Esztergom és Vidéke, 1896
1896-06-04 / 45.szám
A váratlanul gyors lefolyású ülés után a nép azonnal s némileg csalódva szétoszlott. Csalódásának okát mindjárt rimbe is foglalta : A néppárt fizet, De csak vizet! Erre pedig úgy látszik a falukból becsődített emberek nem számítottak. Az úgynevezett »nagygyűlés* egész lefolyásából ítélve, a néppárt narancssárga szine egyelőre még nem nagyon népszerű Esztergommegyében. Tudósításunk egyébként vasárnapról következő : A községi diszgyülés. A községi diszgyülés az ünnepi misére való tekintettel, amely Szentbáromság vasárnapján délelőtt tiz órakor mindég a külső kápolnában tartatik meg, már kilenc órakor megkezdődött. Az iskolaépület legnagyobb terme egészen megtelt közönséggel, a szónokok a pódium zöld posztós asztala mellett, a községi elöljáróság többi tagja a pódium két oldalán foglaltak helyet. A község intelligentiája teljes számban részt vett a szép ünnepen, csak a községi kántortanító és a plébános hiányzott, aki később azzal okolta meg elmaradását, hogy ugyanabban az időben a délutáni néppárti gyűlés emelvényét díszítő kárpitossal kellett értekeznie. Jelen volt a diszgyülésen Luczenbacher István kismuzslai nagybirtokos is. Miután Vas János községi biró néhány lelkes szóval megnyitotta a diszgyülést, Berényi József körjegyző tartotta meg hosszab, tartalmas s történeti vonatkozásokban gazdag beszédét az ünnep jelentőségéről, amelyből itt közöljük a következő szép befejező részt: Végigröpültünk emlékezetben a magyar nemzet, ezeréves múltjának fontosabb mozzanatain s láttuk, hogy számtalan viszály, veszély s küzdelem dacára a magyar nemzet fennmaradt s bár ellenségei s önfiai számtalanszor megásták sirját, Magyarország annál nagyobb virágzásra emelkedett. — A világtörténelemben olvassuk, hogy voltak góthok, avarok, mórok, kelták s más népek, s ma ki tud felőlük valamit ? — Elenyésztek mind nyomtalanul, csak a történelem jegyezte fel nevüket, hogy voltak ; — s ez a maroknyi Magyarország ennyi duló viszály dacára ezerév letelte után is él: él és pedig nem megtörve, nem megfogyva, hanem mind tiszta nép a szabad hazában, a világ tiszteletétől környezve, — s ha kérdem mi tette azt, hogy mig más erősebb s hatalmasabb népek elenyésztek s nyomtalanul letűntek a történelem színpadáról, addig annyi balszerencse közt s oly sok viszály után törheti énül él népünk e hazán ? Erre csak azt felelhetem, hogy Isten oltalma után a magyar népnek köszönhetjük ezt ; annak a magyar népnek, mely bár egymásközt gyakran viszályban élt, de midőn a haza veszélyben volt, mindig összetartott; vagy mint apostoli királyunk mondotta: „ha külömböző utakon is törekszünk a haza boldogitására, de azért egyek vagyunk a haza szeretetben." S ma midőn községünk a kifejtettem magasztos ünnepet üli, nem fejezhetem be méltóbban beszédemet, mint ha arra kérem ; a mit felséges királyunk mondott: legyünk egyek a haza szeretetében, simuljon el közöttünk minden viszály és egyenetlenség ; a boldogság, öröm napja ragyogjon e község minden házába ; — legyen áldás kezünk munkáján s csak a munkában keressük a boldogulást, mert csak úgy lógjuk a községünket s igy közvetve a hazát is boldoggá tenni, ha szorgalom s kitartó munka és a jóra való törekvés lesz jelszavunk: Fel tehát nemzetem apra-nagyja Szégyen reá, ki vesztegel Dicsőség arra, ki dolgozik, Válasszatok most, szégyen vagy dicsőség közt. Majd felemelkedett Radó Antal aljegyző s rövid, jól átgondolt indokolás kíséretében határozati javaslatot terjesztett elő, mely szerint a millenium nagy esztendejének örök emlékezetére határozza cl a község, hogy költségvetésébe évenkint öt forintot vesz fel arra a célra, hogy azzal az iskolai tanév bezárása után mindég egy szorgalmas tanulót jutalmazzanak meg. Indítványa egyhangúlag elfogadtatott. Eddig szépen, zavartalanul folyt a gyűlés, bár a közönség észrevette, hogy a teremben nagy számban vannak jelen a néppárt ismertebb agitátorai, akiknek sikerült is szégyenletes módon megzavarni a hazafias ünnep harmóniáját. Wilhelm István községi pénztárnok abbeli indítványába kapaszkodtak be, hogy a község — ősi szokás szerint — népáldomásra szavazzon meg harminc forintot. Minden indokolás nélkül támadták az indítványt, zajongtak, kiabáltak, amig a biró el nem rendelte a szavazást, amely a néppárt diadalával végződött. Ezek ugyanis tervüket (az ünnep megzavarását) az utolsó percig a legnagyobb titokban tartották, de teljes számban jelentek meg. A népáldomás azért még sem maradt el, mert a diszgyülés egyik hallgatója, aki incognito óhajt maradni, a meg nem szavazoU harminc forintot azonnal felajánlotta. A sajnálatos jelenet nyomasztó hatása alatt a biró hamarosan bezárta a gyűlést s a közönség hallgatagon, gyorsan szétoszlott. Fogadás a vasúti pályaudvaron. A falu a délelőtt folyamán szokásos vasárnapi képét mutatta, egyedül a képviselő választási téren rögtönzött léces fafilagória sejtette a délutánra való készülődést. A fővárosi vendégek a déli személyvonattal érkeztek meg. Az állomásfőnök ugy intézkedett, hogy a perrónra csak az intelligenciát s a fogadókat : Székesváry Imre plébánost és Stampay János kántortanítót (ez utóbbit öt magyar és négy fehér ruhába öltözött leánynövendékével) bocsássák be. A vasúti pályaudvar előtt állott fel a tiz nagyon fiatal lovas földműves, aki e szereplésért árvalányhaját és egy forintot kapott a fogadó bizottságtól. Valamennyienpapirosból készült nemzetiszínű zászlót vittek, amelyhez egy darabka sárga papiros is volt ragasztva: a köbölkuti választókerületben néppárt jövendő szine. A lakosság közül nagyon kevesen csoportosultuk a pályaudvar közül; békésen ebédeltek már akkor odahaza. Mikor a vonat berobogott a pályaudvarba, a határban eldördült néhány mozsárlövés s a tiz bandérista odakünn s a kilenc gyermekleány a perronon, ahol a kijáró baloldalán voltak felállítva, éljenezett, amig az intelligencia, amely a baloldalon csoportosult, távol tartotta magát tetszése, vagy nem tetszése minden nyilvánításától úgy most, mint később a fogadtatás alatt. Egy első osztályú kocsiból szállottak ki: gróf Apponyi Géza. Haydin Károly fővárosi ügyvéd, akit azonban az egész nap folyamán mint földbirtokost mutattak be mindenkinek s mint ilyen szerepelt a plakátokon is, dr. Kontúr Béla, a katonai affairje által ismertté vált volt ezredorvos és Bónitz Ferenc az „Alkotmány" szerkesztője. Egy másodosztályú kocsiban jöttek Esztergomból: dr. Horváth Ferenc pápai praelatus és Kemény ffy K. Dániel, az „Esztergom" szerkesztője. Székesváry plébános fogadta a vendégeket. Üdvözlő beszédét gróf Apponyi Gézához intézte, mint egyik legbuzgó|bb apostolához annak a pártnak, amely az ország felszabadított jobbágyságát: a szegény népet vette pártfogásába, £ ok milléniumi fát ültettek el az idén, mondotta, de a legszebb milleniumifa: a néppárt. Eltette ennek egyik legelső kertészét: a nemes grófot. A nemes gróf (karcsú, magas alak, nagyon halavány arccal és tipikus mágnás vonásokkal, Albert gróf testvér öcscse) röviden válaszolt. Konstatálta, hogy az ováció nem neki szól, mert őt még senki sem ismeri, hanem a szent ügynek, amelynek érdekében harcolni akar. Konstatálta azt is, hogy a néppárt ma már hatalmas fa, amelynek gyökerei az egész országot behálózzák. De a fát öntözni, ápolni kell s ezt fogják ma megcselekedni Köbölkuton is. Erre a legkisebb leány a grófnak árvácskából és pelargóniumból font koszorúba többi leányka a vendégeknek hasonló kis bokrétát nyújtott át, valamennyi nem éppen sikerült döcögős rigmus kíséretében. E helyütt kötelességünknek tartjuk felemlíteni, hogy paedagogiai szempontból nagyon káros és felesleges dolog a tanulókkal ilyen Hazafy Veray-féle fűzfaverseket bemagoltatni, az pedig egyenes lelkiismeretlenség: hat-nyolc éves gyermekeket politikai akciókba ily módon belekeverni. íme néhány mutatvány az alkalmi poémákból: A halavány arcú grófnak mondották : Bár még nagyon kicsiny vagyok, Szivem a néppártért dobog. Haydin Károly e versért csókolta meg a különben igen csinos, vöröshaju leánykát : Azt sugja a szivünk, Haydin lesz a követünk. Dr. Kontúr Béla igy lett üdvözölve : Dr. Kontúr Béla, Nagy bajok orvosa, A nép nagyon beteg, Kérem, gyógyítsa meg ! S ezt a doktor ur, a felajánlott paciensek nagy száma dacára készségesen megígérte. Miután e zöld versikék elhangzottak, a vendégek élükön a banderistákkal, besétáltak a plébános lakására, ahol jó ebéd várakozott reájuk. Bevonulásukat a már jóllakott lakosság a házak kapujából, csendesen, pipázgatva nézte. A néppárti gyűlés. • Délután két órakor kezdtek szállingózni a községbe minden irányból a szekerek és hintók, többnyire zászlósán s a vásártéren helyezkedtek el, mig a papi vendégek a plébánia udvarába hajtattak be. Képviselve voltak több-kevesebb emberrel : Kéménd, Duna-Mocs, Ebed, Bart, Párkány, Bátorkesz, Kürt, Udvard, Kőhidgyarmat. Három órára körülbelül nyolcszáz ember jött össze a szónoki emelvény körül. Voltak választók minden pártból, voltak nagy számban nem választók is : napszámosok, gyári munkások, akik körülbelül háromszázan lehettek, A világi intelligencia egészen távol maradt. Ekkor a filagóriaszerü, lépcsős emelvényt nemzetiszínű tüllel és a plébánia templom oltárának szőnyegével csinosan feldíszítették. Az-ebedi népzenekar nótái mellett, a délelőtti bandérium nyomában kocsikon vonultak fel az ünnepi szónokok és a papság. Esztergomból itt voltak a már emiitetteken kivül : dr. Csernoch János kanonok, Kereszty Viktor, dr. Prohászka Ottokár, Némethy Lajos, Krámer (György. Ellenben tévesen irták a fővárosi lapok, hogy Kosszival István kanonok is jelen volt. A járási papság teljes számban kompareált. A hatóságot dr. Perényi Kálmán muzslai főszolgabíró képviselte. A kántortanító a Szózat-ot intonálta s az első verszak eléneklése után ugyanarra a dallamra a néppárti szózat egy strófáját is elénekéltette. Majd előlépett gróf Apponyi Géza, akiről eddig semmit sem tudtunk, most azonban annyit megtudtunk, hogy nagyon gyönge szónok s kiejtésén, szófüzésén erősen megérződik, hogy Bécsben nevelkedett. Maga is beismerte, hogy mivel eddig teljesen visszavonulva élt, „a szónoklást is csak most kellett megtanulnia." Egyelőre azomban még nem igen tanulta meg. Beszédében tiltakozott azok ellen a vádak ellen, melyekkel a néppártot bántják. E pártnak programmja nem egyoldalú, mert keretében minden vallásfelekezet érvényesítheti a vallását. Alaptafian vád az is, hogy a néppárt nem alkotmányos. Mert a néppárt megköveteli a haza minden polgárától, hogy jó hazafi legyen s védje alkotmányát. A hazafiság és vallásossság nagyon jó megfér egymással. A ki nem szereti a vallását, világpolgárnak erezi magát és soha sem ragaszkodik a hazájához. Az sem igaz, hogy a néppárt izgat és lázit, mert csak törvényes eszközökkel akarja elveit megvalósítani. Nem tesz kecsegtető ígéreteket, a melyeket azután nem tudna beváltani. Azt mondja a néppárt, hogy meg kell hajolni a szentesitett törvény előtt, de azt is mondja, hogy a vallást sértő törvényeket meg kell változtatni. Oly törvényeket akar létesíteni a mezőgazdaság és kisipar terén, a melyek ezen két osztály érdekeinek védelmét biztosítsák a nagytőke és a nagyipar ellen. A néppárt nem amit és nem akar félrevezetni senkit. Nem mondja: nem fizetünk adót, nem adunk katonát, hanem ellenkezőleg óva inti a népet a túlkapásoktól, a néppárt azt akarja, hogy e haza polgárai szabadon gyakorolhassák választó jogukat A tiszta választásokat követeli. Beszéde további részében megemlékezett Magyorország ezredéves fennállásának ünnepéről. Fejtegette, hogy őseink mindig hiven ragaszkodtak vállasakhoz, mindenki a maga vallásához és nem hátráltak meg soha semmi fenyegetéstől. Ragaszkodjunk mi is a vallásunkhoz és adjuk át azt sértetlenül utódainknak. Ne csábítson el bennünket sem ígéret, sem megvesztegetés. Ma már a néppárt nem áll elszigetelve. Egy év leforgása alatt az ország minden részében tartattak gyűlések, a mai napon is KőbÖlkúton kivül három helyen vannak néppárti gyűlések: Zalaegerszegen, Abonyban és Lajos-Mizsén. Javasolja, hogy üdvözöljék ma gyülésekező elvtársaikat és a néppárti vezéreket: Zichy Nándor és Eszterházy Miklós Móricz grófokat. Ezután a szónok felolvasta az abonyi népgyüléstől és a pivigyei néppárttói érkezett üdvözlő táviratokat s bemutatta a hercegprímáshoz és a zalaegerszegi, abonyi és lajosmizsei testvérgyüléshez intézendő táviratok szövegét, melyek közül az első következőképpen hangzott: A köbölkuti néppárt polgárságának fiai hódolatát tolmácsolja Eminenciád előtt: Apponyi Géza gróf, elnök. Majd bemutatta a következő szónokot: Haydin Károly földbirtokost aki körülbelül ezeket mondotta: Nagyon boldog, hogy ilyen tisztességes gyülekezetben szót emelhet. A polgári házasságról beszélve Ádámon és Éván kezdette annak bizonyságául, hogy az ember a társas együttlétre van teremtve. A pogánykorban a nő csak rabszolga volt, adásvevési tárgy, Krisztus emelte őt fel alacsony helyzetéből. A kormány jónak találta megbolygatni a Krisztus óta fennáló egészséges állapotokat. De kellett-e a polgári házasság? Kellet-e a polgári anyakönyv ? Kellett-e az akkor, mikor az oktatás-ügy a szegény-ügy, teljesen el van hanyagolva, mikor a nép még annyira szükséget szenved ? A néppárt nem izgat a más vallásúak ellen. Tiszteli a pozitív vallásuakat. Törvényt nem tanulhat mindenki, a törvény tiszteletére csak a vallás taníthat. Mi tiszteljük a fennálló helytelen törvényt, de arra törekszünk alkotmányos uton, hegy eltöröljük a népnek nem kellő törvényeket, a polgári házasságról, polgári anyakönyvekről és a felekezetlen-