Esztergom és Vidéke, 1895
1895-11-14 / 91.szám
Esztergom, XVII. évfolyam. 91. szám. Csütörtök, 1895. november 14. ESZTERGOM és VIDÉKI r r V mm a a ^x\vxxxvvvxx\xxv\v\x^^ VÁROSI ES MEGYEI ERDEKEINK KÖZLÖNYE. Megjelenik hetenkint kétszer : — | csütörtökön és vasárnap. Szerkesztőség Simor János-utcza 519. sz., Hirdetések | —Sí— hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. | '4 kiadóhivatalban vétetnek fel. ELŐFIZETÉSI ÁR.: Hivatalos órák: d. e. 12—2-ig. | | Egész évre 6 frt — kr. | Kiadóhivatal Buda-utcza 346. sz., | I Ne é e V d%vreí » ^ l f hova a hivatalos és magánhirdetések, nyiltterek, előfizetési | Minden egyes hirdetés után 30 kr. kincstári | | Egy^hónap™ .......... ~ l 50 » | pénzek és reklamálások küldendők. § bélyegilleték fizetendő. | Egyes szám ára — » 7 » § Egyes számok kaphatók a kiadóhivataTfíSít, Sziklay Nándor, Tábor Adolf papír- | »NVC*NXS>^\>.\X\V\N\>.\NN^ kereskedésében, a Wallfiscll- és llaüglt-féle dohánytőzsdékben. \x\vvx\vxvxvxx\v\xvv^^^ ftz ezredéves kiállítás megnyitása. Budapest, 1895. nov- J 3Még fél esztendő választ el az ezredéves ünneptől és a kiállítás országos bizottsága a legilletékesebb tényezők jóváhagyása után, már megállapította az ezredéves ünnep legméltóbb emlékére rendezett kiállítás megnyitásának programját. Minden esetre fényes ünnepe lesz ez a nemzetnek, amikor szeretett uralkodónk, apostoli királyunk megfogja nyitni azt a kiállítást, mely egy nemzet ezredéves múltját van hivatva feltüntetni, egy ezredév záródik le a magyarok történetében tele harczczal, bánattal is, de még több dicsőséggel, s egy ezredév nyílik meg előttünk tele a legszebb reményekkel. Igen e kiállítás, melyen hazánk kulturális fejlődésének hű képét fogjuk bemutatni, íogja bebizonyítani a többi nemzetnek, hogy hazánk méltó helyet foglal el a művelt államok sorában, s hogy e rövid század év alatt mennyire behegedt Mohácsnál szerzett s másfél századon át sajgó sebe. E napon dicsfényben fog úszni az ország s felhangzik a Kárpátoktól le az Adriáig millliók ajkán az öröm szózata. fti „Esztergom és Viie" tárczája, fHoldvilág és Piroska. (Vége.) Fölmentek az emeletre, barátságos két szobácskába nyitottak. — Ez az enyém, amaz meg a tied. De áthordatom az ágyamat a te szobádba s együtt alszunk. Jó ? — Jó, hagyta helybe Holdvilág és nevetett. Hogy az ember nevessen, ahhoz nem kell ok. Megmosakodott s átöltözködött. — Most aludj, mert nappal nem szabad aludni. Holdvilág ugy érezte, hogy ő egészen friss és nem tudna aludni. De Piroska kényszeritette, hogy feküdjék le a kerevetre, majd ő is lefekszik. Engedett, bár tudta, hogy nem fogja behunyni a szemét és két perez múlva aludt, mint a tej. Kaczagásra ébredt, Piroska költögette. — Kelj föl már, vár az ozsonna. Elszégyelte magát hogy aludt, holott teljesen frisnek hitte magát. Hirtelen fölkelt s ment ozonnálni. Az ő rejtett szivbaja egészen kiesett emlékéből. Homályosan, mikor egy egy pillanatra magára eszmélt, keresett magában valamit, az okot, amelyért ő nem tuÖrömnapja lesz ez a nemzetnek, mert ezredéves évfordulóját üli annak, hogy őseink számunkra megrezték ezt a hazát, melyet mindnyájan szeretünk, melynek mindnyájan igaz fiai vagyunk. A nemzet e dicső napja 1896. évi május hó 2-ára van megállapítva. E napon délelőtt 10 órakor nyitja meg a király a kiállítást. Az ő felsége számára fentartott hely körül- és pedig szép időben a kiállítási korzón emelendő királyi sátor körül, kedvezőtlen idő esetén az ünnepségek csarnokában gyülekeznek : az uralkodóház fenséges tagjai, a kormány, a diplomácziai testület, az idegen hatalmak külön küldöttei és állandó képviselete, a törvényhozás, a közös hadsereg, a honvédség képviselői, a székes főváros, a kiállítási országos bizottság és igazgatóság, a kulturális testületek és legfőbb közintézetek, a kiállítók képviselete és a nagyközönség. Miután a király elfoglalta helyét, a kereskedelmi miniszter, mint a kiállítási országos bizottság elnöke, jelentést tesz, hogy a kiállítás elkészült. A király erre megnyitottnak nyilvánítja a kiállítást, mire a Gellérthegyen megdördülnek az ágyuk. A hazai dalárdák előadják ez alkadott enni, nem tudott aludni s melyért ide küldték. De mielőtt az emlék teljes tisztaságában megjelenhetett előtte, megcsendült a Piroska kaczagása s a jó kövér néni szótlan mosolygással rakta teli tányérját s minden elmúlt, mint a futó felhő. Még asztalnál ültek, midőn a kutyák haragosan ugatni kezdtek, lódobogás hallatszott a kövecses uton, majd egy vidám férfihang hangos kiáltása : — Hé Büszke, hé Tisza, kuss, különben közétek csörditek ! S benyitott egy fiatalember zöld vadászkalappal, kamáslisan, sarkantyusan. — Jó napot, jó napot! — kiáltotta, de meglátva holdvilágot, hirtelen meghajolt s udvariasan elébe járult. — Demjén István. Aztán ismét vidáman, vidékies hanyagsággal és bizalmassággal kopogtatta meg a Piroska keze fejét. — Mit csinálunk ma ? Piroska elkapta a kezét s elfordult tőle. — Ki-ki a maga dolgát, szólt durczásan. Gyere Holdvilág, mi ketten kikocsizunk. Tudsz-e hajtani? Megtanítlak hajtani. — Én majd lóháton kisérem önöket. — Köszönjük szépen, de éppen ellenkező irányba megyünk, szólt Piroska csípősem lomra irandó ünnepi himnuszt. Ezután megkondulnak a kiállítási harangok és ő felsége kíséretével megkezdi körútját a kiállítás területén. A körút alatt a kiállítás területén felállított katonai zenekarok ünnepi darabokat adnak elő. A körmenet után ő felsége a számára fentartott helyiségekbe vonul vissza és cerclet tart. Igy van megállapítva az ünnep hivatalos része, azonban mi hisszük és reméljük, hogy a nemzet csupán az ezredéves ünnep hivatalos színezetével nem fog megelégedni. Bár mindnyájan, a nemzet minden egyes lánczszeme nem vehet részt az ünnepélyes megnyitáson, de legyen rajta minden város, minden község, hogy tehetsége szerint ezt az ünnepet a saját szűkkörében jelentőségéhez méltóan s minél- inpezánsabban megünnepelhesse. Harangok zúgása, taraczkok moraja és a magyar zene hangjai hirdessék mindenütt e nap fényét, zászlók és virágok disze emelje az ünnep díszét mindenütt, az ünnepi hangulat és lelkes részvételünk tegye azt magasztossá és emlékezetessé. Ugy legyen ! — De mi lelte magát ? — Nem találja kissé tulbizalmasnak ezt a hangot, tisztelt Demjén ur ? — Nem találja nagyon is gyerekesnek viselkedését, tisztelt kisasszony ? Piroska szeme itt már megnedvesedett. — Maga goromba, szólt s elkapva Holdvilág karját, magával vonta. — Fönt a szobájukban Piroska leült a kerevetre s a karjára fektette arczát. Jettike egy székre ült vele szemben s elfogultan nézegette. — Milyen szeszélyes, gondolta magában, nagyon kényeztették. Majd megunta a várakozást és halkan szólt: — Nem kocsizunk ki ? Nagysokára kapott feleletet: — A fejem fáj. Megint hallgattak. Megint csak Holdvilág kezdte a beszédet: — Csináljak hideg borogatást ? — Nem. — Tán sokat ettél ? Tagadólag rázta a fejét. — S oly hirtelen szokott rád jönni ? — Igen. — Gyakran ? — Gyakran. — Vérszegénység, az orvos levegőváltozást ajánlana. Piroska ekkor fölkapta a fejét s mosolyraváló szájjal nézett rá. Majd hirtelen felugorva, átnyalábolta Holdvilágot. Operánk. Budapest, 1895. nov- I 3Hazánk ezeréves fennállásának megünnepelésére készülünk. Az előkészület munkájában tevékeny részt vesz a politika, sajtó, művészet, gazdaság, szóval az egész nemzeti élet minden valamire való tényezője. Az ünnep nagyszerűségén fáradozó munkások sorából hangyaszorgalma és hazafias Önzetlensége által kiválik a vidéki sajtó, amely példátlan lelkesedéssel karol föl minden szépet, minden jót. Meg vagyunk tehát győződve, hogy jó helyre czimeztük fölszólalásunkat, midőn a hazafias vidéki sajtó utján hívjuk fel a nagy közönség figyelmét egy oly müintézetünkre, amely egyefJen és amelyre épp ezért a milleniumi ünnepélyek alatt elsőrendű feladat sikeres megoldása vár. E müintézetünk a magyar királyi opera. A feladat : hogy bemutassa, mennyire fejlődött nálunk a műzene. Nehéz próbatétel lesz ez, mert nemcsak a hazai műértő közönség, hanem az ideözönlő kultúrnépek vizsgáló tekintete is az intézetre lesz szegezve. De, hogy a próba sikerrel fog végződni, arra garancia Nopcsa — Menjünk, befogatok. — De hiszen fejed fáj ! — Már elmúlt. — Ily gyorsan ? — Nem is fájt, csak tréfáltam. Gyerünk. A nagy szobában nem volt senki, a tornáczon ült a kövér néni s paszulyt hámozott. Piroska nyugtalanul jártatta körül tekintetét, kiállt a tornácz elé, nézett ki az útra, kémlelte a kert sötét lugasait. Mikor a kocsi előállt, oda szaladt édes anyjához, megcsókolta a kezét, az arczát s már menő félben vissza szólt neki: — Hát Pista hol bujkál? A kövér asszony rendes jóságos mosolyával, egykedvűen felelt : — Haza ment. Pá mama, szólt Piroska s a könnyű Sandláuferre szökött. Holdvilág melléje ült, aztán a lovak közé cserdített, hogy azok riadtan vágtatni kezdtek. — Jaj ! — sikoltott Holdvilág. — Ne félj, te nem halsz meg, felelt Piroska keserűséggel. Bejárták a földeket, keresztül-kasul. Az egyik dűlőn egy lovas alakot láttak. — Pista ! -— szólt Piroska halkan. — Tudtam, hogy nem ment haza. A lovas alak megemelte kalapját a kocsi láttára, melyet Piroska hirtelen megállított.
