohány tőzsdékben. Hirdetések a kiadóhivatalban és Tábor Adolf könyvkereskedésében vétetnek fel. Minden egyes hirdetés után ?>0 kr kincstári • bélyegilleték fizetendő. Nyilttér ára soronkint 20 kr. A gimnázium. Esztergom január 29. Fontosabb közügyet aligha tárgyalhatnánk ez idő szerint lapunk hasábjain, mint a roskadozó gimnázium ügyét, amelyet agyonhallgatni sokaknak fekszik érdekében. Megszokott dolog minálunk, hogy az adófizetők fillérein eszközölt középitkezéseket csak annyiba vegyük, mintha azok csupán a vállalkozók zsebei megtömésének inditó okai lennének. Nem akarunk ezúttal azokra a köztpitkezésekre utalni, melyeknél minden érdek képviselve volt, de legkevésbbé a város érdeke, a közédek, hanem mint a nyilvánosság fóruma, a közügyek elvül tűzött őre, hivatásunk és kötelességünkhöz képest, a gimnázium napirenden levő ügyéhez szólunk k ílös szempontból. A legelső kérdés a düledező épület jó karba helyezése, melyre nézve úgy Gzigler, mint a többi szakértők véleménye városunkra elég szomorú, mert ha a város biztosítani akarja fiait valamelyes katasztrófa ellen, s ha a jövőre nézve elejét akarja venni annak, hogy bizonyos, mondjuk tíz-tizenöt évi ciklusokban újból és újból huszonötharmincezer forintot a romhalmaz épségben tartására ne áldozzon, úgy el kell fogadnia a szakvéleménynek, azt a javaslatát, mely az épület földig való lebontását és újból való épitését javasolja, ami hozzávetőleg hatvanezer forintjába kerülne a városnak. Nem akarjuk felülbírálni a szakvéleményt, de célszerűségi nézetünk e részben az, hogy ha a város hatvanozer forintot áldoz azért, hogy jó és legalább is egy fél századra szóló középülete legyen, úgy ne takarékoskodjunk, ne csináljunk félmunkát, hanem áldozzunk reá még tiz-tizenötezer forintot, és épitsük azt alapjától kezdve újra meg, mert habár a szakvélemény az alapfalakat nem mondja rosszaknak, úgy elég az, hogy azokról úgy nyilatkozik, miszerint azok helyenként süppedtek. Hogy a teljesen újból építendő gimnázium hol emeltetnék fel, abban mindenki, egyetért, mert ahhoz, hogy az a jelenlegi helyén építessék fel szó, kétség nem férhet. A Saskaszárnya telke sokkal drágább a városnak, semhogy azt indokolatlanul kiadná a kezéből, egyébbe célra alkalmas telke pedig a városnak nincs. Ezek után önként elesik a félmunka, a gyökeres átjavitás kérdése, mely a városnak talán csak felével kerülne kevesebbe, mint az újbóli felépítés. A másik és felette fontos kérdés a felelőség kérdése. Mi a rendelkezésre álló adatok és szakvélemények alapján a szükséges és erélyes ellenőrzés hiányában találjuk a főokot, mert elvitázhatlan tény, hogy középületeink építésének ellenőrzését csak papíron ismerjük, mindég szomorú példa a kérdésben forgó gimnázium, ujabban peclig a kaszárya ügye. Emlékezni fognak olvasóink arra még, hogy a gimnázium építése alkalmával már az alapfalak építésének kezdetén a város saját szakközege több ízben beszüntette a munkát felelőssége tudatában, s már akkor mutatott azokra a hiányokra, melyeket — sajnos — ma már tapasztalásból kárhoztatunk. Vége a munka beszüntetésének a munka folytatása s az lett, hogy a szerepvivő, a döntő faktorok, a kormány külön megbízott szakközege, a város sorsának intézői, nem a város által fizetett, saját szakközegének osztatták jogosult és most már tényekkel beigazolt aggodalmait, hanem, mig egyrészt túlzást láttak abban és devalválni igyekeztek a hiányokat, addig másrészt dédelgették a vállalkozót, nehogy valamiképen annak álljon feljebb. Ezek alapján joggal vádolhatjuk úgy erkölcsileg, mint anyagilag a város sorsának azon időbeli intézőit, s mindazon, tényezőket és szerepvivő faktorokat, kiknek a gimnázium épitése és főkép az épités ellenőrzése körül úgy hivatásuk, pályájuk és megbízatásuk, mint a reájuk ruházott bizalomnál fogva nemcsak jogaik, de kötelességeik is voltak. Hisszük, és meg vagyunk győződve róla, hogy a város képviselő testülete is igy fogja felfogni a helyzetet, Az „Esztergom Vidéks" tárcája Fegyverletétel. — Az »Esztergom és Vidéke* eredeti tárcája. — A kifáradt, ideges rendezők lelkendezve szaladgálták be a hölgyeket: — A vacsora készen van, nagysádkák ! Senki sem hederített reájoü. A püspöki palotából kölcsönkért szakács dühösen verdeste a nagy kavaró kanállal a hatalmas rézüstöt. Hiszen igy mindén étele tönkre megy ! Ugy volt, hogy csak vacsora után táncolnak, de a türelmetlen fiatalság nem tartotta ki odáig. Most is a paprikás helyett egyre ujrá-t kértek. Megint csak Barray Ferinének kellett valamit kezdenie. Szép csendesen lehúzta apró kezeit a táncosa válláról. — Elég volt . . , Éhes vagyok. Az agyonkinzott cigány minden intés nélkül egyszerre abbahagyta a muzsikát. Az egész zsibongó raj a szép asszony után tódult, hogy az asztaloknál leszálljon körülötte. Persze a királynő közelében röpködtek a legsűrűbben. A szép királynő, a majális-elnök karján, ide-oda tekintgetetve. lassan lépkedett a tisztás felé. — Ugyan, Jurkovich, mutassa meg nekem a Gerey Margitot. Jurkovich csak mosolygott és hajlongott. Nem hiába tartották róla, hogy csontok nélkül született a világra. Szolgálatkészen vizsgálódott körül a szemével és mély megvetéssel mustrálgatta az útját álló fekete smokinghátakat. Egyszerre megállott. — Ott ül az édes anyjával, nézze!.... A fenyves irányában a nagy kerek asztalnál ... Barrayné összehúzta a szemét és előrenyújtotta leányos, gömbölyű nyakát. — Az ott Ferenczy Lacival? — Az... És mi hol telepszünk meg ? Felkapta szép, szőke fejét. — Menjünk oda mi is. Tetszik nekem az a Lely. Az asztal is elég tágas. Ajkán piros mosolygás lebegett, hanem a fejében fekete gondolatok kavarogtak. Mig hosszú, szinte tínnepies lépésekkel előre haladt a homokos uton, le nem vette fürkésző tekintetét a fehér batisztba öltözött, halavány leánykáról. Kicsi, finom törékeny jószág volt, a milyenek azok a drága francia babák, a melyeket a gondos mama nem ad a gyerek kezébe, hanem óvatosan elzárja az üveges almáriumba. Összeráncolta a homlokát. Hát ezért a jelentéktelen joujouért feledkezett meg róla Ferenczy! Mélységes megvetést érzett lelkében mindkettejük iránt. Eh, sohasem szerette azt az embert! Csak szívesen mutatkozott egy ideig vele, mint egyik-másik sikerült kalapjával. A leányosan puha, szőke haja tetszett neki, vagy az a nyugtalan, ábrándos tekintet, a melyet órákig rajta tudott feledni. Hogy ma idejött utána, bizony nem a szive hajtotta, a kíváncsisága csupán... Megigazította a félrecsúszott bársony napraforgó — virágot a hajában s csak nézte tovább a vézna, sápadt leánykát. Azután diadalmasan tekintett végig felséges termetén. Kiegyenesedett és félhangosan mormogta magában : — Összetöröm . . .- Egy ujjal összetöröm. A hölgyeket kölcsönösen bemutatták egymásnak. Gerey Margit lassan, félve pillantott a nagy szőke asszonyra és meleg pircsság öntötte el az arcát. Előbbi halaványsága a szomszédjára szállott egészen. A beállott csendességben mindenki meghallotta Barrayné félhangosan, nyújtott hangon mondott megjegyzését. — Ejnye, be kedves a kicsike! A nagy kerek asztal hamarosan szűknek bizonyult. A megyebeli aranyfiatalság mind a királynő körül röpködött. Az asszonyka kedves volt, kacér volt —' és kíméletlen volt valamennyivel. A fiatal urak még csak jobban doromboltak, ha egyet rúgott rajtuk. Bámulták a szép jövevényt, aki az ő lomha szénaillatos levegőjükbe egy kevés hamisítatlan speciális Eau de Russie-t hozott. A rövidlátó kis doktor valami vesztett fogadás ürügye alatt pezsgőt hozatott. Az asszonyka tapsolt reá és hálából megpeckelte egy cseresznyemaggal a mosolygó emberkét. — Maga okos ember, doktorkáin, bizony isten okos ember! Az aranyosnyaku palackok rohamostul ürültek, a kedv egyre hangosodott, a fölizgatott fiatalok hamarosan becsíptek a hűvös, csillogó cseppektől, Az asszony versenyt ivott velük, de még csak a szeme sem fénylett erősebben. Az örökösen házasodni készülő patikáros nagyszabású orvosi problémákat kezdett fejtegetni s közbe-közbe sóhajtozva fájlalta, hogy miért nem leány még ez a fenomenális asszony. A kopasz telekkönyvvezető, aki egyszer már fegyelmit kapott, mert a te lekkönyvi teherlapra Kohn Lázár helyett jambusokat kebelezett be, egy végtelen ódát kezdett kolompálni. Csak Ferenczy Laci maradt komoly és szótalan. Barrayné megbökte a vállát legyezőjével; — Ugyan mi történt magával, Laci! Arra mi felénk nern volt ilyen fád gyerek. Már az ö szeme is meglehetősen csillogott. Habozott kissé, de azután hirtelen odahajolt egészen közel a szép kísértő forró arcához. — Hát nem ismer már, Lujza ? Tudja, hogy akkor vagyok legvígabb, ha hallgatok. A majális-elnök odaparancsolta a cigányt az asztalhoz. Az asszony «gyinásutáh huzattá a pajkos, duhaj nótákat s mikor a banda vagy tizedszer húzta el az övét, lekapott a kezéről egy brilliáns karperecet.