Esztergom és Vidéke, 1895

1895-09-01 / 70.szám

Esztergom, XVII. évfolyam. 70. szám. Vasárnap, 1895. szeptember I. ESZTERGOM és VIDÉKE •MM«^\v^^v\^^ VÁROSI ES MEGYEI ERDEKEINK KÖZLÖNYE. «*«^**»**Í*>*«^^ Megjelenik hetenkint kétszer: | . , csütörtökön és vasárnap. | Szerkesztőség és kiadóhivatal, | ir e ese —*— | hova a lap szellemi részét illető közlemények, hivatalos és | a kiadóhivatalban vétetnek fel. EJLŐFIZETÉSI ÁR/. | magánhirdetések, nyiltterek, előfizetési pénzek és reklamálások | | Egész évre. 6 írt. — kr. | küldendők: ^ | Fél évre 3 » — » ^ 01.1 . i-í t I Minden egyes hirdetés után 30 kr. kincstári i | Negyed évre 1 » 50 » | Szechenyi-ter 35. szám. | & J \ Egy hónapra — » 50 » | % r \ belyegilleték fizetendő. | Egyes szám ára — » 7 » ^ Egyes számok kaphatók a kiadóhivatalban, Sziklay Nándorpapirkereskedésében, | »*w«s»vasvj\\vvvx\vx\^^^ a Wallliscll- és Hailgll-féle dohánytözsdékben. \XN»,V?SN^\X\V\\\V\X^^ V 20"

!

„-al kevesebb lesz a pótadó! Esztergom, aug. 30. (N—ő.) A magyar városok legtöbbje pótadóval dolgozik, mivel állandóan több a kiadása, mint a bevétele. Ezt a permanens deficitet födöznie kell valahonnan, legtermészetesebben adóképes polgárainak zsebéből. Igy van Esztergom is. De valamint a pótadó természetes és magától értetődő adózási mód, arra kell törekednünk, hogy budgetünk a kiadásokban ne túlságosan múlja felül a bevételeket. Csak addig nyújtózzunk, ameddig a takarónk ér és a pótadó ne túlságos magas percentjével az állami adónak terhelje meg amúgy is elemi csapások által sújtott, nehezen küzködő polgárságunkat. Esztergom az utóbbi időben fokozott erővel iparkodik helyrehozni évszázadok mulasztását, ez persze nem megy fokozottabb kiadások nélkül. Ez az oka, hogy pótadónk legutóbb olyan magas percentre, 79 százalékra emelkedett ! Attól kellett félnünk, hogy polgárságunk már nem birja sokáig, s a városi háztartás előbb-utóbb csődöt mond. A városrészek egyesítése valamint kiszámithatlan előnnyel jár minden vonalon, ez irányban is javulást jelent : Pótadónk a jövő évben körülbelül 50—56 százalékra fog leszállani ! Az ujjainkon kiszámíthatjuk, hogy miért? Igaz ugyan, hogy kiadásaink 1896ban az egyesitett város közigazgatási költségeinek fokozódása miatt 45—46 ezer forinttal emelkednek. Csakhogy mig a pótadó alapja, az állami adó a nem egyesitett kir. városban eddig évenként 64—65 ezer forint közt váltakozott, addig a szomszéd községek beolvadásával az eddig ide tartozott hatalmas adófizetők, a hercegprimási, a főkáptalani uradalmak s ezenkívül például a csavargőzös társaság, egyes vagyonos polgárok a jövő évben már nem közvetlenül az állami adópénztárba fizetik tetemes adójukat, hanem a városi pénztárba, és fizetik ez egyenes adójuk után a pótadót is. Az egyesült Esztergom állami adója 1896-ban körülbelül 160,000 frt lesz. 1895. évben a kiadás 119,000 forintra praelimináltatott. Mivel az egyesülés több tisztviselővel és egyéb több kiadást okozó dologgal jár, a város kiadása 1896-ban vagy 160,000 frtra emelkedik. A város magánjövedelmei 86 ezer frtot födöznek, marad 74 ezer frt mint pótadó útján födözendő összeg. 160,000 frt adóalapból 80,000 frt kiadás 5O°/

0 pótadóval födözhető. Tehát 74 ezer forint kiadásnál még 5O°/

0 pótadóra sincs szükség. De tegyük fel, hogy a város kiadása 80 ezernél is több lesz, a pótadó 59%nál többre semmi esetre nem fog emelkedni, ami a mostani 79°/

0-hoz képest még mindig 2O°/

0 javulást jelent. Megjegyezzük, hogy a fönnebbi számítás valamint nem tart igényt a krajcárokig menő pontosságra, úgy nem zárja ki a véletlen körülményeket. De hogy pótadónk tetemesen és legalább 2O°/

0-al alább fog szálni, ezt a tények logikája biztosan magával hozza. Joggal fölvetheti valaki azt, hogy ez mind igen szép a volt belvárosra nézve, 2O°/

0-al apad a pótadója, dehát hogyan állunk az egyesült községekkel ? Vájjon ezek nem húznak-e majd rövidebbet ? Azt állítják a szomszéd városrészek és ez az állítás átment a köztudatba, hogy az ő pótadójuk csekély. Nem fog-e tehát az 50—56% pótadó, mely most már egyöntetűen kírovatik az egyesült egész városra, súlyos terhet róni vállaikra ? Bizonyára nem. Szentgyörgy mező és Szenttamás hegyköltségével, Viziváros szigetfentartásával — és ezeket okvetlenül bele kell számitanunk — eddig körülbelül 60% pótadót űzetett. Az ő terhük is fog apadni, igaz, hogy nem annyival mint a volt belvárosé, de ezen többlet fejében részesülnek az egyesítés kiszámithatlan előnyeiben. Gazdasági viszonyaink tükre. Budapest aug. 29. Ellenzékünk és sajtóközegei lépten-nyomon, urbi et orbi az ország anyagi erejének hanyatlásáról, a kormány és nemzet céltudat nélküli tengődéséről regélnek. Ezek a jajveszékelések szerencsére nem hangzanak át az ország határain, még kevésbbé találnak künn hitelre. — Szerencsére, — ismételjük, — mert ha a külföld hitelt adna ezeknek a vészkiáltásoknak, állami tekintélyünk Iz ..Eszteraom és Vidéke" tárnia, A nagyapám szelleme. — Az »Esztergom és Vidéke« eredeti tárcája. — Nehogy valaki azt higyje, hogy valami spiritisztikus séanceról akarok írni, előre kijelentem, hogy ennek a történetnek a végén »fel fogok ébredni«, amint ez az ilyenféle cimű históriáknál már nem szokatlan. Az anyai ágon való boldogult nagyapámat fájdalom nem ismertem, mivel három évvel halála után jöttem a világra. De a családi tradiciók nyomán tudom róla, hogy ritka öreg úr volt. Hosszú hajat és szakálat viselt és filozófus vala. Az irásai még most is őriztetnek ódon subládok mélyén. Ezekből bepillantottam az ő békés, de azért atheista és forradalmi szellemébe. Különc volt és a maga módja szerint szerette volna boldogítani a világot, mint József császár. Az volt legnagyobb gyönyörűsége nékie, mikor kimegy vala az Előhegyen ásott pincéjébe, melynek falait tele véste művészi faragású alakokkal és ott csendes borozgatás közt elméikedék burkusokról, inszurrekcióról és revoluciókról. Ezenközben ha bevetődék az uramöcsém, azt el nem ereszté délelőttől estéig. Adott vala neki szalonnát és bort és jóltartja vala bölc tanácscsal és ideákkal. Mindég ő beszélt, a másik szóhoz nem juthatott. Meghányódott-vetődött ezenközben Esztergom nemes városnak sorsa is. Az uram öcsém gyakran fölsóhajtott egy-egy pohár bor után : »Hej, vagy úgy száz év múlva láthatnánk, mi minden lesz itt, urambátyám !« Az öreg úr szkeptikusan rámondta : — Úgy lesz minden, ahogy most van. Nem bízott hozzá, hogy haladhassunk. Mivelhogy fel szoktam keresni a nagyapám csendes Tuszkulánumát, az előhegyi pincét, egy augusztusi délután ott elaludtam. Nemsokára szelid érintésre ébredtem fel. A nagyapám szelleme volt az. — No fiam — szólott jóságos, szelid hangon, visszajöttem ám a másik világról, megnézni, hogy mennyire vagytok ötven év múlva. Induljunk útnak. Mi van valami nevezetes látni való ? — Megnézhetjük legelőször is az állandó hidat. .rr- Miféle híd? —T Hát egy nagy-nagy vashíd, Párkányt köti össze a várossal. Most építteti az állam Esztergomnak. Megcsóválta az öreg a fejét. — Hát már nem elég nektek a régi jó hajóhid ? De hát lássuk. . A pompás vasalkotmány kitűnő bevezetés volt neki, hogy meglássa, milyen gyors léptekkel haladtunk. Nem győzött eléggé csodálkozni. De szép látvány is az valóban. Öt hatalmas vasivezet rajzolódik bele a folyó és Duna-szigetek hátterébe. — Ezt csakugyan nem hittem volna, mondja az Öreg. Már csak bolond a világ. Hiszen ilyen híd még talán Pesten sincs. Most már télen is átmehetnek az esztergomiak Párkányba. Aztán olyan az egész, mintha % pókhálóból volna. Mégis csak huncut a német! — Az a német magyar hazánkfia, Chatry Szaléznak hivják. — Az Isten éltesse sokáig, őt is meg Kossuth Lajos miniszterelnököt is, aki csináltatja. Elmondtam, hogy Kossuth harmadéve halt meg, nem is volt soha miniszterelnök, hanem azt most Bánffynak hivják. Ezen még jobban csodálkozott. — Mennyibe kerül ez a híd cakumpakk ? kérdé. — Egy millió meg néhány százezer forintba. — Tyű, az ebugattát! Az szép pénz. Másodszor a kaszárnyához vezettem az öreget. Útközben megjegyezte, hogy uj lakóházak nem igen emelkedtek, Az uj kaszárnyánál igen naiv megjegyzéseket tett. Rosszalta, hogy ennyi pénzt költünk a dologtalan hadseregre, meg hogy kölcsönvett pénzen csináljuk az épületeket. — Odakünn a Rozália-kápolnánál már a katonai kórház is készen van, megnézzük azt is? — Persze hogy. Menet közt konstatálta, hogy a városi kórház éppen olyan, mint az ő idejében volt, és okos dolognak mondta, mert ujat fognak épiteni a Bisutti-telken. Mivel már közel voltunk a szőlőhegyekhez, benéztünk Esztergom hires bortermő hegyeibe. Az öreg sokáig dörzsölgette a szemét. — Hol vannak a szőlők, hisz én csupa krumplit és kukoricát látok. — Ja bizony azokat megette a filokszéra. — Hát az mi isten csodája? Talán Muszkaországból jött ellenség, aki egy hadjáratban megette a szőlőnek még a. venyigéjét is ? —- De bizony Amerikából jött és oly kis bogár, hogy csak nagyitó-üveggel lehet látni. — Hisz akkor már szüretek sincsenek! — Csak híréből ismerjük, mondom. — Szomorú, nagyon szomorú . . . mondja ő csendes melancholiával. Itt-ott mégis látok szőlőket. — Azokat Amerikából hozták, mint a filokszerát. De előbb a mi fajtánkra kell beojtani, mert a saját termése élvezhetetlen. Arrébb a Strázsahegy aljában homokra telepitettek szőlőt, majd később megkóstoljuk annak a borát. — Úgy látszik, mondja ő, letekintve