Esztergom és Vidéke, 1895

1895-03-24 / 24.szám

Esztergom, XVII. évfolyam. 24. szám. Vasárnap, 1895. március 24. ESZTERGOM és VIDÉKE •swecssss*!^^ VAROS! ES MEGYEI ERDEKEINK K02ILONYE. ^^^^^^-^^ Megjelenik hetenkint kétszer: ^ ^ csütörtökön és vasárnap., | . Szerkesztőség • és kiadóhivatal, .| Hirdetések | hova a lap szellemi részét illető közlemények, hivatalos és | a ^adóhivatalban vétetnek fel. ELŐFIZETÉSI ÁR: | magánhirdetések, nyiltterek, előfizetési pénzek és reklamálások | ; Egész évre 6 frt — kr. | küldendők: ^ b Fél évre 3 » — » | . , , N I Minden egyes hirdetés után 30 kr. kincstári § • Negyed évre 1 » 50 » Duna-utcza 52. szam (Toth-haz). I ; Egy hónapra '....—» 50 » | - » • ^ bélyegilleték fizetendő. i Egyes szám ára — » 7 » ^ Egyes számok kaphatók a kiadóhivatalban, Tábor Adolf könyvkereskedésében, ^ kx\x\x\x\x\x\\^x\x^xNX^^^ a Wallfiscll- és HaUgll-féle dohánytözsdékhen. kx\x\x\x\x\x\x\x\x\x\x\x\x^x\^^ A külföldi végrehajtói intézmények. (I.) Valóban érdekes és tanulságos a szemle, mely végigvezet minket a külföld majd minden államának végrehajtói intézményén. Tanulmány tárgy ez, méltó arra, hogy vele nemcsak a kar tagjai, hanem minden magyar jogász foglalkozzék. A magyar végrehajtóknak pe, dig, e rövid tanulmány elolvasása . után, essék le immár szeméről a hályog. Tanuljanak a külföldi rokon intézmények fejlődéséből buzgó és kitartó törekvést állásuk emelésének érdekében és legyenek arról meggyőződve, hogy az e téren megejtendő gyökeres reform nemcsak saját érdekeik elvitázhatatlan követelménye, hanem egyszersmind a hazai jogászvilág egyhangú kívánalma. Az kétségbevonhatatlan tény, hogy a külföldi végrehajtói intézmények, melyek nagyrészt a törvényszolgai állásokból keletkeztek, sőt sokhelyütt máig is e jelleget viselik magukon, mind társadalmi, Í mind hivatali, mind pedig anyagi viszonyaik tekintetében sokkal magasabb fejlettséget értek el, mint az a magyar végrehajtói kar, melyet a törvény elvégre nem akart oly alacsony társadalmi állással, oly csekély jövedelemmel és oly szük hatáskörrel felruházni, mint a milyenben tényleg sínylődik, — minek legélénkebb bizonysága, hogy a végrehajtót a birói fegyelmi törvény szigora alá helyezte. Két különböző vezérelv osztja két nagy csoportra az összes külföldi intézményeket. Az egyik az önkormányzat, a másik az államhivatalnoki jelleg megadása. Az első alapját a napóleoni törvényhozásban találja, azért feltalálható mindaz államokban, melyek valaha a nagy Napóleon hatalmas birodalmához bármi csekély ideig tartoztak. A hódításairól örökre nevezetes uralkodó nagy dolgokat alkotott az igazságszolgáltatás mezején is, és e téren alkotásai maradandóbbak. A «Code Civil,» — <Code de procédure civile,» — «Code de commerce,» — «Code de instruction criminelle,» és a «Code pénal* az életbeléptetetésükre vonatkozó számos törvénynyel és rendelettel alapját képezik mai napig Francia-, Olasz-, Spanyolországok, Elsass-Lothringia, Hollandia, Belgium és Portugália összes jogrendszerének, sőt a «Code de Commerce» második könyve, mely a tengerjogra vonatkozik, hazánkban is mint szokásjog érvényes. Annyi bizonyos, hogy e törvénykönyvek, melyeket oly modern üdeség jellemez, hogy azokból ma, körülbelül egy század múlva is alig évült el valami, nem I. Napóleon lángeszének szüleményei, hanem arról kétségtelenül tanúskodnak, hogy a nagy imperátor munkatársai is szellemóriások voltak. Ezt a jogrendszert az dicséri legékesszólóbban, a mit a grenoblei végrehajtói kamara elnöke mond levelében : «Bár a végrehajtók díjszabályzata 1807-ből ered, mikor a pénznek a mostaninál kétszeres értéke volt, a végrehajtók mégis elég kényelmesen megélhetnek keresetökből. Különösen nagy függetlenségnek örvendenek és ha kifogástalanul viselik magukat, nem kell fegyelmi büntetésektől vagy zaklatásoktól félniök.» Tehát már akkor humanitás, tisztesség, de főkép függetlenség voltak a jelszavak, mik az igazságszolgáltatást jellemezték, és hisz mi is az, a mit egy kar magának inkább kívánhat, mint feltétlen tisztességet, függetlenséget le- és felfelé, és biztos megélhetést. Kétségtelen, hogy a francia önkormányzati rendszer és díjszabás, — melyet Belgiumban még 5o°/

0-al emeltek is, — nagy mérvben alkalmas arra, hogy e feltételek teljesüljenek, de vannak árnyoldalai is \ ilyenek a jövedelmek óriási ingadozásai a különböző kerületekben és főkép a mint Franciaországban kifejlődött, — a helyek megvásárolhatósága. Igy a végrehajtói állásokra csak a vagyonos emberek juthatnak, — hisz a legolcsóbb hely ára 5000 frank \ — a mi nem mindig a legbuzgóbb és legképesebb elem érvényre jutását jelenti. A francia rendszernél a végrehajtói állás állami biztositéka semmi. Oly féle hivatást képez, mint az ügyvédkedés;.— szabad foglalkozás meghatározott dijakkal. Ugy látszik azonban, hogy a díjszabás csak a végrehaj tottra nézve irányadó. Erre mutatb „Esztergom és lile" ttóji P s y c h e. — Igaz történet. — Irta. MARA CAP MARLET. A főváros egyik szalonjában történt. Gubernatis gróf, a szellemes olasz költő, ép egy különös történetet mondott el. Ismert ő egy olasz hercegnét, ki nemes lelkű, nemes gondolkozású, de külsőleg roppant közönséges volt. Csak halálos ágyán, a mikor a földi eltűnt róla, mutatkozott arcában is nemessége. A szalonban egybegyűltek közül, kiváltkép egy ábrándos szemű szép asszonyra volt ez az elbeszélés nagy hatással. — Tudja-e, hogy miért oly hideg a mi társas életünk, kérdé a mellette ülő öreg úr. — Persze, hogy tudom, felelt a szép \ asszony, mert realistikus, skeptikus, egyszóval szörny emberek vagyunk, Zola féle gyilkos ösztönökkel felruházva. — Nem azért, felelt az előkelő Öreg úr, szintén mosolyogva, hanem azért, mert' háromféle kötelék az, mely bennünk rokonszenvet kelthet embertársaink iránt: a lelki egyetértés, az érzelmek egybehangzása és a lélek harmóniája, — azé a léleké, mely embertársainkban csak ritkán tárul fel előttünk igaz valójában. A szép asszony nevetett. »Mit szólna a világ, ha én most, az Ön elmélete szerint, egy szellemi, egy érzelmi és egy W

v lelki barátot szereznék magamnak ?c — Háromszorosan irigylendő volna, felelt az öreg úr; de kegyed mindenhisz ? gúnyolódott és fesztelenül hatalmába kerítette szép szomszédnéjának legyezőjét. — Én pedig remélem! szólt közbe az öreg úr. — Mindkettejüknek igazuk van, monda a fiatal asszony. Én boldog vagyok és azért szükségem van egy mennyországra, a hová hálaimámat meneszthetem. De azt hiszem, . . . hogy valami nagy szerencsétlenség feldúlná azt. — Például ? nevetett az attaché gúnyosan. — Hát mondjuk például, ha egyetlen, hároméves leánykámat elveszteném. Ismeri ön az én aranyos Mignonomat, ugy-e, kérdé és az öreg úrra nézett. — Igen, de . . . — Hogy ő miként tehetne engem istentagadóvá ? Hát igen egyszerűen. Megbocsájthat-e az anya a Mindenhatónak, ha ártatlan gyermekét szenvedni látja? Nem lázad fel akaratlanul is ? — Ez is olyan piéce de resistence, egy még nem harminc éves, szép és szellemes özvegynek a gyermeke, szólt közbe az attaché gúnyosan. » Ugy-e bár, az a leányka egy földkörüli utazás alkalmával Afrikában született, egy barna herceg volt a keresztapja és most a kicsikének aranyszőke fürtéi és koromfekete szemei pompásan ellenkeznek a fiatal mamának déliesen sötétebb typusával.« — És az én szivecskémet piéce de resistence-nek nevezi, szólt most a szép asszony igazán hevesen. Ezért megbüntetem. Kegyelmes úr, karját kérem. Kocsim már rég előállt. Ezzel gyorsan felállt és uszályát kiszabaditotta a székek alól. — Hogyan, azzal büntet, hogy eltűnik előlem ? Száműzzön inkább engem is kocsijába, a hol a legszebb detectivként ül mellém. Szalonjában aztán Ítéljen teára és süteményre ... . * —"Nem bánom, felelt a fiatal asszony vidáman, de legyen elkészülve a legroszszaob bánásmódra. Az öreg kegyelmes úr visszamegy a •szalonba, a fiatal pár pedig lesiet a lépcsőkön. Midőn fent, a fényesen kivilágított szalonban álltak egymással szemben, a szenvedély ragyogott tekintetükből. Mialatt a szobaleány leszedte a bundát szép úrnője vállairól, ez kissé szórakozottan kérdé : »Mignon alszik ?« A szobaleány hallgatott egy pillanatig, aztán halkan igy szólt: »A kicsike nem alszik, lázas;« — Lázas ! kérdé a fiatal asszony növekvő aggodalommal. »Bocsánat, azonnal itt leszek«, szólt vendégének és kiosont. Perc perc után mult. A fiatal attaché gépeisen kavargatta teáját és lassankint az unalom vett rajta erőt. Az asszony végre újra bejött. De az ő mozdulatai is bágyadtak, lépései ingók voltak. »A gyermek igazán nagyon roszszul van, meg sem ismer,« monda és kimerülten vetette magát a kerevetre. Aztán halálos aggodalommal tört ki belőle: »Menjen, gróf — menjen, küldjön egy orvost, esdve kérem !« A fiatal ember hidegen, tartózkodva felállt. »Nekem sajnálatomra, ma még a nagykövetségi palotába kell elmennem, főnököm báljára, de azonnal elküldöm megbízható inasomat. Viszontlátásra !c A fiatal asszony utána nézett. Nagyon fájt neki e pillanatban ez a korrekt formaiság. Még pár pillanat előtt egynek esetre jól járna, szép asszony. Igen sok csalódástól maradna menten. — Hogyan ? — Hát látja, én ezt példával fogom önnek megmagyarázni. A diplomáciai testületben volt egy barátom, A. gróf, a kivel minden tekintetben egyetértettünk. Kölcsönösen pótolhatatlan barátoknak tartottuk egymást. Egy napon egyetlen fiamat agyonlőve hozták haza és barátom vigasztalt ugyan, de tekintete, kézszorítása hideg maradt. Mások, kik különben messze álltak tőlem, e pillanatban közelebb jutottak hozzám. És mégis, szellemi tekintetben csak ő lehetett barátom. — Igy hát egy ember nem lehet mindenünk ? kérdé a szép asszony ábrándosan. A kegyelmes úr mosolyogva fenyegette meg ujjával. »Igy csak nők kérdezhetnek, a kik szeretnek, vagy visszaképzelik magukat abba az időbe, a mikor szerettek.« Egy fiatal attaché közeledik. — No épen jókor jön, hogy lelki theoriánkat . . . — Lelki theoria! szólt közbe az attaché nevetve, — én csak a bakteriológiát ismerem, — azt is alkalmazom az államra — folytonosan uj bacillusokat fedezünk fel, sociálistákat, antiszemitákat, kiváltkép veszedelmes az államháztartás bacillusa . . . — Az Istenért gróf úr, csak semmi politika ! szólt a fiatal asszony nevetve és bedugta füleit. — Beszéljünk hát a lélekről! felelt az attaché nevetve és a szép asszony mellé ült. Miután azt a hajléktalanok menhelyében nem lehet elhelyezni, attól félek, hogy kegyed még a mennyországban is