Esztergom és Vidéke, 1892

1892-12-18 / 102.szám

ESZTERGOM, XIV. ÉVFOLYAM. 102. SZÁM. VA SÁRNAP, 1892. DECZRM BER 18. ESZTERGOM és VIDÉKE m ; ; - • Városi és megyei érdekeink közlönye.* u , Dnc _ éet .„ * MEGJELENIK 1IETENKINT KÉTSZER: OJ •-' | • J HIRDETÉSEK: VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. SZERKESZTŐSÉG: HIVA J, A ín 0 n S ^^^ T% ll & 10 °" ______ mm A ti-rn-yA >IO C7Í!M M 300-ig 1 frt 50 kr, 200-toI 30u-ig 2 frt 95 kr. PI^TTT^AR- DUNA-UTCZA 48. SZÁM, Béiyegdy 30 üiJjiJr i^m HJÖ 1 AK. hova a lap Bwllemi résaét illet* közlemények küldendők. i . . Egész évre 6 frt — !<r. —— • "• 1 MAGÁN HIRDETÉSEK megállapodás szerint legjutányosab­Pél évre 3 frt — kr. K I A D 0 - H I V A T A L : ban közöli étnek. Negyedévre - - - 1 frt 50 kr. SZÉOHKNYI-TÉU 33?, xr YTTTT ^ ' 9n v . Egy SZám ára 7 kr. hová a lap hivata'oB és magán hinlMósei, a nyilitérhe szánt közle- JNlliai&K soia <M ki. % . 0 menyek, előfizetni pénzek es reklamá'ások in'ézendők £ : '• ; -# Munkára fel! Esztergom, deee. 17. I. Megnyíltak a belváros gy üléstermé­nek ajtai ós bevouultak rajtok az uj képviselők. Ott vannak a régi kipróbált harco­sok és melléjek sorakoznak az njoucok — mint hisszük — tele lelkesedéssel, megrakva sok nemes szándékkal, vér­tezve erős kitartással és áthatva a vá­ros iránt táplált őszinte jóakarattól. Mi legalább óhajtanok, hogy puszta ambíció — a város atyái közé tartoz­hatni anélkül, hogy párosulna vele az atyai indulat is a város érdeke iránt — nem vezetett senkit a fontos testület kebelébe. Mindig sajnálatos, ha indokolatlan vágy gerjed valakinek a szivébeti oly állás iránt, melynek kötelezettségeit vagy nem akarja, vagy nem tudja betölteni. Különösen sajnálnék azonban a jelen körülmények mellett, ha akadnának olyanok, kik beérnék az üres ciinmel és nem ügyekeznónek arra, hogy te­hetségeiket és idejüket a város jól felfogott érdekeinek szenteljék. Mikor u. i. a philoxera Esztergom határát elpusztította, megkondult jóléte felett a lélkeharang és ijesztő hangok­ban hirdette a vészt, a mely a város egykori virágzó anyagi helyzetét zsák­mányául fogja ejteni. Ma, midőn e végzetes csapás tönkre tette már az egész vidéket; midőn he­gyeink siralmas képét nyujiják a fel­tartózhatlan pusztulásnak, midőn az elszegényedés óráról-órára növekszik és a nyomor mind kiáltóbb alakban jelenik meg szemeink előtt : ma, mulhatlan kötelessége minden városi képviselőnek oda hámi, hogy legalább az mentessék meg, amit menteni lehet. Kötelessége lett volna ennélfogva minden választónak fontolóra venni a helyzet komolyságát és félre téve minden tekintetet, minden hívatlan rá­beszélést, minden érdeksugallta kapa­cifcálást, oly férfiak megválasztására tö­rekedni, kiknek képzettsége, jelleme és tettereje biztosítékot nyújt arra, hogy a helyzet magaslatára tud emelkedni és meg vau akarata a város érde­keit szolgálni, lelkesen és önzetlenül ! Nem zárkózhatunk el sajnálatunk kife­jezése elől azon tény felett, hogy éppen oly nevek maradiak ki a választottak lajstromából, a melyeknek birtokosai legtöbb jogosultsággal rendelkeznek arra, hogy a város sorsáuak intézői kö­zölt szerepeljenek. Pedig okulhatott volna*már a város ! Beláthatta volna, hogy válasziásai kö­rül mily sokszor és mily mértékben hibázott! De higyjük, hogy tudatára ébred minden jelenlegi képviselő hivatásának és tehetségéhez mérten oda fog hatni, hogy a város jövőjét biztosítani se­gítse. E szempontból különösen felhívjuk a képviselő tesiület figyelmét arra, ügyekeznék városunk iparát és keres­kedelmét emelni, előbbre vinni ; a népnek, a munkásosztálynak pedig, ke­resetforrásokat nynjtíiui, mert. különben a felvidék sorára kell jutnunk ós szo­morodott szívvel tapasztalnunk, hogy elhagyják a várost oly lakosok, kik azt hangoztatták, hogy csak Esztergom­ban van élet ós ha másutt is vau, az nem olyan a minő itt található. Tényekre hivatkozhatnánk, hogy a megélhetés napról napra kétségesebbé válik. Tényekkel igazolhatnék, hogy a vagyonosodás folyton csökken. Tények­kel bizonyíthatók, hogy a munkás osz­tály a végenyószet szólón áll. Avagy hol vannak egykor vagyonos molnáraink ? Hová tűntek el tehetős tímáraink ?. Hol van az a módos varga­sereg, mely a város lakosságának egy jelentékeny kontingensét képezte? A vagy mit jelent az, hogy a tervbe vett — de még elég sokáig vajúdó — népkony­hára máris 650 jelentkező van ? ! Avagy miféle haladás és emelkedés észlelhető vagyoni szempontból ? A szőllőhegyi pincéktől kezdve be a főbb utcák házaihoz, hol látunk építkezést, bővítést, gyarapítást, csinosítást ? Pedig mint a lélek visszatükröződik az arezon,. úgy ül ki az anyagi helyzet is a külsőre és valamint az embert megismerhetni barátairól, úgy lehet egy község vagy város vagyoni körül­ményeit is megállapítani annak kiuó­zóse után. Például szolgálhatnak ez igazságra azok a legkisebb külföldi vá­roskák, melyek jólétnek örvendvén, csín ós tisztaság tekintetében ritkítják párjukat. Helyesléssel látjuk, hogy utcáink rendeztetnek, fásií tatnak, kényelmeseb­bekké, csmosabbíikká tétetnek, de elég­nek ezt a lakosságra nézve éppen nem mondhatjuk. Örvendünk a segélyforrások felett, melyekből némi balzsam ós enyhület száll a vérző sebekbe, de gyökeres gyógymódnak ezt a nagy betegségbea nem tekinthetjük. Dicsérhetjük a jótékony egyleteket, hogy csillapítani igyekeznek a szív­szaggató jajkiáltásokat; tűrhetőbbekké tenni iparkodnak a fájdalmakat; letö­rölgetni sietnek a patakzó könyeket, de megnyugodni pusztán e törekvése­ken képesek nem vagyunk. Bármily bővek is legyenek e for­rások, mi azokat csak hegyi patakok­hoz hasonlíthatjuk, a melyeket a zápor táplál, de ha az megszűnt, kiapadnak. Hol van Esztergomban az a gazdag, vagyonos osztály, a mely a nagymérvű segélyezést huzamosabb időn keresztül elviselheti ? Nem ugyanazon nevek szerepelnek-e ezeken összes jótékony­sági és kulturális egyesületeink fen tar­tói, szítolói, támogatói között ? ! Nem hallhatjnk-e máris — még pedig sű­rűen — hogy ez indirekt adók nyo­masztó súlylyal nehezednek vállainkra? Állandó segítségre, gyökeres orvos­lásra, maradandó intézkedésekre rau tehát szükség. Melyek azok, megmondja a hármas egy szó : Munka ! Munka ! Munka ! Vagy teremtünk munkát és akkor mentve vagyunk ; vagy nem ós akkor még alább gördülünk a nyomor lejtőjén. Mit tehotnónk ez irányban, arra nézve is lesz néhány szavunk. —R. PETŐFI A HORTOBÁGYON. Sötét a pustta. Szürkül, őszidő van. Fojtó, nehéz köd ül az avaron. A sáros úton lassú vándor ballag. Fátylat köré hulló köd árnya von. Távolban egy kis fény az esthomályból A roskadónak hívón integet: Alig-alig hogy birja fáradt lába, S könyezve nézi a sötét eget. Az arcza sápadt, tenger-szenvedéstől. Emésztő lázban ég a két szeme. Már-már lerogy ... De mintha az a kis fény KözelbröT bátorítva intene?! Útszéli csárda . . . odaér pihegve Csak éji szállást kér szegény beteg . . . Félvállról néz rá, fitymálva a gazda: „A kályhasutba dűljön kelmétek . . ." Csak odarogy szegény . . . Alomra csukja A láz tüzében égő bÚB szemét ... S meglebben álma szép tündér-kárpitja S egy angyal kérdezi: „szenvedsz e még ? Nézd . . . ira, eíébed tárom a jövendőt: Ezernyi nép ... A lelkesült tömeg , . . Reád figyelnek . . . Esküszöl . . . s utánad Mind esküszik, hogy Isten hallja meg!" S az Isten hallja . . . s teremtő kezével Lenyújt feléd egy csillagkuszorút . . ." ... Mily durva zaj ? .'. . A lázbeteg fölébred, A szennyes csárda ... a való ... rai rút... A pisla mécsnél niulaló betyárok Dalolva isznak. Zeng a ezimbalom, Rikkantva toppant, ta'nczol egyik-másik Árnyéka reng czikázva a falon. „Hejh, aki boldogsága van ! Daloljunk Dö szebbet! a legszebbet huzd, ezigány . . . . . . Most ide hallgass . .. Huzd el ezt a nótát, Ez oszt' a nóta! de virradtig ám!" . . . S szegény-legények villogó szemében, Kigyúl a tüz mig az egyik dalol . . • . . . S/ivóhez kapva . . . könyezö szemekkel Kél a beteg vándor a sut alól: „Az én dalom ... az én dalom! . . . elért hát A nép szivéig ... itt van ... itt zeneg . . . Fel! útra ! Isten áldja gazd'uram! fel! Hiv a jövő! már nem vagyok beteg." S fellobbanó szivének égő lángja Általhevíti bágyadt kebelét S megy... megy az éjben... S az a zengő nóta Utána hangzik — mórtföldekre még . . . S a pusztaságon . . . néma éjszakában Folytatja kezdett álmát fényesen; . . . Ezernyi' nép előtt mondván az esküt, Amit kezébe egy ország teszen . . . . . . S ott-született meg, mint Apocalypsis Nagy látomása puszta szirtfokon : Az a nagy eskü s száz szentséges eszme Az istenek-hangolta húrokon! VÁRADI ANTAL. EÖLIEMllYII PEOZÁBál. i. Egy bolond a kevesek közül. Volt egyszer egy gazdag nagybácsinak egy igen szegény unokatestvére. A szegény unokatestvér napokon által kínlódott az irodában s egy kis élvezet után epekedett. Hanem a dolgát pontosan végezte, be­irta a naplóba a rideg számokat a legna­gyobb pontossággal, annólkül, hogy csak egyszer is tévedett volna. Egyszer azonban nagyon elfáradt a sok munkától, letette a tollat, föltette a sipkát s kisietett az utcára. Itt összekulcsolta a ke­zeit s könyörgő pillantás vetett az égre. Egyszerre valami indulat támadta meg a lelkét. Jelentkezett a nagybátyjánál s megint összekulcsolta a kezeit. A nagybácsit épen jókedvében találta. Hisz a nagybácsi taníttatta, a ki nagyon gazdag vo't. A nagybácsi három tallért adott a fia­tal embernek mindössze. De ráadásul egy tanácsot is. — Kedves öcsém, már praktikusabb is lehetnél egyszer. Túlságosan idealista vagy. A szegény fiatal ember elvette a három tallért meg a tanácsot s első dolga volt, hogy egy pohár jó bort igyék a — saját egész­ségére. Egy, két, három pohár bor árában el úszott az első tallér. Vett azután a, második ezüstpénzen egy rózsatőt. Nem találta meg ugyan még az ideálját, de addig is, mig megtalálja, virá­got akart tenyészteni számára már előre is. A harmadik és utolsó talléron vett egy arabs grammatikát egy antikvárnál. Mert még nem tudott arabusul s üres óráiban néha szégyenkezés fogta el emiatt. A nagybátyja jóvoltából megtanulta az európai nyelveket. Illik, hogy a maga be­csületéből megtanuljon legalább egy keletit. Azután ugy gondolta, hogy kedvesével együtt fog éldegélni a fényes Perzsiában, puha szőnyegek, édes dalok és illatos bú­torok közt. Lehet belőle még hadvezér is. Sőt talán gazdag ember is, s akkor nagyot fog nézni fukar nagybátyja. Másnap megint beállít a nagybácsihoz. Ismét összeteszi a kezét és egy kis szub­venczióért folyamodik. Hanem a nagybácsi ez egyszer kipende­ritette a szobájából. — Haszontalan fickó vagy. Javíthatat­lan elmebajos. El fogsz pusztulni. A szegény fiatal ember haza támolygott. [Megnézte a rózsáját. Az elszáradt. Ke­reste az arabs gramatikát, az elveszett. TJtánna nézett a galambjának, az megcsalta. Akkor azután .kiment az éjszakába. Na­gyon hideg volt. Valami különös hangulat elvitte a Duna pártjára. A viz tükre csábítóan fényes volt a hold­tól. Nem látta senki. Beleugrott. Azután elmerült s mire a Duna fenekére ért már nem kellett arabsul megtauutnia, hogy az örök boldogság legszebb regéjének a hőse lehessen.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom