Esztergom és Vidéke, 1893
1893-03-09 / 20.szám
Értesítés. Van szerenesénk a nagyérdemű t. szülőknek és tanintézeteknek, valamint a ÍL ó. közönségnek beesés tudomására hozni, hogy TÁNCINTÉZ ETÜNKET wárc. 15-én a Magyar Király száll, termében nyitjuk meg. Fötörekvésünk oda fog irányulni, hogy növendékeinket a legújabb SalOd és társas láncokra, úgyszintén az illemszabályokra, valamint a testgyakorlatokban sikeresen kiképezhessük. A tánctanfolyamban következő táncoktatásban részesülhetnek a növendékek, u. ni. sálon táncok: rezgöpolka. csehpolka, noblespolka, gyorspolka, lengyelke, keringő, (kétféle), scót tánc, lassú, csárdás stb. Társas táneok: polonais, menüett, udvari (á la com) négyes, francia négyes, magyar társalgó, Hazánk cimü magyar magán (Saphir M. Imre) saját szerzeményein Gawott figurázolt keringő és palotás. A tanoktatás képviselőm által, ellenőrzésem alatt történik. Kívánatra magánoktatás háznál is adatik. Tanórák gyermekeknek 5 éves kortól d. u. fél 5 órától fél 7 óráig, felnőtteknek fél 8 órától fél 10 óráig. A IL. é. közönség becses pártfogásáért és támogatásáért esudozve maradunk kiváló tisztelettel Neumann Márk és Saphir IYI. Imre föv. tánctanintézet tulajdonosa Ferenciek-bazára fov. tánctanító és a magy. kir. opera v. balletI. em. Hatvani-utca. . Wncos növendék és balletmesteréuek segédje íiiint képviselőjeQor\lií»« Yi I rvi t*A m nit Neumann Mám Odpillt iVl. HHlt* képviselője. Azon tisztelt szülők, kik gyermekeiket óhajtják tauitfcatni, méltóztassék neveiket előjegyeztetni, hogy személyesen tehessem tiszteletemet. IC A tanfolyam 8 hetet vesz igénybe. "TW Beiratkozások és előjegyzések, valamint bővebb értesítés Tábor Adolf urnái, valamit a Magyar Király szállodában 10-12, d. u. 3-5 Saphir M. Imre tánctanító urnái kaphatók. IMCHLICK -féle vasöntöde és gépgyár részvénytársaság BUDAPESTEN. Gyár és irodák: VI. KERÜLET, KULSü VACI-UT. Városi iroda és raktár: PODMANICKY-UTCA 13. Fiók-raktár: KEREPESI-UT 77. Göz-és járgány cséplö-készületek számos első dijakkal kitüntetett szab.Schlick-fele 2 és 3 vasa ekék, mélyíti-, egyetemes aeél-ekék, eredeti SCHLICK- és VIDATS féle egyvasu ekék, talajmivelőeSZközÖk, valamint szab. sMSiaMS gépek. Takarmánykészitö gépek, darálók, őrlőmalmok és mindennemű gazdasági gépek. Eredeti amerikai kévekötő és mirokrako arató-gópek és fükaszálő-gépek szállítható mezei vasutak stb. — Előnyös fizetési feltétele k.J-eg jutányosabb árak. fflijr Árjegyzékek i ;gyen és bérmentve. " A legjobb ekék közé tartoznak a mi egyetemes ekéink önvezetékkel, 3-7", 4—8" és 6-10" mély szántásra. Ezen egészen vas és acélból készült ekék bizonyára á leg tartósabbak s ezért á legolcsóbbak, he 'hiányózzanak tehát egyetlen gazdaságban sem, mert ezekkel az egyenletes földmunkálat legjobban érhető el. Földek, melyek egyetemes ekékkel munkáltatnak, jobb eredményt szolgáltatnak, mert a mélyebb szántás által a gyomok kipusztíttatnak a talaj pedig teljesen porbanyitva és keverve lesz. Hogy minden gazda megszerezhesse ezen egyetemes ekéket, azokat 3— 7" mély szántásra) Buda- 31 frtba 4- 8" 6-10*« ) pes- 32 « * ) ten 33 « számítva — szál I itj uk. A vetési idényhez kitűnőnek bizonyult sorvetőgépeiiiket ajánljuk és pedig könnyű és középminoségü talajhoz NE jegyüeket meritö-kerékrendszerre 13 soros 215 frt, 15 soros 235 frt, 17 soros 260 frt, nehéz talajok részére az NH jegyüeket meritő kerékrendszerre 13 soros 235 frt, 15 soros 255 frt. 17 soros 280 frt, hegyes és lejtős vidékek részére a BD jegyüeket amerikai csigarendszerre 13 soros 235 frt, 15 soros 255 frt, 17 soros 290 frt. Lóher vető készülék mindegyik fajtához alkalmazható. Képes árjegyzékkel kívánatra szívesen szolgálunk. Uúbth és láiii mezőgazdasági gépgyára Bpest, Váci-körut 60. sz. STOWASSER J. cs. és kir. Egyedüli szállítója az öszszes budapesti katonai zenekaroknak, valamint több vidéki színházaknak stb. stb. BUDAPESTEN, II. kerület, Lánchíd utca 5. szám. Ajánlja a n. é. zenekedvelő közönségnek és zeneegyesületeknek saját gyártmányú hegedűit, gordonkáit, nagy bőgőit, cimbalmait, továbbá mindennemű fuvó- és verő hangszereit s azoknak alkatrészeit. Ariston 8, 10 és 24 frt. Kóták 20 és 50 kr. — Phöiix 14, 20 te 40 frt Kóták 50, 60 és 70 kr. — Legújabb Poüphon 10, 16, 30 írttól 50 frtig. Kóták 30, 50 kr és 1 frt, - Simphonium 5, 18, 30, 40 és 50 frt. Kóták 30, 50, 60 és 70 kr. — Legnjalih úgynevezett népcitera, mely hingszer egv óra alatt könnyen megtanulható, 2 frfctói 10 frticr. Harmonikák 2 frttól fellebb. Mindennemű javítások gyorsan, jólés olcsón eszközöltetnek. f ^T Képes árjegyzék kívánatra bórmentve megküldetik. "^Mf PSERHOFER J.-féle gyógyszertár Bécsben, I. ker., Singerstrasse 15. sz. a. «zum goldenen Reichsapfel.» VértiSZtitÓ labdaCSOk, ezelőtt általános labdacsok neve alatt; est utóbbi nevet teljes joggá*! n>egóráemlik mivel csakugyan alig létezik betegség, melyben ezen lai'd;i.esok csodás hatásukat ezerszeresen be nem bizonyították voma. Évtizedek óta ezen labdacsok általános elterjedésnek örvendenek és alig van család, melyben ezen líitflnő házi szerből készlet nem volna található. -• Számtalan orvos által ezen labdacsok házwzerril ajánl tatnak és ajánltattak minden oly bajoknál, mely a rnsz emésztésből és székrekedésből erednek: mint epezavarok, májbfioK, kóíika, vértó ulások, eranyór, béltétlenség s hasonló betegségeknél. Vértisztitó tulajdonságuknál fogva kitűnő hatással vannak vérszegénység s az abból eredő bajoknál is: itry sápkónial, idegességből származó fejfájásoknál stb. E/en vértisztitó labdacsok oly könynyen hatnak, bogy a legcsekélyebb fájdalmakat sem okozzak ós ennek folytán még a leggyengébb egyének, de még gyermekek ál'al is minden aggodalom nélkül bevehetek. — A számtalan hálairatból, melyet e labdacsok fogyasztói a iegkiüönbö/.öbb és legnehezebb betegségek után egészségük visszanyerése folytán hozzánk intéztek, ezen helyen csakis néhányat emlitiink azon megjegyzéssel, hogy mindenki, a ki ezen labdacsokat egyszer használta, meg vagyunk győződve azokat tovább fogja ajánlani. Schlierback, 1888. okt. 22-óu. Tekintetéé Ur! A1 nlirt kéri, hogy felette hasznos és kitűnő vértisztitó labdacsaiból ismét 4 csomagot küldeni szíveskedjék. Neureiter Ignáez, orvos Hrasche, Piödnik mellett, 1887. szept. 12-ón Tekintetes Ur! Isten akarata volt, hogy az Ön labda óvni kezeim közé kerültek, melyeknek hatását, ezennel megírom : En gyermekágyban meghűltem o yannyira, hogy semmi munkát sem voltam töbi'ó képes vesézni és bizonyára már a holtak közt volnék, ha az ön csodálatraméltó labdacsai engem nem mentettek volna meg. Az Isten áldja meg önt ezért ezerszer. Nagy bizalmam van, hogy ezen labdacsok engem is tökéletesen ki lógnak gyógyítani, a mint már másoknak is egészségük visszanyerésére segítségül szolgáltak. Knifie Teréz. Bécs-Ujbely, 1887. nov. 9-én. Mélyen tisztelt Ur! A legforróbb köszönetemet mondom ezennel önnek 60 éves nagynéném nevében. Az illet-") f> éven át szenvedett gyomorhurutbaii é-t vizkórságban, már életét is megunta, melyről egyébként le is mondott, midőn véletlenül egy dobozt kapott, az Ön kitűnő vértiszlitó labdacsaiból s azoknak állandó használata folytán told jelesen kigyógyult. Legfőbb tisztelettel Weinzettel Josefa. Eiehengraberamt, Gföhl mellett, 1889. márczius 27-én. Tekintetes Ur! Alulírott ismételten kér 4 csomagot az ön valóban hasznos és kitűnő labdacsaiból. KI nem mulaszthatom legnagyobb elism résemet kifejezni ezen labdacsok értene felett és azokat, á hol csak alkalmam nyílik, a szenvedőknek legmelegebben f >gom ajánlani. Ez»n hálairatom tetszósszerinti használatára önt ezennel felhata'ma/om Teljes tisztelettel Hahn Ignáez. Gotschdorf, Kolbaeh mellett, Szilézia 1888 okt. 8-ánT. Ur! Felkérem, miszerint az Ön vértisztitó labdacsaiból egy csomagot Q dobozzal kü'deni szíveskedjék. Csakis az Ön csodálatos labdacsainak köszönhetem, hogy egy gyomorhaijól, mely engem öt éven át gyötört, megszabadultam Ezen khdacsok nálam sohasem fognak kifogyni s mid"ii legforróbb köszönetemet kifejezem, — vagyok tisztelettel Zwickl Anna. Ezen vértisztitó labdacsok csakis a Pserhofer J -fele, az ..arany birodalmi almához" czimz"tt gyógyszertárában, Bécsben, I.. Singerstrasse 15 sz a. készíttetnek valódi minőségben s egy 15 szem labadacsot tartalmazó doboz ára 21 kr. Egy cs»mag, melyben 6 doboz tartalma/tátik, 1 frt 05 krba kerül ; bórmentetlen ufánvóteli küldésnél 1 frt lo kr. Egy csomagnál kevesebb nem küldetik el. Az összeg élőbben" beküldésénél (mi legjobban postautalvái.ynyal es közöltetik) bérmentes küldéssel együtt: 1 csomag 1 frt 25 kr., 2 csomag 2 frt 30 kr., 3 csomagS frt 35 kr., 4 csomag 4 frt 4o kr. 5 csomag 5 frt 20 kr. és 10 csomag 9 frt 20 krba keiül. NB. Nagy eltyrjedeftségük következtében ezen libdaosoka legkülönfélébb nevek és alakok alatt utánoztatnak ; ennek következtében kéretik csakis Pserhofer J -fwle vértisztitó labdacsokat követelni ós cBakis azok tekinthetők valódiaknak, melyeknek használati utasítása a Pserhofer J. névaláírással fekete színben és minden egyes doboz fed le ugyanazon aláírással vörös színben van ellátva. Tannochinin Amerikai köszvénykenőes, gyors ós biztos hatásii, legjobb szer műiden köszvényes ós csúzos bajok, u m.: gerinezagy-bántaiom, tngszaggatás, ischias, migraine, ideges fogfájás, főfájás, fülszaggatás stb. stb. ellen. 1 forint 20 kr. nócsKT Évek hosszú sora óta valamennyi hajnövesztő szer között orvosok által a legjobbnak elismerve. Egy elegánsan kiállított, nagy szelenczével 2 frt. AI t>i 1 án os tapasz |tés d és sS? áital okozott sebeknél, mérges daganatoknál, ujjkukacz, sebes- vagy gyulladt-mell vagy más ily bajoknál, mint kitűnő s/er >'"n kipróbálva 1 tégelv ára 50 kr. Bérmentve 75 kr. ITo II*\7 holtom Pserhofer J.-től. Sok év T Agy Udl/jSAUL 0 | a a f agyog tagokra ós minden idült sebre, mint legbiztosabb szer elismerve. I köcsöggel 40 kr. Bérmentve 65 kr. íltifll MPrl V e " v általánosan ismert kitűnő UI'IIUMt?UV h.á z j-g Z er hurut, reked + $ég, görcsös k'högés stb. ellen. 1 üvégese ára 50 kr 2 üveg bérmentve 1 frt 50 kr. UlVl r>&/KJ\\KJIA<\ von toit gyomor, rossz emésztés ós mindennemű altesti bajok ellen ki, tüuő h iziszer. 1 üvegcsével 22 kr, 12 üveg 2 frt. Altalános tisztító-só TOuk tünő házi-szer a rossz emésztés minden következményei, u. m.: főfájás, szédülés, gyomorgörcs, gyomorhév, aranyér, dugulás stb. ellen 1 cso /öag ára 1 forint. Angol csodabalzsam \ r ^ c e tí 0 egy kis ü ve g 12 kr. Por a IáUzzadás ellen. E ^ megszünteti a lábixzadást s az azáltal képződő kellemetlen szagot, épen tartja a lábbelit és mint ártalmatlan szerva-, kipróbálva. Egy d.bozzal 50 kr Bérmentve 75 kr. Golvva-balzsam Öt bérmentes küldéssel 65 kr. Helsó vagy egészség-só, kitűnő gyógyszer, gyomorhurut és miiiden » rendetlen emésztésből szármázó bajoknál. 1 csomag 1 frt. Ezen itt felsorolt készítményeken kivül az osztiák lapokban hirdetett összes bel- és külföldi gyógyszerészeti különlegességek raktáron vannak és a készletben netán nem levők gyorsan ée olcsón megszereztetnek. — Posiai megrendelések a 'eggyorsabban eszközöltetnek, ha a pénzösszeg előre beküldetik; nagyobb megrendelések utánvéttel küldetnek. — Bérmentve csakis oly esetben történik a küldés, ha az összeg előre beérkezik, mely esetben a postaköltségek sokkal mérsékeltebbek. A fenti különlegességek kaphatók Török József gyógyszerész urnái Budapesten, Király utca 12 ik szám. ' Laptulajdonos és kiadó : Táfcw Adolf. Nyomatott Tiiboi Adolfnál.