Esztergom és Vidéke, 1895

1895-01-10 / 3.szám

Weisz Salamon asztalos Komárom. Szloboda János » » Györké Sándor hangszerész » Németh Károly bádogos » Knitzky Ferenc kovács •» Lantay József asztalos » Diósy Károly nyerges » Rónai Frigyes nyomdász » Nagy Ferenc szabó » Szombath Antal esztergályos » Dosztály József bádogos » Cike Dénes könyvkötő » Boskovitz Ede szabó » Berta József kádár » Luka Péter asztalos » Ruzsicska József szabó » Cseresnyés László cipész » Szalay Mihály asztalos Tata Ringbauer Géza asztalos » Schunder József asztalos » Beér Antal Schőnwald M. D. és Tsa » Schlezák Ferenc ács » Győrből eddig az iparkamaránál 37 iparos jelentkezett ezenkivül, hogy részt vesz a kiállításon. Ezeket akkor mutatjuk ki névszerint, ha bejelentő iveik szabályszerűen, két példányban be lesznek nyújtva. A győri kiállítási kerület egyes pontjait tekintve, a kerületi bizottság legélénkebb mozgalmat és ügybuzgóságot észlelt Komáromban, leglanyhább at Pápán és Esztergomban. E megütközést keltő körülmény okainak kipuhatolása céljából felvilágosítást is kért az illető városok helyi bizottságaitól, a közelebbi napokban pedig a kamarai titkár személyesen megtekinti a helyi bizottságok munkáját. VL ' • * * A kiállítás elhalasztása. Lukács Béla kereskedelemügyi miniszter mint az országos bizottság elnöke, sajnálatát fejezte ki afelett, hogy még mindig merülnek föl hirek és mozgalmak, melyek az ezredéves kiállítás elhalasztására céloznak. A leghatározottabban kijelentette a miniszter, hogy e mozgalmakkal szembe kell szállani, mert semmiféle ok nem forog fenn arra nézve, hogy az elhalasztás csak szóba is kerülhessen. Az előmunkálatok igen arányosan haladnak, a kiállítás ügye iránt általános az érdeklődés, a bejelentések nagy része beérkezett, a kiállítók lelkes közreműködése biztosítva van, az építkezés túlnyomó nagyobb része befehérbe öltözött falusi lányok, a főtisztelendő úr üdvözlő beszédet mondott, még tán Kanizsay uram is megfordult sírjában elmondván nagyhírű és ékes dikcióinak egyikét, azt hogy: »Fendobogó szívvel üdvözölt méltóságos urunk, kegyelmes pátrónusunk és istápunk!« A hiénák pedig elzárkóztak egész napra és sirtak odaben. Gyönyörű szép asszony volt az uj grófné. Olyan furcsa azt mondanom, hogy aszszony, mikor még csak gyerek volt jóformán. Tizenhat, tizenhét éves. Egy hétig töltötték ott a legmézesebb hetet, aztán elutaztak. Erre tizennégy napra az a hir jött, hogy a gróf egy furcsa nevű városban valahol a külföldön agyonlőtte magát. Nagyon zavarba hoznának, ha megkérdeznék, hogy mért. Tudja a jó Isten ezeknek a nagy uraknak az eszük járását. Talán sokat vesztett a kártyán, vagy nem a feleségét szerette, hanem egy táncosnét, vagy amerikánus párbaj .. . Uram Isten, a gazdag grófok olyan hamar elnyikkantják beretvával a saját nyakukat, mint a szakácsné leöl egy csirkét. Egy hónapra a boldog esküvő után megtörtént a szomorú temetés. Természetesen ez is olyan fényes volt mint amaz. Hat pap kisérte ki a nyolcfogatú gyászhintót a temetőbe. Három gyászszekérrel ->zták a' töméntelen koszorút, valóságos tos virágerdő döcögött a halottas kocsi i, mintha uradalmának virágjai is ki érkezett és ez év folyamán végre lesz hajtva, szóval a kiállítás ügyében mindenütt és minden irányban meg van a kellő lendület és igy az elhalasztást czélzó híreket a kiállítás igazgatósága csak olyan kísérletnek tekintheti, melynek nincs semmi reális alapja. Ezek tehát figyelembevételre abszolúte nem számíthatnak. Az érdekelt közönség jól teszi, ha ilyen hirek által a kiállításra való készülődésének munkájában magát meg nem zavartatja. CSARNOK. Szalonparaszt. Irta : KÖRÖSI LÁSZLÓ. A nagy teremben egy züllött tekintetű, idomtalan frakkú zongoraművész szeszélyes rögtönzéseit hallgatta egy fiatal asszony, aki már megunta a táncot, jóllakott a gavallérokkal, ráunt a legújabb botrányokra, de talán leginkább az urára. Pedig nagyon szép férfiú volt. Az egyetlen férfiú a társaságban az úgynevezett urak között. Alakjára sokkal jobban illett volna a díszruha, mint a frakk, s kezébe inkább a kard, mint a vidáman kacagó asszonyok legyezője. Nagyon tetszett neki, .. hogy hatalmas karjai, rettentő mellkasa, acél alakja, óriás feje, kemény bronzhomloka és őskorszakbeli bajusza sokkal inkább meghódították a szalon sport-hölgyeit, mint a különféle szinházakból kikölcsönzött szavalóművészek balladái s a külvárosokból meghívott mindenféle furcsa lángész ötletei. Vidéki földesúr volt s véletlenül került januáriusban Budapestre, amikor a vidékiek egyáltalán nem szoktak idevetődni. Eleinte nagyon különösnek találták. Nem lehetett vele se franciául, se németül beszélni. Az irodalmi eseményekhez egyetlen szót se tudott szólani. Művészeti kérdésekről fogalma sem volt. A politika kulisszáiról soha se hallott s a lipótvárosi finomabb botrányokat oly közönyösen hallgatta, mintha csak a japáni mikádó privát dolgairól suttognának. De ha véletlenül lóról, marháról, gabonáról vagy agár-ügyről ejtett el valaki minden nagyobb jelentőség nélkül való mellékszót, akkor kitört belőle a szóbőség s olyan szenvedélyesen kezdett beszélni, mintha a saját becsületéről volna szó. Az asszonyok sajnálták a hatalmas szalonparaszt finom és bájos feleségét, akit mintha nagy nehezen leküzdhető ájuakarták volna kisérni urukat. A gyászoló sokaságnak nem lehete várni a végét. Azt mesélik, hogy még a király is képviseltette magát egy zöldtollas tábornokkal, mert kedvelt embere volt a megboldogult ő felségének. A generálistól kezdve a legszegényebb béresig mindenki sírt; szörnyű dolog is meghalni fiatalon, bolodogan, egy hónappal az esküvő után ! Hát a fiatal feleség ugyan mit csinált ? Azt még csak leirni is borzasztó ! Jóformán eszméletlen állapotban volt, mióta férje halálát megmondták neki. Egyszer jajgatott, sirt, lefeküdt a földre és ott vonaglott görcsös zokogás közt, egyszer elcsendesedett, bele ült egy székbe és bámult maga elé szótlanul, zavaros szemekkel, mint valami őrült. Az irtózatos lelki fájdalomban egészen megfogyott harmat teste, kék karikák támadtak a szemei körül. Nem evett egy árva falatot sem, azt hitték, el kell pusztulni a szegény nyomorultnak. Nagyon szerette a grófot. A temetésen gyöngeszivű embernek nem volt jó őtet nézni. Egyik ájulásból a másikba esett. Persze a hiénák a temetésre sem mentek el. Sőt mi több, Mári azalatt, mig a papok a cirkum dederunt-ot énekelték, neki ült egy elnyűtt zongorának s azon régi, bolondos nótákat vert ki. . . Mondom, hogy valóságos hiénák voltak. (Folyt, köv.) Nógrádi Jenő. lási rohamok környékeztek volna, valahányszor az ő parlagi ura a főváros szalonhőseinek és aszfaltbetyárjainak a kolompér-nemesités hatalmas vívmányairól kezdett váratlanul, de mindig mulatságosan előadásokat tartani. Egy ifjú legyező-költő, aki huszonötharminc Ötletével már több száz előkelő legyezőt tett tönkre, azt indítványozta, hogy azt a bizonyos, tévedésből idekerült, fiatal frakkos parasztot le kell valahogy itatni, s ki kell dobatni innen, ahol mindenkit terrorizál förtelmes témáival, cudarul őszinte, falusi előadásával s lehetetlenné teszi a hangversenyt, a szavalást, a legyező-költészetet s általában a szalonos hangulatot. De nem mert vele senkise kikezdeni, amióta egy ezüst villából a társaság szemeláttára csigát csavart, s a szepegő zongoraművészt székestől a csillár fölé emelte. A felesége budapesti leány volt. Valami négy esztendő előtt még bálkirálynő, jéghercegnő, jourfejedelemnő és ünnepelt jószív-tündér, aki minden jótékonysági mozgalomban az arkangyal szerepét játszotta, s mindenkor csodálatos sikerrel. Az urával valamelyik vidéki fürdőn ismerkedett meg. Persze ott is az ereje után. A csupa-szellem belészeretett a csupa-erőbe. A finomság a durvaságba. Pallas Athenae mesallienceot csinált, amikor a gigászhoz ment feleségül. Az Andrássy-uti fiatal asszonyok megdöbbentek a szörnyű hírre, s már-már lemondtak arról, hogy még egyszer teljes épségében lássák szerencsétlen barátnőjüket. Mikor az ideges, karcsú vadmacska az éhes oroszlán körmei közé kerül. Mikor a liliomot legeli egy otromba bika. Csúnya történet. ízléstelen összeköttetés. Lehetetlen frigy, képtelen házasság. Szabadalmas gyilkosság. Törvényes emberölés. Es a filigrán termetű, fehér képű, idegesen csillogó szemű pesti leánykából mégis gyönyörű asszony nőtt a névtelen falusi kastélyban, ahol nem laktak csak béresek, s ahol első béres volt az ő ura. Az ura. Akinek engedelmeskedett, mint egy cseléd s akiért mindenről lemondott, mint egy áldozat. Elfelejtett franciául, de megtanult lovagolni vármegyéken által. Nem zongorázott, de elment az urával lesbe vaddisznókra. Nem rendezett jourokat, de a béres-leányok közé járt a fonóba. Mert igy szerette az ura. Mert igy tetszett neki. Pedig meg nem tette volna soha senkiért még az ezredrészét sem annak a sok falusi szórakozásnak, amelylyel még jobban rászolgált az ura szerelmére. Az a daliás ember pedig, akihez hasonló minden századik esztendőben terem, csak [azért szerette olyan nagyon a feleségét, mert a kedvére való asszony volt, aki megtanult még parasztnótákat is dalolni, csakhogy soha se legyen az urának kedve a világ végén valamelyik szép jobbágyasszonynyal mulatni. Budapesttől egy egész világrésznyi távolságra laktak télen-nyáron mnidig egyformán, mindig ugyan-abban a furcsa kastélyban, tiz órányira a vasúttól, száz mértföldnyire a század végétől, vissza vagy hatodfélszáz esztendőre a Toldi Miklós korában, amikor még lóhátról élték világukat az urak s lóhalálában túrták a hűbérföldet a parasztok. A mamáék el voltak ragadtatva, amikor arról értesül tek, hogy négy esztendő múlva végre mégis összekerült a várvavárt gyermek-asszony nyal, akit hétfejű sárkány őriz — aki mindenről, de mindenről lemondott csak azért, hogy az a hatalmas férfiú szeresse. Ugy magyarázták, hogy ez a szerelmes földesasszony első diadala. Es ez már sokat jelent. Mert magával hozza azt a kőkorszakbeli embert, aki hallani se akar a mai világról, aki látni se akarja rokonait s rokonai szórakozását. Aki sohase fordult meg Andrássy-uti szalonban s esze ágában sem volt az a sok figura, aki nélkül nincs is igazi januárius Budapesten. Tehát győzött az asszony s most már hozzásegít az egész család az első diadal kiaknázásához. Es belevitték a hatalmas középkori magyar leventét, aki csak egyetlen egyszer hódolt meg amióta él s akkor is az ő liliomtermetű feleségének, a XIX. század végén. Olyan alakok közé, akiket az ősi falusi birtokon legföljebb csak madárijesztőnek lehetne használni. Negyvenötven kilós sporthősök, izomtalam és idomtalan atléták, bicegő párbajtekintélyek s fennhéjázó becsületbirák közé, akiket párosával meg birna forgatni a cigarettafüstben. A cingár operaénekesek megbotránkozva menekültek a hatodik szobába, a hegedűművészek egyformán védték hegedűik és bordáik törékenységét, a színészek megsemmisülve keresgélték télikabátjukat s a fiatal bankárok versenyezve itták a coghacot, mert nagyon szomjúhozták a bátorságot. De az asszonyok, a fiatal asszonyok, az unatkozó asszonyok, az eléggé meg nem becsült asszonyok álmélkodva néztek a mai szalon-Toldira s irigyen üdvözölték a bájos falusi menyecskét, akinek négy esztendeig tartottak a mézes hetei s még mindig nagyon édes, nagyon kívánatos tudott maradni. A szalon közönsége nem tudott hová lenni zavarában. A férfiak azonnal siettek az asszonyoknak tudtára adni, hogy nincs brutálisabban erős s izetlenebbül őszinte paraszt még a pirenéi baszkpk között sem. De, az asszonyok csodálatos tüzű, nagy fekete szemeit s remek bajuszát bámulták inkább, mint a jérjek iellemző tehetségét. Egyszerre csak a hatalmas paraszt lett a szalon közepe. A hölgyek köréje telepedtek s becézgetni kezdték. És ő énekelt rettenetesen kákáról, jegenyéről, cigánylányról. A zongoraművész olyan kétségbeejtően tekintett körül, mintha vérpadra hurcolták volna. Össze-vissza játszott szonátát és rekviemet s megesküdött, hogy nem iszik többször cognacot, mert előtte van a rémítő példa. A hatalmas természetfia pedig incselkedni kezdett az asszonyokkal, mert észrevette, hogy a feleségével incselkedni kezdenek a gavallérok. Párviadalra kelt velük, de egyszerre egy egész hadsereggel, — amint már az erejéhez illett, majd valamennyi szép asszonynyal. Azalatt pedig egy rendkívül finom gavallér így szólt az otthon idegenné vált falusi asszonyhoz : — Akármelyikünk megváltja magát ettől a szörnyetegtől, csak a kis ujját mozdítsa meg. A fiatal asszony álmatagon a zongoraművészt hallgatta, aki csodálatos melankolikus fugákban fejezett ki még csodálatosabb érzelmeket. Az úri paraszt azalatt a finom szalonhölgyeket hódítgatta. — Mert maga nem való hozzá — folytatta doktor Lucifer még több tűzzel — higyje el, hogy egész Budapest sajnálja magát. A fiatal asszony megint hallgatott, s egy legyezőköltő azalatt elrontotta legyezője jó hírnevét valami rettentő ötlettel. Mintha megundorodott volna az urától. Nem mert feléje nézni. Talán eszébe jutott egy-egy percre, hogy milyen áldozatot hozott, amikor a felesége lett. Hány rokon, ismerős, jóbarát, mennyi irodalmi és művészeti élvezet veszett kárba azért a kis erdei kastélyért s azért a négyhetes négy esztendőért. Doktor Lucifer idegei megérezték az asszony érzelmeinek forradalmát. — Hallgasson meg. Ne menjen el többé Budapestről. Maga idevaló csillagnak, ide-