Esztergom és Vidéke, 1894

1894-11-29 / 95.szám

vők, nagyobb mennyiségű finom, de drága faj borra ? Hasonlítsuk már most össze az árakat s nézzük, miféle árkülönbség mutatkozik a tisztán kezelt,- könnyebb fajta asztali bor és a nehéz pecsenyevagy fajbórok közt. Erdélyben, Kecskeméten és sok más még termőképes borvidéken évek óta 12—18 frtig fizetik a közönséges fehér bort azonnal szüret után seprűssen. Egy jó barátom bornagykereskedő pedig nem'régen vett iooo hl. nehéz finom régi fajborokat hliterenkint 35 írtért s a mint tudom nagy nehézségébe fog kerülni, hogy ezt a bort haszonnal eladhassa. Ily nehéz faj borokat ma olcsóbb borral szokás összeházasítani, hogy pénzét lássa a borkereskedő. Hát árkülönbség ez egy régi finom palackképes bor és egy közönséges nyersbor közt ? Ily tények világosan illusztrálják, hogy mire van szüksége a magyar borkereskedelemnek. Tudom, hogy a termelők minden bajukért a borkereskedelmet teszik felelőssé s nem egyszer hallottam, 1 hogy azért nem fogy a jó bor, mert a .borkereskedők nem hagyják meg tisztán, a becsületes és reális kereskedőink pedig mind tudják, mily nehézségekbe ütközik drágább pecsenyebort bár csekély haszonnal is eladni. Mennyiségtermelésnél is kell azonban bizonyos minőséget szem előtt tartani és csak igazán jó asztali bort produkálni, mert savanyú, rossz lőre nem kereskedelmi cikk. Szerencsére van elég oly szőlőfajunk, mely szakszerű művelés mellett jó és sok asztali bort ád, ezeket szaporítsuk első sorban. Vannak azonban viszonyok, a hol inkább a minőségre kell súlyt fektetni és a hol a minőség határozottan nagyobb jövedelmet biztosít, mint a mennyiségtermelés. Ily viszonyok lehetnek hires, kitűnő hegyvidéken, a hol a palackborkereskedők fedezik szükségletüket, gazdag papi vagy nagybirtokosoknál és különösen jó hírnek örvendő borkereskedőknél, itt specialitások termelése nagyon is helyén van és mint saját termésű borokat hozzák forgalomba. Egy képzett szakember könnyen felismeri a helyzetet és speciális viszonyok speciális eljárást követelnek. Ha a szőlőfajokat jól megválasztjuk s csakis nekik megfelelő helyű fekvésekbe ültetjük és különösen természetüknek megfelelően míveljük, a kitűnő fajbort termő szőlőfajok is adnak elég bo termést. Egy nem kevésbé fontos kérdés ma, fehér vagy vörös bort termeljünk-e inkább ? a jelenlegi viszonyaink közt első sorban fehér bort kell termelnünk a legnagyobb mennyiségben és •és csak régi igen jó hírnévnek örvendő borvidéken maradjon meg a termelő a vörös bor mellett. Azonban ma e tekintetben nem lehet eléggé óvatos a termelő, és nagyon is meg kell fontolni, esetleg szakavatott borkereskedővel is meg beszélni e fontos kérdést, mert az olasz vörös bor nagy versenyképessége mellett még sokáig nehéz helyzete lesz a magyar vörös bor termelőinek. Zauner Richárd. Biztosítás szövetkezés útján. (I.) Az emberi természetben fekszik az a törekvés, a melylyel értékes javait a lehetőségig biztonságba kivánja helyezni a kárt okozó behatások ellen. Ez a törekvés a társadalom közgazdasági fejlődésének mértékében mindinkább előtérbe lépett; és alkalmas módokat keresett a lehető tökélyes megvalósulásra. Ez a törekvés hozta létre a vagyon, munkaképesség, testi épség és életbiztosításnak mindama nemeit, a melyeket ma ismerünk és ez keresi a tökéletesedés további formáit és fejleményeit ezen a téren. Közgazdasági kulturális fejlettségökhöz képest találjuk a biztosításnak különböző módjait az egyes csóbb asztali borra bazírözzák üzletüket és 18—25 frtig terjedő árban adják el a legnagyobb mennyiséget. A legfinomabb nehéz pecsenyeborok pedig ott hevernek, éveken át a borkereskedők pincéiben, de mert 40—45 frt az áruk, mindenki drágálja s nem veszik. A szakember ugyan belátja, hogy ily finom régi faj borok három, sőt négyszer is anynyit érnek, mint a 20 frtos asztali bor, de a tényeken ez mit sem változtat. Budapesten, Bécsben és AusztriaMagyarország sok más városában sokat érdeklődtem, hogy miféle bort isznak az emberek leginkább vendéglőkben és az elsőrangó szállodákban s mindenhol azt tapasztaltam, hogy csak az olcsóbb asztali borok fogynak s ritkán lát az ember egy vendéget, a ki drágább palackbort innék. Ez nálunk a megszokás, amin segíteni alig lehet. Hasonlítsuk már most Össze a régi bortermelésünket és kereskedésünket, hogy az újonnan telepítendő szőllőinknél az adott tényeket hasznunkra fordíthassuk. Az egész országban azt tapasztaltuk, hogy igen csekély kivétellel mindenütt, a hol a termelők a menynyiségre fordították a súlyt, jó módban voltak, házakat, pincéket, borházakat építettek és a közönséges bortermelőinknél még nagyobb műveltségi fejlődést is tapasztalhatott a figyelmes szemlélő. Ellenkezőleg a leghíresebb bortermő vidékek parlagon heverő szőllőkkel, rombadőlt borházakkal és pincékkel lepték meg az idegent s a nép szegénysége feltűnő volt. Az olcsó, nagy mennyiségben termelt bor figyelmessé teszi a bel- és külföldi kereskedőt és mindig nagy vonzerőt gyakorol a vevőre, mint azt első sorban Versecen és Fehértemplomban láthattuk. Az olcsóbb fajta, úgynevezett kommerczbof bármikor nagy mennyiségben eladható, de hol vannak a veolykor nem találta el a kellő likat; de azért a sötét, hűvös, nedves és pörkölt hagyma szagú udvar tele volt édes, bánatos, szegény muzsikával. És Orsolya nézte, nézte a négyszög kellő közepén nyájasan ragyogó holdat. Csúnya, szánalmasan csúnya volt ez. a jámbor istencsodája. De a szeme, ez a két sötétkék nagy szem, gyönyörű volt ; és gyönyörű az ő csodálatos, tündöklő szőke haja. Orsolya tudta ezt. Minden púpos hiú és kevély. Ne ismernék önök a puklis emberkét, aki agyba-főbe pomádézva, rikító lílaszin nyakkendővel, fölfuvalkodottan büszkélkedik végié az Andrássy-uton ; és vájjon ne tűnt volna szemükbe a lordosisos szegény kis asszonyi személy, mikor virággarmadát tornyoz a fejére és büszkén söpri bársony hurczával az aszfalton ? Szép enyhe tavaszi vasárnapdélutánokon Orsolya is kicihelődött a kapu elé és nézte a mókus-utczai haute volée elvonulását. Nézte a menyecskéket, a leányokat, akiknek formás derekán ugy megsímul a szűk feloltőcske ; akiknek könnyű, fürge lépésétől olyan suhogva fodrozik a szoknya, a szép habos szoknya. És elgondolta magában: »Hej, ha nekem is lehetne ilyen szép ruhám!« És mikor aztán ottbent az udvaron nézte a négyszegletű eget, úgy rémlett neki, hogy a léniákkal körülvett levegő egy-egy nagy darab gyönyörű kék, szürke, zöldes-aranyos vagy piros selyem. Este pedig ezüstpillangókkal telehintett fekete bársony. És ilyenkor különösen a szívébe hatott a furulyaszó ; sőt még a Popovics úr tamburája is. Egy novemberben aztán a görbe, szakálas, jó nagymama meghalt a kórházban. Egy hónap múlva odavitték Orsolyát is. Es ő is meghalt, épp karácsony estéjén. Az irgalmas ápoló Schwester nem tudta elgondolni, hogy utolsó órájában mi után nyúlkál a puszta levegőbe ez a boldogtalan, nyomorék haldokló. De a kis púpos tudta. A mi Urunk Jézus Krisztus, a gyermek, csodálatos, drágalátos kelméket teregetett szent kacsójával a rideg szegényes ágyra. Régimódi, kézzelszőtt, pompás szöveteket, aminőket ma már nem is látni. Volt ott végszámra kék selyem, szürke tafotta, zöldes-aranyos damaska, rózsaszínű bíbor és skófiumos fekete törökbársony. És a lyány elragadtatott mosolygással fürösztötte két vézna, sápadt karját ebben a fényes, illatos, suhogó áradatban; duskálkodott benne egész a hóna aljáig, kevélyen, merészen, tudva, hogy ez mind az övé. És mikor belefáradva az édes gazdagságba, örökre elaludt, arczát megvilágosította a boldog, iratos álom. * Miklós, a szolga, már a bonczolás előtt észrevette, hogy ennek a leánynak micsoda ritka szép, dús, lágy, szőke haja van. Ezért a koponya felnyitása előtt egész hátul, . a tarkó táján vágta körül a fej államokban, mert maga a biztosítás értékes közgazdasági eszme, a mely a többiekkel együtt fejlődik, és mindig egyre nagyobb kört hódít meg. Rohamosan terjedt el a biztosítás szükségének eszméje hazánkban az utóbbi egy ' pár évtized lefolyása alatt, a mely időszakra épén közgazdasági fejlődésünknek legélénkebb fellendülése is esik. Ez idő szerint leggyakoribb és nálunk majdnem kizárólagos módja a biztosításnak : a részvényekre alapított biztosító társaságoknál való kárbiztosítás és pedig legtöbbször csak tűzkárbiztosítás. Ezért — mint legáltalánosabbnál — most maradjunk csak ennél. Ma már sok millióra rúg az az összeg, a melyet hazánk közönsége évenkint kifizet a részvényekre alapított biztosító társaságok pénztáraiba : értékeinek tűzkár ellen való biztosítása fejében. Es pedig 1886—90. évek átlaga szerint 36*015, 1891-ben 35-883, 1892-ben 36*051 millió forint volt hazai intézeteink bruttó tűzkárdíj bevétele. Ezzel szemben, ugyané biztosító társulatok tűzkárokért kifizettek: 1886—1890. években átlag 15*444, 1891-ben 13*683 és 1892-ben 14-610 millió forintot. Pedig tudvalevő dolog, hogy összes tűzkárt szenvedhető és biztosítható értékeinknek csak mintegy egyharmad része van biztosítva ez idő szerint és így idővel ezek az összegek még sokkal tekintélyesebbek lesznek. Itt kell rámutatnom arra a szomorú körülményre, hogy a hazánkban üzleteket kötő biztosító társaságok legtekintélyesebb része idegen. Ilyenformán a biztosító részvénytársaságok jövedelmei a külföldre folynak. Igen természetes, hogy a részvényekre alapított biztosító vállalatok évi tiszta nyeresége mindig a részvénytulajdonosok vagyonát öregbíti; hiszen épen e célból rakták össze alaptőkéjüket és ennek reményében vették magukra a vállalkozással járó kockázatot. Kis hasznot igérő vállalatba okszerűen senki sem fekteti vagyonát, ha az még a befektetett tőke elvesztése kockázatának is ki van téve. Már pedig a biztosítással, bőrét és aztán ugy, lassan hámozva preparálta előre, a szokott gyors, summarís eljárás helyett. A miért a nagyságos professzor úr dörmögött is, főképp mivel ebédre volt hivatalos. Este aztán, az ingyen temetés előtt, Miklós a foga közt egy Virginiával, bement a kamarába, lángra lobbantotta két gázcső, végét és szép óvatosan lehúzta az egész skalpot. Ami megtörténvén, leült a lámpa alá és félórai ügyes szapora munkával a fejbőr belső részéről letakarított minden fölösleges kötőszövetet meg izommaradványt. Aztán egy kis karbolos víz és husz-harmincz nagy gombostűvel feszítette az aranyhajú fejbőrt egy idétlenül mosolygó kopasz és immár orratlan fa-haubenstockra. Ezen száradt a preparátum két hétig, míg végre tökéletessé lett. Akkor Miklós egy vasárnap délután levette, belecsavargatta a Budapestbe, a hóna alá csapta, elment vele Coppelius mesterhez és kapott érte •— mert a haj ritka szép volt és fodrásznak külön is el lehetett volna adni — tizennégy forintot. Ezeket most már méltóztassanak beillleszteni — hátra nyúlván — elbeszélésemnek ama részébe, ahol Coppelius mester megkoronázza az ő művét. Mert ne méltóztassék olyan balgatagságot hinni, hogy az aranyhajú kisasszonynak és az ő' számos társainak a chevelureje szálankint bogozott parókacsinálószobácskájában már csak ketten maradtak : egy görbe, szakálas, vén anyóka, a nagymama, meg a kis lány, Orsolya. A mókus-utcabeli 18-ik számú ház ura derék pékmester volt és mikor a házmester meghalálozván, felmondta a szolgálatot, igyen káromkodott : »Der Teufel soll hol'n die G'schicht" ! November van, azt az öreg asszonyt meg azt a kis lyányt nem lökhetem ki az utcára. Ej, maradjanak meg a viceházmesterné pincelakásában. Krutzitürk'n noch amol!« Es azok ketten megmaradtak a viceházmesterné pincelakásában. Es eltellett tizennégy év. És Orsolya lett tizenhat esztendős. De csak akkora volt, mint aki hat esztendős. Mert a hátán és a mellén púp nőtt és a rachitis is ugy elbánt vele, hogy alig tudott fölvánszorogni a pince lépcsőjén. Pedig ő is szerette ám látni a világot, szegény. Ha kiült a lépcső mellé, az udvar mély kútjából sóvárogva tekintett föl a négyszegletű égre. Ez a négyszegletű ég hol kék volt, hol szürke, hol zöldes-aranyos, hol piros, este pedig fekete lett és tündöklő pettyek sziporkáztak rajta. Néha lepillantott az egyenes, meredek falakkal körülvett mélység fenekére a fényes, tiszta hold. Ez mindig májusban történt. Ilyenkor a harmadik emeleten Popovics ur, a rác borbélylegény, tamburázott, vagy a második emeleti szobaúr furulyát vett elő és epedőn fújta a Corneviliéi harangok keringőjét. Ujja ugyan