Esztergom és Vidéke, 1894

1894-01-04 / 1.szám

érdemet szerzett magának szülővárosa irányában. Lehetnek, tudjuk, hogy vannak is egyesek, kik ósdi szellemtől áthatva még mindig a separatismusnak hódolnak, de meg vagyunk győződve, hogy rövid idő alatt megfogják ismerni az egyesülés üdvös eredményeit, és belátva téves álláspontjukat, meg fognak barátkozni az uj helyzettel. Az esztergomi egyetemi bál. Esztergom, január 3. (Á. V.) Nemsokára a bálozás haute saisonjában vagyunk és igy aktuális théma — különösen a jeunesse dorée-ra" nézve — az idei farsang első mulatsága, az esztergomi egyetemi bál. Pardon! nem önhittség vitt eme nyilatkozatra, hanem szeretett szülővárosunk mérvadó közönségnek amaz állítása, hogy bálunk hetedhét városra szóló mulatság lesz. Az esztergomi egyetemi bál czélja a szépek és csúnyák (a szépek és csúnyák alatt a szép hölgyeket és az ifjakat értjük ama mondás után : ^Lányok, lányok arany tulipánok, gyerekek, gyerekek földi boszorkányok") vigadásán kivül egy nemes intézmény létesülésének lehetősége. Akik a mensa academicának felvetett eszméjét ismerik, azokról reméljük, hogy nem tagadják meg a pártfogást, a kik pedig nem ismerik, azokkal néhány szóval leszünk bátrak az eszmét megismertetni. A mensa academicát a bécsi „Studentenheim" és a külföldi hasonczélu intézmények bázisán tervezik, természetesen hazai viszonyokra átültetve. A nemes intézmény főczélja a szegényebb sorsú egyetemi hallgatók megélhetését biztosítani, a jobbmoduaknak pedig módot nyújtani arra, hogy olcsóbban éljenek a méregdrága fővárosban és igy szülőiket a nagyobb kiadásoktói felmentsék. A fővárosban élő egyetemi polgárok a viszonyok és az élelmezés különfélesége folytán nagyon el vannak egymástól választva. A mensa academica módot nyújtana arra, hogy az ifjúság egymással gyakrabban (naponta többször) érintkezzék. Az által az egyetemi társas élet javulna, a hason gondolkodású és a hasonfelfogásu ifjak együttélése jótékonyan hatna ugy szellemi, mint anyagi életükre. A főváros tömkelegében, sajnos, gyakran keverednek az intelligens ifjak hozzájuk nem méltó társaságba, amelyben azonban mégis szívesen tartózkodnak méltóbb hiányában. Számtalan példa van arra, mily sok derék nemes lelkületű ifjú bukott el az örvényben a rossz környezet befolyása következtében. Itt bizonyodik be leginkább ama régi közmondás „Mala societas depravat bonos móres." Ez röviden a mensa academica főczélja ugy anyagi, mint szellemi tekintetben. Reméljük, hogy a lelkes és intelligens esztergomi közönség, mely a jóért, szépért és nemesért mindig lelkesedett, minket sem fog cserben hagyni, akkor, midőn egy nemes ügynek szolgálunk, midőn egy élvezetes estét szerzünk szülővárosunknak ama reményben, hogy az anyagi siker az erkölcsivel párosulni fog. Mindenekelőtt Esztergom hires százszorszépeihez fordulunk, ama szépekhez, kik lelkeseknek és áldozatkészeknek mutatták magukat már több jótékonyezélú aktusnál, hogy járuljanak a mulatság fényéhez és sikeréhez ugy megjelenésükkel, mint a tombolához való adakozásukkal. Fordulunk, azután a lelkes közönséghez, a klérushoz, hogy támogassanak bennünket annyira, a mennyire azt a szent, nemes és humánus czél megérdemli. A közbiztosság. Tél derekán, amikor a hangyák legjavában fogyasztják szorgalmuk összehalmozott gyümölcseit s a vig tücsök elkezd koplalni — mint a mese tartja — ilyenkor az emberek közt is megromlik a vagyon biztossága. Az élete is némelykor. A lopás, betörés, rablás, igaz, általában véve is hozzá tartozik az emberi társaság életrendjéhez, aminthogy a többi bün is örökkévaló; de mégis a szigorúbb évszakban kezd virágozni. A fagy, szél és hó kedvez neki s már aki akár merő gonosz indulatból, akár szükségből és nyomorból nyújtja ki kezét jogtalan és erkölcstelen módon másnak holmija után, az leginkább ilyenkor teszi, amikor a hideg ellen is meg kell védnie magát és övéit ruhával vagy fűtött lakással s amikor ennélfogva a bűnre hajtó okok fizikailag is erősebbek. Igy van ez minden télen ; de az idei tél mintha rosszabb volna a megelőző két havas és zúzmarás télnél is. Ugy látszik, az ország egyes részeiben kimaradt termés a főoka a gyakoribb vagyon elleni bűntetteknek, amelyek most már nem szórványosan, hanem epidemikusan kezdenek föllépni, itt-ott igen veszedelmes alakban. Az országban a közbiztosság szemmel láthatólag lazul s félő, hogy az állapotok még tovább fognak romlani. Budapesten magában is szaporodni kezdenek a lopás, betörés és útonállás esetei. Pedig a magyar főváros közbiztonsági állapota a kontinensen a legjobbak közé emelkedett. A közönség nem igen vette tudomásul, de tény, hogy Török János rendőrfőnöki régiméje s utódjának : Sélley Sándornak hozzá méltó hivatalviselése a főváros rendőrségi ügyeit, igen nagy akadályok leküzdése után — amelyek között nem utolsó volt a közönség indolencziája — nem csak purifikálta, de a közszolgálatot olyanná tette, amely a nagy európai városok szakembereinek figyelmét is fölébresztette. Most azonban a nehezen megteremtett közbiztonsági viszonyok itt is ingadoznak. Igen kelletlen tünemények merültek föl az ország több városában is egyszerre, de sokkal brutálisabb alakban. Egerben a főispáni lakást is feltörték. Ugy ott, mint E s ztergomban és Kalocsán egész sorozat betöréses lopás fordult elő, igen nagy szemtelenséggel végrehajtva, Kalocsán pláne gyilkosság kíséretében, amelynek egy fiatal kereskedő esett áldozatul. Másunnan is érkeznek, bár kevésbbé veszedelmes betörések hirei. Egy Sobri, Patkó vJy ac

iT vánszky-renaissance-tól aliai ,f

indőrségi szervezet mellett p|rsz( nem lehet többé tartani; de lltségtelen az is, hogy a közbiztonság továbbromlása igen kellemetlen íilyzeteket teremthetne az ország eges vidékein, főképen a vidéki ví-osokban, ahol az autonóm rendőri szolgálat többnyire nincs abban a elyzetben — uti exemplum docet — hogy a gazemberek merészebb föllépsét megakadályozhassa. Indokolt tehát az aggdalom s az a kívánság, hogy ez azjabb veszély elháritassék. Ami az orvoslást illeti a2 1 a m i rendőri hatóságokna ne m, hetne semmit indokoltan azemükre vetni. Az állami csendőrséakitünő s alig megbecsülhető műnk végez naponkint az ország egész erületén. Itt nem csak a szervezet rgyon jó, de az emberek is derekakA nehéz szolgálatban való kitartás ia nehéz helyzetekben való kötekségiudó. sokszor hősies magaviselet/olytonosan dicséri a magyar csedőrí- 4 A fővárosi államrendőrség is data magaslatán van mán a mellett a kormány, a fővárosés jté állandó figyelmének tárgya UjaDb, 1 az elavult „boltőr" intézmtyt i akarja alakitani a belügymiszter. Ezeken mindenesetre :het még javítani, főképen a 1 é t s z m 1 d o t á c z i ó dolgában és :t kell is ; de azt nem lehet mondanhog) adatukat rosszul teljesitik, Nagy hiba van azoran a v ár o s o k b a n és k ö z s <f e k b n. A városok autonóm renersége igen keveset ér. Sem szerveze, sem személyzete nem olyan, hof rosszabb viszonyok közt* helyt tuca állani a közönség vagyonbizton.^a mei Gyarló ósdi intézmey legt helyen ; alig egy-két vájs az, mely rendőrségét a főváros uán eddig szervezni tudta. Ami külinen me magyarázza azt a vakerősé amelylyel épen a vidéki rosok ütötte föl fejét a lopás : betc A községeknek az a agy bájuk, hogy abszolút esem rendőri hatáskörk n csen. Erről a törvényhoz; 1886szerencsésen megfeledkez:. Pe ezt a községekben súlyos? érzik közguny tárgya pl. az is,iogy valakinek a háza előtt ej kin macska tetemei hevernek, ; elüljá ságnak még annyi rendc hatal" sincs, hogy annak eltak;tását rendelje. Ennek a fórumás a szolgabiróság. Igy azutái abban községben, ahol sem szol^iró, sem csendőrség nem lakik, azolute jó Isten az egyedüli rendi hatos; Kivéve Bácskában, ahol notór tolvajokból sok helyütt „felős csendőrségen alakítottak. Hihetetlen, de igy v. Már most, hogy a rosok tező és a községek nem tező r. dőrsége uj és sürgős ren»ri szen zésre szorul, az kétségtel. S ha szervezést kontemplálják okvet bele kell kombinálnia m: e i re dőrség intézményt is. azt a pénzt, amibe a roga inti mény a birtokosoknak kii, öss; teszik, akkor pompás másodrangú fegyveres endőrs é g kerül-e ki belőle, ilyet áll; mositani lehetne s igen bznos ka'> csolatba hozni a m. kir. iendőrse gel, amelynek részletekl ható tapintó csápja lehetne a le^sebb ki ségben is. Egyebekben pedig n ennél tovább tánczolt a forró levegőben vigan, önfeledten. Mintha nem is venné észre, hogy köhög s a vérfolt a kis kendőn ismételve megjelenik. Tragikusnak tetszett előttem ez a haláltáncz. Nem birtam tovább nézni. Kirohantam a teremből. Annyira hatott reám a látott jelenet, hogy rosszul lettem. Künn az előcsarnokban fel és lesétálva, kissé magamhoz tértem. Elitéltem önmagamban a könnyelmű szülőket, akik a beteg leányt tánczolni engedték és elitéltem a leányt is, hogy a táncz szenvedélyeért ilyen vakon koczkára teszi életét. A tánezzene melódiája kihangzott a teremből. Keringő járta. A terem egyik ajtajából láttam, hogy a szőke leány tánezol, folyton tánczol. Egyik tánezos karjaiból a másikba ... a haláléba. Borzalmas látvány volt. Szinte megkönnyebbültem, amikor a czigányok abbahagyták a zenét, s a klarinét riadója jelentette, hogy a souper megkezdődik. Igen — a souper a bálok kellemes intermezzója: A kisasszonykák vigan szökdécselnek tánezosaik karjain a megterített asztalok között; a czigánybanda apró csoportokra oszolva foglal állást az éttermek különböző pontjain, a pinczérek tüntetőleg durrogtatják a pezsgős palaczkokat és a tánezosok most már szabadon udvarolhatnak kaczagó szomszédnőiknek, akik ilyenkor hálás médiumok e tekintetben — hiszen a szegény fiatal ember annyit fáradott, annyit tánczolt 1 Megérdemli a meghallgatott udvarlás ártatlan örömét! Ösztönszerűleg is szőke Gautier Margitom közelében foglaltam helyet az egyik kisebb asztalnál. A fiatal emberek egész raja vette körül s ö kaczagott, mulatott; hol ide, hol oda fordult, minden megjegyzést meghalott, megfigyelt, mindegyik „pajtásnak" — igy nevezte táriezosait — volt egy vidám mosolygása, kaczagó megjegyzése s mindezt jóizöen, fesztelenül tette, ugy, hogy mulatott gerle nevetésén az egész férfitársaság — mintha nem tudná, hogy egy valaki, egy ismeretlen valaki ott a közelében, szorulni érzi a szivét, a mikor látja azt a hamis vigságot. Mintha nem vettem volna észre, hogy hányszor kapja az asztalkendőt ajkaihoz, hányszor köhint bele. És ime újra ott a piros folt az abroszon. Hogy a környezet — mások — nem veszik észre azt, a mit én? Hát nem fél attól, hogy észeveszik, ha már ö maga semmibe sem veszi a pillangó röpködését a láng körül ? Hát csak nekem kell az ilyet észrevenni, nekem a rövidlátónak ? nekem az érzékeny poéta léleknek ? Komolyan mondhatom, ritkán éreztem ekkora részvétet sőt fájdalmat, mint akkor, — látva egy szép leány nevető haldoklását. Könnyű, fehér ruha volt rajta, ép olyan, mint a koporsóban fekvő fiatal leányoké, /ircza halvány volt, csak hangos nevetése, mosolygó arcza, ragyogó szemei hitethették el áz emberrel, hogy egészséges. És ott volt az asztalkendő mellett a kis csipkekendö s ott láttam mindkettőn a halál piros pecsétjét: a halvány vérfoltot. Megkezdték a souper csárdást, a szőke, leány rögtön felugrott. Lassankint kiürül az étterem s egyedül maradtam. Egy pillantást vetve az átellenben levő asztalra, észrevettem, hogy a csipkekendö meg az asztalkendő is ott maradt, a szőke leány hátrahagyta. Odamentem az asztalhoz. Kezembe vettem az egyik kendőt. Nézem forgatom, — sehol semmi vérfolt. Mi ez? Káprázat ? Előveszem a másik kendőt. Látom, ugyanaz a gyűrött, csipkeszélű batisztkendő . . . Ezen c

em volt vérfolt. Nem értettem a dolgot. Jobban szemügyre vettem a két kendőt. Az egyiken a korcsmáros, a másikon az ö czimeres piros monograinmja. Valósággal felvillanyozva rohantam ki az étteremből, kezemben a vérfoltos . . . azaz monogrammos csipkekendővel. — Engedelmet . . . ott ültem szemben önökkel ... ott hagyta nagysád . . . — Ah! — igen ott felejtettem, köszönöm. Már kerestem is . . . Köszönöm uram . . . És meghajtottam magam előtte boldogságtól sugárzó arczczal, és tánczolni kezdtem. Ma már asszony, három kedves apróság édes anyja és egészséges mint a makk. Ifj. Gsathó Aurél.