Esztergom és Vidéke, 1896

1896-04-05 / 28.szám

Esztergom, XVIII. évfolyam. 28. szám. Vasárnap, 1896. április 5. ESZTERGOM es ^ Megjelenik betenkint kétszer : ^ csütörtökön és vasárnap. | ^ —*— I ü - i ^ ELŐFIZETÉSI Áf\: S ^ Egész évre Ó frt — kr. íj | Fél évre 3 » — » ^ § Negyed évre l»5o» ^ ^ Egy hónapra —• » 50 » ^ Egyes szám ára — » 7» 5 5 * VÁROSI ES MEGYEI ERDEKEINK KÖZLÖNYE. Szerkesztőség: Bottyán János-utcza, Spanraft-féle ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Hivatalos órák: d. e. 9—H-ig, d. u. 3—5-ig. Kiadóhivatal: Bottyán János-utcza, Spanraft-féle ház. hová a hivatalos és magánhirdetések, nyiltterek, előfizetési pénzek és reklamálások is küldendők. —= TELEFON 59. SZÁPÜ. =-— Egyes számok kaphatók a kiadóhivatalban, Sziklay Nándor, Tábor Adolf papirkereskedésében, a WallHscll- es llaugll-féle dohánytözsdékben. Hirdetések a kiadóhivatalban és Tábor Adolf könyvkereskedésében vétetnek fel. — -^MMinden egyes hirdetés után 30 kr. kincstári bélyegilleték fizetendő. Nyilttér ára soronkint 20 kr. Feltámadás napján. Esztergom, ápr. 4. Feltámadás napján, a keresztény világnak ezen legfenségesebb ünnepén, melyet az a szeretet nagy áldozatának beteljesedésére s a Megváltó dicső feltámadásából felfakadó örök életemlékére szentel, áhítat és elmélkedés fogják el az embert. Az újra ébredő természet feslő, kipattanó tavaszában is megújhodik minden ami elhalónak látszott, a feltámadás napja a reménység ünnepe ... és maga az ember is mintha újra éledne, mintha a megifjodás varázsa áradna szét a szivekben ! Nagy és • magasztos gondolatok rajzanak az elmékben s az ünnepi hangulat óráiban szeretettel fordítjuk a figyelmet városunk sorsára, városunk történetére, melynek uj fejezete nyílt ; a városra, melynek uj élete támad, amelyben a pezsgés, a forrás egy uj tavaszt hirdet. Kik annyiszor tekintettünk végig csüggedő lélekkel e város sorsán és aggódva elgondolkoztunk az érverés lassú hanyatlásán, akik ma is tűnődve nézünk a jövőbe és félünk a fonalak Összekuszált bogaitól, hogy S^eiíí JstVárt. Zajongva járt e nemzet egykoron Csatára fent acéllal oldalán, Harcot pihenni ment, ha jött az est, És harcba lelte újra a korány, Mint tengerár között egy kis sziget, Amelyre törnek óriása-habok, Ugy állt a nagyvilágon egymagán Mig életére tört Kelet, Nyugot! . . . Volt nagy vezére, bátor, hős, erős, Hogy messze földön rettegek nevét, Ki győzelemre vitte annyiszor E kis hazának büszke nemzetét De oh a harci zaj, moraj között Nem lel tanyát a boldogság soha . . A népek üdve vérből nem terem, A harc a népek átka, ostora ! . . . S nehéz napoknak kinos évadán * Elküldte Isten szent apostolát, A vak sötétben tévelygő tömeg Vezérlő, fényes, égő oszlopát ! . . . S hajnal derült a hosszú éj után, Feltűnt a szebb jövendő csillaga, Kiterjeszté szárnyát e hon felett Az égi béke szentelt angyala ! . . . István király jöve, a bölcs, a nagy Kinek nevére büszke Hunnia, És hallatán, egy ezredév után Magyar szívnek föl kell dobognia . . Egyik kezébe fényes harci kard Másikba meg békitő szent kereszt, Hogy hő szivének vérivel — ha kell Emelje majd Kárpát ormára ezt ! . . nem leszünk képesek azokat kibontani : tekintsünk e nagy ünnepen reménynyel, megifjodó erővel e nehéz dolgokra is. Esztergom ma az átalakulás, a kiforrás stádiumában van, tele reménynyel és teherrel. Ez az állapot azonban mégis jobb., mint a régi, melynek nem voltak terhei, de nem voltak reményei. Az az ébredő fejlődés, mely a hid és vasutak, gyártelepek és építkezések nyomán támad, mint a tavasz titkos ereje uj erőt ád s a polgárok küzdelmeit kecsegtető reménynyel könnyíti meg. Az a tudat, hogy munkánk értéke egy város emelkedésének része, buzdít, bátorít. Semmi sem idézi elő oly gyorsan a pangást, sem a természet csapásai, sem az anyagi veszteségek, mint a működő, a kereső polgárok elcsüggedése, reménytelensége. Ezek a jelek eltűntek, a reménység él ma mibennünk, alkotó munkát végezünk, bármily nehezünkre essék is. Értékeink emelkednek s noha kereset forrásaink meg nem nyíltak még, a haladásnak kibontakozó körvonalai már láthatókká válnak s azok megerősödésével be Fenség ragyog királyi homlokán . . . Ajkán az ég kenet teljes szava, És honszerelem láng betűivel Szivébe irva; »szent hit és haza! .. .« S hogy trónára ült, úgy étézé, Hogy roskatag, hogy megremeg s inog, Föl nem leié ott biztos támaszát, A szent hitet, ez örök oszlopot! . . . Fölkelt, — mint üstökös az égiven — Nyomába lelkes, egyszerű sereg, Fs ment hirdetve fönnen népinek, Mit Jézus egy világnak hirdetett: A szeretetnek fenséges tanát, Az égi élet biztató hitét . . . Hogy Istenáldás legyen e hazán, Hogy boldogitsa ifjú nemzetét ! . . . És járt a hit király — apostola, A Szentlélek malasztja volt vele, A merre járt e szép hazában, ott űrökre munkált alkotó keze. Örökre ! oh, mert dicsteljes nevét Ma is nagy müve fennen (;hirdeti, Ezer viszálylyal terhes századok, Hiába törtek, rontottak neki! . . . Sötétség ellen harcolt, küzködött S világosságot gyújtott népinek ! . . . Csatára kelt a nyers erő vele, S ő felmagasztalá a jó szivet ! . . . Könyörtelen kebel hideg fagyát Meleg szivével olvasztotta föl ... . S ahol nyomor, viszály, vagy vész vala, Mint égi őrző-angyal tündökölt. Pazar kezével pártolá a jót, Emelte újra porból a szegényt. S akit tán kétség árnya üldözött, Szivébe gyújtott újra biztató reményt! Mint egy sugár, — mely-égtől elszakadt, — Ragyogta be szerette' nemzetét, keli köszönteni a jobb kereseti viszonyoknak is. Az, aki munkájával vagy a szerencse kerekén felküzdi magát, sokszor keresetlenül is találja a támpontokat, melyek tovább haladását biztosítják: a városok is, melyek nemcsak névleg, de tényleg is alkotó, működő részei már az országnak, sokkal könnyebben, sokszor könnyen jutnak az emelkedés további tényezőihez. Ott van Győr példája, amely rövid tiz év alatt óriási léptekkel haladt előre, ma már az ország első városai között foglal helyet s nem egyenként, de párosával szerzi meg a haladást és keresetforrásokat biztosító intézményeket. Energikus munkával, bátorsággal és körültekintésseljutottak odáig, az erőgyűjtés idejét el nem fecsérelték, de a nagy Baross alkotó szelleme villanyozta fel a szunnyadó erőket s jelölte meg a haladás útjait. Esztergom azonban a haladás kezdetén van, csak a kiindulási pontok vannak biztosítva. Egyesültünk, amiben óriási erkölcsi erő rejlik, ezt magunk küzdöttük ki ; biztosítottuk katonaságunkat, erre magunk áldozS nagygyá tevé, mely annyi vész között Soká, soká a létért küzködék ! S mint megszerezték Árpád karjai A hét vezérrel küzdve egykoron, Isten nevével szent István király Megalkotá, hogy most is él e hon ! . . . Bástyája kőszirt, meg nem rendülő : A hit, remény és-ősi szeretet . . , Amelyet el nem porladó keze A hű magyar szivébe ültetett. Imára kulcsolom rezgő kezem Előtted én, hazám apostola, Oh kérd az ég Urát, hogy Mária Legyen e hon Örök véd-asszonya, Kinek nevével egykor ajkaid, Lezárta lágy-szeliden a halál! . . . S te légy örökre égi pártfogónk, Igaz reményünk Szent István király! Földváry István. tunk ; találtunk egy vashidat a kormány és Vaszary Kolos hercegprímás jóvoltából, kaptunk egy második vasutat minden erőlködés nélkül s ezzel az alap meg van vetve, e fixpontok között meg van adva a terület, csak be kell építenünk. Mert hol van még törvényszékünk, hol pénzügyigazgatóságunk, főreáliskolánk, kórházunk, vasutas telepünk stb. ? Hol van vármegyénk kikerekitése és a magunk nagykorusitása : önálló törvényhatóságunk ? És egy egész sorozata a tényezőknek, melyekből más városok nagysága és jóléte támad ? Mindez a jövő feladata. Mint kitűzött célokért csüggedés nélkül kell dolgoznunk s ha lassan is, ha egyenként is, meg kell ezeket szereznünk. Az újra ébredés napjaiban ezek a képek vonuljanak el lelki szemeink előtt s e nagy célok varázsa könnyítse meg a folyton fokozó terheket, tegye kedvessé a munkát, melyet ennek a nemzedéknek osztott ki a sors. A kereteket megalkottuk, az alapok megvannak, csak ezekben építsen tovább képviselőtestületünk, Jelena Popescu. Vereség. — Az » Esztergom és Vidéke« eredeti tárcája. — Irta: MUNKÁCSY KÁLMÁN. I. Az egész főváros egyszerre megtelt az apró aranybetűs fehér plakátokkal. A mezítelen, nyurga tűzfalak, a korhadt, szürks deszkapalánkok, a kövér, otromba hirdető oszlopok mind. Ugyanaz a furcsa exotikus név csillogott le valamennyiről. A szajkó vargainasok ezt a nevet dudorászták a »Trarara boom« megkorrigált melódiájára, a piacra siető cselédleányok öblös kosárral a karjukon tudákosan betűzgették a fakó papirosról: Nyolc nap múlva már ismerte őt mindenki. Honnan jött, hová való, mit akar, —- nem tudták, csak azt, hogy észbontóan szép és íelmesen veszedelmes. Az utcákon, a pikolók mellett, a korzó poros akácai alatt róla beszélt mindenki. Ferdén metszett szeméről, arról a két izzó golyóról, amely mindig égett és mindig perzselt, — tejszinü, rizsport soha nem látott érzéki nyakáról, amely bűnbe kergette a legaszkétább karthausit, -— nagy, sima hajáról, amely fekete volt, csodálatosan fekete, és mégis valami nagy, meleg, nyári világosság szűrődött ki belőle .. . A szerelmes, ha nagyon szépet akart mondani a leánykájának, a fülébe súgta: — Olyan a szemed, olyan a hajad, mint Jelenáé . . . Két hónap alatt egész legendakör képződött körülötte. Sötétek, feketék voltak ezek a legendák, úgy hullottak bennök a derék lovagok, mint a régi germán mesékben. A szép jövevénynek minden hetére akadt egy halottja. Egyiket a börtön temette el, a másikat a revolvergolyó. 0 meg csak járta tovább csontjaikon a gonosz Heródiás-táncot, amely mindannyiszor egy-egy új áldozat fejébe került. Forró leheletétől csodamódra olvadt öszze az arany. Kicsi volt a marka, de az inkák kincse elveszett benne. A járó-kelők egyIz jMerp és fiié" tárcája.