Esztergom és Vidéke, 1896

1896-06-11 / 47.szám

szárnyas ércsisakok, a párducbőr és medvekacagányok, a torontáli perzekutorok, a fiumei magyar vitézek és a többiek mind mind valamenynyien. Nagy, mély hatása volt a hódoló menetnek mindenkire. Az idegenek csodálkoztak álmélkodtak és — irigykedtek és mi magyarok újra büszkéknek, boldognak éreztük magunkat azért, hogy magyarok vagyunk. Az ezeréves mult minden öröme, dicsősége felújult képzeletünkben; rózsaszínű és aranyos reménységgel telt meg a jövő iránt szivünk. Lapunk más helyén megemlítettük már, hogy Esztergomvármegye banderialistáink és a hercegprímás megjelenének általános, impozáns hatása volt. Mind a két csoport ahatalmas, nagy kép egyik-egyik legfestőibb, legérdekesebb része volt. A herceprimás remek díszkocsija, a banderiális lovasok drága felszerelése a világi és egyházi méltóságok között mindenesetre a legkiválóbb volt. Es zúgott az éljen, emelkedtek a kalapok mindenütt, ahol a jóságos szelíd arczu főpap bíboros talárját megpillantották. Esztergomvármegye banderialistái a menet első csoportjába voltak beosztva. Az előttük felvonuló huszonkét megye és város kiküldötteit is tetszéssel, gyönyörködve nézte a sok százezer szempár, de az első taps, az első általános éljenzés mégis a huszonyolczadik kis csapatnál, az esztergomiaknál hangzott fel, amikor Revicky Károly országgyűlési képviselő daliás alakját megpillantották. A fővárosi lapok is valamennyien a legnagyobb tetszéssel és elismeréssel irnak ugy a herczegprimás, mint vármegyénk részvételéről a hódoló menetben, sőt a bécsi lapok is sorokat szentelnek nekünk. Ime igy ir a »Budapesti Hírlap* a hereegprimás diszfogatáról és kisérőiről: A mejre csak ment a díszmenet, mindenütt a meglepetésnek, a tetszésnek ideált. A hirtelen csapás érzete talán gyűlöletet támaszthat, de az önérzetes föllépés, a meg nem hátrálás megteszi a maga hatását. Es bizonyosan elérkezik a pillanat, mikor az önfeláldozó, szenvedélyes udvarló helyet foglal a szívben, fényes, ragyogó nimbuszszal körülsugáfozva. Felvetette a fejét s csípőjén himbálva derekát, vágott neki az ismerős utcának. Elég bátor léptekkel ment föl a lépcsőn, s csak az előszobában fogta el valami izgatottság. Hamar átgondolta a következő helyzetet, 8 mikor az inas kinyitotta előtte az ajtót, már arcán volt a komoly ünnepies vonás. Az asszony szívesen ment eléje és mig kezét csókra nyujtá, lágy s finom hangon kérdezősködött a szokatlan látogatásról. Ordódy Vazul leült, s kissé reszketve, kezdte a beszédet. — Zethényi meghalt. Párbajozott és lelőtték. Egészen lelőtték. Aztán ráfüggesztette szemét az elhalványuló asszonyi arcra. Látta a hirtelen meglepetést, szemeiben a fájdalom átvillanását. — Gyula? Zethényi Gyula? De kivel? — De mikor ? Ordódy felállt, s két lépést tett hátrafelé. Minden terve odalett. A jajszó, a sikoltás elmaradt, de ez a fájdalom igazi volt, és az esengő hang, a gyors ziháló lélekzés tökéletesen zavarba hozta. önkéntelen moraja hangzott föl a közönségből, a mikor a bíboros hercegprímás fogatait megpillantották, Az a pompa és fény, a melyet az ország első főpapja bemutatott, csakugyan káprázatos volt. Négy gazdatisztje a hercegprímásnak Lósy Lajos, Etter Gyula, Lakner Aladár és Perényi Árpád lóháton haladt a kocsik előtt ez utóbbi vitte a hercegprímás címerével díszített kék selyem zászlót. A tisztek a Rákócy-korabeli huszárok mintájára szabott dus arany zsinóros dolmányt és nadrágot, sárga aranysarkantyús csizmát viseltek. A fejükön pompás cobolyprém kucsma volt, rajta az aranyboglár hercegi koronával, a vállukon olyan párducbőr kaczagány, a melyen a párducnak még a feje sem hiányzott. A kucsma alól gyöngygyei befont varkocsok látszottak. A vezető aranyzsinóron harsonát hordott, melyről művészi himezésü címerkendő lengett. A lovakon aranynyal egészen beborított zsabrák ragyogott, a kantár pedig, a mely szintén csupa arany, mint mondják történeti nevezetességű régiség: a keresztes háború idejéből való. A lovasok után jött a primás kocsija, mely szintén történelmi nevezetességű, mert Vaszarynak egyik elődje kapta sjándékba Magyarország utolsó nádorától, néhai József kir. herczegtől. A kocsi kereke sárga, maga a hintó fekete s rajta a hercegprímás zománczos címere, a mely mellett az ajándékozó címerét is meghagyták kegyeletből. A hintót hat olyan telivér fekete, arabs mén húzta, hogy ezek maguk is látványosság számba mentek. Hát még a lovak szerszáma! Sárga alapon csupa arany: a csattok mindegyike valóságos műremek és a II. Miklős cár diszszerszámán lévő csattok utánzása. A hintóban biborpalástba öltözött hercegprímás mellett Hettyey Samu kanonok ült. A kocsi mellett jobbról is, balról is három-három apród haladt, skarlátpiros fehérbélésü, a primás arany címerével díszített köpenykével, aranynyal áttört égszínkék dolmányban piros szük nadrágban, hegyesorru sárga czipőben, pirosbársony kucsmával a fején. Az apródok — Asszonyom, ne érintse a kezem. Zethényit én lőttem agyon. Párbajban, lovagias párbajban. Utamba állt, meg akart akadályozni, hogy — — Hirtelen észrevette magát és sietett helyreigazítani: — Egyébiránt ideadta e tárcát és megbízott az átnyujtásával. Es mert látta, hogy az asszony két fehér kezébe temeti arcát, letette a köztük levő kis asztalkára, a mindenféle csecsebecsék közé. Aztán nyugodtan várt. Elfásult a szive abban a tudatban, hogy számítása dugába dőlt, s elhatározta, hogy nem fogja erőltetni a dolgot. Férfi és ha elkövette a hibát, majd csak elviseli a következményeket is. Hanem az asszony, a mint eltakarta kezeivel nedves szemét, elgondolkozott a nagy, csodálatos, hihetetlen veszteségen, egy pillanatra ujjain keresztül rávetette tekintetét a mélán, bánatosan, görnyedten álló férfira. Olyan különös volt az a lehorgasztott fő, és szeme, mintha kérve esdekelve rajta nyugodnék meg. Körülbelül megértette az esetet, a félbehagyott mondatot és könyein körösztül valami szivárványos fény ragyogott a magas férfitermet körül. Elképzelte, a mint szemközt állottak egymással^ és szinte látta összeroskadni | véresen undoritóan Zethényit, és mellnyakában smaragd és rubin kövekkel ékesített arany nyakláncról a hercegprímás cimere lógott a primás jelmondatával : Isten és haza ! Az apródokat Steffler Lajos és Gr amiing Elemér keszthelyi, Szenti János és Lednicky István nagyszombati s Pirkner Imre, meg Szvoboda Béla esztergomi VII—VIII. osztályú gimnáziumi tanulókat a hercegprímás erre a funkcziókra kinevezte s más ünnepi alkalommal is fognak szerepelni. Három apród fekete, három vörös hosszú fürtös parókát viselt, a mi ifjú piros arcuknak különösen bájos kifejezést kölcsönzött. A hercegprímás második diszhintaja, melyben ár. Walter Gyula és Klinda Teofil, a primás udvari papjai ültek, hasonló az elsőhöz, csakhogy ez elé négy sötét pejló volt fogva. A kocsikat lóháton Burány Ernő és Keő Arthur primási gazdatisztek követték. A Pesti Nafló megyénk lovasairól ezeket irja : Az Esztergom vármegyeiek sodronyinges és Zrinyi-szabásu diszmagyarja is kitűnően festett. Sok taps fogadta acélbafoglalt, zománc-címeres, hollószárnyas banderistáit. Pompás, harcias látvány volt ez a csapat hadverő szignumaival és harckészséggel telve. A Pester Lloyd igy nyilatkozik: Harcias kinézése volt Esztergomvármegye banderialistáinak. Minden lovas páncélinget viselt, nyakán arany lovaglánccal a megye diszes címerével. A kucsmát hollószárny diszitette. A Magyar Hirlap igy emlékezik meg lovasainkról: Esztergom vármegye volt a menetben as első, amelyik páncélos vitézekkel büszkélkedett. A lovasok mentéjének magas galléra volt, félig testhez álló Zrínyi-menték voltak ezek, kék rókaprémmel. A mente alatt sodronying, a lovasok nyakában arány lovagláncz, a vármegye zománc-cimerével. Kucsmájuk hollószarnynyal : sárga csizmájok aranysarkantyuval; valamennyien kardosak, csatabárdosak. A Budapesti Hirlap-han pedig ezt olvashatjuk. A menetben valaki a főispánokat éltette. Esztergám ragyogó lovagcsapatjából erre egy sodronyinges, aranyláncos,, kék rókapréroes ur hollószárnynyal ékes kuics májához iryul s ugy köszöni meg a szűkebb hazafiságnak ezt a nyilvánulását, a melyet aagy éljenzés követ. Gyönyörű is volt ez a nyolcz emberből álló' fényes csapat, mindegyik dalia kezében csatabárddal,, mellén a megye zománcos címerével,, a milyennek fiatal fantázia a közPpk&r lovagjait álmodja. Egyszóval a siker teljes volt s midőn ezt e helyen is büszkén konstatáljuk, nemi tehetjük, hogy hálásan megne emlékezzünk a banderiális menet eszméjének megpenditőjéről, aki sok tanulmánynyal és fáradhatlan buzgósággal készítette el a ruha-, szerszám és fegyverzet tervét s akié e szerint a siker oroszlánrésze : B. Szabó Mihály vármegyei főjegyző úrról. Az üdvözlő táviratok nem is maradtak el, amelyeket barátai és ismerősei még; Budapestről küldöttek Ausseebe, ahol jelenleg szabadságidejét tölti.. Banderialistáink fegyverzetének, ruházatának, szerszátrtzatának részletes leírását már hónapokkal ezelőtt közöltük, most csak megemlítjük, hogy a kis csapat a menetben a következó sorrendben haladt: elül Reviczky Károly egyedül, utánna Reviczky Győző a megyei zászlóval. Két oldalán : dr. Hwlényi Győző és Gotthard'Ede. Mögöttük egysorban: Berzeviczy József, dr. Perényi Kálmán és Andrássy Mihály. Hátul: Braun Sándor. Riporter. , ,| közéleti erkölcstan magasabb kultusza." E hangzatos cim alatt az »Esztergomi című helyi lap legutóbbi számában hoszszabb sértő hangú közleményben támad meg a köbölkuthi néppárti állítólagos nagygyűlésről írott tudósításomért. Mivel az illető lap emiitett száma esetleg olvasóink valamelyikének kezébe is kerülhetett, kötelességemnek tartom lette a nemes lelkű ellenfelet, a mint fölajánlja szolgálatát a haldoklónak. Büszkeség tölte el szivét és ugy érezte, hogy a látszat után indult, s hogy hiu fény és üres káprázat vakította el. Sajnálta ezt a néma embert, s a másik, a halott, halványan tünt el a sok mindenféle emlék közt. Felemelte a fejét s valalamivel csengőbben kérdezte: — Mit szándékozik ? — El kell utaznom. — De miért, mi szüksége rá ? — A törvény elől szököm. Különben is mit keresnék itt ? A soha el nem érhető vágyak, a soha nem teljesülhető remények közt. Az a lövés, igen jól tudom, nemesak az ö életét, az én boldogságomat is tönkretette, és le is mondtam mindenről. A sebet amit okoztam, ugy sem lehet gyógyítani. — Ki tudja? Simán, lágyan, hízelgőén hangzott a két szó, hogy Ordódy meglepetten nézett az asszonyra, Es látja, hogy feláll, hogy a ki nem törült könyeken át mosolyog és az asztalon keresztül nyújtja finom fehér kezét. Visszadöbbent. Erre nem számított, A hirtelen, pillanatnyi változás megzavarta, és egészben véve visszataszítónak tünt fel a léha cinizmus, melylyel az asszony a megvérzett szerelmes leveleken körösztül nyújt kezet. Mikor még ott csillog a szemében a kÖny, a kedves halottért fakadó ragyogó könycsepp. Visszadöbbent, és a lépés, melylyel most előrehaladt az asszonyszív ismeretében,, nagyon sok hitet dobott a semmiségbe. Megismerte azt a fajta asszonyt, mely nem nő. hanem egy kisszámú átmeneti speciese a nőnek. Az a fajta asszony, a ki inkább hiúságból, mint a vére szavára, nem is szerelemből, mert mindent megakar tudni, nem fenséges szenvedélyből, melyet langyos lelke meg sem ért, hanem a dologtalanság unalmából választ a férfiból bolondot magának. Férfit, a ki mindegy, csak férfi legyen. Ordédy egészen közönyössé vált, fásulttá, hideggé. — Én tudom. És azt is tudom, hogy a véletlen játékaiban nincs semminek érdeke, — éppen semminek. És mikor észrevette az assznny arcán a csodálkozó vonást, kissé elpirulva tette hozzá: — Egyetmást megtudtam. Csak azt nem értem, miért kellett bevéreznem a kabátomat. Kifogástalau udvariassággal hajtotta meg magát, Az asszony érezte, hogy nem volna szabad őt eleresztenie. De csak egy percre, mert azután egy könynyelmü vállvonással fordult el a férfitől és fordított hátat a múltnak. Cyprián.