Esztergom és Vidéke, 1894

1894-01-14 / 4.szám

ESZTERGOM es vinvvr VllMAA Megjelenik hetenként kétszer: csütörtökön és Vasárnap. Előfizetési ár: Egész évre Fél évre . Negyed évre Egy hónapra Egyes szám ára 6 frt — 3 „ 1 „ 50 - „ 50 kr. VÁROSI ÉS MEGYEI ÉRDEKEINK KÖZLÖNYE. Szerkesztőség és kiadóhivatal, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hivatalos és magánhirdetések, nyiltterek, előfizetési pénzek és reklamálások küldendők: Duna-utcza 52. szám (Tóth-ház). SBíT* 32. telefonszám. Hirdetések: Hivatalos hirdetés 1 szótól 100 szóig 75 kr., 100-tól 200-ig 1 frt 50 kr., 200-tól 300-ig 2 frt 25 kr. Bélyegdij 30 kr. Magánhirdetések négyzet centimétere i kr. Ezenkívül 30 kr. bélyegdij. Hirdetésminimum bélyegdijjal együtt 1 frt 20 kr. 5—10-szeri hirdetésnél IO 0 | 0

, 11—20-szorinál 15 0 | 0 , egy negyedévi (39-szer) és egy félévnéli (78-szor) 20 0 j 0 , egész évinél (156-szor) 25 0 | 0 engedmény. Nyilttér sora 20 kr. —® * Az ünnep és tanulságai. Esztergom, január 13. Csak egy nemzet szivének föllángolása képes- olyan lélekemelő ünnepségre, minő napokkal előbb az ország szivében a szellemi munka dicsőítésére lefolyt. Felemelő nemzeti öntudattal tekinthetünk az ünnepélyre, mert az nemzeti fejlődésünknek, rendezettségünknek fényes tanúsítása. Látszék ez bár merész mondásnak, merjük állítani, hogy ez az ünnep a mindeneket meghódító kultúrának fényes, erőteljes proklamácziója volt. Kiskorú nemzet ilyet nem rendezhet, mert kiskorú nemzet még halottjait sem tudja megbecsülni; mi a nemzet fényével öveztük azt a szellemi gigászt, aki ötven esztendős szakadatlan munkában a nemzet fényét szerezte. Mig egy öntudatos nemzeti társadalom csirájában volt, addig a szellem munkásainak, a nemzeti dicsőség szerzőinek tragikus pályafutás, ha nem elzüllés volt bére. Milyen felemelő nemzeti öntudatunkra, hogy a nemzet rajongó hálája nem kihűlt szívnek, a megható gyásznak alkalmára buzdul fel, hanem szent kegyelettel, szívvel és lélekkel jut az élő iránt kifejezésre. Mennyit kellett e nemzetnek fejAz Esztergom és Vidéke tárczája. p. Qizike einlékkönyVébe. Letűnt a nap a láthatáron Csillag jöttét hiába várom, Kihamvadt mind az esti fény, Miként szivemből a remény. Reményem egy volt, óh de ehhez Ragaszkodám, mint életemhez, S midőn csalódtam, ebb' az egyben Amim csak volt, mind elvesztettem. Reményed ne kösd szép leányka Egyhez, miként azt én tevém, Példám tanítson, hogy az máma Utolsó ember a világba, Ki még reményben is szegény! Iz8őy Iiia. Héraklész. Hámor Albertné 22 éves, 53V4 kiló, testének hőmérséke 37,90 C.; fogai számszerint harminczegyen; épek és fehérek, bár csak magyarul tud, de ezen az egy nyelven is többet beszél mint tiz nyelvtudós. Nyúlánk, dagadó keblű, kerek szemében állandó tüz ragyog, leánykorában egy szelid poéta a mithosi Dianához hasonlította. Minden mozdulata, szava, egész sikkes megjelenése elárulja a jól és gondosan nevelt úri nőt, de minden műlődnie, hogy a nemzeti közmivelés kohéziója ilyen egységes érzületüvé forraszsza a magyar társadalmat ? Gondolt-e arra valaki, hogy tisztán polgári összetársulás utján egy élő írónak nemzeti tiszteletdíj adható legyen ? Mert ne vessék ez ellen, hogy Vörösmarty árváinak is adatott már az erőtlen magyar társadalom lelkes gyűjtése folytán százezer forint. Az egészen más! Az a kegyelet és jótékonyság ténye; amit azonban Jókaival tettek, az nem az. Ez a kultúra diadala. Voltaképpen egy biztos és kétségbevonhatatlan tünete annak a ténynek, hogy a könyvvásárlás — magyar földön legnehezebben térfoglaló ága a szükséges kulturérzéknek — immár teljes virágzását éri és oly biztató, hogy belőle a magyar irodalom tovafejlődését lehet remélni. Kisfaludy Károly már irodalmi babérokat aratott, mikor az éhenhalás küszöbe előtt dilettáns módra belekontárkodott a piktorkodásba, csakhogy rút halált ne haljon. Czakót nyomorúsága őrületbe kergette; Jókai pályája elején, véleményem szerint, nem a vergődését szenvedte, mikor festett, hanem az a jogos félelmet, mely a magyar skriblerek nyomorúságától elijesztgette. Az, hogy kiadók versenyezzeveltsége mellett is sokáig szeg volt együgyű asszonyi fejében az ékes hasonlat, amelylyel még leánykorában tömjénezett neki bolondos poéta ismerőse. Hámor Albert, mondjuk 47V2 éves, 87 kiló, testének hőmérséke 36.10; tizenhét lyukas, tizenöt blombirozott fog tulajdonosa • vörös orrú, poczakos uri ember, elegánsul rogyadozó alakján is van valami fensőbbség. Időnként hirtelen kimerülés vesz rajta erőt, fáradtan ereszkedik a divánra s szeme mohó tekintettel pihen meg neje vonzó alakján. S a gyanú, mely annyiszor föléled a könnyen gerjedező epés ember szivében, ismét elenyészik. Hámor Albert bankdirektor ajkán még e gyönge pillanatban is gúnyos, kihívó mosoly lebben el. Ha látná a régi kompánia, hogy ő azután az élet után is mennyire szeretett férj, ha látnák, hogy egy tündériesen szép asszony életének minden perczét neki áldozza, neki, akit pár év előtt haszontalan semmi embernek tartottak a café chantanteok krétaarczu hölgyei. És ellágyulva szól. — A neczeszszert megrendeltem. Nem azt az olcsót, hanem azt a piros plüssel bordázottat, mely igazán ékessége lesz szalonodnak. Az asszonyka pedig állt mint egy szobor, csak azután ocsúdott föl. — Köszönöm, te igazán nagyon kedves, nagyon jó vagy Albert. De a regatta bálra ugy-e elviszel ? * — Majd megbeszéljük. Most . . . nek az egy ügyesebb író kötetének minél pazarabb kiállítása körül: még akkor az álmok országába tartozott. Az, hogy a mint ma napság is, habár még mindég nem a kivánt fokig van, hogy duodecz irócskák a gyöngén eresztő termésünkből is, a régiekhez képest uri módon élik le az életet, — akkor csak ábrándokban élt. A szellemi munka értékben emelkedett, nem Csáky-szalmája többé, melyet lenézhet az üresfejű sarlatán, de meglop és páváskodik vele, ha ugy fordul a sor. Ahhoz, hogy a szellemi termék közbecsülését és kívánatos tekintélyét elérje, még messze állunk, de a Jókai kultusz nagyon jelentékenyen közelebb vitt a czél felé. És ez az, aminek a szellemi munka minden tisztelője igaz lelkéből örülhet, mert [a szellemi tehetségek megismerése és elismertetése minmagunk józan megbecsülésére és szeretetére vezet. Tudomány és tapasztalatiság a szőlőművelésben. Ősi szokás szerint a mezei birtokokon és uradalmakban a bortermeléshez két tényező volt szükséges: először a szőlőtermés, másodszor a pincze- vagy jószágkezelő. Régóta — El akarsz menni ? kérdezi ijedten a menyecske. — Igen. A páholyba kell mennem. — És azok a fenkölt szellemű szabadkömivesek mind olyan emberek, akik otthon hagyják nejeiket és éjjel vánszorognak haza? — De édesem, én nem vagyok éjszakás. Én nem szórakozásból időzöm a páholyban, hanem kötelességből. És mikor meleg kézszorítás és csók után kisiet a férj s a pazarul bútorozott, de azért oly üres szoba közepén egyedül marad a fiatal asszony, vívódó lelkéből fölszakad a küzdelmes kérdés. — Hát én ? . . . Egyszer csak összetalálkozik az utczán egy bolondos emberrel, a hajdan áttivornyázott éjszakák kenyeres pajtásával, aki szemtelenül nyakon csipte. — Te is? . . . —- A páholyban voltam. Sietek haza a feleségemhez. — A páholyban voltál? Hitesd el a tücsökkel. Hahaha 1 Te is bujdosol az utczákon öreg czimbora? Miért bujdosol? És miért bujdosom én ? A szerelemtől, az otthonváró boldogságtól futunk mi... Otthon az élet legnagyobb gyönyörűsége vár reánk s mi mégis az utczán bujdosunk, öreg pajtás. Öreg czimbora, az üdvösség menynyéből száműzve vagyunk örökre. Egyet taszított a karján és durva kaczagas között távozott. ez volt a szokás és a birtokosok más szokásról nem is tudtak. Mai nap azonban bizonyos helyeken bor-, pincze- és jószágigazgató, sőt — szőlőfürtök nélkül is állítanak elő bort. E tekintetben azonban elengedhetetlen ama nagyszerű, alkalmazásában persze elágazó eredményeket teremtő tudomány: a vegytan, a mely az iskolázott borász komoly szolgálatában rendszerint bámulatos és jutalmazó eredményeket képes feltüntetni, de emellett, mint a békóiból kiszabadult hatásaiban borzasztóvá is válhat, hozzá nem értő kezek között. Vastag tudatlanság fel szokta cserélni e kettős hatást egymással és azoknak lelkiismeretien kiforgatása szülte meg azon később általánossá vált előítéletet, hogy a borkezelésben alkalmazásba vett vegytan a bort csak elrontja, mig a tiszta természetes bor csak a hagyományos szokás J utján állitható elő. Ez pedig nagy tévedés, mert ha meg kell is engednünk, hogy a vegytan képes nagybecsű gyógyszereket gyakran értéktelen porokká, vagy ellenkezőleg veszélyes mérgeket áldásos gyógyszerekké változtatni, avagy tápszereket hamisítani, de épen oly jól hamisításokat felfedezni is képes, egyszóval alkalmazásában egyaránt válhatik károssá és jótékonynyá is, ép ugy kétségtelenül áll az is, hogy káros hatása mindig csak a tudatlanság és rosszakarat által okoztatik. Az utcza üres volt és hideg. Czikczakosan szitáló hópelyhek bujdostak a köd sötétségében. Minden olyan egyszerűnek, olyan közönségesnek látszott. A bankdirektor összehúzódott felső kabátjában s e pillanatban ismét az a kellemetlen* szorongó érzés fogta el, mely a fiatalkor küzdelmes éveiben annyit gyötörte. Több jövedelmem van, mint a miniszternek. A puszta kézszorításom fölemel és e haragos pillantásom lesújt. Mert valahányszor a csüggedés szállta meg, folyton a pénzével, a hatalmával és befolyásával kérkedett önmaga és mások előtt is. De most bátortalanság vett rajta erőt . . . Tizenkét óra. Csöngetett. Kaput nyitottak előtte. A házmester izmos karjával világított s amint felbotorkált a szőnyeges lépcsőn, a bankdirektor némi keserűséggel konstatálta, hogy ez a válságos helyzet minden estéjén ismétlődik. Az asszony fenvirrasztva vár, mig ő az utczákon bujdosik s midőn halálosan kimerülve loppal visszatér, az asszony félig felöltözve ott hever az ottománon. Talán még álmában is várja a rossz férjét. . . Az ebédlőben vak sötétség. Hanka eloltotta a lámpát, hogy valahogy meg ne lássa a kis fiatal asszony a besurranó bakát. Hámor Albert gyufát gyújt. Csönd. Hála és öröm: az angyal alszik. Alszik, igazán alszik. Tisztán hallja egyenletes lélekzetvételét. Bátrabban jón előre. A ! kis feleség csakugyan az ottománon he-