Esztergom és Vidéke, 1893
1893-08-10 / 64.szám
• " # VÁROSI ÉS MEGYEI ÉRDEKEINK KÖZLÖNYE. ~f MIÍG.IKLKNIK HETENKI NT KÉTSZER: 1 , HIRDETÉSEK: VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. SZ VÁROS HÁZ-IÖZ°323 E ° : HIVATALOS HIRDETÉSEK I 100 szói* 75 kr, 100]jova a j m , Upmi twMithtfi közlemények kflldendffk. tó1 ' mA Z 1 frt B 1 °, 1 kr ' JOO-tól 800-ig 2 frt 95 kr. KliflFIZKTKSl ÁR: — Bely egdíj 3 0 kr. Figény. évre 6 frí - kr. K ^i'iSiSiSJ, ^ MAGÁN HIRDETÉSEK megállapod ís szerint legjutái.yosabFéMvre- 3frt-kr. S/h< IIKN^I. I El. 332, ban közöltetnek. Ne"ved évre 1 frt SO kr hova Inp litvaia'os m«gan InnMesei, a iiyiltrerhe szánt.- közle- . EöV SZám ára 7 kr. n.onyek, eWJwW^ \WWk «* reklamálások ii.té/,e.,dők. NYJLTTÉR sora 20 kr. l_ _ « 27. Telefonszám. IWf e ft Városunk kereskedelme érdekében. Esztergora, 1893. aug. 9. (al-i) Kereskedőink régi nagy panasza ismételve felhangzik, hogy városi közönségünk részéről nem részesülnek a kellő párlolásban és hogy e pártoláshiány oly mérveket kezd ölteni, amely városunk kereskedelmét, kereskedőink üzleti forgalmát a minimumra redukálja ós egzisztenciájukat veszélyezteti. Nem zárkóznál udk el ezen panaszok elől, melyek ma sűrűbben hangzanak fel,, mint azelőtt. Lapunk, amely mindig szivén hordozta ezen osztály érdekeit, most ismét felszínre hozza ezen kérdést, és az alábbiakban részletesen foglalkozunk azzal, hogy mik ezen panaszok okai. Első tekintetre is szemünkbe ötlik a fő ok : az hogy a közönség a közeli fővárosból elégíti ki szükségleteit. Budapest közel van s ha valakinek ott dolga akad, egyúttal bevásárlásait is ott végzi el. Nekünk az ellen s^mmij kifogásunk sem volna, ha nem ismernők azt a körülményt, hogy éppen azért, mivel Esztergom a fővároshoz közel fekszik, a szükséges cikkek városunkban sem drágábbak ; a minőséget tekintve pedig kereskedőinknek legfőbb érdeke, hogy kiállja a versenyt, a fővárosi cikkekkel. Megmondjuk miért. A fővárosi kereskedő akitől a fővárosi és a vidéki publikum vásárol reklám árakon adhat gyöngébb minőségű árukat, s ha ezért vevői elmaradnak is, mindig megy lépre más fővárosi vagy vidéki könnyenhivő közönség. De ha ezt városunkban teszi m< i g kereskedő, ezáltal maga magának létérdekét veszélyezteti, mert ez csupán Esztergom és vidékének publikumára vau utalva, akik ha megrövidítve érzik magukat, egyszerűen nem pártolják. Tehát kereskedőink reá vannak utalva, hogy saját jól felfogott érdekükben e tekintetben ne essenek kifogás alá. Nem foglalkoznánk az ügygyei, ha csak szórványos esetekről lenne szó, mert egyes magán emberek érdekeinek nem teszünk szolgálatokat. De itt nem egy két kereskedő, hanem az egész kereskedő osztály panaszáról van szó. Ezen körülmény kizárja azon vád lehetőségét, hogy kereskedőink nem állnának hivatásuk magaslatán, és aki ismeri életrevaló kereskedőinket, aki látta felserdülni az ifjabb kereskedő nemzedéket, az meg van győződve arról, hogy mindent elkövetnek a publikum igényeinek kielégítésére. De ezen vád nem állhatna meg csak azért sem, mert ezelőtt kereskedőink jobb viszonyokról beszéltek és a közönség is meg volt velük és áruikkal elégedve ; ilyen hirtelen pedig nem szoktak a viszonyok megváltozni. Különben ezt a vádat nem is hallatja a nagy közönség. Csupán a rossz példa a ragadós. A tehetősebbek külföldön vagy Budapesten vásárolnak, a hözépmóduak pedig követik példájukat. De ha az ember utána járna a dolognak és megkérdezné tőlük, bogy mennyivel jobb a bécsi vagy budapesti cipő, vagy ruhakelme, nem tudnának mást válaszolni arra, minthogy az a divat. Pedig hála isten, már iparunk, kereskedelmünk fejlődött annyira, hogy ugyanazt a cikket ugyanazon az áron megvehetjük idebenn is. Nem vagyunk sovinok, mert ezt a tények bebizonyítják. De ha puszta sovinizmus adná is tollúnkra e szavakat, az is erónyszámba megy, mert ezzel a hazai ipar és kereskedelem fellendítését gyámolitjuk. Lássa be városunk jóizlésü, müveit közönsége, hogy a kereskedőink árui semmivel sem állnak hátrább, az idegen cikkeknél. Mert ami egyeseknek, a kik kicsiben vásárolnak, jutányosnak tűnik fel, az kereskedőinknek, akik tetemes engedményt nyernek nagyobb üzleteiknél, jóval olcsóbba kerül. Most már ami csekély hasznot vesznek maguknak rajta, a mi létezésükhöz megkívántatik, még ezzel együtt se drágább a kérdéses cikk, mint a magánosok által hozatott áru, a mely után jókora portót is fizetnek. De a fővárosban vásárolt áru nem is lehet olcsóbb ; mert a fővárosban drága az élet, drága a lakás, a boltbér s igy va g.Y jóval magasabbra szabja fel az ottani kereskedő az árakat, vagy a minőség rovására adhatja csak olcsóbban. Az olcsó húsnak mindig hig a leve. Ne üljünk fel a hangos reklámnak és a nagy, sziues rikitó plakátoknak. Beláthatja ebből városunk közönsége, amely mindig tudott disztingválni, hogy az itteni kereskedőnek szolid árucikket kell használnia ós saját érdekében sem szabad nyerészkednie. Ezen osztály, amely városunk társadalmának olyan jelentékeny faktorát képezi, minden tekintettben megérdemli a támogatást, melyet már a múltban kiérdemelt magának, s amelyet hogy a jövőben megtartson, létérdeke hozza magával. Fel kell karolni ezen osztályt, amely városunk felvirágzásához eddig oly jelentékeny mérben járult hozzá ós nem szabad engednünk, hogy pártolásunk hiánya miatt súlyos körülmények közé jussanak. Mert nem árt egy kis localpatriotizmus som, ha végcélja ennek az a nemes intenció, hogy vele városunk fejlődésót előmozdítsuk, ami csakis virágzó ipar, virágzó kereskedelem utján lehetséges. Mégegyszer a színházról. Az «E. K.» duzzog, hogy lapunk múltkori számában állandó színház építéséről irtunk vezér-cikkünkben s azt a megjegyzést teszi, hogy : «sok cikk csak azért Íródik, nurt a lapban vezér-cikknek lenni muszáj». Valóban igaza van a t. cikk-iróuak, mert az ő cikke csakugyan muszájból Íródott, mivel a «Sertések nyári betegségei* nem töltötték meg a lap négy oldalát. Minthogy pedig az oldalaknak nem lehetett üresen maradmok, hát a t. cikkíró nekünk ront amiért állandó színhazat követelünk. Igen ! És a lapnak hasábjait megtölti olyan puffogó frázisokkal, melyek hála Isten ! senkinek sem ártanak. Példának okáért, az ötvenes és hatvanas éveket emlegeti, mikor Hetényi, Az „Esztergom és Vidéke" tárcáj a. A G G S Z Ű Z. A férfi mind haszontalan ! Kár, hogy még nem veszett neme ; Kár, mert makacs, hiú gonosz, Megromlott; nincsen istene. Nincs jól igy ! . . . . összesküszünk, Ha kérnek férjhez nem megyünk; Vad férjek rabszolgáivá Sose leszünk, sose legyünk ! Mi nékik most a tiszta no ? Legkisebb gondjuk is nagyobb .... Azt mondják, hogy a tisztaság Mese s nevetnek rá nagyot. Hazug beszéddel elcsábítani, Ez az, mit oly jól értenek . . . Hűség, gyöngédség, szerelem Szivükből rég kivesztenek. Oh! hol vagy te boldog idő ! Lovagkor és lovagjaid! Mikor a nő alig tudá Számlálni hü lovagjait. Hol van ? Eltűnt, örökre el ... . Szegény nő itt állsz most magad És kebledben táplálod a Kiuos emésztő vágyakat. Hanem hijába jajgatok, Hijába átkaim, hiszen Ma már nem érti senki sem; Tudom, hogy nem használhatok. Bizony hijába jajgatok . . . . , Mert bármilyen öreg vagyok; Ha jönne férfi megkérni kezem .... Mennék, oh menuék szívesen .... HÉLI. — Az „Esztergom és Vidéke" eredeti tárcája. — I. A tiszteletesék szobájában kiállhatatlan levendula illat volt, amihez még a tiszteletes gyalázatos öntermelte dohányt pöfékelt. Sokszor támadt bennem az a gondolat, hogyan maradhat, hogyan élhet meg ez a szép, fehér leány ebben a légkörben ? Az az illatos, átlászó leányzó, a Salamon Jób Eszteré. Pedig hát Eszter is olyan közönséges leány volt, mint a többi, csakhogy még illatosabb, még fehérebb volt a többinél. A fejecskéje szép, csinos buta fejecske volt, de hát ez igy szokott lenni. A kedves papája, tisztes kort élt és már rettenetbsen kenetteljessé vált; nemcsak a a szószéken, a hol á beszédei végét mindig elsirta, hanem otthon is. Ha valaki tüsszentett anuak lelkiismeretesen «prösit»-ot kivánt. A fiatal Csáthy szolgabírónak egyszer, mikor hatalmas náthája volt, ötvenháromszor kívánta kedves egészségét. A hasonlatait, mind az ó-szövetségből vette, maga is olyan volt, mint egy vén pátriárka. Az Eszter leányzót nem engedte divatozni, biz az csak bekötött fejjel ment a városba az öreg Salamon Jób rázós kocsiján. Otthon pedig csak ugy etette az aprómarhát, mint a Jóbáék Zsófiija, vagy a S/.üts Gergely prezbiter uram Lidikéje. II. • Hahogy megesküdött Csáthy Bertalan | szolgabíró az alabástromos arcú Salamon Eszterrel az Ur asztala előtt, olyan megható beszédet mondott az öreg esperes, hogy mindenki könnyezett .... Aztán aa esküvő után két hétre, csendesen halt meg az öreg Salamon Jób uram, mint a bibliabéli pátriárkák, a kik missziójukat betöltötték. Elszenderedett az Úrban a bibliát olvasva, még a pipa is a szájában volt. III. Szép fehér asszony maradt. Az ura nemj engedte egyszerűen öltözködni, hanem pucérosan kellett ^neki járni; kalapban, tunikás ruhában. Es Eszter engedelmes asszonya volt az urának, ugy tett mindent, amint az paraucsolta. Nyárra fürdőzni mentek, farsangon bálozni jártak. A fürdőben gavallérok közeledtek | Eszterhez, de belátták, hogy amennyire ragaszkodik az urához, semmire sem boldogulnak vele. a kik beszéltek vele, azok azt tapasztalták, hogy szófukar, mint aféle falusi libácska. Eszter csakugyan az urának élt egészen. Csáthy Bertalan nem volt mintaférj. Bizony tudott nagyokat inni és amig más ember a mézes heteket élvezte volna, addig ő sokszor megvirradt a makaó mellet, a legénykori cimborák között. Hát csakugyan nem érdemelte meg a feleségének nagy ragaszkodását. De Esztei nem szólt, nem zngolódott magában se emiatt. Azt hitte, hogy igy van rendén az ő bites ura azt cselekszi, ami neki tetszik. A bibliában is megolvasta, hogy az «asszonyi állat legyen j engedelmes az ő ura iránt.» Eszter sokszor virrasztott éjjeleken várván haza szerelmetes férjét, de bizony sokszor hiában bertáfolt. IV. A tüskevári Anna-bálon határozottan Kovács Dénesné tette a legnagyobb feltűnést. Szép volt, vig volt és annyit táncolt, hogy ugv kellett kiragadni a férjének a táncosok karjaiból. Szenvedélyes, izzó egy asszony volt Kovács Dénesné, az ura egy kicsit öregecske volt már, kopaszodásnak indult közel volt a negyvenhez. Fiatal házasok voltak még ok is. Csáthy Bertalan egészen elhanyagolta a feleségét, valamelyik jegyző mulattatta azzal, bogy milyen meleg van és a jókedv milyen általános. Csáthy Bertalan volt a szép Kovács Dénesné első lovagja. A csárdást vele táncolta és akkorákat kurjantott, hogy csakúgy viszhangzott a «Vörös ökör* nagy vendéglő terme. Eszter csak ugy mosolygott a táncosa
