Esztergom és Vidéke, 1893

1893-11-03 / 93.szám

szabadon hajtott, majd nekibőszült áldozatban, mely száguldva vágtatott a város utczáin át a szőlőhegyeknek, gázolva útjában mindent. Kiemelendő része még a tervezetnek a tizenharmadik pont, mely tiltja a gyümölcs- és dinnyehajnak az utczákon, járdákon való elhányását. • Van idő, hogy a helyi sajtó állandó panaszrovatot vezethetne az inyenczek lelketlenségéről, de a hivatalos hatalom ezek meggátlásáról eddig még nem intézkedett. A másik szabályrendelet tervezete, a korcsmák, kávéházak stb. zárórájának megállapításával, majd az idegen utasok bejelentési kötelezettségével foglalkozik. A közerkölcsiség istápolása, a polgárok nyugalma, a személy és vagyonbiztonság érdekében készült ezen tervezet ugyancsak sok jó és hasznos intézkedést tartalmaz. Tizedik hónapja annak, hogy főkapitányunk ezen tervezeteket elkészítette, s hogy azok a tanács tagjainak tanulmányozás végett kiadattak, s máig még csak tanácskozás tárgyát sem képezték a rendeletek. A késedelem okát nem keressük, mert azt inkább a napirendre való kitűzésben, mint a lelkiismeretes tanulmányozásban találnánk fel, de nem mulaszthatjuk el az illetékes fórum figyelmét a késedelem orvoslására felhívni, mert a tapasztaltak alapján alapos okaink vannak félni attól, hogy a polgárok személy és vagyonbiztonsága, azok testi épsége és a közerkölcsiség megvédésénél tanúsított vétkes gondatlanság nagyon is megbőszül hatja magát. Katonák esküje. Esztergom, nov. 2. Kijött rendeletben, hogy ezentúl az osztrák-magyar ezredeknek minden évben újra föl kell esküdniök toriakat, hanem még ezek is, akár a gőz párologtak el, mikor le akartam őket irni. Még éjjel sem mertem aludni; hátha éjszaka valami eszme támadna szegény agyamban és ehhez jött, hogy kaján irigység fogott el, ha bárkitől bármit olvastam. Barátnőim affektácziónak kezdték venni vélt tartózkodásomat, hogy még nekik sem mutatok meg egy árva bötüt sem, legjobb szeretném magamat légmentesen elzárni, ha írok. S aztán egyszerre kissé kevesebbet kezdtem búsulni irói hírnevem felett. A fehér papírról mindgyakrabban egy büszke csábító férfiarcz bámult reám. Nemrég nevezték ki hozzánk törvényszéki bírónak. Atyám, bár fellebbvalója volt, megkülönböztetett szívességgel fogadta a müveit, szellemes embert és családi körébe vezette. Eljárt hozzánk s végre nem tudtam szabadulni arczától, hangjától. El-elpirultam a komoly, furcsa tekintetek alatt, mikkel reám nézett és képzeletemben sokszor kisértett ez a csengő hang, mely mindig nekem szólt hízelegve, édesen. S ez ismeretlen boldogító érzést csak egy gyengítette:' a hódolat, melylyel irói tehetségemnek adózott. Oh, hogy átkoztam a fámát, mely meghozta neki is ez ostoba, buta hirt. Sirtam bosszúságomban, haragomban. Kezemmel eltakartam az arczomat és mégis látom az arczát és hallom a hangját. Megszólal itt mellettem és kérdő hangon mondja: „Egyedül?" Felnézek. Nem álomkép, itt van igazán, egész közel hozzám. Képtelen vaa zászlóra, a melyet élve-halva soha nem szabad elhagyniuk. Az esztergomi 26-ik, Mihály orosz nagyherczeg nevét viselő gyalogezred ünnepélyes esküje november í-én történt a belvárosi plébániatemplomban. Látványos és megható ünnepély volt ez; legérdekesebb pontja pedig, mikor a szentély előtt felállított ezredzászló mellől egy tiszt fölolvasta az eskiimintát és az elöljárók úgymint a legénység meghatott hangon mondták utána: #A királyért és hazáért.. .

ie Tudósításunk az ünnepélyről a következő: Vasárnap délelőtt 10 órakor vonult fel az ezred a plébánia-templomhoz : waffenrockban és csákóban, oldalfegyverrel, de minden egyéb fölszerelés nélkül. Az összes katonaság elhelyezkedett a tágas templomban, az első padban Görz Arthur ezredes, utána a többi törzstisztek és tisztek, hátul részint. a padokban, részint oldalt állva a legénység. Czivil közönség is részt vett a katonai szertartásban, városunk notabilitásai közül egynehányan, még hölgyek sem hiányoztak. Az oratóriumokat majdnem tisztán diszes hölgyközönség töltötte meg. Dr. Csernoch János kanonok mondotta a misét, mely alatt a kóruson a katonai zenekar játszott. Nem hallgathatjuk itt el azon megjegyzésünket, hogy jó volna, ha istentiszteleti alkalmakra a zenekar a helyzethez illő egész misét tanulna be, nem pedig egyes, szakadozott egyházi dalokat. Különösen ha vonós hangszereket is alkalmaznának a fúvók mellett, ez nagyban emelné a szertartások áhítatát. A mise végeztével Csernoch a szószékre lépett és rendkívül sikerült, h a z a fi a s szellemű egyházi szónoklatot mondott háromféle nyelven : magyarul, németül és tótul. Magyarul szólt az első beszéd, és csak utána jött a többi nyelvű, a beszédekben pedig mindenütt a magyar királyról volt szó, ezenkívül a magyar hazáról, mint gyok felelni, ugy érzem, mintha varázslat fogna el. „Egyedül ?" Senki sincs itt, csak a múzsa", folytatja mosolyogva nézve szemembe. Minden vérem a szivemhez tódul és erőszakosan ráztam ki kezemet az övéből. „Haragszik?" kérdi egy reszkető hang és, hogy felnézek, ugy érzem, mintha bűbájos forró nap sugároznék felém. A vér, mely előbb szivemhez tolult, most fejembe száll, valami ismeretlen, idegen édes láz fog el és nem tudok semmiről, csak érzem, a mint két erős kar átfon, hogy egy szenvedélyes, akadozó hang susogja: „ Én üdvöm, szépséges menyasszonyom 1" Aranyos, bűbájos tavasz. Ezer gyönyörűségedet körülveszi az első szerelem édes illata. Talán más nap süt és borul fölénk, hogy egész más a világ. Fényes, boldogságos szép napok, de elfeledtem bennetek minden irást azon kivül, mely ott ragyogott jegyesem két szemében. „Melyik a kedvencz virág?" kérdem egy nap tőle, midőn mama mellettünk elbóbiskolt. „Te vagy I" feleié. „Hízelgőién? Hiszen ragyás vagyok", hirtelen felsimitottam homlokomról a frou-frou-t és diadalmasan mutattam vagy öt piczi himlö-forradásra. „Hadd lássam!" szólt komolyan és aztán magához vont és megcsókolta a himlőnyomokat és mindegyik csóknál suttogá: „Ez szépségedért" és igy tovább, mig végre odaért egy kis himlöhelyhez, mely ott volt épp a két szemöldök közt. Egy perczig elhallgatott, mélyen belenézett szea melynek katonáink szintén hűséggel tartoznak. Bárcsak sokan követnék e tapintatos, mégis magyar érzelmű hazafias főpap példáját ebben a mi közösügyes országunkban ! Csernoch megemlité, hogy a mai eskünap egyúttal évfordulója az ezredünk történetében dicsőséges caldierói hires ütközetnek, mert az október 30-án történt. E szertartások alatt már ott állott á szentély előtti téren egy őrmester tartva az ezred zászlaját, mellette kivont karddal a zászló symbolikus értelmének őre: egy teljes díszbe öltözött hadnagy. Most Danzwig főhadnagy lépett a zászló mellé, esküre vezényelt, s aztán először német nyelven fölolvasta az eskümintát. A német szöveget alig egy pár német nyelvű katona mondotta a fölolvasó után. Következett ugyanez magyar nyelven, de itt már az egész templom hangzott a. magyar bakák bátor, katonás esküvésétől. Majd Soltész hadnagy olvasta elő az eskü tót szövegét. Kitűnt ekkor, hogy ezredünkben a tótság is nagy számmal van képviselve. Ezután az egész katonaság megáldása következett, mire ugy, ahogy jöttek, kivonultak a templomból és egy hosszú sorba állottak a templom előtt. Görz Arthur ezredes és a tisztikar e közben a városház kapuja előtt foglalt állást, és előttük az ezred eldeíilirozott. Evvel végződött az érdekes katonai eskü, amely látványosságban most már minden évben egyszer lesz része az esztergomi közönségnek. CSARNOK. Tiltakozunk. (Fiumei levél.) Fiume, 1893. október 31. Fiúméra már régen ráillenék a „tiltakozó" jelszó. — A legcsekélyebb és éppen nem fontos, nem is sértő eseteknél közönségünk, klubbjaink és törvényhatóságunk kapva kap az alkalmon: tiltakozik. Július hónapban nagy regatta vermeimbe s aztán különös mosolylyal szólt: „És ez valamennyi novelládérti" Éles fájdalom, valami maró kin remegtető meg egész testemet. Tehát itt van ismét a rém. Felüti átkos, hazug fejét. Hirtelen felszöktem, az anyám is felijedt. Vége volt a bűbájos, tündérszötte órának. Azontúl ott kisértgetett. Elhatároztam, hogy irok egy költeményt „hozzá", ha életembe kerül is. Hiszen szeretek, minden érzésem, minden gondolatom, vágyam, epekedésem az övé. Nem sikertilt. Tehetetlen, buta lettem. A toll mázsányi lett, lehúzott a földig. Sirtam, imádkoztam. Hiába. Ugy találtak meg lázasan, betegen. Ágyba fektettek. O pedig leült mellém és gyötört egy balga kéréssel: „Mikor fogsz tegezni?" „Majd." „Nem, most, majd megtanítalak rá. Mondd utánnam, hogy „te". „Te" mondám engedelmesen. S azután megtanított ennek az édesen tegező nyelvnek a grammatikájára, tréfásan elmagyarázta a szóviszonyitást, az igeragozást ezer variáczióban. Nehezen ment, el-eltévesztettem néha. „Ugyan", kérdezte, „hát hogyan beszélnek regényedben a jegyesek ?" A rém 1 Jéghideg borzadály futott végig tagjaimon. Szemeim lezáródtak és reszketve hanyatlottam párnámra. Két ijedt arcz hirtelen összeütődve hajlott felém és anyám hangja élesen metszette a levegőt: „Ugyan hagyja békében, úgyis beteg, jobb, ha kissé nyugodni engedi." Nyugodni I azzal a tudattal, hogy nem engemet szeret, nem engemet, hanem egy fantomot. Bevallók mindent. De senyt terveztünk kikötőnkben, melyre már a római „Club Alpino" és több trieszti evezős egylet . be is jelentette részvételét. — Megtettünk minden előkészületet, még napi imáinkba is befoglaltuk kérelmünket a jóságos Úristenhez, hogy juttasson a kitűzött regatta napra fiumei istenfélő gyermekeinek verőfényes napot. Már az utolsó héten tartottunk — a verseny előtt — s a szép bórás idő garancziát nyújtott a szép idő állandóságára. Nem törődtünk azzal, hogy jólelkű irredentista szomszédjaink — a triesztiek — a rómaiak láttára egy kis reánk mint házigazdára nézve is kellemetlen utóhatásu, zene-bonát csapnak, — hanem vártuk a napot, gyönyörű reményekkel. Lázas reményünk jeges „Umschlag"jául érkezett éppen az utolsó napokban, mindenfelé kedvelt gróf Batthány Lajos kormányzónk leirata a polgármesterhez, melyben a belügyminiszter ama elhatározását tudatja, mely szerint „a tervezett regatta ünnepségek megtartása a dühöngő kolera mi^tt m e g t i 11 a t i k." Lehűltünk, amúgy Isten igazában. — Rébusz volt előttünk e rendelet, hiszen egy bacillust se találtak a sokat fürkésző doktorok városunkban. — Végre is kisütötte a rendelet czélját egy jólelkű „v e r o fiumano" kinél nagyobb lokálpatriótát és kozmopolitát egy személyben még nem hordozott az öreg föld. „Félt a miniszter, hogy irredentista tüntetést rendezünk, ez ellen tiltakozzunk l" Az indítvány elfogadtatott, tiltakoztunk erélyesen I Megírtuk a miniszternek, meg a kormányzónak s büszkén lejtett minden „b e n s z ü1 ö 11" a corsón, mert mi nem vagyunk gyávák, mimegint tiltakoztunk. Tegnap gyűlést tartott representanzánk s ez egyszer kivételesen meg is volt az értelme az összejövetelnek. Fontos kérdések voltak napirenden. A város közönsége nevében bejelentette tiltakozásait egy csomó öreg. A tiltakozásnak ismét volt oka. Dr. Zarevich itteni táblai biró egy szakczikkében a magyar nyelvnek a fiumei törvényszéknél való behozatalát indítványozta. Ez bőszítette meg annyira jó öregeinket. Még csak az hiányzik, hogy ősi sarkalatos jogunktól, a hivatalos olasz nyelvünktől megfosszanak I Az ellen erélyesen tiltakozunk! Pláne még azt is el meri mondani rólunk, hogy mi csak akkor vagyunk jó magyarok, ha Debreczenbe olyan olcsón elmehetünk enni. Ez ellen ismét csak erélyesen tiltakozunk. ha elfordul, mi lesz, ha azután elhagy ? Bántam is a babért, a dicsőséget? Hanem szerelméről nem tudok lemondani. Nem, nem válhatok be neki semmit, inkább elkárhozom. Az elkárhozástól egyelőre, igaz, meszsze voltam, közelebb volt esküvőnk. S mikor mirtusz-koszorúval, ingó-lengö fátyolban, oldala mellett térdepeltem az oltár előtt és elhangzott fejünk felett az áldás, ajkunkról a „holtomiglan", nem zavarta boldogságomat semmi emberi gond, avagy töprengés. És nem zavarta Itáliában való kalandozásunk alatt sem. Szüleimnek irt sorok csak azt tartalmazták: „Boldog vagyok 1" és leánybarátnöim nyolczoldalu kíváncsi leveleire is csak azt feleltem: „Otthon személyesen". Otthon! Midőn végre férjem oldalán gyönyörittasan végig jártam hazánk minden zegzugát, elfáradtan, ellankadtan ennyi ragyogástól, valami székre dőltem, férjem lehajolt hozzám és szinte térdre ereszkedve, lágyan esdett: „Nagy kérésem van hozzád, édesem. Ugy-e, teljesíted ? Lásd, asszony vagy s az asszony kezébe rosszul illik a — toll." Mosoly futott végig arczán s a hangja még lágyabb lett: „Szeretlek. Azt akarom, hogy enyém légy, enyém egyedül. Ne gyönyörködjék kedélyed aranyos himporában kívülem senki. Fogadd meg édesem, otthonunk nyugalmára, hogy többet nem irsz — soha." A kánya fenyegető lecsapásaitól örökre megmenekült madár ujjongásával búgtam: „Soha, soha I" . . .