Esztergom és Vidéke, 1894

1894-04-05 / 27.szám

ESZTERGOM es VIDÉKE — 1 VÁROSI ÉS MEGYEI ÉRDEKEINK KÖZLÖNYE. Megjelenik hetenként kétszer: | csütörtökön^és Vasárnap, j Szerkesztőség és kiadóhivatal, Előfizetési ár: I hova a lap szellemi részét illető közlemények, hivatalos Egész évre 6 frt — kr. f és magánhirdetések, nyiltterek, előfizetési pénzek és Fél évre 3 „ — „ \ reklamálások küldendők: Negyed évre 1 „ 50 „ > _ " ' • Egy hónapra — „ 50 „ f Duna-utcza 52. szam (Tóth-haz). Egyes szám ára . . . . . — „ 7 „ jj 32. telefonszám. ír Hirdetések: Hivatalos hirdetés 100 szóig 75 kr., 200-ig 1 frt 50 \ kr., 300-ig 2 frt 25 kr. és igy tovább. f Bélyegdij 30 kr. Magánhirdetések négyzet centimétere i kr. Ezenkivul 30 kr. bélyegdij. t, Hirdetésminimum bélyegdijjal együtt 1 frt 20 kr. 5—10-szeri hirdetésnél i, 10 0 [ o 1 n—20-szorinál 15 0 | 0

, egy negyedévi (26-szor) és egy fétévnéli £ (52-szer) 20 0 J 0 ( egész évinél (104-szer) 25 0 | 0 engedmény. x-®— Nyiittér sora 20 kr. Kossuth Lajos. Budapest, ápril 2. A magyar nemzet eltemette nagy •halottját. Ami halandó volt benne és mulandó, visszaadatott az anyaföld hideg méhének, halhatatlan lelke azonban, nem muló tüzszelleme átment népének lelkébe, szellemébe és most Magyarország lelke, Magyarország szelleme az. Sirja körül összpontosulni fog mindaz, ami ez ország fiait egyesíti: lángoló, soha ki nem alvó lelkesedés minden nemesért, jóért, szépért, szabadság-, egyenlőség-, testvériségért, világosság-, haladás- és műveltségért. A sirhalomból, mely Kossuth utolsó nyugvóhelye fölött emelkedik, virágok fognak kinőni, virágok tövisek nélkül, és illatuk betölti a hazának egész légkörét, a szellemek lángolnak tőle, a sziveket szeretettel tölti el. Mily szépen és magasztosán, mily meginditóan és fölemelően szólt a nagy halott első szülött fia, mikor drága halottjával hazai földre lépett: szeretet volt az első szava. z* ü njék meg ravatala körül minden pártoskodás. Legyen a magyar haza olyan, mintáz ég, melybe megdiAz Esztergom és Vidéke tárczája. Az aggodalom éjszakáiból. Kedves Barátom! Novellát kért tőlem lapja számára. Ki tudna most novellát irni, mikor maga a fold is remeg lábunk alatt a fájdalomtól. Budapest fekete város. Gyász kivül, gyász belől. S mint ha a Kossuth apánk fájdalma az ö kihűlt szivéből a mi szivünkbe szállott volna, mindnyájunkat egy szívtelen átoknak fájó súlya nyom. Sohasem feledem el azokat az éjszakákat, a melyeket a szerkesztőségben virrasztva töltöttünk. Tudja pedig maga is, hogy micsoda angol idegzetünk van minden nagy eseményhez. És az utóbbi napokban mégis megváltoztunk. Ahány távirat érkezett, mindnyájan felugrottunk az asztalunktól és a köré csoportosultunk. Él még? — Még él. 'Az éjjeli szerkesztő átvette a táviratot. Újra csend állott be. Alulról felhangzott a nagy rotácziós gép dübörgése és az ólomöntö csattogása. j\ mellékletet nyomják. Fent egy két toll perczeg. A többi kábultan hallgat, vagy izgatottan járkál a szobákon keresztülkasul. Uj távirat jön. Bródy azt táviratozza: „Maradjatok csőült atyám költözött: a szeretet hazája/' A sziv, melyből ily érzés fakad, Kossuth szivéből való sziv és a szó, melybe ez az érzés öltözött, valóban a magyar Demosthenes drága kincséből van véve. Kossuth Ferencz mint a legvalódibb magyar jellemmel és szívvel biró férfi lépett a hazába. Megsirattuk halottunkat, elpanaszoltuk fájdalmunkat, gyászoltunk, mint nép még ritkán gyászolta halottját : a hazatérő tetem utja az országon keresztül, a fogadás a fővárosban, a temetés, mind példátlanul áll a történelemben. A fájdalom mérhetetlen nagy volt, mérhetetlen mély, mint minden igaz elementáris érzés, néha a kegyetlenségig kíméletlen. Jogosult volt e fájdalom, igaz volt és becsületére válik a nemzetnek, a magyar jellemnek. A magyar nép hálás ; a férfiúnak, ki neki a szabadságot és a szabad alkotmányt szerezte, a legnagyobb hódolattal, nevének a legmélyebb kegyelettel áldozik. Immár sírjában pihen a páter patriae és a honi hant, melyet éltében oly soká, oly végtelen soká nélkülözött, fedi hamvait és őrzi örökké újból viruló, soha el nem muló emlékét. fenn. A halál minden perczben beállhat." Az óra már éjfélt mutat. Én még mindig bizom, — mondja egy német újságíró, aki kölcsönhirekért jött hozzánk, — Kossuth olyan rendkívüli ember volt, hogy a betegsége is eltér a közönségestől. Meglássátok, az utolsó pillanatban jobban lesz, holnap és holnapután már csak a felépülésről kapunk értesüléseket. És csakugyan éjfél után 2 órakor ez a távirat érkezik: A beteg valamivel jobban érzi magát. Alszik. Az éjjelre nem kell a veszélytől tartanunk. Ez az utolsó napot megelőző éjszaka volt. Mindnyájan megkönnyebbülve mentünk haza. És annyira kaptunk a reménynek mindenkis Ígéretén, hogy mindegyikünk a betegség jóra fordulását hitte. Délután az Otthonban voltam. Ott is arról beszélgettünk, hogy az olasz orvosok túlozták a bajt, és hogy Kossuth felépül és megéri a száz évet. Akkor Rákosi Jenőt a telefonhoz hívták. Egy perez múlva sápadtan jön vissza s igy szól: — Kossuth haldoklik, csak a család van mellette. Az Otthonból mindenki eltávozott. A szerkesztőségek telefonja szakadatlanul csilingelt: ezernyi kérdés zaklatta a a hírlapírókat a város minden részéből. Mi hír Kossuthról ? A legrosszabb: nem éli túl az éjet. De még mindig bíztunk. Vártuk hogy éjfélkor ismét megcsillapodik a láz és hogy a baj jobbra fordul. Kossuthtal) történhetnek csodák. Miután a halottnak megadtuk a teljes, s legmagasabb tiszteletet, az a szent kötelesség hárul ránk, hogy azt a halhatatlannak is, Kossuth tovább élő szellemének megadjuk. Igazi és utolsó érzésének leghivatottabb tolmácsa, elsőszülött fia és nagy szivének örököse megmutatta nekünk az utat, amelyen ezt a kötelességet a leghívebben és legjobban teljesítjük: a szeretet által, a pártoskodás megszüntetése által. A szabadság megdicsőült apostolának nem az az igazi tanítványa, a ki Kossuth nevét folyton az ajkán hordja, nem az, aki visszavonásra és terméketlen viszályra ürügyül használja, visszaél vele. Valóban és becsületesen az tiszteli őt, aki az ő szellemében működik, a haza intézményeit az ő szellemében, szabadelvűén, demokratikusan magyar-nemzetien és europailag művelten kiépíti, Magyarországot egy korszerű jogállam színvonalára emeli, anyagi és kulturális tekintetben erősiti és fejleszti. A forró, ékes szavak népe vagyunk mi; tökéletesen illett hozzánk, hogy a mély fájdalomnak hullámzó, megragadó, lángoló és megrendítő beszédekben adtunk kifejezést. Most Egy óra felé éjfélután, tetőpontra hágott az izgatottság. Ambrus Zoltán halaványan sétál föl és alá a nagy teremben. Benedek Elek egy széken ül és a fejét a tenyerébe támasztva néz búsan maga elé. Fenyő Sándorra rá sem lehet ismerni, az utóbbi napok annyira kimerítették. Horváth Gyula benn a fogadószobában egy kanapén fekszik; de nem alszik, csupán fáradt, ő is az utolsó hirt várja. Végre egy órakor megérkezik az. Fenyő tépi fel a táviratot. Egy pillantást vet belé. A kezei bágyadtan lehanyatlanak és hátra dől a széken. Nem szól egy szót sem, de azért mindnyájan tudjuk, hogy ez az utolsó. A szivünkre nehéz fájdalom nehezedik. Templomi csöndesség van a szerkesztőségben. A szemek könnyekkel telnek meg. S mikor Fenyő végre szóhoz tud jutni, s fölrebeg : „Meghalt" úgy érzem, mintha az egész ország összeomlott volna. Szomorú éjszaka volt ez. A jó publikumnak fogalma sincs arról, hogy a mi lelkünk menynyire ott virrasztott hetekig a nagy haldokló ágya mellett, és hogy a hosszú tudósításokat, milyen nehéz szívvel irtuk. De én magam is azt gondoltam, hogy mi hírlapírók teljesen közömbösek vagyunk minden nagy dolog iránt, és hogy csupán írásbeli anyag előttünk minden érzelem. Már most milyen hatása lehetett az egész országban annak a halálhírnek, a mely bennünket is annyira megrendített, hogy szinte képtelenek voltunk megírni. S azt hittük, ezzel be van fejezve a történelemnek egy nagy kötete és hogy e seb, meiy a magyar sziazonban következzék a tett: a törvényhozás lásson működéséhez, a társadalom legyen szorgalmas, fáradhatlan, Kossuth szellemében szabadelvű, népszerű, előrehaladó! memorandum az Esztergom szab. kir. városi ujonan építendő közkórház ügyében. Van az orvosoknak egy tanácskozó, s egy a járó betegeket befogadó rendelő szobájuk* végül teljesen külön helyiség műtétek végzésére. Természetesen fel vannak ezek szerelve minden szükségessel. Főképpen nem hiányzik egy olyan kisebb fertőtlenítő gép sem, melyben mindent dezinficiálni lehet. Ezek azon elengedethetetlen föltételek, melyek nélkül igazán gyógyítani, ápolni lehetetlen, melyek tehát a betegek javát czélozzák. Lássuk már most azokat, melyek a városnak is biztosítják hasznát. Ezek: az egyszerű, szilárd és mégsem túlságosan költséges épület, a jó berendezés, vagyis nem mások, mint az előbbiek. Ezek nélkül intelligens ember a kórházba nem megy, söt földmiveló felvilágosodott polgárainknál sem fog azok nélkül megszűnni azon ma még igen megmagyarázható ellenszenv, mellyel a jelenlegi kórház iránt viseltetnek. Látjuk tehát, hogy a mai kornak megfelelő kórház nemcsak a betegek gyógyulását viszi előbbre, hanem egyvében megnyílt, nem lesz nagyobb. Pedig még csak ezután jöttek a kegyeletnek erőszakos megsértései. Mikor a Krisztus meghalt, az ö megfeszitői és megtagadói is a mellöket verve mondották : — Bizony, ez az isten fia volt. Mikor a mi szabadságunk megváltója kiszenved, akkor elhagyottságunk érzetét az engesztelhetetlen gyűlöletnek felszisszenő kigyó nyelvei még fájdalmasabakká növelik. De a megdicsőültnek már mindegy l Ő elvégezte misszióját. És most annyi idejű távollét után megindul a kitagadott, a száműzött megindul holtan és visszatér a hazájába. Váljon az a holt sziv nem dobbant-e meg, mikor újra a haza földére ért ? Váljon azok a holt szemek nem nyilnak-e föl, hogy még egyszer láthassák a szeretett hazát, a mely örökre inkább az övé, mint az erőszaké. Váljon az a holt kar nem emelkedett-e föl, hogy megáldja a nemzetet, a mely méltatlan volt az ő nagy honszerelméhez? Hazajön Kossuth, haza. Szomorú öszszejövetel és szivettépö viszontlátás ez. De ő még halálában is a mienk. Poraival megszenteli a földet, a mely nem volt arra méltó, hogy őt hordozza és a lelke is itt fog lebegni közöttünk, bánatával és könnyeivel, halhatatlan honszeretetével. Gárdonyi Géza.