Esztergom és Vidéke, 1896
1896-06-04 / 45.szám
Esztergom, XVIII. évfolyam. 45. szám. Csütörtök, 1896. június 4. ESZTERGOM es VIDÉKE VÁROSI ES MEGYEI ERDEKEINK KÖZLÖNYE. Szerkesztőség: Bottyán János-utcza, Spanraft-féle ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Hivatalos órák : d. e. 9—ll-ig, d. u. 3—5-ig. Kiadóhivatal: Bottyán János-utcza, Spanraft-féle ház. hová a hivatalos és maganhirdetések, nyiltterek, előfizetési pénzek és reklamálások is küldendők. —== TELEFON 59. SZÁM. ==— tigjes számok kaphatók a kiadóhivatalban, Sziklay Nándor, Tábor Adolf papirkereskedésében, a Walllíscll- ' ; s HaUgll-féle dohánytőzsdékben. Hirdetések a kiadóhivatalban és Tábor Adolf könyvkereskedésében vétetnek fel. ->s«í Minden egyes hirdetés után 30 kr. kincstári bélyegilleték fizetendő. Nyilttér ára soronkint 20 kr Szélcsend. Esztergom, június 3. Ugy mondják a régi gazdák, hogy mikor olyan tikkadt, meleg időjárás van, mikor az emberek a nagy forróságtól elálmosodnak, ha egy csepp szellő sem ringatja meg a gabonát, mikor a természet oly végtelen csendes, utánna rendesen égiháború szokott bekövetkezni. Ilyen rettenetes szélcsendet tapasztalunk mi egy idő óta a városi ügyek vezetése körül. Mintha sem Lőrinc-utcánk, sem Szt.-Háromság-szorunk, sem főgymnásiumunk, sem vágóhidunk, sem víztornyunk, sem villanyvilágításunk, sem lejtmérésünk, sem a tartalékos katonák részére emelendő épület kérdésének megoldása előttünk nem állana. Majd itt, majd amott halljuk, hogy a polgármester megelégelte a dicsőséget, s állásáról lemondani készül, ugy látszik, hogy e híresztelésnek kell valami alapjának lenni, mert hisz az »Esztergomi Lapok* ily értelmű hire megcáfolva nem lett. Hát mi elhisszük, hogy a polgármesteri állás manapság elég tövises, meg azután a megoldandó kérdések Iz „Esztepoom és lie" tárca Árnyas erdő mélyén. Árnyas erdő mélyén nyiló vadvirágok, Olyan szomorúan tekintek reátok. Eszembe jut az én aranyos virágom, Ha egyszerű, tiszta bajotokat látom. óh milyen boldogság volna, édes szentem Teveled az erdő virágait szednem ! Gyöngyvirágot tűznék szép selyem hajadba, Márványkebeledre nefelejts hajolna. ... Nyíljatok, tiyiljatok gyönyörű virágok, Messze van, messze van, kiért elhagynátok Örömmel az erdőt, tarka vadvirágok. Antal Elek. Bucsu a májustól. — Az ^Esztergom és Vidéke< eredeti tárcája. —. — május 31. Mesélik a hattyúról, hogy ha érzi közeledni halálát, egy egész élet némasága után dalolni kezd és az éneke árjain száll el a fehér madár lelke a légbe. Vájjon minő erő töri meg egyszerre egy egész élet némaságát? A fájdalom? egész tömkelege gondot is ad annak, ki azokkal komolyan óhajt foglalkozni, hanem ez a város nem érdemli meg, hogy játékot űzzenek belőle, különösen manapság, midőn arról van szó, hogy a mult hibáit kell egyszer valahára helyrehozni. Ma, midőn a városok egyesítésével lehetőleg azon kellene lenni, hogy a fenálló vitás kérdések mielőbb és minél simábban elintéztessenek s mint meghaltak örök nyugalomra az irattárba helyeztessenek el, e részben is semmi sem történik. Ilyen elsősorban a káptalan helypénzszedési joga. Csak őszintén tudjuk sajnálni, hogy a képviselőtestületben ez ügy elintézésének megindítása előtt már oly hangok és javaslatok merülnek íel, miszerint a Káptalan-térről tereljük el a hetipiacot, a helypénzszedési jog értékének ily módoni megsemmisítésével majd könnyebben lehet beszélni a káptatannal. Hát mi azt hisszük, hogy a méltóságos főkáptalan, mely az egyesült város irányában már is oly sok jóakaratot tauusitott, nem nagy súlyt helyez arra a néhány száz forint jövedelemre amennyit a helypénzszeA félelem? Avagy talán éppen a boldogság? Nézem a hattyút a tóban. Körülötte mindenütt látom a napot. Es a zÖldelő fák koronáin, a kósza virágillatban, a természet napsugaras mosolyában haldoklik a május . . . Úszik a tóban a hattyú, — lassan, biztosan, méltóságosan, királyi szerénységgel. Es a lelkem elmereng a május mosolygó haldoklásán. Tűnik a május, lassan, biztosan, méltóságosan, királyi szerénységgel, már csaknem egészen eltűnik, akárcsak az a hattyú ottan a túlsó part kiszögellő fokánál. Mintha ez az ifjú fehérség volna maga a május, — lesve várom a hattyúnak búcsúzó dalát. Es a szivem megreszket. Fájdalomtól ? Félelemtől? Avagy talán éppen a boldogságtól ? Nem tudom, de azt érzem, hogy még sohase volt szivemnek ilyen drága a május. Mert vénülök. Először epekedtem az idén a tavasz után, először kerestem az ifjúságot a természetben, mert a szivemben nem találtam. Istenem, azelőtt! ! Azelőtt hullhatott a hó ablakom alatt, pusztulhatott az őszi szellőtől a lomb, emészthette magát a nyár gyilkos hevében a természet! Nem éreztem, mert szivemet nem fagyasztotta a dér, nem dési jog után élvez és meg vagyunk győződve, hogy eme jövedelméről a város javára szívesen lemond, ha tudni fogja, hogy a városi pótadó mily horribilis összegre rug már is. Kötelességünknek tartjuk figyelmeztetni a város közönségét, hogy a mai állapotok az adófizető közönségére nézve tarthatatlanok ; az a szélcsend, amely uralkodik, oly zivatarnak lehet szülő oka, amelynek keserű levét ismét csak a polgárság fogja meginni. Ébredjünk fel abból a mély lethargiából, mely megölője minden haladásnak és tevékenységnek. Azt csak nem képzeli senki, hogy a város előtt megoldásra váró nagy kérdések egyszerre elintézhetők lesznek, ámde hozzá kell fogni első sorban is azon kérdések elintézéséhez, a melyek a legsürgősebb természetűek, ilyen első sorban a gymnasium ujonnani felépítése. Hiszen ha ehhez a város még ez 1 évben hozzá nem fog, a jövő évre^ becsukhatja az iskolát s lesz belőle egy oly bábeli zavar, melyért em; ber legyen, ki elvállalja a felelősséget. Vagy az ily életkérdésnél várjunk ' addig, mig az ügy ellen benyújtott felfolyamodás elintézést nyer ? Senex. borította el a jégkéreg, nem perzselte, a szenvedély kétségbeesése. A gyöngy- \ virág harangjai az ifjúság májusát hir-' dették szivemben ! Most elmúlt az én májusom, érzem a nyár közeledtét. A legkomolyabb évszak a nyár, nincsen álma, csupán biztos eredménye, enyhe szél nem lebeg, csupa gyötrelmes vajúdása a forróságnak mindenütt, a nyár a küszöbe az ősznek, a leszámolásnak, a világosságnak, a halálnak. Nyáron érzi az ember, hogy nagyon komoly munka az élet. En édes májusom, be fáj, hogy odavagy! Szivemben megszólal a te hattyúdalod, és érzem, hogy bárminő szép is legyen még ezentúl az élet, olyan szép, mint te voltál, nem lesz többé soha! A legszebb idő oda van, akárcsak ottan az a hattyú, amely most eltűnt a talsó part kiszögellése mögött. Istenem, minő álmaid voltak a jövőről? ! Az élet magaslatán láttad önmagadat ifjú lelked hevében, biztál a jövendőben, ábrándoztál hirről és dicsőségről. De nem cselekedtél semmit. Es most oda van a május. Ha egyszer újra lesz ilyen tavaszunk, akkor te már öreg ember lettél és az uj idők uj mun kajával találkozni fogsz, egy eltékozolt éle;- szemrehányásaival. Nem lesz többé j sohase május . . . Köbölkút vasárnapja. (Kiküldött tudósítónktól.) Köbölkút június 1. (M. K.) Köbölkútnak mozgalmas napja volt vasárnap. Délelőtt folyt le a község millenáris díszközgyűlése, délután pedig a néppárt agitált inpetto levő köbölkuti képviselőjelöltje : dr. Haydin Károly fővárosi ügyvéd érdekében. Délelőtt sikerült megzavarniuk a diszgyülés szép harmóniáját, a délutáni eredménynyel azonban aligha lesznek megelégedve. Alig nyolcszáz ember gyűlt össze a képviselőválasztó téren, ezek között is nagyon sok kíváncsi és szavazó joggal nem biró munkás. A község lakossága majdnem egészen távol maradt. A szónokokat minden lelkesedés nélkül, a leghüvosebb hangulatban hallgattak végig s csak az egyik szónok borsosabb adomáin mulattak. A hatás elmaradásában mindenesetre része lehetett annak is, hogy a néppárt központi irodája nagyon gyönge szónokokat küldött ezúttal Köbölkútra, akik csak az ismert, ezerszer hallott néppárti frázisokat tudták elmondani. Most fogja nemsokára diadalmi bevonulását tartani a természetbe a nyár, amely fáj mindenkinek, aki szivében hordja a nyarat. Mélabús boldogsággal fogsz gondolni a májusra, amelytől mostan kinosan búcsúzol. Sohase beszéltél azelőtt "a májusról, mert nem érezted jelenlétét, csupán most a hiányát. Némán töltötted el a májust, csupán most tört ki szivedből az ének. Ez a te hattyúdalod ! De vájjon mi szólaltatta meg? Fájdalom? Félelem? Vagy a boldogság? Eletemnek ebben a komoly pillanatában ugy rémlik, hogy tulajdonképpen nem is létezik se fájdalom, se félelem, se boldogság, se boldogtalanság! Amink van, arról nem beszélünk, — aminek őrölhetnénk, azt csupán más veszi észre, — ami bennünk elö öröm lehetne, halott nygalom marad; — de mihelyest elveszítjük, panaszba tör ki a lelkünk. Mindaz, amit mi félelemnek, fájdalomnak vagy boldogtalanságnak nevezünk, az csupán hattyúdal. Csupa halál az élet és hattyúdal. Hattyúdalodat érzem én is, édes májusom, akiről csak most tudok, amikor már messzire tűntél! Miraccó. Megjelenik hetenkint kétszer : csütörtökön és vasárnap. —&— ELŐFIZETÉSI ÁH: Egész évre 6 fit — kr. Fél évre 3 » — » Negyed évre 1 » 50 » Egy hónapra — » 50 » Egyes szám ára — » 7 >
