Esztergom és Vidéke, 1893

1893-09-17 / 75.szám

meTkül, most. már igen könnyen visszaesést idézhetnénk elő íparhaladásnak 4ekuitetébeii

r Nekünk minden áron oda kell törekednünk, hogy a mezőgazdasági téren -szerzett vagyoni gyarapodás eredanéiiyekétit tnntatkzó tőkéinket, a szükséges ipartermékek beszerzése Alkalmával, -egyáltalában Be dobjuk a külföldi árupiacra He ha már éppen ki nem kerülhettek -ezt, úgy ezen kényszerhelyzetből i«, osak minél jelentéktelenebb aranyokban költekezzünk. Fő törekvésünk az legyen, hogy a nemzeti töke a haza határain belül maradjon. Mennyi tömérdek életképes hazai iparváHalatunk van! Tegyük feladatunkká, hogy megrendeléseinket csakis liazai vállalatoknál eszközöljük. Midőn ezt tesszük, kifejlett iparunkat tesszük erősebbé, s a külfölddel szemben versenyképessé. Mert kifejlett iparunkhoz nem hiányzik egyéb, mint a versenyképesség. Ha ezt megszerezzük neki, akkor iparunk éppen azon a szin vonalon áll, melyen a legműveltebb külföld ipara. A versenyt, a küzdelmet kell lehetségessé tennünk, hogy iparcikkeinknek minden részről fogyasztókat szerezhessünk. A lefolyt utolsó két évtized kiállításai teljes hitelű bizonyítványt nyujtannak afelől, hogy ipari emlékeink 41talábau milyen kitűnőek, s hogy a változott viszonyokhoz képest a külföldi cikkekkel kiállják a versenyt. Csak néhány iparcsoportot tekintsünk, mik voltak ezek két évtized -előtt! Tolt e vegyészeti iparunk ? Mi térinél t az agyag- és üvegipar: vagy liol állott a vas- és fémipar: mily produktumai voltak a fa-, bőr-, vagy akár a papír-iparnak ? A ruházati ipar terén mily óriási haladást tettünk ; a bútoripar, a dekoratív lakberendezés haladása meg éppen bámulatot keltő. Be ki sorolhatná föl egy rövidke *<cikk keretében azon haladást, mit különösen két évtized óta tettünk í!sak -örülnünk lehet a fölött, hogy -a természeti áldásokban gazdag források kellő kiaknázása, s a befektetése tőkékkel való zsngoriskodás mellett is -oly óriási haladást tettünk az ipar terén, dacára annak, hogy még a meglévő, s a rendelkezésünkre álló munkaerőket sem használtuk fel mindenkor kellSleg, sőt még ma sem használjuk fel úgy, amint kellene. Pártoljuk a hazai ipart! Ha e jelszó általánossá válik, akkor a vállalatok emberei sem fogják félteni a befektetési tőkéket, melyek mostanság, a legcsekélyebb körülménytől is csakhamar ingadozni kezdenek, mert iparunk még nem szilárdult meg eléggé, jóllehet teljeseu kifejlett, s ismételjük, hogy kiállja az összehasonlítási a külföld iparával, de pártolás hiányában még mindig nem versenyképes E téren a sajtónak is van hivatása, és pedig igen szép, igen nemes hivatása. Első sorbau is kötelessége az anyagi érdekeinket előmozdító iparügyi körülményekre folytonosan figyelmeztetni ; mert valóban nem tesz háládatlan munkát, ha a közönséget a hazai ipar pártolásra serkenti ; sőt nemcsak kötelessége serkenteni, hanem arról mindaddig beszólni, amig csak a hazai iparnak páriolása vértiukbe át nem szivárog, amig az velünk egygyó nem forr, úgy szólván nemzeti természetünkké, sajátságunkká uem válik. A sajtó egyik igen szép hivatása az, hogy folytonosan buzdítson arra, hogy a haza minden egyes lakója a hazai ipar pártolásának gondolat által legyen áthatva : mert esak ekkor érhetük el a maguuk elé tűzött nagy czélt, ha a honi ipart azon polcra emeltük, amelyen az diadalmasan versenyhez a művelt külföld iparával. Legyen a jelszó: Pártoljuk a hazai ipart! Sz. M. Az én köszöntöm. Tisztelt társaság! Az én kedves Sándor bátyám azt akarja, hogy ón köszöntsem fel a hölgyeket. Hát hiszetr szí vesén vállalkoznám ón ilyenre, de talál-e az ember elég szép szavakat a hölgyek dicséretére ? Nekem ugyan van egy köszöntőm, amit még diák koromban csináltam a matematika órák alatt, hanem a köszöntő mai napig elmondattam. Hogy miért? Hát kérem egyszer diák koromban valami házi mulatságra voltunk hivatalosak. A mulatság jól folyt egészen éjfélig, mikor valakinek az jutott eszébe, hogy éhes. A háziasszony újra (erilelt s ml evéshez láttunk, vagyis inkább az asztalhoz (illünk. Ekkor az a bizonyos valaki ahelyett, bogy evett volna, felköszöntötte a cigánt, illetve az «aris!on» vergli hajtóját. Ez a köszöntő oly tetszést aratott, hogy egy másik valaki is kedvet kapott és felköszöntötte a házi urat. De ez nem volt elég. Társaim megtámadtak, hogy ón most köszöntsem fel a hölgyeket. Megjegyzem, hogy ezen a mulatságon jelen volt a latin-tanárom is. Én engedve a közbizalomnak, hamar átfutottam a másik szobába, előrántottam két éve kész köszöntőmet, átolvastam bejöttem az asztalhoz, felálltam ós szavalni kezdtem. — Tisztelt hölgyeim! Én a hölgyeket nagyou szeretem . . . . A latin tanárom erre rettenetes szárazsággal azt mondta: hogy inkább a latin nyelvtant szeressem nagyon. Persze a köszöntésnek vége volt. Egy másik alkalommal szintén nekem kellett volua felköszöntöttem a jelenvolt hölgykoszorut. Elmondatlan köszöntőmet akartam elmondani és bele is kezdtem : —- Tisztelt hölgyeim ! Én a hölgyeket nagyon szeretem. Erre egy negyven éves hölgy közberikácsolta : — Igazán ? En megzavarodva körültekintettem, kapkodtam a szavak után, de egyetlen egyet sem tudtam szólni azontúl. Harmadik esetben szintén ugy jártam. Nagy páthosszal kezdtem bele : Tisztelt hölgyeim ! Én a hölgyeket nagyon szeretem. Igen ám ! de ott volt az ideálom is mamájával, ő pedig valószinüleg félt, hogy a mama előtt kitudódik a titkos levelezés és olyau ábrándosan tiltakozó pillantást vetett felém, hogy menten végem volt. Csak azt tudtam rebegni: bocsánat! belesültem . . . . Köszöntőm tehát a mai napig elmondatlan maradt. — Tisztelt hölgyeim ! most negyedszer kellene elmondanom, hogy a hölgyeket nagyon szeretem; de bocsássanak meg, most éppen hárman^ülnek itt, akiknek a múltban már szerelmet vallottam ós ha mondókámat azzal kezdeném, hogy : a hölgyeket nagyon szeretem, kegyedkék vagy kikacagnának, vagy .... Engedjék tehát meg, hogy elmondatlan köszöntőm örökre elmondatlan maradjon ; engedjék meg, |hogy átdoIgázva (sok, sok idő multán) anyósomat köszönihesseui fel vele. (Dörgő pisszegés.) Cérna Aladár. HÍREK. — Az igazgató választmány tagjai a következők 1893. évre, elnök Niedermaun Pál, tagjai : Audrássy János, Audrássy Gyula, Lucenbacher István, Boronkay Lajos, Mészáros Károly, Palkovics Károly, Mattyasovszky Kálmán, Frey Ferenc, Földváry István. — A sárósi papválasztás. Kisós Nagy-Sáró községekben az evang. református lelkészi állás lemondás folytán megüresedvén, az uj lejkész megválasztására a kis-ölvedi esperes a határidőt szeptember 6-ára tűzte ki. Számbavehető jelölt volt Nagy János kis-ölvedi káplán és Csomasz Gyula faruadi ev. ref. helye, tes lelkész. A választási nap reggelen Csomasz Gyula részére a túlnyomó többség biztosítva látszott, de végre az sült ki, hogy Csomasz Gyula javára 84, ellenfele Nagy János javára pedig 100 szavazat adatott be, minek folytán utóbbi nyilváníttatott megválasztottnak. A választás eredménye Csomasz Gyula bivei közt felháborodást és elkeseredést szült, minek közvetlen következő menye lett, hogy a választás megsemmisítését célzó felebbzést az illető fórumhoz már beterjesztették. — Amint értesülünk dr. Walter Gy. tanitó képezdei igazgatót legközelebb esztergomi kanonokká fogják kinevezni. — A kőszegi hadgyakorlatokra vonult Y. hadtest, melyhez a helybeli helyőrség is tartozik, a következő beosztást nyerte : párancsuok Frigyes főherceg, főnök Sikovszky alezredes, a 14. gyaloghadosztály (Salis Soglio altábornagy, Zuma százados), a 27. gyalogdandár (Pokomy tábornok) a 71. és 72. gyalogezred (7 zászlóalj.), a 28. gyalogdandár (Plentáner tábornok) a 76. gyalogezred, a 11. vadászzászlóalj, egy osztály a 6. huszárezredből (3 ós egy negyed század), a 9. ütegosztály (3 üteg), a 33. gyaloghadosztály, melynek parancsnoka gróf Schulenburg János altábornagy, főnöke Horuik őrnagy, a 65. gyalogdandandár (parancsnoka Holtzbach János tábornok) a 12. és 26. gyalogezred (7 zászlóalj), a 66. gyalogdandár (parancsnoka Arthold János tábornok) a Tudja mit bátyám uram . . . ? adja ide .a maga lányát . . . — Abbau ugyan nem vásik a fogad. De t nem ám! Azonban a szolgabíró ur nemsokára meggondolta a dolgot: egy napon beállít Vigb Jóskához, hogy odaadja a leányát. Ugy gondo ta, hogy a mai világban, nebéz túladni a fehér népen, különösen Kupakon, Jhol Vigh Jóskán kivül nem volt nőtlen ember. Aztán ez a gyerek még ki is javulbat, csak az assszony legyen fortélyos. Majd tudja az még az orránál is vezetni. Tud az ő leánya zongorázni, majd pótolja a Gyuri cigány hegedűjét. Megtörtént a lakzi. összeverődött ott az egész környék ura, asszonya. Mindenkinek .magas kedve volt; csak az uj férj arcára nem akart Öröm szállani. Csak mikor a felesége megcirógatta, megcsókolgatta, akkor vidámult fel és mosolygott, de az olyan fanyar volt, mint a kökény. JPersze, hogy a jó asszony orránál vezetgeti a férjét. De csak szép szóval ám! Kipusztultak a házból lassankint a cigányok, csendes családi élet költözött oda. Az asszonyka nappal a gazdaság után nézett s ugy rendbe hozta, hogy minden .adóság lemaradt róla; este pedig leült zongoiájához és férjét mulattatta, aki kezdte elfeledni Gyuii cigáuyt. Néha-néha még .elkeseredett, de már nem ugy, mint azelőtt. Betelt feleségével. — Helyre asszony vagy te, Juliskám, édes feleségem, szokta mondani, mikor felesége valami szomorú nótát nagyon szoanoruan játszott. Zokon vették azonban a cigányok, hogy az uj asszonnyal az ő álluk felkopott. Nem volt már olyan gyöngy élet, mint hajdanában. A vályogvető gödörbe is be kellett pillantani ; hanem azért többet ültek otthon, a tüz körül és szidták Vigh Jóska feleségét. — A Devla verje meg azt az asszonyt. De meg is veri, csak Gyuri visszataláljon ; de vissza is talál, mert nem híjába keresi a kontrás, meg a nagy bőgős fia, meg a Pista bátyja a Gyurinak. Meglátjátok, hogy valamelyik haza hozza ; meglátjátok! •— Mit . . . ! Hasztalan a délibábon aratást keresnú szólt a másik. Oda vagyunk már falustul. Éhen halunk. Gyuri elhordta a lépest Amerikába. — De már olyan nincs, pattan fel egy vén banya, éppen most vetettem ki a kártyán ; kijött, hogy Gyuri megjön. Nézzétek ni! Itt a makk alsó, ötöt kiolvasok jön je piros felső; még ötöt rá, éppen a zöld király ; no most kettőt elveszek és felcsapok hármat, látjátok, ni? íme nó ! itt a közepén a tök disznó! Ez már aztán valami. Hatvan esztendeje élek, de még igy csak egyszer jött ki, mikor a klarinétos felesége lettem. Meglássátok megjön Gyuri! Megeszem a fejemet, ha nem jön. — Meg is eheted bolond, hápogta az előbbi; nem ér a te kártyád semmit. Ugy-e azt nem tudtad kivetni, hogy a libalopásért a szolgabíró ugy megrak, hogy egy hónajg f ksz:l be e ! De kár volt zsörtölődni. Gyuri betoppant sárosan, rongyosan. A nagy bőgős fia találta meg az ötödik megye székvárosának egy pálinkás boltjában. Mind felugortak a tüz mellől. — Ugy-e mondtam, hogy megjön Gyuri! Ugy-e kivetettem, ugy-e ? visitá a banya. — Ez nem a Gyuri, morogta néhány ; Gyuri ur . . . — Voltam ur; elment a pénz. (Féltem visszajönni, ha Vigh Jóska megbocsát is . .. — Nagy ám a baj. Tudom. Elmondta a bogos fia. Hanem azt megjelentem előre, hogy addig nem lépek Vigh Jóska elé, mig a pénzt össze nem teremtitek. Vissza adom neki . . . — Nem kell neki. — Én is tudom. De tudja meg, hogy van emberségem. Egy hét múlva együtt volt a summa s Gyuri beállított Vigh Jóskához. — Gyuri, kedves Gyuri! és nyakába borult a cigánynak és sirt, könyezett és egy hangot sem tudott szólni. — Bocsásson meg nagyságos uram, szólt a cigány, mikor Vigh Jóska karjaiból kibontakozott, bocsásson meg, bűnös voltam, megbántam, visszahoztam a pénzt. — Szót sem róla Gyuri ! de többé ne hagyj el, erre kérlek. Ennek a jelenetnek, Juliska, a fiatal asszony is tanuja volt. Nézte, nézte, mit csinál a férje. Elbámult. Hát az Ő férje ilyen is tud lenni ?! Egy cigánnyal szemben ! Hiszen iránta, hites felesége iránt még sohasem mutatott ilyen szeretetet. Megcirógatta, szépen bán): vele, de micsoda az ahhoz hépest, amit a tolvaj cigánynyal tett. Gyurinak rögtön el kellett hoznia hegedűjét. Eljött bandástul és ismét megeredt a jó kedv. Volt zúgás, csörömpölés, kurjantás a házban. A fiatal asszonyt azonban mindinkább elhanyagolta. Mit törődött evvel Vigh Jóska ? Ott volt már az ő Gyurija. Mit neki az aszszony zongorája. Már csak külömben szól a Gyuri hegedűje, mert hát, mikor az asszony zongorázott, még a cselédek is kinevették, hogy azt a faládát kopogatja. Híjába nincs párja a Gyuri hegedűjének, bármennyit akadálykodik az asszony; Gyuri muzsikálni fog örökkön-örökké. — Ugyám! asszony, ha nem tetszik, itt az országút a verőce előtt. — De Jóska, Jóska az isten szent szeéelmére . . .! — Mondom hallgass ! Itt én parancsolok. Hát bizony ennek közönséges vége az lett, hogy az asszony hazament mamájához és sizt. sirt; talán még most is sir. Vigh Jóska pedig éli a világát. Mulat éjjel is. Kipótolja, amit mulasztott, mig Gyuri odavolt; a gazdaság meg fogy . . Egyszer csak híre terjedt a faluban, hogy meghalt Vigh Jóska. Összesúgták az emberek, kisütötték, hogy az ördög vitte el, mert hát kontraktnsban volt ám, vele régen. Elvitte az ördög. El ám a neszmélyi. Fogadott ugyanis a jegyzővel, hogy egy húzásra megiszik egy palacknyi neszmélyit. Hogy ne tartaná ezt a jegyző, hiszen már úgyis igen belekóstolt az italba Jóska gyerek. Sok ám egy embernek az a neszmélyi, akárki mit beszél. De Vigh Jóska azért is megmutatja, hogy neki nem sok. Maga mellé állítatta Gyurit s azt mondta