Esztergom és Vidéke, 1893

1893-07-20 / 58.szám

gátjuk. A szem kétféleképen alkalmazkodik a szerint, a mini a" világítás mennyisége, vagy a szemlélt tárgy távolsága kívánja. Amott a szivárványhártya, emitt a szaruhárlya és a lencse a szabályozó. Bó* világitásnál szűkül a szembogár, gyérnél tágul. Távol fekvő tárgy szemléiéiekor más a szaruhártya és lencse domborulata, mint közel fekvő tárgy szemléletekor, tehát mindkettő alakot ós helyet változlat; a miből köve tfeeaik, hogy minél korábban fogjuk munkába a gyermek szemét, minél gyakrabban van működésben a fénytörő készülék, minél apróbb tárgyakat és mentől közelebbről keli szemlélni, annál jobban erőlködik és annál hamarább romlik, kopik. Mindenki tudja tapasztalásból, bogy apró tárgyat közel emelünk szemünkhöz, nagy tárgyat távol tartunk tőle, mert ellenkező esetben nem vetődik a szemfenékre a tárgy képe. Ez megfelel az optikai törvényeknek. Nagy és távol fekvő tárgyak szemléletével nem romlik meg a gyermek szeme, azért legalkalmasabbak a szemléleti oktatásra a háztáj környékén fekvő tárgyak, a kert, a mező növényei, a csillagos ég stb. Az apró nyomás, a finom hajszálnyi irott betűk, a helytelen ülés, a korai befogás mindmegannyi tényezői a közelrelátás kifejlődésének. Ilyeu okból járul hozzá az iskola a szemszerkezet megrontásához. vége köv. Az anyák jóltevóje. Az emberiség valódi hőseinek sorában foglal el méltó helyet az az idegenbe származott nagy magyar tudós, a kinek emléke megörökítésén buzgólkodik, a Semmelweis-bizottság. A Semmelweis-emlók létesítésén kettős bizottság fáradozik, egy magyar ós egy nemzetközi. Mindenkinek, különösen minden családnak, minden anyának megszivlelósébe ajánljuk a bizottság következő felhívását: Szemmelweis-emlék. Semmelweis J. Fülöpöt manapság az orvosok már az egész világon a gyermekágyi láz kóroktana és gyógyítása lángszerü megalapítójának ismerik. Ismerik és uagyrabecsülik tudományos munkásságát és tanításának messze kihatását az emberiség javára. Semmelweis az emberiség jóltevője lett, mert az ő tanítása életeket ment meg. Ő a fiatal anyák védőangyala. A mióta az ő tanítását követjük a vajúdás nehéz óráiban, a gyermekágyi lázban való megbetegedés és elhalálozás elenyészően csekély azokhoz a hekatombákhoz képest, a miket még ő elhullani látott, korszakot alkotó fölfedezése színhelyén, a bécsi közkórházban ; a halál pusztítása ily természetes aktusnál az ő lelkét annyira elszomorította, hogy nyugtot nem talált, a míg fáradhatatlan kutatásában e szörnyű baj igazi okának — a fertőzésnek — a nyomára nem jött. A lángész sorsa azonban rajta is beteljesedett. Semmelweisnak az életben nagy fölfedezéseért vajmi kevés elismerés jutott ; de jutott annál több küzdelem, [mert tanításáért sokat kellett harcolnia, bevés támadásokkal, bántó kritikákkal kellett szembeszálInia, a minek izgalmai időelőtt megtörték lelki erejét és korai sírba döntötték. Egy negyed századig idegenben pori otta k hamvai. Két éve kerültek a hazai földbe, szülőhelyére, székes fővárosunk temetőjébe, a hol a főváros tanácsa az ő emlékének megörökítésére alakult bizottság kérésére már is díszes sírhelyet jelölt ki és engedélyezett porainak utolsó nyugvó-helyül. Semmelweis emlékének méltó megörökítésén működő e végrehajtó bízoltság a budapesti tud. egyetem orvosi karának kiküldött képviselőiből és a budapesti kir. orvosegyesület kijelölt néhány fagjából alakult meg. E bizottság a megállapított program keresztülvitelén már régebb és egy internacionális, a világ^előkelő orvosaiból alakított komité segítségével a külföldön a gyűjtést Semmelweisnak Budapesten felállítandó emlékszobrára már megindította. Most itthon kívánja ugyanazt tenni és első sorban az orvosokhoz Semmelweis kartársaihoz fordul azzal a kórelemmel, hogy karolják fel lelkesen ezt az ügyet, az ő saját ügyöket — mert Semmelweisban a tudós orvost fogja dicsérni az emlékére állított szobor, a sírjára emelt kő és a szülőházára alkalmazott emléktábla, a miknek létrehozatalán fáradozik a bizottság — és nemcsak az ő filléreikkel járuljanak Semmelweis alakjának megelevenít esőhez, de működésük körének minden családjában, is legyenek szívesek a mellékelt gyiijtő-ivet köröztetni, bogy az anyák hálájuk egy csekélyke részét leróhassak ama férfiú emlékének, a kinek köszönhetik, hogy nyugodtan nézhettek és nézhetnek a szülés nehéz órája elé. Ámde az orvosokon kivül egyenesen a nagy közönséghez is fordul a végrehajtó bizottság, mert jól tudja, bogy ölömmel fog adózni filléreiből ama legnagyobb magyar orvosoknak, a kit messze földön mindenütt — a magyar nemzet dicsőségére — az egész emberiség jóltevőjének ismernek el. A gyűjtött összegeket a vógreh.-ijtó bizottság pénztárosához : Elischer G-ynla dr. úrhoz, Petőfi-tér 1. sz. a. méltóztassék juttatni. A gyűjtés eredményéről a végrehajtó bizottság a lapokban részletes kimutatást fog adni 3 egész működéséről az 1894-dik évben Budapesten tartandó VIII. nemzetközi közegószségi ós demográfiai kongresszus alkalmával remél leszámolhatni, a mikor Semmelweis nagy jelentőségót is internacionális részvétel mellett óhajtja megünnepelni. zőleg, kiüt benne a zeneiszony. Iszonyú betegség ez '. Ha fülét zenei hang üti ineg. azt hiszi, hogy ördögi lények a saját idegeit pengetik, mintha hurok volnának. Egyedüli vágya, hogy máglyára hurcolhatná az összes hangszereket s kerékbe törethetné a világ összes zenészeit. És vannak, kik azt állítják, hogy a zene szelídíti az erkölcsöket. Az irodalmi pretenziókkal bíró városnak többnyire van egy Mme Adamja — vidéki kiadásban, körülvéve oly gárdától, mely hivatásszerűen vagy kedvtelésből foglalkozik tudománynyal, irodalommal. Vagyoni vagy hivatalos állásuknál fogva nagyrészt irányadó tényezők a társadalomban, hol ennélfogva csak az irodalmi hitben lehet üdvözölni. Mivel ráérnek és némelyiküknek más dolga sincs: sokat olvasnak és tanulmányoznak. Idegen nyelvek tanulásától sem riadnak vissza, hogy a külföld remekmüveit eredetiben élvezhessék. Nagyra is vannak ismereteikkel, de a pedantériától megóvja őket a franciák jó szelleme. A párisi szellemi élet minden mozzanatának megvan itt a maga sajátságos visszhangja s a francia 31ekkába évenkint többször zarándokolnak rövidebb-hosszabb tartózkodásra az ottani irodalmi és tudományos körökkel való összeköttetés fenntartása végett. A premierekre, uj müvekre nézve fentartják maguknak a felülbírálási jogot és gyakran igazságosabb birák is, mint a párisi sajtó, hol a pajtáskodásnak, clique-rendszernek szabad tere van. A komikum után fürkésző vigjátékiró mindenesetre találna e körökben hálás alakokat, ez azonban általában véve mit sem von le e társadalom amaz érdeméből, hogy a nemesebb lelki gyönyörökért lelkesedik. A mely városkában nagy uraság lakik, amennyiben nem zárkózik el a társadalomtól, sokban tőle függ, milyen szellemben társulnak az emberek. Sok jónak magvát hinthetik tehát el környezetükbe s többnyire teszik is ezt. Elvül föl lehet állítani, hogy a milyen az uraság, olyan ott a társadalom. Fokozott mérvben érvényesül e tétel ott, hol nagy gyáros forrása minden kegynek és javaknak. Van Franciaországban egy tucat kis város, melyek humánus gyáruraik jóvoltából beillenék Utópia országába. A töke és munka közti ellentét ki van egyenlítve ; lakás és életmód mintaszerű, atársasélet kellemes és a testvériség alapján van szervezve. A «párisdi»-t játszó városkákban a nagy forradalomra esküdöző polgártársak játszták a vezérszerepet. Mindannyian tragikus meggyőződéssel küzdenek a szent emberi jogok ellen ármánykodó fajzattal és ha a városban szeizetesek és apáczák vannak ezeket mindenféle ürügyek alatt megrendszabályozzák. Radikális elveikkel minduntalan nagy parádét csapnak. A szabadságnak vértanúit és hőseit szeretik «megévfordulóztatnb, hogy bankettet rendezve elszónokolhassák a véresszájú lapokból magukba szítt frázisokat. Féltékenyen őrködnek, hogy a zsönge ifjúságba az igazi elvek beoltassanak és szeretnék, barnára dajkák is a csecsemőket a «Marseillaise» eldadogására tudnák tanítani. Egyébként jó és áldozatkész hazafiak s mind azt, amit a párisi várostanácsban ütő elvtársak létesítenek a haza és az emberszeretet érdekében, a mennyire csak lehetséges szeretik utánozui. Igy kis sita. Olykor-olykor a nyári forróság ugy rám szakad bágyasztó hevével, hogy szinte epedve nézek körül valami árnyas, lombos hely után, a hol egy-két órára elbújhassak a nap forró sugarai elől. Nem vagyok nagyou válogatós, hamar beérem a szigettel; közel van s már régen nem láttam, pedig talán minden helyéhez, fájához hozzá fűződnek diák-korom kedves reminiszcenciái. Ott van mindjárt például — még át sem megyek a cifra hidon, már is szemembe ötlik — egy takaros kis házikó, a málnásasszonyé, a ki potom három pénzért vesztegeti boldognak boldogtalannak a jóféle citrom meg málnaszörpöt. Emlékszem, volt is ám keletje portékájának gyakorta, kiváltképpen pedig szép, verőfényes ünnepi délntánokon, a mikor a sok szerelmes csizmadia legénynek mind erre vitt az utja, hogy a pezsgő nektárral megitassa szive választottját. Nemkülönben a kaszárnyák népe, a kikent, kifent bakagyerekek is ide járultak a «rasztágos» vergóniáért, a mi vasárnap délutánra természetesen kidukál. Hát a sok dadát, pesztonkát említsem-e? Mert régen megállapított igazság, hogy a hol baka sétál, ott az emiitett hölgyeknek sem szabad hiányozniok. Sőt Közös vonásokkal is birnak az ily módon megkülönböztetett vidéki városkák: az emberek mindenütt egyformán szeretnek törődni mások dolgaival kedvelik a pletykát, sokat tartanak magukról, takarékosak, szük látkörüknél fogva elfogultak,, ragaszokdnak a megszokotthoz; de a családi élet itt bensőbb mint a nagy városokban a becsületesség általánosabb, mert könnyen ellenőrizhetik egymást. A legfélreesőbb városkákban is fölleljük a francia urbanistát az érintkezésben ; a kiskereskedő, sőt a mesterember is a társalgásban nagyon könnyen eltalálja a párisi szalonokra emlékeztető finomabb hangot és modort a nélkül, hogy megszűnnék természetesnek lenni. Ruházatukban a tisztaságot vagy a «bonne tenue» rovására nyilvánuló hanyagságot nem lelünk sehol, mert korrekt külsejükre nagyon sokat tartanak mind a két nembeliek. — A meleg és a katonák. Bécsben a katonai térparancsnokság elrendelte, hogy a katonai őrszemek a nagy melegek idején, tekintettel aira, hogy napszúrás veszélyének vannak kitéve, óránként felváltassanak. Ez a humánus eljárás örvendetes jelenség, a melyből a készülő nagy gyakorlatra bevonulók, a kiknek tavaly annyi szenvedésük volt, a katonai hatóságok bizonynyal a nagy gyakorlatok alatt is tekintettel lesznek — a melegre. hogy többet ne mondjak, egy kis sziverösitő okáért még a csősz és hajószolgák is itt szeretik tartani stációjukat. Azonképen itt vannak mindjárt jobbrabalra az árnyas gesztenyefasorok, annyi diákcsinynak, tiltott élvezetnek néma szemtanúi. Mert a málnásasszony, ha kell, szolgál cigarettával, még pedig olyannal is, a melyikből egy pénzért kettő jár. Hát van-e diák, a ki megtagadná magától ezt az olcsó és mégis uri élvezetet ? Ah, mennyi titkon elszitt cigarettáról ós rejtelmes betegségről tuduáuak a bokrok mesélni, ha ugy véletlenül egyszer megszólalnának. Azt meg ne higyje senki, hogy a diófák azért nyújtogatják gyümölcsüket ki az útra, hogy a diák észre ne vegye, meg hogy azért van pitykő az uton, hogy azt fel se lehessen dobni. Határozottan mondhatom, hogy épen ellenkezőleg történik, mert a nebuló észreveszi a diót, sőt a pitykövet is ; csak az a baj, hogy a csősz a dión, pitykövön kivül még a nebulót is észreveszi. De minthogy minden rosszban van valami jó, hát itt sem a csősz az, a kinek gyorsabb a lába. Szóval tenger mesélni valóm volna, ha a múltról akarnám fellebbentem a fátyolt, csakhogy engem most a sziget mostani képe érdekel. Nem tudom én változtam-e meg, vagy a sziget lett másmilyen, de nem ismerek a régire többé. Ugy tűnik fel nekem, mintha azt a csendes melancholiát, nemtörődöm reziguálást, mely mostani képére borul, azelőtt nem vettem volna észre. Mintha több lett volna az élet rajta, takarosabb, csinosabb lett volna. Végig járom az utait, megkerülöm egészen s alig találok embert rajta. Egypár vakációzó diák, tanító, néhány komoly őreg ur s elvétve egy-egy dada, mindössze, a kikkel találkozom. A kertekben aluszékony cselédek végzik dolgukat, várni sem lehet tőlük, hogy rágyújtsanak valami jó magyar nótára ; még a beszédhez sincs kedvük. A bencések kertjében is mély csend honol ; ugy látszik, csak az igazgató ur szórakozik ott most egymagában. Jó, hogy a tornaegyesület még adózik a kuglizás mulattató sportjának; onnan csakugyan hallatszik ki valami élet. Ügy hallom, hogy a katonazenekar is csak nagy néha tart térzenét. Azt mondják, ebben sincs köszönet, mert a közönség nem látogatta. Nemrég még a hétórai hajó gyakorolt rá némi vonzerőt, most, hogy a hajót nem láthatja, hát a zenéről is elmarad. Hát a sétányokról mit mondjak? A nagy-Duna melletti fasoron mindiukább tért hódit a fű és dudva. Ott valamikor huzalok is határolták az utat, most már csak a kék-fehérre mázolt karók rejtőzködnek a fűben. A huzalokat elnyütte az idő meg a helybeli sanskulotte-ok pajkossága. Nem érdemes ujakkal pótolni. A kivénült fák unottan hullatják gyér lombjaikat, mig a fiatal csemeték merészen terjeszkednek ki az útra. Különösen a kis-Dnna menti cserjék lázongnak a rend és csin ellen. Hej, mintha ne tartanának a kéztől, mely kordába szorítaná őket. Volt idő, mikor nemcsak a közepéu, hanem a kerítés mellett is el lehetett menni, de már manapság nem mer a bozóttal kikezdeni, a kinek kedves a ruhája ós az ábrázata. Hanem most mégis felfedezek valamit, a mi az én szigetemből maradt: a cifra hídtól az uszodáig eső alléét. Ez még mindig olyan érdekes, barátságos, idyllikus, mint a minőre éu emlékszem. Sőt mintha árnyasabb, sejitelmesebb, kedvesebb lett volna, a, 'mióta nem láttam. A terebélyes gesz-