Esztergom és Vidéke, 1895
1895-03-10 / 20.szám
— Kiért küzködik ez az ember annyit ? Hiszen senkije sincsen. Egyszerűen él, egyszerűen lakik, nem tart szeretőt, nem törődik a börzével, nem játszik, nem jár lóversenyekre, nem mulat, nem zsirál, nem költekezik. Hát ugyan mire gyűjti a pénzét ? Miért dolgozik három embererővel ? Voltak mélyebbra ható kritikusok is. Ezek ezt mondták: — Valami nagyon nagy titok lappang ennek a rejtelmes embernek az életrajzában. Ha rokonaira sem költ, ha családja sincsen, ha szenvedélyei s szeretői nincsenek, akkor valami titokzatos ambíciója van. A nagy munkaerő pedig pontosan végezte kötelességeit. Nem volt egyéb társasága. De a kötelesség mindig sarkalta. A napszám rabszolgája volt. Egyetlen öröme, dicsősége a vifágtalan napszám, a dicsőségtelen szellemi gályarabság. Az idegölő iskolai munka, a lélekkoptató Íróasztali foglalkozás. Tékozolta szellemi erejét, pazarolta lelke munkabírását, ráerőszakolta idegeit és izmait, agyvelejét és szemevilágát a túlfeszített dologra. Uzsorása volt önmagának. Fukar a napszám elköltésében és tivornyázó a szellemi erők elfecsérlésében. Nem ismert semmiféle üdülést. Elmultak hónapok, hogy feléje se nézett színháznak, klubbnak, társaságnak. Szántszándékkal elhanyagolta ruházatát, hogy ne legyen senkinek kívánatos. Kerülte a vidámságot, de azért sohase volt szomorú s mindenkiről szívesen beszélt, csak magamagáról soha. Egyetlen-egyszer vetette föl valamelyik léha cimborája ezt a kérdést: — Hová lett a feleséged ? Akkor még azt hitték, hogy közpréda lesz ennek a titokzatos embernek az élettitka. De nagyon megcsalatkoztak. A gép hallgatott s a kíváncsiak elhallgattak. Pedig valami félesztendő előtt még nagyon gyakran látták azt a szép, fiatal, kívánatos asszonykát az Andrássy-úton. Csak úgy sugárzott az arca a megelégedéstől s a boldogságtól. Voltak egy-két bálon is a redutban. Mert a vidékről idekerült asszonykáknak társaság kell, különben örökre idegenben érzik magukat. Kellett azután kedves otthon, nagyon jó konyha, néhány nagyon vidám aszHárman voltak ezek, mindnyájan a Bagnó növendékei: eldurvult lelkű, emberölő tigrisek. Sanson elmerengve nézte őket. Ha ezek az emberek itt örökké alva maradnának, azt a szép ártatlan hajadont talán meg lehetne menteni . . . Talán. S fáradtan, álmodozva roskadt egy lócára. És a mint ott feküdt, árnyak, kisértetek, rémek jelentek meg előtte. A kinzószerek csörögni kezdettek, a tűz-serpenyőkben láng lobbant fel, a kerekek nyikorogtak és sírt a lánc. A hóhérpallos leszállt a falról, levágta annak a kerti fiatal embernek a fejét. A fejetlen test lehajolt a véres fejért, s a habzó sápadt ajkak rákiáltottak: »gyilkos«. Azután eldobta a lejét a kéz, nagyot huppanva esett az ő mellére és beleharapott a szivébe. Most a véres alakokkal megnépesült kínzóteremben ugrálni kezdettek a fejek, s hörögni, kiabálni: »Gyilkos.* Aztán mind oda hullottak ő rá, mind bele haraptak az ő testébe. A fejetlen testek is odamentek s szorongatták, fojtogatták; odavonták eléje szép fiatal nejét, szép szőke gyermekeit, a kik nem tudták, hogy apjuk hóhér, s reá mutattak: szony és úr, a ki megirigyelje őket. Minden másodnap elmentek valahová szórakozni. Az új asszonynak új volt Budapest s még a legkopottabb szórakozásokat is mohón áhította. De a mellett ráért szeretni az urát, a ki minden gondolatát teljesítette. Legalább a házbeliek azt hitték, hogy nagyon boldogok. Egyszerre csak nagy változás történt. Az első megtagadott kívánság lázadása tört ki. A fiatal asszony duzzogni kezdett. — Sokallod a rendes heti kiadást, ugy-e sokallod ? De mikor még odahaza voltam, nem esküdtél meg arra, hogy minden vágyamat teljesíted ? — Akkor még nem tudtam, hogy teljesíthetetlen vágyaid is lesznek. — Hát teljesíthetetlen vágy a tisztességes élet ? Rosszabb sorsom legyen aszszonyéletemben ? Hát visszasírjam mindennap gondtalan leányéletemet. Két cseléd nélkül nem tudok megélni. Háromezer forinton alul nem vagyok képes fővárosi háztartást vezetni. Es te ezt csak most akarod megtudni, mikor egyszerre gazdálkodni kezdesz ? Én gyűlölöm a kicsinyeskedést, nemcsak a szerelemben, a gondolkodásban, de a takarékoskodásban is. — Mert nem tudod, hogy már adósságunk van. — Szememre akarod hányni talán, hogy még nem örököltem s hogy hozomány nélkül vettél el ? — Nem akarom, fiam. Csak ki akarlak józanítani. Látod, itt nem terem a piac a saját kertünkben s nem röpköd a konyhánk a saját majorunkban. Odahaza olcsó a társaság, nálunk ázsiója van a kacajnak s uzsorája a mulattatóknak. Nem győzöm tovább ezt az életet, megvallom őszintén, mert nagyon szeretlek s ha te is szeretsz, okos egyezségre kell lépnünk. A fiatal feleség azonban nem akart okos egyezségre lépni, mert oktalan kiegyezés is kínálkozott. Az első zúgolódás után csakhamar megjelent az első hazugság s ekkor verdeste meg szárnyait utoljára a házasélet boldogságának hófehér galambja a fiatal pár lakásában. Az úgynevezett jóbarátok éppen akkor legnagyobb ellenségek, mikor életbevágó kérdésről van szó. Senki se merte elmondani, a mit már sokan tudtak, hogy a fiatal professzor felesége rossz útra té— Nézzétek : apátok gyilkos ! S a nő sirt, a gyermekek eliszonyodva akartak távozni, de záporként omlott rájuk a vér s az átok. Nem volt szabadulás ! A kivégzettek oda vonták a kinzó szereket, a nőt kerékbe törték, a gyermekek lábára spanyol csizmát szorítottak, az ő lába alá oda tették a tüzes serpenyőt, s kacagtak, mulattak a hóhércsalád kinján. Ekkor a hóhér felugrott a lócáról, s félig ébren, az álom hatása alatt odarohant a palloshoz, felkapta azt s szétvágta vele az egyik hóhér-legény fejét. A másik kettő fölijedt a zajra, de fölállni már nem volt ideje egyiknek sem: a hóhér-pallos szétvágta őket. Aztán neki támasztotta a hóhér a pallost a falnak, — hegyét a szivének irányzá és beledőlt. * Másnap hiába lázongott az óriási néptömeg a Gréve-téren, a hóhér késett, a hóhér nem jött. A szép asszony pedig már akkor ott állt a nyaktiló alatt. Hosszú arany haját lobogtatta a szél, arca olyan fehér, olyan átszellemült volt, mint egy angyalé. És nem akadt senki a néptömeg közül, aki vállalkozott volna a hóhér szerepére. Gárdonyi Géza. vedt. Hazugságban, ámításban, csalásban akarták hagyni inkább, semhogy robbantsanak. Az elégedetlen asszonyka nemsokára kielégítette vágyait. Otthagyta az urát, természetesen nem egyedül. Egy hamis váltóról szóló értesítés volt mindössze a családi boldogság gyászjelentése. — Úgyse szerettem magát soha — irta az eltűnt asszony — és mégis odaadtam magának üdvösségemet. Elkárhoztam csalódásom miatt. Maga fényes életet igért és fogságra akart kárhoztatni. Csalódtunk, kölcsönösen csalódtunk. — Utolsó kérésem és utolsó bűnöm ez: Világgá mentem valakivel, a kit szeretni akarok s akivel végigmulatom Európát. Tervünk megvalósításához mind a ketten pénzt teremtettünk. O az édes apia nevével, én a magáéval, melyről egyúttal örökre lemondok. A takarékos emberek többnyire becsületesek és ügyetlenek. Vállalja magára ezt a néhány ezer forintot s ne törődjék többet velem, mert úgysem találna meg többé, ha meg is keresne. Szüleimet értesítettem. Többel nem tartozom nekik sem azért, hogy magához erőszakoltak. A bűnnek szónoki tehetsége van, sőt bizonyos költészete is, mikor egy szép asszony követi el az egész világ rovására. Azóta a boldog emberből rabszolga lett. Le kellett dolgoznia gyalázata váltságdíját. Meg kellett mentenie a saját neve tisztességét. Meg kellett szolgálnia egy csapodár teremtés útiköltségét. A munkás emberből pénzkereső gép lett. Minden óráját értékesítette. Dolgozott, szakadatlanul dolgozott, mert sok pénzre, sok feledésre és sok vigaszra volt szüksége. Valamint arra is, hogy gyors elpusztulásának hirét ne hallja meg valaki. Mikor lassan-lassan letörlesztette a hamis váltót, aláirta saját élete váltóját is. Az még veszedelmesebb volt, de gyorsabb lejáratú. A munka lázas szenvedélyében észrevette, hogy megrövidített éjszakái meg fogják rövidíteni gyötrelmeit is. Tudta, érezte, hogy a mit tesz, az nem egyéb, mint öngyilkosság részletekben. De azért nem engedett kegyetlen életcéljából. És az emberek, mikor a rendkívüli munkaerő csodálatos szorgalmát, megfoghatatlan tevékenységét magasztalták, sehogy sem birtak belelátni a szerencsétlen gép titkaiba s mikor a legnagyobb erényt dicsőitették benne, akkor szentesitették legsötétebb, de legkövetkezetesebb szándékát: az öngyilkosságot — részletekben. Körösi László. Mese egy térképkészítőről. Van B. megyében egy rangos kis község. Lakói a Mátra tövéből szakadtak oda 180 bontó fésűvel, a miből következik, hogy 180 meglett, tiszteletreméltó férfiú jött az új hazába, hozván a nyakát verő hajában egy-egy darab bontófésűt. Ez is etnográfia. Idők jártával ezt a kis községet a haladás európai szellője, akarom mondani az európai haladás szellője fújta föl és keresztül. Nyolc darab utcai petróleumlámpát állítottak föl összetáncolás alapján ; az iskolát illetőleg holmi Feiwelféle vaspadokról is szólt a terefere, sőt — horrendum ! — megrendelték a községháza számára a vármegyének Lichtocker Muki által rajzolt iskolatérképét. Az öreg Pimpidli Jánosnak, mint a község közismert honoraciorjának mindjárt szeget ütött a fejébe egy dolog: hogy hiszen ez a térkép iskolai használatra csi^ nálódott. És szörnyű oppozíciót csinált a térkép ügyének. Akkorára nőtt az ellenzék, hogy szinte lapról kellett gondoskodni, ami visszaveri. „Mappaellenes ellenzék« hangzatos neve alatt lépett akcióba az új párt. Utoljára is Pimpidli vezetése alatt olyan hatalommá nőtt, hogy a bírónak meg kelletett adni magát. Visszaküldöttek a térképet azzal, hogy csináljon a térképcsináló úr egy másikat és pedig községházába való használatra, mert ez, mint iskolai használatra csinálódott térkép nem kell. Szerző azonban visszaküldötte a térképet azzal, hogy az egy kutya. Ha az is van ráírva, iskolai használatra, azért használhatják a tanácsházban is. Még egy kicsit morajgott a mappaellenes ellenzék, de aztán megadta magát a kérlelhetetlennek és nagy ünnepélyek között határozták el fölakasztani Lőrinc- napon. A bősz ellenzéki vezér, az öreg Pimpidli határozta el, hogy végig utaztatja a kupaktanácsot a megyén képzeletben. Szakértőnek meghívták Ehen Gáspárt, a sok ország-világ-járta lócsiszárt. Elsőbben is az enfalujokat óhajtották látni a térképen. Ügy okoskodtak, hogy az sem nehéz lesz, hisz a falu elején ott van Lacayék előtt a nagy nyárfa. És mégis nehéz volt, egy félóráig a legapróbb csücskéig végigturkálták a térképet. Mindhiába. Az Ő falujok hiányzott a térképen. A fölfedezés lesújtó volt. — Hogy az ő faluj ok hiányoznék ? Nem hiányozhat. Hiszen hogy tud róluk a megye, az meglátszik a porción, meg az államadón. Nem is hitték az öreg Pimpidlinek. Pimpidli pedig kitágította pupilláit. A bizonyosság okáért. Pedig úgy is tudta, hogy hiába. 1 A mit egyszer ő megnéz, meg van az nézve. — Elvtársak! — mondotta Pimpidli, — ezen felül is sérelem esett mirajtunk. — Micsoda? — viharzottak át a sok kérdő meg felkiáltó jelek a közönségen. — Atyafiak! a szomszéd Kopogós-Kóspallagon van-e oly szép templom, mint nálunk ? — Nincs ! ! ! — Van-e oly tiszteletreméltó váltó-forgalma ? — Nincs ! — zúgott a tömeg. — Van-e annyi címeres ökre ? — az öreg gyanúsan nézett szét. — Nincs, nincs, — zúgott a tömeg. — Terem-e olyan jó krumpli ? — Dehogy is terem. — Van-e ott annyi fejbeverés ? — Már hogy volna, labancok azok. — No ugy-e, hogy híresebbek vagyunk Kopogós-Kóspallagnál. — Hiszen az kétségen kivüli — rikkantott a tömeg. — Nohát. És az a Liktokher Muki a mi falunkat kihagyta, ellenben KopogósKóspallagot kipingálta. (Óriási zúgás.) Ezt a térképet vissza kell küldeni. (Óriási éljenzés.) Nékie a mi falunkat is bele kell pingálni. (Viharos tetszés.) A falut leve/te a térképcsináló lekisebbitése, a ki még arra sem méltatta az európai álláspontra helyezkedett falut, hogy a térképére kirajzolja, hanem Kopogós-Kóspallagot, aztigen. Végre is a kovácsműhelyben kelt meg a kovász. (Denikve mindég a kaszinók őrlik meg a közkérdéseket.) Ebben a populáris, mezítlábas kaszinóban ugyanis azt határozták, hogy küldöttségileg mennek a térképcsináló úrhoz és fölkérik, csináljon egy másik térképet, melyen KopogósKóspallag ne legyen rajta, az ő községük meg arany-betűkkel legyen a képre pingálva, természetesen a Lacay nyárfája is. A küldöttség el is ment Lichtocker úrhoz, de nem volt szerencsés, mert Lichtocker Ultramarinba utazott és igy csak Lichtockerné ő nagysága fogadta a küldöttséget. De az a kospallagiakat nem infesztálta, elhatározták, hogy kivárják kenyéren és vizén a térképcsinálót. A víz zavarta őket haza, egy hatalmas jégzápor. Azt már főbenjáróbb dolognak tartották megtudni, nem tett-e a jég a
