Esztergom és Vidéke, 1894

1894-11-29 / 95.szám

Esztergom, XVI. évfolyam. 95. szám. Csütörtök, 1894. november 29. ESZTERGOM es raiKi íj ^ Megjelenik hetenkint kétszer : | csütörtökön és vasárnap. | | 1 ELŐFIZETÉSI ÁR.: | | Egész évre. . . 6 frt — kr. | | Fél évre . . . •. 3 » — » J ^ Negyed évre i » 50 » ^ | Egy hónapra — » 50 » ^ ^ Egyes szám ára — » 7 >> ^ VÁROSI ÉS MEGYEI ÉRDEKEINK KÖZLÖNYE. Szerkesztőség és kiadóhivatal, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hivatalos és magánhirdetések, nyiltterek, előfizetési pénzek és reklamálások küldendők: Duna-utcza 52. szám (Tóth-ház). Egyes számok kaphatók a kiadóhivatalban, Tábor Adolf könyvkereskedésében, a Wallfiscll- és Haugh-féle dohánytőzsdékben. I Hirdetések I I I a kiadóhivatalban vétetnek fel. | ^ ^ Minden egyes hirdetés után 30 kr. kincstári | bélyegíüeték fizetendő. Minőség, vagy mennyiség ? Magyarország szőllőinek legna­gyobb része elpusztult s a mi még termőképes állapotban van, az is pusztul s csak rövid idő kérdése, hogy régi szőllőinkből alig marad hírmondónak is. Volt bortermelésünkkel is úgy va­gyunk, mint az emberi természet majd minden terén, csak akkor; kezdi a létezettnek becsét megismerni és megérteni, mikor már nincs. Régi borainkat is csak most tudjuk be­csülni igazán, mikor már alig tudunk reá akadni, mert a sok jó bor kor­szakában azt sem tudtuk, mivel bí­runk. Azonban a mi volt, abból többé meg nem élünk, hanem iparkodnunk kell ujat teremteni, szebbet és jobb­bat.Elpusztult szőllőhegyeink siralmas képet tárnak ugyan elénk, de erős a reményünk, hogy talán nem is olyan sokára új életre kelnek s a hol a talajviszonyok az amerikai kultú­rát megengedik és az immúnis ho­mok kedvező talaj- és munkásviszo­nyokat nyújt, újra jobb és nagyobb Az „Esztergom és Vidéke" tárczája. A aranyhajú kisasszony. Az aranyhajú kisasszony viaszbábu volt egy nagy hölgydivatkereskedés kira­katában. Szép, minden józan ész ellen, képtele­nül, otrombául, bambán szép, mint a Georges Ohnet hősnői. Ha előszedem a legünnepeltebb magyar novellisták ösz­szes festékkincsét és emlegetek havat, vért, tejet, rózsát, aztán idézem Paul Bour­getből a Botticelli-madonnákat, Bródy Sándorból pedig a soha nem egzisztált svájczi képíró : Jean Jacques Ausführlich lausannei biblikus leányfejeit: még akkor sem kerül ki ez abszurdus nagy szépség tárgyi tényálladékának kellő felvétele. És előkelő is volt az aranyhajú kis­asszony ; minden lehetőséggel ellenkezően, emberi fogalmakat meghaladó módon, negyedik dimenzióbeli előkelő, mint a Benickyné Bajza Lenke hősnői. Akár hosszú fekete pluche köpönyeget próbált föl, akár vajszínű csipke peignoirban ol­vasta Marlitt magyar fordítását, akár mai de mer báli ruhát öltött, akár korcsolyázni indult nyusztprémes, sacher-masochi ka­cabajkában : mindig elviselhetetlenül elő­kelő volt. Ha hívták valaminek: bizonynyal herceg Felseőriojaneirokeőy Oceánának hívták, mint a legfelső körökben szereplő mennyiségben fog teremni a híres magyar bor, mint valaha. Franciaországtól vehetünk e tekin­tétben példát és bátran elfogadhat­juk mesterünknek. Midőn tehát az ország szőllőszete az egész vonalon rekonstrukcióra vár, midőn azt látjuk, hogy még a régi immúnis szőllők sem elégítik ki a modern kívánalmakat, hanem jobb, úgyszólván korszerűbb szőllőket aka­runk teremteni s ezen a kormány és az intelligens termelők egyaránt fá­radoznak, időszerűnek vélem azt a kérdést fölvetni, minőségre, vagy meny­nyiségre t'örekedjen-e a magyar bor­termelő, az újonnan létesítendő szőllő­kulturándl'? Ezt a kérdést nem lehet egyolda­lúlag megvitatni, hanem a létező vi­szonyokat erősen latba vetve, a bor­kereskedelmi szempontból kell átte­kinteni. Rekonstrukció alatt álló szőllőínk­nél ugy az amerikai ojtványoknál, mint az immúnis homok telepítésé­nél kénytelenek vagyunk a jobb, mé­lyebb rétegű talajokat felkeresni, mert a teljesen sivár, üres homok, trágyával sem fizeti meg a reá köl­tött fáradságot és pénzt és a forró, sziklás, csekély földréteggel biró szől­lőhegyek sem felelnek meg az ame­rikai ojtvány ok igényeinek. A modern szőllőkultura sokkal több szakértelmet és befektetést is igényel, mint a filloxera és peronoszpóra előtti boldog időben. Ily nagy befekteté­seknek kell, hogy hasznát is vegye a bortermelő. Jelenlegi borkereskedelmünknél azt tapasztaljuk, hogy úgyszólván éhezik az olcsóbb fajta bor után, mohón felvesz minden tisztaízű, olcsóbb bort, a drágább, nehezebb fajborok iránt pedig alig érdeklődik. Vizsgáljuk meg azonban a fontos jelenség okait. A hazai borfogyasztóközönségnek legnagyobb része csak a könnyű savanykás, józamatú fehér bort ked­veli, s ezt is sokan ásványvízzel fo­gyasztják. Ily bor ma is nagyban fogyna, ha mérsékelt áron juthatna hozzá a borfogyasztóközönség. Az óriási sörfogyasztás is mindin­kább arra szoktatja a fogyasztókö­zönséget, hogy csak könnyebb, háta­kétkötetes regényhősnőket hívják, még a népies kiadásokban is. Az aranyhajú kisasszony lárváját olyan közbátorságfenyegetőn szépre a jeles viaszművész: Monsieur Ferdinánd On­guent, Paris, 12 bis, rue Arago, 12 bis alkotta meg. És alkalmazott bele Brinis­féle velenczei kék üvegszemeket. Ez a lárva Budapestre került Coppelius mesterhez, ki a lárvához készített egy gyönyörű, elegáns, vérpezsegtető, orfeum­primadonnai alakot. A csontja vékony és drót, a húsa kóc, bőre szürke dámisz, a feje hosszúkás gömbölyűre esztergált fenyőfa, köröskörül sima, mint a tojás. Erre a fejre ragasztotta aztán Coppelius mester a drága, párizsi lárvát, mely nem is oly drága, ha meggondoljuk, hogy bársonyos hattyúnyak és két rózsaszirom­fülecske is függ vele Össze. Megkoronázta pedig művét az arany­hajjal, melyről neveztetik ez a bábú aranyhajú kisasszonynak. Minekutána a bábu boltba került, az izlés két királynője: Szilárda és Hullámka (polgári nevükön: Scholz és Gerstinger kirakatrendező urak) reá adtak egy Worth műterméből kikerült nagy toilette-et, kissé formátlan kezére keztyűt húztak, aztán megfésültették Dórics úrral a legújabb bécsi vivményok szerint és kitették az óriás kristályüvegtábla mögé, drágalátos bársony felöltők, szivet sajgató kalapok, rabló ösztönöket ébresztő selyemszövetek, tiz brüsszeli hajadon megvakulásába ke­rült csipkék és elektromos üstököscsilla­gok mileujébe. S hogy a káprázat, a kísértés és a fantáziának minden gonosz játéka még ádázabb legyen : a bábu lába elé raktak harminczhat skatulya Chory­lopsis de Japont. Az aranyhajú kisasszony pedig mosoly­gott, mosolygott bájosan, ostobán, rej­telmesen. Mindig a szegény és csúnya ember alá­zatos méltatlanságának érzete borsódzik végig a hátamon, valahányszor elhaladok az aranyhajú kisasszony előtt . . . azaz hogy megállok egynehány pillanatra, szinte bocsánatot kérve, hogy ime én is rá merem emelni a szememet erre a ten­ger bájra, erre a roppant gazdagságra. És magam sem tudom hogyan, miképp, va­lami szégyenkezésféle fog el; a lehetet­lenség szégyene, mint mikor arra gondo­lok, hogy hátha az én szeretőm lenne a párisi opera legszebb spanyol ballerinája, vagy ha a kohinoort tűzném tű gyanánt egy forint huszkrajczáros nyakravalómba. . . Domine, domine, non sum dignus. . . . Kis gimnazista szent, plátói érzel­meivel tekintek a női szépség, a femme du monde-ság e horrendus nagysága felé és szinte fel tudnám pofozni a czinikust, aki tisztelő vonzalmam szűziességében kételkedni merészel. És valami kimondhatatlan, fekete gyű­lölség támad szivemben a nők iránt, akik mellettem állanak és sárgák az irigység­től, hogy az aranyhajú kisasszony szebb labb üdítő borral fogja a sört pó­tolni. A sör rendkívüli nagy verseny­képességét különben is első sorban kell tekintetbe vennünk és ezt a ne­héz versenyt csakis olcsó, nagy meny­nyiségben termelt fehér borral birjuk kiállani és csak ilyennel a már elve­szett borfogyasztóközönséget, ismét a borfogyasztás részére visszahódítani. Svájc annak idején nagyon meg­kedvelte a magyar bort, s a mint olcsón s nagy mennyiségben terme­lünk ismét fehér asztali bort, azon­nal visszajönnek régi svájci vevőink. Németországba is, míg olcsóbb fajta boraink voltak, nagyobb mennyiségű vörös bort exportáltunk, s nagy re­ményem van, hogy ha ismét jó, za­matos magyar bort vehetnek nálunk, szívesen visszajönnek hozzánk, mert az olasz bor egyedül, a német fo­gyasztókat sem elégíti ki. De tekintsünk csak le kissé bor­nagykereskedőink pincéibe, miféle bort adnak el ugyan nagyobb meny­nyiségben ? Ha a csekélyszámú híres palack­bor kereskedőktől eltekintünk, az összes bornagykereskedőink csak ol­náluk, fiatalabb náluk, előbbkelő náluk és minden nap más, drágánál drágább ru­hája van . . . Az egynehány pillanat néha egynehány perccé öregszik, mikor ott állok az arany­hajú kisasszony előtt. Es ilyenkor aztán odább kerget az auto-analizis: pirulva vettem magamon észre, hogy én volta­képp az aranyhajú kisasszony arany ha­ját néztem. Eltűnt a rejtelmes rózsaszín mosolygás, el a nílusi zöld selyem tün­döklése ; — szomjas szemem csak az aranyhaj édes, meleg, illatos hullámait issza és mohóságában odatéved a rózsás kis viaszfül mögé, ces petits cheveux follets felé, mint Ambrus Zoltán mondaná. Hajh de Ambrus Zoltán révén, az as­sociatio idearum keserves törvénye sze­rint, föltámad bennem a hitetlen tudo­mány. Hol a korszakos parókacsináló, aki ezt az ércnél nehezebb és habnál könnyebb hajzatot szálankint plántálta a fakoponya viaszrétegébe ; hol a Nürnberg minden régi mesterét leremekolő ötvös, aki ezt a mesés, ezt a csodás, ezt a babonás arany­mivet megalkotta ? Sehol, hölgyeim és uraim. A A mókus-utcabeli 18-ik számú házban a házmestert Pokornynak hívják; kőműves és hektikus volt, A hektika, ugy látszik,, családi baj volt Pokornyéknál. Mert abba halt bele az asszony, abba az ember. És a háromemeletes szép nagy ház földszint^ ^ íj]!^ tg/ ^ I ^ ^ I 1 ^ JÍ ^ iíí Mélyen tisztelt vevőimnek szives tudomására hozom, hogy a K1 r s § s § !,? 1 k 1 i 1111111 mi év " p^^"^ (jj) g rr ÜK g terén megjelent mindennemű . BRUTSY GYULA DISZMUUZLETEBEN , újdonságokkal, úgy a gyermekjátékok ^ minden nemevei felszereltem.

Next

/
Oldalképek
Tartalom