Esztergom és Vidéke, 1893

1893-01-05 / 2.szám

A budapesti vikárius. Esztergom, jan. 4. Budapest főváros bitholiknsainak régi óhaja teljesült, midőn a király Cselka Nándort hudape^li vikáriussá nevezte ki. Cselka Nándor bevonulása •vikáriusi székébe már megtörtént s a fogadtatás szivei)'őssége igazolja, hogy Budapest fcatholifc-úsai kedvük szerinti püspököt kaplak. S ez nagyon .lénye­ges dolog. A magyar katholikus klé­rusban bár igen sok alkalmas egyén •van egy püspöki szék méltó betölté­sére, sőt a budapesti püspökségre is akadt volna ilyen ; de Csel kán ál al­kalmasabb aligha. A hercegprímás sze­rencsés kézére, ügyes kormányzói ké­pességére vall, hogy megtudta, találni a díszes polcra a legalkalmasabbat. Cselka nagyon jól ismeri a fővárosi viszonyokat. Mint plébános ott töltötte el életének legszebb részét. Ismeri a főváros közigazgatását, személyes jó viszonyban van a főváros vezéregyéni­s&g-eivel, fa.TWjM'' híveit, azok s«ük-e4g»-i? léteit s személyesen ismeri a fen ható­sága alá tartozó lelkészekel. Egy olyan férfiú ült íehát Budapest püspöki szé­kébe, ki kész tapasztalatokkal, a hely­zet teljes ismeretével foghat a kor­mányzáshoz. Azt, hogy ma Budapestnek érseki helynöke van, a főváros kalholikusai leginkább a megboldogult Andi ássy Manó grófnak köszönhetik. A gróf ismereies interpellációja országszerte nagy ér­deklődést,, Buda pesten örömet, Eszter­gomban pedig nagy megütközést kel­teti. Mert nem kevesebbről volt szó, minthogy magát az érsekséget, elviszik tradicionális ősi szók helyéről : Eszter­gomból a fővárosba. Andrássy és vele együtt az ország jó részének véleménye volt, hogy Magyarország hercegp.riiűá sáliak ott van a helye, a hol a ki­rálynak, a hol a törvényhozásnak, a hol a nemzet szive dobog : a fo- és székvárosban. És be kellett vallanunk nekünk esztergomiaknak is, kik gyarló emberi természetűknél fogva a lokális érdekeket, az országos elé helyezni kény­telenek vagyunk, hogy Budapest óhaj­tásának nyomós érvekkel tudott súlyt kölcsönözni. Csakhogy illetékes ténye­zők még súlyosabban mérlegelendő szava a mi előnyünkre billentette a serpenyőt. A minisztérium ós a király számolt ennek következtében avval, hogy a tradíciók sokkai erősebben kap­csolják a primási széket az ősi Eszter­gomhoz, semjiogy azt onnan a követelő­leg fellépő ujabb fejlemények egyha­mar elszakíthatnák. % MI Üíly meg kön n y v h ü 1 éssel sóhajtott lel Eszlerg^m, midőn nem a kél, szélsőség egyike került kivitel alá. Nem hagyták a fővárost püspök nélkül, de egyszerűen uem is emelték át Budapestre az esz­tergomi főpásztori trónust. A főváros nem kapta ugyan meg a -primási;, de kapott érseki helynököt. Mi nem szen­vediünk rövidséget, de az anomália is megszűnt, hogy több mint 300,000 kaihoükns hívőnek feje, Budapest fö­és székváros legmagasabb papi funkcio­náriusa egy alesperes legyen. Andrássy MMIIÓ grófot magasabb nem­zeti célok vezérelték indítványának meg­lel elében. Az eszmét a kormány, ille­tőleg Csák.y Albin gróf közoktatásügyi miniszter is magáévá tette ; s ha élne Andrássy, megnyugodnék ő is, mint megnyugodott a kormány s maga a tő­város, mert az adott viszonyok között ez időszerint többet a főváros érdekében kivinni nem lehetett. Elvégre a nagy országos gócpon­tok mellett, az ország szivén lul eső kisebb centrumoknak is joguk van a politikai, a kulturális, a társadalmi fejlődéshez s ennek egyik mulliatlan előfeltételét kéoezi az, hogy már létező, ősrégi intézményeink, előnyeinktől a cen iralisztikus törekvések érdekében meg ne fosztassunk. Igen, mi szívvel-lélekkel a primási szék Esztergomban való maradása mel­leit küzdöttünk. És bár Vaszary Kolos magasabb egyházpolitikai tekintetekből az év legnagyobb részét Budapesten tölti, de azért- az érseki szék a mi leg­sajátabb tulajdonunk és Vaszary Kolos mécsem budapesti, hanem e s z t e r­g o in i ér se ft-p r í m á s maradt. Esztergomi jótékony egylet. A minap veti ük az esztergomi jóté­kony-egylet 1892-ik évi értesít, vén jót, a melynek legaktuálisabb részét Dr. Ma jer István püspök, az egyesület elnö­kének az 1892. nov. 19-i közgyűlésen mondóit jelentése képezi. E beszéd képét, nyujta a jótékony-egylet, egy évi műkö­désének, ós ez okból, valamint, a közön­ség iájékoztatása végeit e helyütt .— kivonatosan bár — adjuk olvasóinknak. «Valahányszor szerencsém volt jótékony­egyleiünk tisztelt tagjait közgyűlésün­kön üdvözölni, — ugy mond az elnöki jelentés — mindig örömre gyulladt kebelem, mert meggyőződésemként nincs szebb, nincs nemesebb, nincs áldásosabb működés a kö/jórai közreműködésnél ; ám ma szokottnál nagyobb, szinte ket­tős örömet érzek, mivelhogy a fenye­gető kolerajárvány szerencsésen távol maradván, Isten kegyelméből össze­kerülhettünk, rendes közgyűlésünket megtarthatjuk. Legyen ezért hála a kegyes Gondviselésnek, mely hálánkat kétségkívül leghelyesebben, leghatható­sabbau ugy fogjuk leróhatni, ha a jó­ságos cselekedeteket kettős ügybuzga­lommal gyakorolaudjuk. Elnöki kötelességemnél fogva lesz szerencsém utolsó közgyűlésünk óta, —• mely 1891-iki védszentüuk sz. Erzsébet napján tarfal ott — az egylet műkö­déséről számot adui. Érintett utolsó közgyűlésünknek közlelkesedés közt, hozott legszebb hatá­rozata az volt, hogy a király 0 Fel­sége által kevéssel előbb országunk Hercegprímásává ós Érsekuruukká Vaszary Kolos Ferenc kineveztet­vén, 0 Hercegsége, mint alapszabá­lyaink szerint is született, fővédnökünk, egy fényes küldöttség által alkalmas időben a legszivóiyesobben üdvözöltes­sék. Bármily hőn óhajtottuk e határo­zatot leljositen is én uem is késtem 1891. évi Ertesitvónyüuk — melyben alap­szabályaink is benfpglallatnak — dísz­példányát 0 Hercegségének tisztelet­á must — Elbeszélés. — Mintha bizony lehetne egy élő embert holt szívvel képzelni . '. . Pedig Pistát annak nevezi az egész falu népe, de leginkább a falu leányai, kiknek bogárfekete, égkék s egyéb más szinü, tü­zes és szende tekintetű szemei éppen sem­miféle benyomást sem tesznek ő reá. Neki mindegy akár a templomajtóhan üidögelö vén koldusasszony nak, akár a falu legszebb leányának néz a szemébe. Nem érdekli őt semmi sem. Naphosszat jár-kél elmerengve az erdő­ben, a réteken, s ilyenkor belebámul két szeme az üres messzeségbe, mintha a ló­lek elszállott volna testéből, s most tekin­tetével kisérné azt útjában. Mikor pedig a mozdulatlan szemekből egypár könycsejp végig gördül arcán, akkor — mintha elszál­lott lelke ismét visszatért volna, leveti magát a földre és sir keservesen, sir igazi szívből facsart könnyeket . . . Erről persze a falu népe mit sem tud. Máskor ismét, miről már a falu népe is tudomást vehet, beül a korcsmába, odaál­lítja a cigányt asztaia mellé, s huzatja a szomorubbnál-szomorubb nótákat, miköz­ben a keveset beszélő száj megnyílik, s addig-addig énekel, míg patákként omló könnyei hangját el nem fojtják. Senki sem tudja, hogy mi baja ? Nem vigasztal­hatják, mert uem tudja senki okát bána­tának. Pedig szereti őt mindenki Szülei ugyan már régen elhaltak, de ott van a nagybátyja-nagynénje, kik örökbe fogad­ták, kik szeretik mint saját gyermeküket és ott van ezeknek a leánya, Aranka az ő unokatestvére, egy festői alak, aranyszínű hajfürtökkel, ábrándos nagy kék szemek­Ivei, melyekből a lelki jóság, az igaz sze­retet sugárzik, a ki szereti Pistát, mint csak egy jó testvér szeretheti testvérét Mind-mind szeretik őt, de sebzett szivé­nek más a gyógyító írja. * Most is ott ült a korcsmában a zöld ke­rek asztal mellett. Előtte borral telt kancsó érintetlenül. Fejét jobb kezére támasztva mereven szemléli a szemközti falon függő kakukórát, mely éppen most kakukozza az esti hetet. — Jól mondod kis jósmadárkám, — szólt, keserű hangon — hét nap még, azután mindennek vége. És busán lehajtá fejét az asztalra. Ek­kor megnyílik az ajtó, s belép rajta uno­katestvére Aranka. Körülnéz, azaz bogy nem is kellett sokat körülnéznie, hisz egy­szerre megismerte a gyér világítás mellett a kerek asztalnál ülőt. Odament tehát, s gyen­géden megérinté annak vállát és így szólt : — Ugyan édes Pistám, mit művelsz már megint ? Hát soh' sem lesz vége en­nek a te keserűségednek ? Hát ez mindig igy fog tartani ?'Nein tekintesz minket, a kiknek ugy fáj az, hogy annyi bizalom­mal sem viseltetel irányunkban,, hogy bá­natodnak okát megmondanád ? 'Jer, hagyd el e helyet; légy férfias, légy erős, s né engedd át magad annyira érzelmeidnek t Pista szó nélkül fölkelt és követte a ked­ves teremtést, ki karjába kapaszkodva ve­zette öt haza felé, miközben pici piros ajka folyton oly édesen csevegett. — Pista ! — szólt Aranka — nem en­gedsz az én kéréseimnek ? nem indítanak meg az én könnyeim? Ugyan mond már egyszer, mivel vidíthatnék föl lehangolt kedélyedet? Mi bánt téged oly nagyon ? ^ihez akarsz őszinte lenni, ha nem énhoz­zám, ki téged testvérként szeretlek ? — Ne faggas kedves Arankám, válaszolt Pista kérlelő hangon. Nem bánnám bárki kérdezne, vagy vigasztalna, csak te ne ten­néd azt. Ne kérdezz, ne is vigasztalj éde­sem, mert ha én a te szelíd szemeidbe nézek, s kérdéseidre nem felelhetek, óh ak­kor ugy sajog a keblem ; akkor szeretném kitépni a szivemet és porra zúzni, a miért hogy oly nagyon tud szeretni. Es hogy ezt a szót most kimondtam, tehát halld a többit is ! — Szeretek valakit, szeretem a lányok gyöngyét igaz szivembŐI-lelkemböl ; szeretem mint fű a harmatot, mint öreg földünk a napsugarat ós mégis — remény­telenül. Hogy miért, azt nem mondhatom meg: majd megtudod ugy is annak ide­jén. Most pedig kérlek szépen, ne szólj a dolog felől senkinek, mert még boldog­talanabb lennék .... Aranka némán megszoritá unokabátya kezét, s önkénytelenül is könnyeztek szemei. — Reméljük, úgymond, bogy nem sokára jóra fordul minden. — Nem sokára, gondolta magában Pista; megmondta már a kakuk r s kényszerit rá a te két szép szemed . . . Elmúlt a hét nap. Arankáék házánál nagy a sürgés-forgás. Sűtnek-föznek ; asztalokat, székeket tolo­gatnak ide-oda, mig alkalmas helyüket meg nem találták. A konyhában az asz­szony-népség pörlekedik holmi aprólékos dolog fölött. A pincében szintén serényen foly a munka, szőlőnedvvel telitett bor­dóknak csapra ütésével. Nagy nap van itt készülőben. Most esküdteti az esperes-plébános ur Arankát a falu egyik jómódú fiatal föld­birtokosával. Éppen jönnek is már vissza a templomból. Elöl természetesen az iíju pár ; hogy ragyog a fiatal férj szeme a boldogságtól. Nem is csoda, sokan irigylik tőle azt a buzavirág-szemü kis leányt. Az ifjú párt az első koszorulány követte Pistának karján, kinek arca egy fokkal ha­laványabb ma a szokottnál, s tekintetéből és vonásaiból leolvashatni, miként igyek­szik valami rendkívüli érzést keblébe visz­szajfojtani ... Az emberek azt hiszik, hogy a meghatottság miatt oly haíavány. Pedig ha tudnák . . . A fényes lakoma mint rendesen, tánc­cal végződött. Az első táncot a fiatal pár lejti; után na sorba viszik a menyasszonyt a többi jelenlévő férfiak. Midőn már mind­nyájan eleget tettek az ősi szokásnak, elő­lépett Pista is, s' táncra kérte a meny­asszonyt. —• Csakhogy eszedbe jutottam, szólt Aranka. Mai azt gondoltam, hogy magam­nak kell értőd mennem ; nem is annyira a tánc végett, hanem hogy megkérdezte­lek, miért vagy oly halavány ? Szemeid ~~T~ ~ Városi es nié&y^i érdekeink közlönye.*- .7. „TV-TVT,- ,7 % MEG.1 KLEN I IC IIETENK1NT KÉTSZER: °" J HIRDETÉSEK: VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. SZERKESZTŐSÉG • HIVATALOS HHMJETRSEK I 100 sv.óig 75 kr, 100­miMA IIT07A AQ C71ÍM tó1 mhi S 1 frt 50 kr > 800461 30'.Mg 2 frt 95 kr. PRA ~~ Q . XP. DUNA-UTCZA 43. SZAKI, Béiyegdij so k.-. \\ ij i i /j i, i L,M AXX. hova a Jnp xjtclleifci rémít IHrtfl kö/Jeméuyek küldendők. , . ——— Egész, óvre 6 frt — !<r —————— MAGÁN HIRDET íí SE K" megállapodás szerint legjuíányosab­m évre a frt _ l< r . KIADÓHIVATAL: baa közöltetnek. Negyed évre 1 frt 50 kr. SZÉGHMNYI-TKH 332, KYTTTTliT? . E[jy SZám ára 7 kr. hová a lap lina'a'os óst magán lnrd"üWi, a' nyilltórliB sz'Hit kőzle- INIIÍJÍJMÍ soia Z\) kr. ©- ——— — g| menyek, el<"!i/''t ; *i péir/öfi <<8 \eklan»á'á«ok i.utézeudok g$ —— —©

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom