Esztergom és Vidéke, 1896

1896-05-24 / 42.szám

Estzergom, XVIII. évfolyam. 42. szám. Vasárnap, 1896. május 24. ESZTERGOM es TIME s § ^ Megjelenik hetenkint kétszer : § csütörtökön és vasárnap. | 5 & í ELŐFIZETÉSI ÁR.: S s i § Egész évre ó frt — kr. § ^ Fél évre 3 » — » ^ § Negyed évre i » 50 » $ | Egy hónapra — » 50 » ^ Egyes szám ára — s> 7 » ^ 6 i VÁROSI ES MEGYEI ERDEKEINK KÖZLÖNYE. Szerkesztőség: Bottyán János-utcza, Spanraft-féle ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Hivatalos órák : d. e. 9—H-ig, d. u. 3—5-ig. Kiadóhivatal: Bottyán János-utcza, Spanraft-féle ház. hová a hivatalos, és maganbirdetések, nyiltterek, előfizetési pénzek és reklamálások is küldendők. —= TELEFON 59. SZÁM. ==— Kgjes számok kaphatók a kiadóhivatalban, Sziklay Nándor, Tábor Adolf papir­kereskedésében, a Wallfisell- llau<*h-féle dohánytözsdékben. I Hirdetések | a kiadóhivatalban és Tábor Adolf könyv- § | kereskedésében vétetnek fel. <•> 1 ^ Minden egyes hirdetés után 30 kr. kincstári ^ $ bélyegilleték fizetendő. | Nyilttér ára soronkint 20 kr, Nyerges-Újfalu ünnepe. Esztergom, május 23. IVJelegen üdvözöljük Nyerges-Új­falu derék közönségét, különösen pedig a buzgó vezér férfiakat, azon fényesnek Ígérkező ünnepély alkal­mából, melyetpünkösd másodnapján a millenium emlékezetének szentelnek. Az az emlékkő, mely a haladó köz­ség díszét képezi, —• nemcsak az ez­redév határát jelzi majd, de hirdetni fogja az elöljárók és vezetők szelle­mét, hazafias gondolkozását és alkotó erejét. Nem vonunk le semmit várme­gyénk többi községeinek, a társula­tok, iskolák stb, ünnepének érdemé­ből azzal, hogy Nyerges-Újfalu ün­nepével e helyen foglalkozunk, mert lehettek azok nagyobb méretűek, fényesebbek talán, de ez, ugy a nemzeti szellem megnyilatkozása és átalakító ereje szempontjából, mint maradandó diszes jele által különö­sen megyénk ezen polyglott járása­Az „Eszternom és fiié" tárcája. Valami régi ... Valami régi, régi nóta Fülembe cseng minduntalan. Letört virágról. . . Elhervadt szivről . . . Elűzném . . . Hej7 de hasztalan. Némelykor csendes, nyári este Mikor a fülmile dalol, Én meg ábrándjaim honában Bolyongok messze valahol, Es elmerülve, öntudatlan A túlvilágit keresem, Az a szomorú, fájó nóta Mint röpke árnyék megjelen. Borongás lesz lelkem világa, » Fájó, sóhaj kél ajkamon, Nehéz köny csordul ki szememből: Megtört, bús szivem siratom. Pásztor Árpád. A rossz asszony. — Az »Esztergom és Vidéke« eredeti tárcája. — Kolthai Laci már a Zrinyi-utca sarkán meg akart állani, csak öntudatlanul ment még egy darabon, mint a későn fékezett gép. A hangja egyszerre megtompult, megkopott. — Búcsúznom kell — és hebegett. — Két órára GJ-ereyékhez vagyok hivatalos. Kúmánné a szemébe nézett. Pajkos, incselkedő vágása volt a nézésének. — Csak menjen Lacika ! Nem szabad megvárakoztatni a nevető? s *Gritát. A felcsapó vérhullámoktól pirosra fes­ban figyelmet érdemel, s hibát kö­vetnénk el, ha érdeme és- belső ér­téke szerint nem méltatnánk. Örü­lünk azon, hogy az esztergomi já­rásnak példaadója Nyerges-Újfalu, mely néhány évtizeden át a nem magyar ajkú községek között leg­többet tett a magyarságért s ezzel az ünneppel is mintegy helyt áll azon hazafias kötelezettségért, mely reá, mint e járás legnagyobb közsé­gére hárul. Az ily nemzeti szellemű ünneplések megbecsülhetlen nagy hatásúak a népre s a felbuzdulás nyomában sokkal könnyebben teszi meg hóditó útját szép magyar nyel­vünk is. Mi nemcsak a megye központját és általában a magyar városokat kí­vánjuk erősíteni és fejleszteni, de az uj, törekvő kisebb központok térfog­lalását, tekintély- és erőnövekedését is melegen üdvözöljük és megbecsül­jük, mert ezek ismét a kisebb köz­ségek gócpontjai és haladásának pél­daképei lesznek. Ny.-Ujfalu a megye tődött a szőke fia homloka. Egyre a zsebében kotorászott. — Csak a fátyolt akarom még meg­keresni . . . A szép asszony megrázta szürke toll­1 egyezőjét. — Nem, nem : itt nem fogadom el. Azt maga fogja hozzám hozni. Holnap este otthon maradok . . . Kolthai Dénes unottan állott közöttük, a szomszédos banküzlet kirakatában mustrálta a tálacskákba rakott aranyo­kat. Ideges volt egész nap, hirtelen meg­indult. Az asszony újra beléje kapasz­kodott és a fiu után szólott: — Holnap három órakor ... El ne felejtse ! Amikor magukra maradtak, Dénes sietni kezdett. Az Erzsébet-téren érdesen, szinte nyersen mondotta: — Maga rossz asszony, Ilona ! Az asszony megnyújtotta gömbölyű, leányos nyakát, szép, szelid, sötétkék szeme megvilágosodott és hitetlen, ál­mélkodó meglepődéssel csapott le a fér­fira. Elhúzta a vállát tőle. — Rossz asszony, kaczér asszony. Hi­szen nem bánom, közöm sincs hozzá," ha az egész kiskorú, sárgacipős bandát ma­gába bolondítja, csak ennek a gyereknek hagyjon békét! A rövidebb utat választották, befor­dultak a kertbe. Javában nyíltak az or­gonabokrok, minden tele volt a lila vi­rágok szerelmes szagával. Egy harmatos fürt az asszony arcába csapódott. Kú­mánné boszusan törte meg az ágat. A kert közepén egyszerre ugy felrántotta a vállát, hogy karja kicsúszott a férfié­ból. községei között Bátorkesz után kö­vetkezik 5 igy mióta a központi vá­rosrészek egybeolvadása megtörtént, nagyságra és lélekszámra a megye második községe, fekvése, közleke­dési viszonyai, a városi szempontok, nagy intelligenciája, ipari és földmi­velési arányai pedig elsővé teszik. E virágzó nagyközségben megvannak a haladás tényezői s e nagyobbsza­básu ünnepet is, egy hatalmas lépés­nek tekintjük a fejlődés utján. Ha végignézünk a hivatalos sta­tisztikai adatokon — lehetetlen el­szomorodás nélkül látnunk, hogy Süttőn, ebben a hatalmas és egykor magyar községben 1571 németajkú­val szemben csak 445 magyar áll, hogy Doroghon 1102 németajkúval szemben csak 185 magyar áll, Csol­nokon 115 2 németajkúval szemben csak 65 magyar áll, sőt Leányvár aránya valóban megdöbbentő, mert ennekÓ93 lakosából csak; 9 mondd : kilenc magyarajkul tüntet íel a sta­tisztika. Es mit szóljunk a tót anya­nyelvű polgárokról, mint Cséven. ahol még az 1890-ik évi népszámlálás is 1231 tótajkuval szemben 81 ma­gyarajkut, Kesztölcön 1408-al szem­ben csak 133 magyarajkut állapit meg. Bizony ezek szomorú adatok s tűnődve kérdjük, vájjon teljesitette-e minden hivatott tényező az ő haza­fias kötelességét ? Vájjon megtettünk-e mindent ? Pap a templomban, tanitó az is­kolában, jegyző a községházában vájjon szeretettel, jó szívvel, ezernyi kicsiny és nagy alkalommal megtet­tek-e mindent, hogy megkedveltessék a magyar szót, amely nélkül nagyon lelkes és buzgó hazafiak lehetnek e községek lakói, — de mégis szebb, lélekemelőbb lenne a nemzeti erő világosabb kifejezésére szolgálna, ha nemcsak szívben és érzésben, de nyelvben is egyek lennénk ! Nem panaszkodásból érintettük ezeket az adatokat, mert az ünnep örömét kesergéssel zavarni nem akar­juk, tudjuk jól, hogy már jön az az — Eh, szükségem van azokra a fiata­lokra ! A nagykorú, komoly urak néha nagyon unalmasak ! Többet nem beszéltek. A nagy hall­gatás alatt csak azon iparkodtak, hogy csillapodjanak. Amikor a kertből kiértek, újra karonfogva, katonásan összevágó lépésben haladtak egymás mellett és az asszony reszkető ajkára visszalopódzott a leányos, filigrán mosolygás. Egy isme­rőssel találkoztak, az jóakaró megelé­gedéssel köszönt feléjük. VisszakÖszön­tötték. Mikor a babsziniire meszelt, nagy bérház vasrózsás kapujához értek, Kú­mánné előre sietett, mint rendesen, de hogy nem hallotta mögötte a kisérő lé­péseket, a második lépcsőről visszafor­dult. — Hát maga nem jön fel ? Kolthai feltette a lábát az első lép­csőre, ugy mondotta mosolyogva, lassan ejtve az elnyújtott szavakat: — Nem, szép asszony, henem majd küldök a kioszkból egy pár selyemgal­léros smokingot. Az asszony tapsolt kis kezével. — Nagyon jó lesz ! Megkapta az aranyoszöld changeant­ruha ráncait, biccentett a fejével. Fel­ment a lakására, legpuhább, legbővebb pongyolájába bujt. A lapban Maupassant­tól volt a tárca, azt olvasta végig. A férfi a klubba ment, pompás humorral anekdotázott és a legszolidabb kalabriá­szon tizenkét forintot nyert Össze . . . A két érzékeny csigái élek egy fűszálba ütközött: egyszerre visszahúzta a fejét mind a kettő. II. Kolthai Dénes még egészen fiatalem­ber volt, iskolatársai még valamennyien quaclrilleket rendeztek, mikor tanácsossá kinevezték. Azon a télen történt, hogy a legkomolyabb leány vásáron, ajuristák bálján egyik barátja végigvezette a ter­men. Mint a legendában a sátán az Üd­vözítőnek az egész földet, kisértő moso­lyával mutatta az neki a röpködő, csókos szájú leánysereget: — Nézd ezt a sok kívánatos Helénát . . . Mind rád mosolyog. Melyiké lesz az alma? Az ő öreges nyugalmával mondotta rá: — Van már nekem famíliám ... Ezt a famíliát Laci Öcscse képezte, a bátyja árva fia. A fiu már a bajuszos esztendőkben tartott, szerencsésen át­esett a második alapvizsgán, egy fitos orrú kaszszirnőért adósságokba is keve­redett, amit pirulva vallott be a bátyjá­nak és így annak apai szeretete már in­kább pajtáskodó barátsággá változott. Nem is a szőke fiúból álló família okozta, hogy a Helénák meg nem igéz­ték. Egykor, a húszas éveiben ő is sze­retett. Segédfogalmazó volt akkor, aki­nek a címe minden fizetése, a vetély­társa pedig a kopasz és valóságos osz­tálytanácsos. A principálisnak mindig igaza van Azé lett a fehérbőrű, eleven Pálma is. Csupán ő nem találta azt olyan természetesnek, egy nagyon szomorú este elégette a finom pókháló-betűkkel teleirott lila kartonlapocskákat és a hamujok sáiirke patinával födte be szive meleg fiatalságát is. A kis életpörsenés, ahogy egy czinikus német psycholog a

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom