Esztergom és Vidéke, 1894

1894-05-27 / 42.szám

ESZTERGOM es VIDÉKE VÁROSI ÉS HEGYEI ÉRDEKEINK KÖZLÖNYE. i Megjelenik hetenként kétszer: . \ \ csütörtökön és Vasárnap. \. Szerkesztőség és kiadóhivatal, | ^ hova a lap szellemi részét illető közlemények, hivatalos \ Előfizetési ár: í és magánhirdetések, nyiltterek, előfizetési pénzek és I Í%

ész évre

6 frt - kr. I reklamálások küldendők: ^ lel évre 3 „ — „ ' j Negyed évre . . . > . i „ 50 „ \ Duna-utcza 52. szám (Tóth-ház). \ XtrS. l : : : ; : i; M

7

; j «r 32. teiefo^ám. *m Mm/^imitmmimMt^ Egyes számok kaphatók a kiadóhivatalban, Tábor Adolf könyvkereskedésében, a Wallfisch- és Haugh-féle dohány tőzsdékben. Hirdetések: Hivatalos hirdetés 100 szóig 75 kr., 200-íg 1 frt 50 kr., ÜOO-ig 2 frt 25 kr. és igy tovább. Bélyegdij 30 kr. Magánhirdetések négyzet centimétere i kr. Ezenkívül 30 kr. bélyegdij. Hirdetésminimnm bélyegdijjal együtt 1 frt 20 kr. 5—10-szeri hirdetésnél 10 0 | 0 , 11—20-szorinál 0 | o > e

gy negyedévi (26-szor) és egy félévnéli (52-Szer) 20 0 | 0 , egész évinél (104-szer) 25 0 ) 0 engedmény. ®— Nyilttér sora 20 kr. Kis városok jövője. Mióta a magyar nemzet értelmiségének középosztálya: a polgárság öntudatosan halad azon az uton, mely a nemzeti vagyonosodás felé vezet, a kis városok jövője és jelentősége nemcsak nemzetgazdasági szempontból emelkedett kiváló fontosságra, hanem a művelt magyar iparosztály értelmiségének törekvése nemzeti szempontból is figyelemre méltó. A magyar nemzet megizmosodásának egyik főfeltétele ma már kétségtelenül az, hogy képesek-e a vidéki kis városok érdekeinek érvényt szerezni ? A legtöbb vidéki kis város mintegy középpontja a hozzá természetszerűen csatlakozó vidék anyagi emelkedésének és szellemi műveltségének s igy mindig csak attól függ az illető vidék fölvirágzása is, hogy helyes irányban, helyes módon tudja-e valamely kis város ezen feladatát megoldani. Annak ellenére, hogy mi agrikultur-ország vagyunk, iparunk is némi részt kér a világversenyben. A mezőgazdaság terményeinek feldolgozásában, jelesül a malom és bőripar terén, mondhatjuk: jelentékeny helyen állunk s ezzel már a külföldnek is számolnia kell. Nem csodálkozhatunk tehát, hogy a mezőgazdasági gépgyártás is oly fényes fejlődésnek indult, hogy a külföldi tőke Az Esztergom és Vidéke tárczája. Gyűlölet. — Nem apám, nem és nem kell nekem Jani. . . . Fáj, nagyon fáj tudnom, hogy csak egy van, a kinek én mindene vagyok, a ki igazán szeret engem, érzem ezt apám, de hozzá nem mehetek. Igy szólt nevelő apjához a szép Márffy Teréz. Szép fejét lehajtotta apja vállára és ott zokogott keservesen. Aztán fölegyenesedett, szomorúan nézett apja szemébe és eltávozott. Nem tudta szeretni azt az ifjút; pedig, ha látta volna azt a csinos férfi arczot az átellenében lévő ház ablakában ábrándozni I Nem akart, nem mert kinézni, felt, hogy ott találja azt a gyűlölt fiút az ablaknál. A fiu tudta milyen hideg hozzá Teréz, de arról, a mi most apja és Teréz közt történt, nem is álmodott. Elábrándozott, — hisz még lehet majd a jeget megtörni, nem olyan hideg érzéketlen a női sziv. Ilyen gondolatokkal volt eltelve Jani és dolgozgatott otthon csendes szobácskájában. Kegyetlen, havas, zordon téli délután volt. Teréz dolgozgatott kézi munkán, apja olvasott, Jani pedig, ki náluk volt, beszélgetett Terézzel. Néha-néha is megtelepedett nálunk, melynek kamatai szépen ki is vándorolnak, a mi világos kárunkra. Az utóbbi időben a nagyiparnak esztelen versenye nincs valami lelkiismeretes tekintettel a szerényebb anyagi erővel dolgozó kisiparra, mely pedig nem versenyezhet mással, mint szolidságával és becsületességével. Azt ma mindenki elismeri, hogy a kis ipar kérdése fontos napi kérdéssé lett. S mély belátású államférfiak, avatott nemzetgazdászok törik elméjüket e kérdés helyes megoldásán. Hogy sikerül-e, ez a jövő titka. De mi a siker tekintetében aggályokat táplálunk. Az állam erejének biztositása lenne e kérdés megoldása esetén, mert egy osztályt mentene meg jóformán az elzüllés és proletariátus elől, mely osztály eddig becsületes munkával kereste kenyerét. A nemzeti fejlődés és nemzeti társadalom kifejlődése bizonnyal inkább várható a kis ipar virágzása esetén, mert a kis iparos becsületes munkája nemcsak vagyoni függetlenséget ér el, hanem önállóságot is. A pénzt és vagyont arányosabban osztja el, az iparos a szabadságszeretetnek alapját is nagyobb mértékben vetheti meg. A független és vagyonos osztály mintegy gerinczét képezte mindenkor az élő nemzetnek s ,'ezt a szólt Teréz is, fölsóhajtott és tovább folytatta munkáját. Jani is többször elhallgatott s ilyenkor fájdalmasan nézett azokba a szép szemekbe, fájdalmasan azokra a piczi mozgó kezekre. . . Sírni, keservesen sirni tudott volna ilyenkor . . Egyszerre felkelt, búcsúzott, és eltávozott. Ugy rémlett neki, mintha egy sóhajt hallott volna Teréz ajkairól, olyat, mint mikor valaki nagy bajtól, kellemetlenségtől menekül meg. Megtörten, megsemmisülve hanyatlott ágyára. El kell innen mennie el messze hogy azt a sóhajt ne hallja, hogy kitörülje azt emlékéből. Külföldre akart menni. Otthon pedig az öreg Márffy nyugodtan olvasott tovább, Teréz pedig dolgozott. Valami nyugtalanság ült arczán, de azért nem szólt. Egyszerre azonban megszólalt, legyőzte őt Jani iránti gyűlölete. — Apám, monda, maga gazdag, jószívű ember, segítse Janit, hadd menjen külföldre tanulni. Ott talán talál jobb, szebb lányokat, elfeled engemott. Megkönynyebbült, midőn ezt kimondotta, de csak egy perczig tartott ez, a másik pillanatban már félelemmel hallgatta, mit fog szólni apja, félbeszakította munkáját és várt. Az öreg letette az újságot kezéből, odafordult leányához és azt mondotta neki; — Lányom, miért űzöd el azt a szerencsétlen fiút? Hisz oly kedves, szorgalmas, jó gyerek. A leány komoközéposztályt, ha pusztulni kezd, mindenáron meg kell menteni. Első törekvésünk legyen tehát, hogy a középosztály anyagi boldogulásának útját ne vágjuk el, hanem a társadalom intéző férfiainak oda kell hatniok, hogy bölcs előrelátással a jövőbe tekintve, minden közügyet, mely e kérdéssel összefüggésben van, a kisipar érdekében keli elintézni. De magának a kis iparnak sem szabad tétlenül nézni a viszonyok alakulását ; nem szabad arra várni, hogy mindég és mindenben az államhatalom jöjjön segítségre, hanem önnönmagának feladata a saját érdekében a közdőtért teljes mértékben elfoglalni, mert nálunk a kis ipar fejlődése igen fontos, nagy és nemzeti érdek, melynek előmozdítása hazafiúi és erkölcsi kötelesség. Azt mondtuk, hogy a kisiparnak magának kell elsősorban magán segíteni, ezt azonban csak ugy éri el, hogy a viszonyok helyes fölismerésévei úgy találja meg a kibontakozást, hogy az csakugyan áldásos legyen és nagy időkre hasson ki. A kis városok jövője attól függ, hogy képesek-e az eddig elnyomott kis iparnak érdekét előmozdítani. Mindezek nem uj dolgok, de még mindég ugy vagyunk velük, hogy nem eléggé ajánlatos minél sűrűbben emlegetni. Ha tán a sok sopánkodás végre is süket fülekre nem találna. CSARNOK. ran összehuzá szemöldökét, és azt monda apjának: — Hiába szorgalmas itt, külföldön, nagy városokban jobban kimutathatja ezt; ha azt akarja apám, hogy az a jó szófogadó leánya legyek, ezt meg fogja nekem tenni. — Megteszem, monda keserű mosollyal az öreg Márffy, — de én nem beszélhetek vele. Te akartad, te mondd meg neki, s Teréz habár nem szívesen látta Janit, elhatározta, hogy beszélni fog vele. Aztán újra hozzá látott munkájához. Daczos szivecskéje egyszerre megdobbant, midőn halk kopogást hallott. Alig hallhatóan ejté ki e szót: szabad. Aztán belépett az ajtón Jani, haloványan, a szenvedéstől feldúlt .arczczal. Teréz megdöbbent, nem érezte magát elég erősnek feladatára . . . csak félig meddig j hallotta, a mint Jani magában suttogja: Nem, nem tudnék innen elmenni. Erre föléledt a régi Teréz, oda állt hozzá, de nem tudott szólani. Sokáig nézett szótlanul az ifjú arczába, valami ezt súgta neki örökké, ne üzd el, ne távolítsd el, ne üzd el. De meg kellett lenni. ErÖs akart lenni, hogy feladatát megkezdhesse. Te Jani, szólalt meg, kevés hely a te tehedségednek a mi városkánk; menj külföldre, nagyobb városba, nevelő apám monda, ő mindenben segíteni fog. Jobb lesz ott neked. Boldogabb leszesz ott. Találsz ott magadnak, szép, jó, szerető szivet. — Elfáradva hagyta abba a beszéNyilt levél Brandenburg úrhoz. Tisztelt Uraml Hetek óta figyelemmel kisérem azt a vakmerő aknamunkát, a melyet Ön a magyar sajtó függetlenítése ellen irányított. Lázas izgatottsággal olvasok arról a hajszáról, a melyet ön a Magyarországon megjelenő 902 hirlap ellen folytat. Talán nem szükséges mondanom, hogy én e felháborodásban solidarisnak vallom magamat azon t. elvbarátaimmal, a kik a parlamentben az ön üzelmeit elitélő szavakkal bélyegezték meg. De ön nem nyugszik és a merényleteiről szóló hirek egyre fenyegetőbbé kezdenek válni. Most már azt emlegetik, hogy a vidéki lapokra kerül a sor és én leírhatatlan felindulásban várom, váljon lesz-e önben annyi merészség, hogy valamelyik megbízottja által a tulajdonomat képező lap megvétele czéljából nekem is hasonló arczpiritó ajánlatot tegyen., Már-már azt hittem, hogy az ön pénzáradatának minden gátat keresztül törő hullámai nemsokára az én fejem fölött fognak összecsapni és elhatároztam, mint hős Zrínyi Miklós maroknyi csapatával, hogy az jöjjön, a minek jönni kell, de drágán fogom eladni magamat. De az óhajtva várt hullámok helyett váratlan dolgok történnek velem. Valami a nép közzé is kiszivároghatott, mert ismerőseim napok óta gyanúsan viselkednek velem szemben. det a lány és halványan dőlt vissza székére. Janiról eltűnt a halványság, férfias vonásait a hév pirja vonta be, s büszkén emelve fejét, búcsúzni akart a lánytól. — Jobbat, szebbet mint te Teréz, nem fogok találni soha; talán lesz olyan majd, aki egy nő igaz szivével szeret; talán lesz ilyen; de keresni nem fogok soha I! Mindig, a hol leszek, vissza fogok gondolni a mi kis városkánkra, vissza fogok gondolni, a mi házunkkal szemközti csendes ház lakójára, a kit én szerettem és a ki engem még csak ismerni sem akart. És most Teréz, — és hosszasan a leány csillogó szemeibe nézett, — áldjon meg örökre az Isten. És Jani szép csendesen eltávozott, a leány pedig ott feküdt székén zavart gondolataival tépelődve. . . . Jani haza ment, csekély dolgait öszszekésziteni. Félig-meddig nyugodt volt. Késő estére járt már az idő, midőn elkészült munkáival. Egyszerre berohan Teréz kisirt szemekkel, kétségbeesett arczczal, odaborul a fiúra és fuldokló hangon csak ennyit birt mondani, ne menj el Jani, ne menj el. Jerünk atyárahoz, megmondjuk neki, megtaláltuk már a boldogságot. Az ősz Márffy könnyező szemekkel adta áldását gyermekeire. F. v. S.