Esztergom és Vidéke, 1893

1893-11-15 / 98.szám

kasok kellemes és hasznos szórakozásáról gondoskodjunk. Mert a hogy ez ma szégyenletesen és veszélyt rejtőén van, — úgy nem maradhat. A korcsmázás, a kávéházi füstös élet pihenő ugyan, de szörnyen drága és a pallérozatlan munkás népre a legdemorálizálóbb. Nyáron nem annyira. Nyáron nem vetünk a dologra egész komolyságában ügyet. Nyáron a mulatóhelyek nincsenek bántóan Összezsúfolva. De most, hogy hidegre hajlott az idő, most a mi körünkben is aktuális kérdéssé vált a munkásnép vasárnapi szórakozása. Arról talán nem is kell, legalább árnyoldalaiban hű," pillanatnyi felvételt adnunk, hogy milyen most az állapot. Ámbár nagyon könnyen végezhetünk vele a' következő fogalmakkal: ital, bóditószer, romlott levegő, kihágások, lerészegedés, utczai zenebonák, duhajkodás, eladósodás, végső következményeiben az elzüllésnek nemei: börtön, avagy önkénytes halál. És ezekről morálprédikácziókat valóságos naivság volna tartani, mert ennek tapasztalat szerint vajmi kevés a foganatja. Mi a feladat tehát? Az élvezeti szükségletekről gondoskodni. Mert vagyunk annyira optimisták, hogy föltesszük, miként a kézmümunkások legnagyobb része nem lelkiszükségletének hódol, mikor munkaszünetek napján a drága és egészségtelen mulatóhelyeket kultiválja, hanem ezt azért teszi, mert más időtöltés eddig számára nem adatott. Hasznos, kellemes és olcsó szórakozásokat kell adni a népnek. Ami intelligencziánk vezető erőinek minden nagyobb törődése nélkül kitelik: arra czélozunk első sorban. A tanulságos felolvasás igazi, egyszerű és nemes pihenő. Bár nem feledjük el, hogy a népszerű felolvasások a vén kisasszonyok nak és a gyorsan hevülő diákságnak szánva, immár a lehető legnépszerütlenebbek. Olyan orvosság ez, melyet ostya nélkül bajosan adhatunk be. Ám jó, gondoskodjunk hát ostyáról. Egy kis tombolázás, bál, avagy a zene múzsájának segélyül hívása már jó ostya lesz és annyira ismerjük a munkásosztály igényét, hogy a tervszerű felolvasási sorozathoz képesek leszünk megnyerni. Odament Laurához és gyöngéden simította meg haját: — Ne sírjon édes. A sós könnyek legfellebb elveszik szemei fényét, ép ugy, mint a nagy ebédlő asztaláét . . . Maga még fiatal, szép és találni fog vigasztalást, kárpótlást eleget. •— Soha I — Ej dehogy nem l Jenő itt nagyot sóhajtott: —Lássa, én már nem bírom, Istenemre bírom. Az én vérem más, az öné is más, magácskának minden ize, minden porczikája tele van izzó szenvedéllyel, duzzadó erővel, ön nem él másért, csakhogy élvezzen, s minél boldogabbá tegye azt a rövid s mégis hosszú utat, mely a bölcsőtől a temető kapujáig vezet. Az asszony megmozdult, Jenő folytatta : — Lássa, én más ember vagyok. Nekem az epicureismus mellett nagy ideáim Ís vannak. Kedélyem zárt és ismeretlen, mint az éjszaki sarok, hova hiába fut a kutató emberi elme, hiába küzd a század gőze, villanya. Megtörik, mire czélhoz érne. . . . Egy önfeledt pillanatomban nem gondolkoztam . . * . Akkor aztán megesett, hogy: .... Ejh 1 . . de hisz ön legjobban tudja. Akkor még azt hittem, hogy véralkatom meg fog változni. Akkor még reményeit, vágyait is betölteni hittem. A tompulni kezdő elme mellett a múlékony porhüvely is roskadozni kezd^Vége ! —Laura a, beszéd alatt fölemelkedett. Meredten a levegőbe bámult, majd mint a kigyó szivta Hervadás. Mint nehéz beteg, lassú agóniával pusztul el a természet. A vén földről elpusztul minden, mi bájt és elevenséget kölcsönzött neki. S mi, kik minden időnek leszakítjuk virágát, látva a feltartóztathatlan agóniát, bárha perczekre is a szkepszis felé sodortatunk: a kusza, minden szépségéből kivetkőztetett Föld, mely csak nemrég virágjaival kedveskedett, egykoron hantjai alá takar. A természetnek pedig ez a nagy változása, mely világfennállás óta ismétlődik, annak tanúsítása, hogy csak a változás maradandó; más m i nd e n változásnak van alávetve. Jelképileg előttünk áll egy, világ fenállása óta fenálló és soha meg nem szűnő küzdelem: az örök harcz. Mese és az optimimusnak valóságos tobzódása, hogy egykoron az emberek között határ-, nemzetiség-, és eszmeharcz nem fog szuronyra kényszeríteni, békességes földmivelő szerszám helyett. Olyan nincs l Az örök béke maga a szelid embereknek legkívánatosabb utópiája, melynek országát nincsenek bibliai Simeonok kik láthassák I Minden állati és növényi tenyészetben az akczió és reakczió maga a létezés. Akcziónak és reakcziónak pedig a legfönségesebb harcza íme az, mely most a természet kedvelőinek hangulatát — akárhogy elnivellirozta a gyakorlati élet — költői merengés felé kergeti. Ami a természetben kíkerülhetlenüí akként mutatkozik, az a népek és nemzetek életében is előáll. A reakcziónak a lassú agónia közt most, e napokban mutatkozik hatalma egész szilajságát>an. Hiába I A deczemberi solotitium felé közeledünk 1 A nap tápláló ereje bágyadt. A klorofill leszivárog. A halál bizonyos. Ez az erős reakczió minden gondolkozóban, az eszmetársulat törvénye alapján, fölidézi közéletünk mezejének mai, dicstelen rakczióját. Mert a közélet nyilvánulásait tekintve, reakczió akar győztesként tort ülni. Pedig a nemzeti jó gondviselés egy éltető erőt tol előtérbe: a haladás vágyát, a szabad gongondolkozás, fejlődés felvirágzása, meszsze kiható intézkedései kivannak gyakorlati alkalmazást. A haladó kornak sürgető óhaja járul alázatos előterjesztéssel a romboló reakczióhoz, hogy ne álljon útjába annak a szándéknak, mely sajgó sebeket akar begyógyítani, mely a múltnak fogyatkozását akarja helyrepótolni, bűneit expiálni. A haladni akaró korszellem, az idők méhe tolta előtérbe a mostani, felszínen levő kérdéseket. Ennek a haladásnak, ezrek óhajainak, a szabad gondolkozás diadalának útjába áll a reakczió. Pedig minden, a mi a nemzet életnedveit fogyasztja, ami a nemzet fájának dús lombozatát avarrá aszalja, a reakcziónak rombolása és veszedelem, ennek az első ezredévét ünnepelni óhajtó kis nemzetnek. Egy vigasztalás azonban mindenesetre marad. Hogy minden, ami a halál képét mutatja a földön, tulajdonképen nem egyéb, mint pihenés. S igy a nemzeteket mozgató elvi kérdések, ha ellenükbe feltámad a reakczió, csak p ih e n n e k, csak szünetelnek, de el nem vesznek, ha szinte egész romboló hatalmával is reájok nehezül a reakczió, melynek a természeti világban képmása az — ősz. Ámde kielégit-e mindenkit ez a vigasztalás? A sűrű tüzes vérű embereket — bizonnyal nemi Jenő ajkát, ennek nyakába kapaszkodván, mint a telhetetlen, a százkaru polyp. ~ Nem nem, maga nemfog elhagyni. És egy hosszú, őrjöngő beszédbe kezdett, melynek végén már csak hörgött. III. Jenő jól sejtett. A tíz havi féktelen tobzódás döntötte ágyba. Ő ápolta. Mikor néha-néha kezébe vette Laura fényképét, meg a sok mindenről beszélő tükröt, fanyar mosolyra fakadt. Nevetni nem birt, mert ilyenkor . hörgő melle iszonyatosan fájt. — Ne fárassza magát, — szólt Laurának. Laura nem tágított. Egyszer Laura az előszobában megostromolta az orvost. — Meddig élhet Jenő, doktor úr. — Három napig. — Tovább nem? — Nem 1 .... A beteg nyugtalankodott. — Laura I — Nos ? ~~ Ugy

_e rnaga még szeret ? Az asszony átkarolta Jenő nyakát. Pedig a sorvadó férfi undorral töltötte el. — Hogyne szeretném, édes .. . Lehajolt a beteghez, a ki egy erős hörgés után kilehelte utolsó életösztönét. Csak a szeme maradt nyitva . . , Moloch isten orgiát ül . . . Hrabovszky Lajos. A Walter-banket. Az esztergomi kereskedőifjak egyesülete szeretve tisztelt elnökének, dr. Walter Gyulának a herczegprimás titkárává történt kineveztetése örömére vasárnap este igen szépen sikerült, lélekemelő lefolyású, kedélyes banketet rendezett Vétkeznénk, — irja lapunknak egy ott jelenvolt — ha frázisokkal vezetnők be a pompás est lefolyásáról szóló tudósításunkat: száraz leírásból is a legragyogóbban derül ki, mily lelkes ünneplés tárgyává tette az esztergomi kereskedő ifjúság az ő kiváló elnökét. Minden, a mit azon estén az egyesület termében láttunk, hallottunk és élveztünk, —- hamisítatlanul jellemezte azok tiszta, hamisítatlan és fesztelen lelkületét, a kik az ünnepélyt rendezték s annak lelkületét, a kinek a tiszteletére azt rendezték, A keresetlen, tápláló vacsora, a kitűnő borok, a czigányzene s a sallangtalan, de tartalmas, puffogó jelszavakat kerülő, mégis kellő színvonalon álló, komollyal vegyes vidám, vidámmal vegyes komoly beszédek szapora sokasága — mind, mind a keblekben uralkodó őszinte örömnek, diadalt csapó szeretetnek és elismerő tiszteletnek legklasszikusabb nyilatkozatai voltak s a nyilatkozatok egész éjfélig fokozódó erővel törtek elö. íme tudósításunk: Az esztergomi kereskedő ifjak egyesületének buda-utczai helyisége vasárnap este 8 órakor már tömve volt azokkal, a kik dr. Walter Gyulának mint az egyesület elnökének, ünnepeltetésében az öt ért magas kitüntetés alkalmából részt akartak venni. Ott láttuk a következőket: Mezey Ferencz, Helcz István, Müntzberger Sándor, Tábor S. Sándor, S z a 1 k a y József, Brenner József, Jedlicska Rezső, Schönbeck Imre, B r u n n e r Ferencz, Sternfeld Rezső, Brutsy Gyula, Vörös József, Paulovics Géza, dr. Aldory Mór, Mihalik Bálint, W a 1 d v o g e 1 József, Bargel Mihály, D ó c z y Ferencz, Szántó »Sándor, R ó s a Lajos, T o 1 n a y István, F e 1s e n b u r g Gyula, O k á n y i k Lajos P er e p a t i c s Zsigmond, Balogh István V i b o r Lajos, F a n t o 1 y Gyula, G y e b n a i Pál, A rn s t e 11 er Imre, D u d i c h László, Oltósy Ferencz, Heifeld, Schalkház Ignáez, Fek e t e Árpád, Fekete Ferencz, T o 1n a y Dénes, Frank István, Kemény Mór, Mihalik Viktor, S c h u k Mór, Reichl, Heltai, Balog Márton, M a n d e 1 Ignáez, E n g e 1 József. Rechnitz Ferencz, Boros Lajos, Stiaszni János, Faragó Henrik. Voltak még ezeken kívül sokan, öszszesen körülbelől hatvanan, azonban „wer kennet ihre Namen ?" — Nyolcz órakor Perepatics Zsigmond mint az egyesület titkára és Paulovits Géza, mint az egyesület választmányi tagja, kocsin - mentek az ünnepeltért, ki egy negyedóra . múlva a legjobb színben és kedvben meg is jelent harsogó éljenzés közepette. Ke zet fogván mindenkivel, elfoglalta helyét az elnök a szépen terített, hosszú fehér 5 asztal közepén. A többiek is helyet fog- lalván, azonnal kezdődött a zene, az ele. ven társalgás és a vacsora. Ki tudná számát a megnyitott boros palaczkoknak ? ki tudná megmondani, hány lelkes pohár ' telt színig tele a palaczkok aranysárga > tartalmával, midőn Brutsy Gyula be• szédhez emelkedett fel ? Brutsy kiemelve . beszédében az est fontosságát, kifejezést adott az elnök iránti köszönet érzésének azon számtalan nagy érdemekért, a melyeket az egyesület érdekében szer: zett ,* elmondta ékes szavakkal, hogy a főtisztelendő doktor úr új életet öntött az egyesület még lankadt, vérszegény ereibe, hogy ő az, a ki fáradhatatlan tevékenységgel, magas szellemi képességgel vezeti a haladás felé; kívánja neki, hogy az előléptetés, mely őt most érte, a jövendő kitüntetések szakadatlan lánczolatának kezdete legyen ; kéri őt, hogy magas jóindulatában tartsa meg az egyesületet s istenhez áldásért fohászkodik a tevékeny férfiura. Hatalmas éljenzés követte a Brutsy beszédét, melyre Walter Gyula csakhamar válaszolt, értelemszerint következőleg : „Engedjék meg, mélyen tisztelt uraim, hogy mielőtt azon érzelmeket, melyek a részemül jutott igen nagy megtiszteltetés, a különös kitüntetés, a ritka és nagybecsű figyelem ezen perczében keblemet dagasztják, kifejezésre juttatnám: forró köszönetet mondjak szomszédomnak, Brutsy Gyula úrnak, azon lelkes eszmékért, jóindulatokat tanúsító érzelmekért, melyeknek beszédében kifejezést adott. Az őszinte szeretet érzelmei töltik el keblemet mindazok irányában, a kik közt az egyesület körében forogni szerencsém van, azon meg sem érdemlett ragaszkodásért, kitüntető figyelemért, mellyel ott nemcsak most, hanem más esetekben is találkozni szerencsém volt. Alig tudom megmagyaráznia a szerencsét mely osztályrészemmé lesz. Öly körbe jutottam, melyet eddig nem is ismertem; oly körbe jutottam, melynek törekvései legkevésbbé sem ismeretesek előttem. A • mi keveset az egyesület érdekében tehetek, azt én legkevésbbé sem a saját tevékenységemnek, hanem azon fáradhatatlan és buzgó munkásságnak köszönhetem, melyet az urak mindegyike részéről tapasztalni szerencsém volt. Igaz, magam is mélyen át vagyok hatva a kereskedelem, valamint azon egyesület működésének és feladatainak fontosságától, mely azon férfiakat van hivatva képezni, a kik majdan Magyarország jólétének bajnokai lesznek. A jólét, az anyagi elöhaladás nem képzelhető az azt előmozdító tényezők lelkes Összemunkálása nélkül. Ha a szellemi haladást anyagi jólét nélkül elképzelhetnök, akkor nem tudnók megmagyarázni, hogy az ókorban is azon népek virágoztak legjobban, a kik a kereskedelem hatalmas fejlesztő erejét hamar felismerték. Meggyőződésem tehát, hogy a szellemi jólétnek, melytől Magyarország jövője függ, a kereskedelem felvirágzása által érhető el. E meggyőződés adja keblembe ama lelkesedést, mely képesít arra, hogy azt, a mi csekély erőmtől kitelik, ezen egyesület felvirágzására áldozatul hozzam, s kérjem az egyesület tagjait, hogy legyen szabad szolgálatomat az egyesület érdekében a jövőben is felajánlani. Nem fogom feledni soha azon rokonszenvet, melyet irányomban tanúsítanak, hogy fokozottabb hévvel igyekezzem egyesületünk virágzását előmozdítani. Fogadják forró köszönetemet a feledhetetlen megtisztelő kitüntetésért úgy az egyesület tagjai, mint kedves vendégeink. Méltóztassék csekélységemet szives jóindulatukban és barátságukban megtartani. Kívánom, hogy Magyarország kereskedelmének felvirágzására és jólétének előmozdítására kereskedő ifjúságunkat az isten boldogul éltesse. Éljen!" E lelkes válasz elhangzása után kevés vártatva Perepatics Zsigmond, mint a kereskedő ifjak egyesületének titkárja, üdvözölte Waltert az egyesület nevében, kifejezést adva a szeretetnek, osztatlan ragaszkodásnak és hálaérzetnek azon férfiú iránt, a ki oly áldásdús buzgósággal áll annak élén, kifejezést adva ama tapasztalatnak, hogy mióta dr. Walter Gyula az egyesület elnöke, azóta az egyesület él és működik s már is nem kicsinylendő tényezője az esztergomi társadalomnak, a mennyiben fel van véve a humanizmus gyakorlásának, valamint a közművelő-