Esztergom és Vidéke, 1893

1893-06-01 / 44.szám

Esztergom, XV. évfolyam. 44. szám. CsfltBrtSk, 1893. Június t. ———— — —— r ESZTERGOM és TIME MEGJKT.BNIK IIETENKINT KÉTSZER: f Vá.O S i éS megV^i érd^hlk kövlöUje. * HIRDETÉSEK: Í VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. SZERKESZTŐSÉG: HIVATALOS HIIJOET ESEK l ™ótói 100 szóig 75 kr, íoo­— SZÉCHENYI-TÉR 332. tó1 ' m4 & 1 frt ™ , k J ^°ÍQ^°' ÍS % FRT 95 KR * ELŐFIZETÉSI ÁR: aoVa R j ap KK elIemi reszel iileta közlemények kfildendSk. y6g ' j l * Égisz évr« 6 frt — kr. ——— MAGÁN HIRDETÉSE IC megállapodás szerint legjutányoiab­Fél évre - 3 frt — kr. KIADÓHIVATAL: bau közölteinek. Negyed évr« 1 frt 50 kr. SZÉOHKNYI-TÉH 332, ' Egy SZám ára 7 kr. hová lap hivafa'os é 8 m;>gán kii<l«tései, a, nyiift-érbe szánt közle- NYILTTER sora 20 kr. • 1 •—— • im'iivek, előfizetési pénzek HB reklamá ások intéwsiidftk m— • •— • —-Ó Császka György. Egy csillag áll az égboltozaton. •Enyhén és szelíden sugárzik a világossága. Nem tolakodik előre csillogó ra­gyogással ós nem változtatja hirtelen és gyakran belyét, hogy feltűnjék a megfigyelő szemnek. Mégis látjuk őt és önkényt, lassanként de annál mé­lyebben és maradandóbban vésődik képe az emlékezetbe és ha az ég fekete fel­hőkkel fedi magát és vakitó villámok cikkáznak a szemhatáron, önkényiele­nül a szelid csillagot keresi a tekintet, hogy változatlanul barátságos, állan­dóan enyhe fényű világításán uj reményt, hivő bizalmat nyerjen, mert ez az oly szerény, pályáját oly igénytelenül kö­rülfutó világos lest egy hatalmas álló­csillag, önmagában egy nap, világitó központja egy jelentőséges szervezet­nek, leple egy erőnek, amely közvet­len a szellemi ősforrásból veszi ha­talmát. Ez a csillag Császka György, kalo­csai érsek, a legközelebb kövei kező ma­gyar bibornok, aki oly nyugodt, épen­séggel szentnek nevezendő szerénység­gel tartózkodik mindig a háttérben, csendben azonban áldásdus tevékeny­séget fejt ki, melynek gyümölcseit ha­zája nem nagyon sokára bold-gau és teljes mérvben fogja élvezni. Ha ma egész más arcot mulat a római kúria Magyar­országnak, mint még rövid idővel eze­lőt; ha a vi'ág csodálkozva és örvendve tekint föl a szivélyes és békülékeny beszéd miatt, melyet a nagy XIII. Leó ma folytat Magyarországgal szemben és a készség miatt, melylyel még a ri­deg Rampolla is a békességes alkudo­zás utaira kanyarodik ; ezt lényeges, igen lényeges részben az épp oly jám­bor mint hazafias Cs.'iszka érsek csen­des, de felette hatásos befolyásának kell köszönni. Császka a római kúriánál nemcsak persona gratissima, hanem évek sora óta a legalaposabban ismerik is őt és szent és bölcs kormányzása miatt ma­gas, ha ugyan nem a legmagasabb in­formáló tekintély in hungarich. Püs­pöki széken soha sem ült az egyháznak hűbb fia Császka Györgynél, aki köz­tudomású kedvence és legbensőbb bi­zalmasa volt a boldogult Simor bibor­nok-hercegprimásnak, aki nem csinált belőle titkot és pápai nunciusoknak, valamint a pápai titkárnak magának ismételten jelentette, bogy a legnehe­zebb bonyodalmaknál a legjobb, legsze­rencsésebb tanácsokat mindig Darálja­tói, Császkától kapta és — mellesleg megjegyezve — Simor halála után Ro­mában igen csodálkoztak azon, hogy a magyar kormány az apostoli királynak nem őt, akit maga Simor szemelt ki, praesentálta primásjelöltnek. Hisz* min­den mellette szólt: a csodálatot és tisz­leletet keMő mód, melylyel a kis sze­pesi püspöks'gből hatalmas szeretel mű­veket, kulturális és irgalmas szívű ala­pitványokat tudott teremteni; a tapin­tatosság és ügyesség, melylyel befolyá­sát a hercegprímásnál, nagy tekinté­lyét a kormánynál és nagy népszerűsé­gét az egyház és haza javára értéke­sítette ; mélióságteljes és e mellett oly megnyerő személyisége. Nos, mint fennebb már megjegyez­tük, csillag ő, amely minden fontos­sága és nagysága mellett is előbbre valónak tartja szerény, de állandó ftny­nyel világitMii. De tudni kell, mily nagy fénykörre terjed világítása, mily erős hatást képes gyakorolni az ára­dásra és apadásra az egyházpolitika jhullámzásában, mily nagy szolgálatokat tesz itt hazájának, már rég, nagyon rég óta. És Császka hazafias gondoskodása s/ereteit hazájáért egyáltalán nem szo­rítkozik politikai, illetve egyházpolitikai (ügyekre; szivén fekszik a maradan­jdóan becses, a változásnak alá nem i vetett szép és jó, a tudomány és mü­vészét, amint előbbeni egyházmegyéjében a mosuni vallásügyi miniszterrel, az akkori szepesi főispánnal együtt a leg­bu/góbb istápolója volt minden kultúr­óidé knek. Ezúttal Rampolla bibornok állam­titkártól a Vatikán múzeumában őr­zött becses, minden tekintetben em­lékezetes, magyar vonatkozású tárgyak átengedését kérte Magyarország ezred­éves kiállítására és meg is kapta. A politika alája van vetve az idő áram­latainak ; örök szép marad változatlanul minden időkön át és minden helyen a művészet. Tisztelet és dicséret pártfogóinak és elősegitőinek. Régi utazások Magyarországon köz­egészségügyi szempontból. (II. Folytatás.) Szepesi útjáról ezt jegyezte fel : Svábectól (Schwabotzy, Schwabsdorf) há­rom hatalmas fel bugyogó forrást láttam, melynek vize később kővé változik, ezeu kövekből mi is szedtünk, némelyek lá­gyak ós puhák, mások pedig többé, kevésbé kemények voltak. Ehhez hasonló több is vau az országban. Vize tiszta, hideg, édes és savanykás. Kassa köze­lében sóbányák és sóforrások léteznek. A parasztok sósvizzel készilik kenyerü­ket és húsételeiket. Szántó közelében néhány óv előtt forrást fedeztek fel, melynek vize felmelegítve, sokféle baj, különösen szemfájás és csúz ellen igen jó sikerrel használtatik. Kővárott Bongars Lelilaeus János jezsuitával az erdélyi fejedelem tanító­jával találkozott, ki a Lápotból kénes vizet ivott agybáutalmai ellen. Útleírása folyamán megemlékszik még Báthory Zsigmondnak gyászos véget ért orvosáról és titkáráról, Gyulai Pálról, Blandrata Györgyről, Zápolya János orvosáról, Kertz István brassói orvosá­ról stb. Vrabiszláv cseh báró 1591-ben Kon­stantinápoly ba utaztában Budáu tölt néhány napot. Ez alkalommal a híres török fürdőket, tekinti meg, következő­ket írván róluk: «Mialatt a követek hosszabb ideig a pasával voltak, mi a török fürdőket szemléltük meg, sőt meg is fürdöttünk ; a fürdők nem messze azon helyi őt vannak, hol hajóink ál­Ai vl Entii{ni is Wih" tánája. EGY BARÁTOMNAK. Eltértünk irtainkon messze, messze . . . Az emlékek elmultak, mind elveszve, Amelyek lelkeink' egymáshoz fűzték ; Te elfeledted ... de hozzám feljárnak Kísérteni mély sirukból az árnyak Hegy a nyugalmam elvigyék, elűzzék. Agyamban ngy tolonganak az eszmék De mindben benne van a mult az emlék Amelyet nem lehet kitépni, megtagadni; Te elfeledted ... rá vontad a fátyolt De én még látom azt a régi álmot Talán eohsem fog tőlem elmaradni ! Te jársz, haladsz a boldogságnak utján De én, ha éltem kétszer végig futnám A boldogságra reá nem találnék Fut az orom előlem . . . tart a bánat, Bármely zugába menjek a világnak, téptem kisóri Önvádam az árnyék. ALAPI GYULA. Szomorú Az hsmdt lombja... (Emlékezés) Olykor-olykor, ha végig kutatok íróasz­talom papírjai közt, a sok lim-lom, emlék­szeru irás halmazából néha egy félig irott, félig nyomtatott iv ötlik szemembe. Jóféle diósgyőri gyártmány felső részén nemzeti­izin szalagbél kötött tsokonal; alább né­hány ser szépen nyomtatott betű, s végül egy sereg névaláírás soiakozik. Ennyi az egész, hamar át lehet futni rajta, s mégis olyan valami jóleső édes ér­zés vesz rajtam erőt, valahányszor ez az iv a kezeim közé kerül. Mert tele van az a pár sor ott a nemzeti színű szalag s autog­rammok közt lángoló honszerelemmel, sza­badság, egyenlőség, testvériség magasztos igéivel és az élet semmiféle viszonyai közt el nem muló barátság igézetével. Mintha valami ideális, földi érdekek által nem be­folyásolt világ szólna felém, midőn a sorok üde, lelkes hangja megcsendül a ben­sőmben. S hogy nézem az irást, hogy egyre is­merósbbó válik a hang, lelkem lassan-las­san visszaring abba az eszményi világba, a mult idők kedves emlékeinek napsugaras birodalmába. Hallom még egyszer a csengő hivó sza­vát, a közhinta nyikorgását, apró diakok haucurozását; végig kopogok újra a hosszú folyosók tarka köpadolatán, benyitok a ró­mai numerusokkal számozott termekbe s mintha bekiáltanék a zsongó hangzavarba: Fiuk, csend ! jön a S .... És lészen ha­lálos csend, hogy a légy zümmögése is meghallik .... De ím, fölrezzenek s a szemem rátéved az aláírásokra Milyen aláírások !. . Hiába keresek valami rendet köztük, mert kiki odaírta a nevét, a hova akarta. Mintha csak szándékosan nyilvánítaná a fiatalos zabolátlan temperamentum, hogy végre fel­szabadult a kemény diszciplína lenyűgöző szabályai alól. Impozáns manuprópriák váltakoznak sor­jában kacskaringós cirádákkal s nekem jól esik köztük elböngészni, a mig egy kék ironnal vont kereszthez nem érek. Név van ottan szerény, de önérzetes vonások­kal irva s mellette a kereszt. S hogy itt megállapodom, egyszerre el­borul a lelkem: gyötrő gondolatok támad­nak meg s ugy belemerülök a lét kérdé­sének vigasztalan homályába. Mért, hogy némely ember megszületik végig küzdeni rövid életének legszebb ko­rát ; ábrándokkal teleszött ifjúságát s az­tán hirtelen elmúlik, miként a hulló csillag repülése holdsugaras, illatos nyári éjsza­kán ? Vagy csak azért vergődött egy ideig a bizonytalanság árjában, hogy aztán ha mégis valami biztató part közelébe ért, örökre alámerüljön ifjúi álmainak hullám­sírjába? Micsoda kegyetlen komédiája ez a végzetnek ?! Nem volna-e jobb inkább meg sem születni? . . És a nehéz gondolatok csak kavarognak bennem . . . Megjelenik előttem a halvány arcú zsi­dógyerek. Négy éve sincs még, hogy a ne­veinket ideírtuk, élénken emlékszem hát vonásaira jellemének sajátságaira. Kis, zömök termetű volt, elhagyatott külsejű és szegény mint a templom egere. Nem tudom, honnan került közénk, csak egyszer ott volt ő is, hogy szorgalmával és törhetlen akaratával példát nyújtson valamennyiünknek. Pedig mennyi akadály­lyal kellett megküzdenie, hogy tanulmá­nyaiban előhaladhasson ! Még csak biztos nyugvó helye sem volt, a bova megvon­i hattá volna magát egy-két csendes órára ú csak ugy tengődött jószívű hitsorsosoknál? az egyik nap itt, a másikon amott. A folytonos hányatás, megalázkodás fé­lénkké, tartózkodóvá, szögletes modorúvá tették. Nem szeretett pajtáskodni. A szün­napokon, a szórakozás óráiban ritkán volt köztünk, örökösen kenyér után járt, vagy a tanulmányaiba mélyedt. És kitűnően érettségizett. Felkerült Bu­dapestre azzal a remény nyel, hogy "ott jobbra fordul minden. Dehogy fordult! Vagy talán igeu ? . . . Egy hideg téli este dideregve jött haza, a szemei lángban égtek. Lakótársa rosszat sejtve megkérdezte tőle mi baja. — Fáradt vagyok, pihenni vágyom* feleié. Lepihent hát és többé föl nem ébrec*^. Csak később értesültem mindenről, r tü Q t t az egyetemen tudomást sem vette> A r 5i a mint más hasonló esetben szokás^ ^5. rődnék egy szegény, névtelen zsidógye­rekkel ? Lakótársától tudtam meg a szomorú tör­ténetet, akkor irtam a r a6Ve me [^ a fc e _ resztet. Lassan-lassan aztár a megnyugodtam a sors végzésében. Pihenj szegény ^ ha1vany arcu jfj u te ott lenn a szűk go<\ ör mélyében; hátha mégis jobb ott neke^ nyugodni, mintsem elér­hetlen ideálr j^^rt küzdeni, rózsás reménye­idben egyr dnJlint me g CSa iódni ? Es mi d i at t a SZ egény, halványarcu fiu pihen n yi r kos gödör mélyén, megdöbbenve 0,VUf ',om, hogy a másik, a piros képű, az ^.1** cvidám is beleunt már a létezésbe,, Cserben hagy gondolkozás) képességem,

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom