Esztergom és Vidéke, 1896
1896-01-30 / 9.szám
9 néni fog késni módot találni arra hogy az adózó polgárok filléreit igénybe ne vegye, hanem ígenjs azon tényezők adakozásának nyisson ajtót, kiknek kezében akkor a gimnázium sorsa volt, Dr. P, Gy. A Történelmi Társulatból — A vasárnapi közgyűlés, —Esztergom, január 29, Városunk egyik legbuzgóbb, bár legfiatalabb egyesülete, az Esz te rgomvidéki Történeti és Régészeti Társulat vasárnap tartotta első évi közgyűlését. A tagok, élükön a főispán-elnökkel nagy számba jelentek meg s érdeklődéssel hallgatták úgy az elnök szép megnyitó beszédjét, mint a titkári jelentést, amelynek az évkönyvbe való felvételét határozták el, végül a számvizsgáló bizottság jelentését, Az ülésnek különösen érdekes tárgya volt Pór Antal kanonok előadása, amelynek a tervezett esztergommegyei monográfia megírásának módját nagy szakértélemmel és az igazi tudós alaposságával fejtegette. Az ülésen tiszteletbeli tagokká választották: F r a k n ó i Vilmos, Villányi Szaniszló, R é c s e y Viktor és dr. H a m p e 1 József urakat. Itt közöljük a titkári jelentést bő kivonatban: Mélyen tisztelt Közgyűlés! Mielőtt az »Esztergom vidéki Régészeti és Történelmi Társulat* első évi működéséről és állapotáról kötelességszerűen jelentést tennék: megengedhetőnek, sőt szükségesnek tartom, hogy annak keletkezését, habár csak futólagosan is vázoljam. Nem emlitve a múlt évtizedeken keletkezett ily irányú mozgalmat, amely szappanbuborékhoz hasonlóan, felszínre kerülése után csakhamar eltűnt: jelen társulatunk megalakításának eszméje 1892-re vihető vissza, amikor R é c s e y Viktor az esztergomi főgymnásiumhoz tanárrá neveztetett ki. Ö ittlétének első hónapjaiban meggyőződött saját tapasztalásából, mily nagyszámú s műértő régiséggyűjtők vannak városunkban, akik hosszú idő óta temérdek értékes tárgyakat szedtek össze, de amelyek a nagy közönség előtt hozzáférhetetlenek és ismeretlenek, sőt a tudományos világ elöl is el vannak rejtve. Hogy tehát ezeket a ritka és becses régiségeket a ludományra nézve értékesítse és minél szélesebb körben megismertesse, az illető tulajdonosok szívességéből az emiitett tárgyakat az akadémia egyik ülésében felolvasás kíséretében bemutatta, sőt értekezését több rajszal ellátva külön füzetben ki is adta 1892-ben ily cim alatt : »Néhány kiváló emlék Esztergom vidékéről.* Közben-közben kirándult egyes nevezetesebb helyek megtekintésére, esetleg ásatásra ; s nagy buzgalommal gyűjtögette a felszínre karait tárgyakat, összszededte az egyes céhek még meglevő pecsétéit, okiratait és céhládáit, de nemcsak maga iparkodott a talajt előkészíteni egy helybeli régészeti társulat megalakításáig s múzeum felállítására, hanem"eszméinek itthon való terjesztésére megnyert egyes országos hirü egyéneket is. így történt, hogy dr. Frőlich Róbert és dr. Hampel József akadémikusok és szaktekintélyek tanulságos előadásokat tartottak városunk és megyénk ó-kori múltjáról, melyeket nagyszámú közönség hallgatott élvezettel. Mindkét felolvasó erősen hangsúlyozta egy régészeti társulat Esztergomban való létesítésének szükségét. Igy a hangulat fölébresztve, a talaj kellőleg előkészítve levén, csak alkalom kellett a terv megvalósítására. Nemsokára ez is megjött. 1892-ben a Széchenyi-tér szabályozása alkalmával rábukkantak a szent Lőrincről nevezett templom falaira. Réesey fáradhatatlan buzgalommal fogott a hajdani Esztergom egyik nevezetes épüle'ének feltáiaísá'ioz. Minthogy azonban a munkálatok sok pénzbe kerültek: a közönség áldozatkészségéhez fordult. Felhívásának oly nem remélt eredménye lett, hogy nemcsak a kiadásokat fedezhette, hanem még százötvenkét forint kilenevenegy krajcárt, a takarékpérz'árba is helyeztetett. Látván tehát, hogy a közönségben megvan a hajlandóság a régi műemlékek megmentésének és fen tartásának támogatására ; tudván, hogy Esztergomban a régészetnek, de különösen a történelemnek országos hírű művelői vannak; meg lévén győződve, hogy városunk egykori dicsőségének még sok nevezetes emléke van elrejtve a föld mélyében : alkalmasnak látta a pillanatot, régi, kedvelt tervének keresztülvitelére, egy régészeti és történelmi társulat létrehozására. Többekkel közölvén tervét, ezeknek helyeslésére és buzdítására 1894. április havában dr. Knauz Nándor püspök ur aláírásával ellátva Felhívást bocsátott közzé egy »Esztergomi régészeti és történelmi társulat« megalakításához való hozzájárulásra. Minthogy a felhívás tolytán száznál több tag jelentkezett s remélni lehetett még másoknak csatlakozását is; alapszabály tervezetett dolgozott ki, a tagokat alakuló értekezletre hívta meg 1894. július 22-re. Ekkor azonban ő mát* távozófélben volt városunkból, amennyiben elöljárósága intézkelése folytán a pannonhalmi főmonostori könyviári állásra neveztefett ki. Igy tehát ő, aki a társulat megteremtésében annyit fáradott, kinek a társulat úgyszólván létezését köszöni, az alakuló értekezleten már mint félig-meddig idegen jeleit meg, anélkül, hogy tehetségének és tevékenységének megfelelő szerepkör elváLlására fölkérhettük volna. Az alakuló értekezlet nem tehetett egyebet, mint hogy lelkes fáradozásáért, lankadatlan munkásságáért hálás köszönetit mondott, s érdemeit jegyzőkönyvben megörökítette. Bizonyára a mélyen tisztelt közgyűlés is hozzájárul ahhoz, hogy most, midőn társulatunk első évi működését befejezte, megujjitsuk e köszönetet, s neki elismerésünkkel és hálánkkal adózunk. Az alakuló értekezlet 1894. július 22-én harmincnál több tag élénk részvéte megtartván, a jelenlevők a társulat létesítését szükségesnek és hasznosnak ismerték el, s azt megalakultnak nyilvánították. Ideiglenes elnöknek Kruplanicz Kálmán főispán urat, titkárnak Rózsa Vitái bencés tanárt választották. Az értekezlet némi módosítással elfogadván a Récsey Viktor által kidolgozott alapszabály tervezet, megbízta az ideiglenes elnökséget, hogy az alapszabályok jóváhagyása iránt a szükséges intézkedéseket tegye meg. A megerősített alapszabályok csak hcszszabb idő múlva érkezvén vissza a belügyminisztériumtól, az alakuló közgyűlés 1895. február 3-án hivatott össze, amikor a jelenlegi tisztikar s a huszonkét tagból álló választmány egyhangúlag megválasztatott. Ezzel a választmány megkezdte működését. Az alakuló közgyűlésen kivül a lefolyt évben négy választmányi ülés volt, mélyeken a társulat ügyei nyertek elintézést. Mindjárt az első, február 28-iki választmányi ülés két irányt tűzött ki a társulat céljául, tudniillik a társulat kebelében lévő szakférfiak vezetése mellett ásatások eszközlését, továbbá az összes mégszerezhető anyag egybegyűjtése után Esztergom monográfiájának megírását. Az első feladatnak társulatunk tehetsége szerint iparkodott is eleget tenni, némi büszkeséggel bivatkozhatik a Szentkirályíöldön eszközölt ásatásainak eredményére. Föltárta a szent Jánosról nevezett keresztes lovagok nagy terjedelmű templomát, a társházak egy részét a melléképületekkel együtt. É történet nevezetességű helyet Schedl Arnulf főgimnáziumi tanár gondosan fölmérte és lerajzolta; az ásás közben talált tárgyak pedig a létesítendő múzeumban fognak elhelyeztetni. A mi társulatunk másik célját : Esztergom történetének megírását illeti, é tekintetben is történt lépés. Pór Antal kanonok ur ő nagysága, mint a történelmi társulat szakosztályelnöke, első és legfőbb feladatául Esz'ergom megye és város monográfiájának megírását tüz f e ki. 0 nagysága annyira át van hatva e feladat megoldásának szükségességéről és arról, hogy társulatunk mibe sem helyezheti annyira ambícióját, mint a jelzett monográfia megírásába: hogy erre nézve részletes és kimerítő tervezettel lépett az egyik választmányi ülés elé. Ö nagysága Esztergomra vonatkozó minden kútfő együtt akar látni, minden egyes részt lassan, de alaposan óhajt feldolgozni és feldolgoztatni, hogy igy a munka méltó legyen Esztergom fényes múltjához. És ez jóakarat, szorgalom és szakképzettség, mellett keresztül is vihető. Mindenki részt vehet a munkában, mindenki lendíthet valamit az ügyön: az útbaigazításra ő nagysága a legszívesebben vállalkozik. Aki tehát Esztergom jelene és múltja iránt érdaklődik, aki nem akarja, hogy más, Esztergomnál sokkal jelentéktelenebb városok után messze elmaradjunk, az jelentkezzék munkatársul. Közös akarattal, egyesült erővel oly müvet hozhatunk létre, amely míg Esztergom hajdani nagyságának és fellendülő jelenének fényes és méltó hirdetője lesz, addig ékesen szóló tanúságot fog tenni a mi nemesért és szépért való lelkesedésünk, érdeklődésünk és ügybuzgalmunk mellett. Végül a titkár beszámolt az egyesületi tagok létszámáról, a hercegprímás alapítványáról s köszönetet mondott mindazoknak,akik az egyesületet eddig támogatták, a tagokat pedig buzgó közreműködésre szólította fel. Mtígye és város. § Közgyűlés. Esztergommegye legközelebbi közgyűlése február 25-én lesz. § A pf nzi gyifatzottfág szombati és hétfői üléseiben a város költségvetésének tárgyalásával foglalkozott. § Uj szabályrendelet. Városunk főkapitánya az ebtartás ügyében uj szabályrendeletet, dolgozott ki, mélyet már a belügyminiszter is megerősített. E szabályrendelet értelmében minden eb után, annak három hónapos korától kezdve adó fizetendő, meg pedig házőrző vagy pásztor ebért, egy évre Ötven krajcár, vadászkutyáért vagy ölebért három forint, végül mészáros — Eh, mért adózzanak mindig az urak ! Tányérozzál Pali egyszer az asszonyoknál. A prímás ravasz mosolygással fogta meg a karpereccel együtt kezébe nyomott tányért. Az asszonyka bizarr ötlete hatott. Egypár mama összegyűrt forintost hámozott ki a pénztárcájából. A leányok könynyebben végeztek ; legyező, zsebkendő, keztyü hullott a tányérba. Csak Gerey Margit jött zavarba. Végre is egy szálat tépett ki a mellére tűzött piros szegfűbokrétából. A lelkesült fiatalság megtapsolta őt is. Mikor a táncra újra beharangoztak, Barrayné közömbös hangon, a vállán keresztül odaszólott Ferenczyhez : .— Mi valamikor szerettük a valcert. Nem jön egy táncra ? Ferenczy nyomban felugrott. A szép asszony megigazította keztyüjét és kedves nyájassággal fordult Margithoz. — Csak pár percre viszem el Lacikát. Ök kezdették meg a táncot és körülforogtak tizszer-huszszor egymásután. Minden szem őket nézte. A tánc gyönyörűségébe merülve, szinte összetapadtan, kipirult arccal, némán keringőztek. Végre félig elalélva, súgta az asszony: — Kifáradtam. Hagyjuk abba, Laci! — És ugy kifulladva, alig pihegve egyenesen Margithoz sietett és megsimogatta a kezét. — Nos. hogy mulat Margitka ? A leány visszahúzódott, csendesen meglibbentek hosszú, selymes szempillái. — Rosszul ... Hiszen tudhatja ..: A szép asszony megrezzent a mély, szemrehányó hangtól. — Miért ? — kérdezte halkan. Margit ráemelte borús tekintetét, szeme nedvesen csillogott, mint két harmatcsepp. Egyszerre megerősödött reszkető hangja, olyan bátorsággal és őszinteséggel beszélt, ahogy csak a gyermek teszi. — Mondja meg asszonyom, mit vétettem önnek ? Miért jött ma ide ? Hiszen soha sem törődött velünk ? Tudok mindent, Ő semmit sem titkolt el előttem. Mindég féltem ettől a naptól. Barrayné meglepődve, idegesen vágott közbe. — Gyermek !... Mi nem jut az eszébe ! Olyannak tart engemet, aki futkosni tud egy férfi után ? A leány felállott és megindult az erdőség felé. — Jöjjön beljebb, kérem. Itt sokan vannak. Az asszony azon vette magát észre, hogy megy szépen vele. Az csak beszélt, tovább, tekintetét a bokrok sűrűjébe fúrva. — És mégis érette jött ide . . Szeszélyből, tréfából, bosszúból, mit tudom én, miért. Pedig előre tudhatta, mi fog történni. Ön fiatat, egészséges, szép és -— ő szeretta egykor. Az emlékek mindég erősebbek a valóságnál. Nem veheti el hosszú időre, s büszkén mendotta ezt, ő nagyon hamar visszamenekülne hozzám. De én uem tudnám elfeledni, hogy egyszer már elhagyott. Összevágó, elnyúló lépésekkel mentek előre a keskeny erdei uton. Az asszony csak bámulta az átváltozott leányt. Szenvedélyes földi asszony lett az eterikus angyalkából. Mintha egy fejjel megnőtt volna a gyenge teremtés. — Ön nevetve dobta oda a cigánynak a drága karperecet, én a hervadt szegfűt is sajnáltam. Az ön szerelme is más, mint a mienk. Mi önnek egy ékszer, mi önnek egy ember? Hagyja meg Őt nekem! Holnap úgyis elfeledi a karperecét is, Őt is, a mai napot is egészen. Megállottak, Margit elhallgatott, az aszszon felelni akart. A leány, mintha halálosan kifáradt volna, neki bukott egy fának. Melle reszketett, szeme lehunyódott. A zenekar éppen akkor kezdett valami lágy, édesbús szláv keringőbe. A szó elhalt Barrayné ajkán is. A derűs júniusi est fénynyel, meleggel, illattal volt tele. A bokrok fehér virágba borulva, mintha ünneplőbe öltöztek volna. A teli hold szüzfehér világítása szerte szóródott az összehajló lombokon. A derűs égen mint óriási rózsaszirmok lassan úsztak a bárányfelhők. Barrayné úgy érezte, hogy valami csodálatos ellágyulás fogja el. Ugy rémlett neki, mintha csak valami szép vízióban látná a félénk gyermeket, akit szűzies szerelme hős amazonná erősített. Olyanféle áhítat, édesbús érzés kapta mpg, mint mikor hajdan, imádságos gyermekkorában, a vasárnapi harangbugást hallottá. Egy percre visszatért lelkében a fehérre meszelt, egyszerű, falusi paplak ódontíszta falai közé. És szégyenitő undorérzettel szinte öntudatlanul tépte le fejéről a bársonyos napraforgó virágot. Csendesen odahajolt az alélt leányka fölé és homlokon csókolta* — Bocsásson meg! Nyomorult voltam. Azután . felkapta harmattól belepett ruháiát és sietett vissza a rondó felé Tudta, mit fog csinálni, mindig kiismerte az embereit. És mikor megpillantotta a mosolygó arccal feléje siető Ferencyt, tisztában volt az eredménynyel. A fiatal ember rosszul titkolt nyugtalansággal kérdezte — Mit beszéltek olyan sokáig Margittal ? Valami lenéző muzdulatot csinált a kezével. — Mit ? Bizony nem tudom elmondani. Mit tudhat fecsegni egy naiv libuska. Csak siessen hozzája. Pompásan Összeillenek. Gonosz, gúnyos mosolygással várta a hatást, nem is maradt el, Ferency hirtelen hátralépett, arca pipacspirosra festődött. Majd egyszerre felkapta a fejét és majdnem nyers élességgel vágta a szemébe. — Tudom; én is ugy találtam, azután még jobban felemelte a hangját. Hiszen a menyaszonyom.
