Esztergom és Vidéke, 1892

1892-07-21 / 59.szám

ESZTERGOM és VIDÉKE • ; • Városi és megyei érdekeink közlönye .• UIf

,

nc

.

T

^

or

„ ? MEGJELENIK IIETBNKINT KÉTSZER : °* J HIRDETÉSEK: VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. SZERKESZTŐSÉG: HIVATALOS HIRDETÉSEK 1 «zótól 100 ssóig 75 kr, 100' „ „,„ ZtLZZ^.i tói 200-ig 1 frt 50 kr, ^00-tól 300-ig 2 frt 95 kr. ; 1'F.AI// FI AZ, FOLíJhZINT, & Bólveedii 30 kr ELŐFIZETÉSI ÁR: hová a lap szellemi r«r/tM i'N» kö/.Iom-éi>vek küldendők. t , '

V BsrÓBZ évre 6 frt — l<r. „ . .7:— ~_ MAGÁN HIRDETÉSEK megállapodás szerint legjutányosabFél évre 3 frt — kr. K I A D 0 - H I V A T A L : ban közöltetnek. Negyedévre - - - - 1 frt 50 kr. SZWff UNYI-TÉW 332, tt ( 7 Egy SZám ára 7 kr. hová a lap hivatalos és m^V.i hinleiéaei, a nyüftÁrbe szint közle- NYÍLT JER sora 20 kr. 9 menyek, előfiV.et'^i jién/ek és reklamálások intézendök. $—• • % Kereskedelmi akadémia. (Atidiatur et altéra pars.) Esztergom, jul. 20. - Ily czim alatt lapunk mnlt számában megjelent vezérczikkre vonatkozólag beavatott kezekből vesszük a következőket : A város minden polgára csak örömmel üdvözölhet minden eszmét, kezdeményezést, mely megvalósulás esetén közvetlenül a társadalom egyes osztályainak, közvetve pedig az általános anyagi felvirágzásnak és szellemi haladásnak van hivatva szolgálni s igy a fentit is, csakhogy mig azt egyrészt korainak tartjuk, mivel e téren égetőbb kérdések várnak megoldást; addig másrészt a mód nem a legczélravezetőbb az eszme megiestesitésóL illetőleg. A ezikk irója a primitív inasiskolát szükségtelennek mondja, pedig épp ellenkezőleg. Tudjuk, hogy van városunkban egy tanoncziskola, mely fennállását az Í884. évi XVIT I 6t 80. §-ának köszöni, a mely iskolában a tanonczok olemi okulásban részesülnek s a melybe minden lauoucz — legyen az kereskedői vngy iparos — járni köteles. A törvény ezen inlózkedése és a tanfolyam berendezése arra ösztönözte a kereskedelmi (ársulatot, hogy a kereskedő tanonczok részére egy külön két éves tanfolyamot rendezett be s tart fenn saját költségén, mely tanfolyam alatt a tanonczok elemi, de e mellett gyakorlati irányú lehetőleg szakoktatásban részesülnek. Hogy a helyes alap megvetésének ezen iskola mily szolgálatot lesz, kilünik abból, ha tekintetbe vesszük, hogy gyakran fordul elő, hogy az a fin, kit egy kereskedőhöz adnak tanonczul, még elemi oktatásban sem részesült. Az emiitett két éves kereskedői tanoncziskola kiterjesztésének szükségét átlátta a kereskedelmi lársulat már akkor, midőn még a műit évben a város tanácsához egy kérvényt adott be a végből, hogy vegye pártfogása alá a város ez iskolát, ruházza fel esetleg városi jelleggel és bővítse ki egyelőre csak egy, ujabbi felsőbb kiképzést nyújtó oszlálylynl, mert a társulat szerény anyagi viszonyainak a jelenleg is nagy áldozatokba kerül, ennél többre pedig nem képes. Ezekből látható, hogy a kérdéses iskola fenntartása nagyon is égető szükség, fejlesztése pedig kívánatos. Hogy a kereskedelmi társulat e téren már nemcsak kezdeményezóleg, de vóleményezöleg is fellépett, igazolják a tettek, igazolják azon felterjesztések, melyeket a győri kereskedelmi ésMpar kamarához intézett, a mely kamara utján felhívta a törvényhozás figyelmét a többek között arra, hogy kereskedelmi társulatok alakítása, a kereskedőknek azokba való bölópési kötelezettsége, az iskola intézménye, a tanmód rendszeresítése, ezen iskolákra vonatkozó tankötelezettség kimondása, a felveendő tanonczok minősítésének rendezése, törvényhozási uton intézzék el, mert a kényszer folytán alakítandó társulatok lennének leginkább hivatva, érdekelve ezen iskolákat fenntartani, mit könnyű szerrel tehetnének akkor, ha a tagság kölelőzőnek mondatnék ki, mert a terhek egyenletesen s több felé oszlanak meg, mint jelenleg, midőn a tagság csak nagylelkű áldozatkészség. Ha mindezt a törvényhozás szabályozná, lenne egy alapos oktatást nyújtó, helyes rendszeren alapuló kereskedői lauoucz iskola, mely előkészítőül szolgálna a fölvetett kereskedelmi akadémiának, mely alapos előtanulmányokat igényel. Ha törvényhozási uton rendeztetnék a felveendő tanonczok minősitvénye, — mi nevezett testület véleménye szerint valamely középiskola két évi tanfolyamának sikeres bevégzését tanúsító bizonyítványtól volna feltételezendő — ugy a tanoncziskola szüksége önmagától elenyésznék s előtérbe lépne a kereskedelmi akadémia kérdése. Hogy a minősítés kérdésének törvényhozási uton való rendezése mily üdvös intézmény lenne, önmagától következik. Igaz, hogy látszólag korlátokat szabna a szabad iparnak, de eredményébeu képzett embereket adna a kereskedelemnek, mi annak nemcsak dicsőségére válnék ; de egyszersmiud nagy előnyére, mert hivatott és szakképzett egyének képviselnék a nemzeti vagyonosodás e hatalmas tényezőjét. Balatonfüred. Balatonfüred, jul. 20. A hova odateszi lábát Istennek az az embere, a ki ma áll a magyar katholikus egyház ólén, ott szent a föld. Mióta Balatonfüreden tartózkodik Vaszary herezegprimás, a kiválogatott emberek találkozópontja lett a bájos Balatonnál eltörülő gyógyhely. Nemcsak a katholikus főpapi világot vonja ide a saját légkörének fénylő napja és veszi körül, élén a pannonhalmi főapáttal, a mostani herezegprimás méltó utódával, hódoló tisztelettel, a középpoutját : a jámbor főpásztor ittléte a magyar állam vezető személyiségeit is idevonzotta e regékbe szőtt, gyógyhelyre. Miután csak az imént volt itt Csáky gróf vallásügyi miniszter, hogy szabadsága megkezdése előtt az ország első egyházfejedelmével értekezzék: Balatonfüredre jött Berzeviczy államtitkár is. Miután tudvalevőleg neki kell a minisztert helyettesileni s lávolléte alatt a vallás- és közoktatásügynek oly sokfelé ágazott egész tárczáját vezetni, Budapestről nem maradhat soká távol s Balatonfüreden alig tartózkodhatok egy napnál tovább. Be aztán ez az egy nap bizonyuynl egészen a h^rczegprimással való találkozásnak szenteltetik. Két ily kiválasztott államférfi azon* ban, kiket a legjobb szellem lelkesít és a kik mit sem keresnek abból, a mi szétválaszthatná őket egymástól, ellenben mindent elkövetnek, hogy mennél több s minél erŐsebb egyesítő mozzanatot találjanak s a gyakorlatban alkalmazzanak, — huszonnégy óra alatt nagyon sokat teremthet s eligazíthat. As

s

,Esst5rgcm 22 Vidskc^tárcsája. L é 1 e k c s e r e. Édes anyám ! Két hónap óta időzöm e kies fürdőhelyen. Mikor ide kísértél, megígértem, hogy gyakrabban fölkereslek leveleimmel. Ez ideig nem válthattam be igéretemet, csak most jutok hozzá. Mennyit; gondolok rád, kedves. Elég nem szép tőled, hogy ilyen hosszú idő alatt nem látogattál meg. Ugyan igaz, a főorvos ur emiitette, hogy már többször eljöttél megnézni a te fiacskádat, de ő mindig lebeszólt erről, mert az én beteg idegeimre a viszontlátás öröme nem hatna kedvezően. Talán igaza van a doktornak. Magam is érzem, hogy súlyos beteg vagyok és valami fölindulás vesztét okozhatná az én gyönge testemnek. Sokszor alig birok járni . . . Ismered anyám Schopenhauert ? Ugy értem, hogy a müveit; őt magát nem ismerheted, mert már meghalt. Ti azt hiszitek, igy van, csak én tudom, hogy él. A múltkor jöttem rá . . . Az összes fürdővendégek egy nagy házban laknak, még pedig az itteni puritán erkölcsök szerint nök és férfiak külön. Igazán nevetségesnek tartom ezt az elkülönzést. Mindenikünknek külön szobája van, a mi a szálló közös folyosójára nyilik. Ezen a folyosón tartják a vendégek ebédutáni sziesztájukat. Régóta* feltűnt nekem egy mord férfi bozontos fekete hajjal és szakállal. Senkivel sem érintkezett. Gondolatokba merülve járkál föl s alá, vagy pedig egy vaskos kötetből olvas. Ilyenkor semmiféle lárma nem képes őt felriasztani ; ha valaki megszólítja kedvetlenül mormog és ismét belemerül olvasmányába. Minap már nem hagyott nyugodni kíváncsiságom, a háta mögé lopóztam. Mi lehet az a könyv, a mit annyi kitartással tanulmányoz ? Éppen a czimlapra fordított : Schopenhauer Arthur művei. Láttam, hogy a profeszor (ennek kell Ilennie) semmi hajlandóságot nem árul el az ismerkedésre. Magára hagytam és elhatároztam, hogy nem fogom háborgatni. I Nem tudom, micsoda csodálatos hajlam | fejlődött ki ujabban bennem, a mi mindig : arra ösztönöz, hogy éppen ellenkezőjét cseílekedjem akaratomnak. Imádom az életet, i de érzem, hogy ha tölött pisztolyt adnának kezembe, nem volnék elég erős agyon nem lőnni magamat . . . Igy voltam elhatározásommal is, hogy a mord professzorra nem tolom fel ismeretségemet. A legközelebbi találkozáskor már igy szólok hozzá : — Uram, ha meg nem, sértem, szíveskedjék a könyvet olvasás után nekem kölcsönözni. összerezzent, végigsimította bozontos üstökét, mint a ki nehéz álomból erre a világra akarja magát ébreszteni, megnézett tetőtől talpig, aztán könyvét hóna alá rejtve, büszke mosolylyal ott hagyott. Este a nagy teremben szoktam zongorázni. Hangjegyet olvasnom nagyon fárasztó, a milyen darabot kívülről tudtam, már elfelejtettem, igy hát rendesen improvizálok. Mindig van publikumom, a kik lelkesen megtapsolnak. Az ostobák ! Mintha a kedvükért tenném. Mit tudják ők, hogy a művész önmagának akar élvezetet szerezni. Sír a vén Bösendorfer ujjaim alatt, és én szeretném zokogva keblemre ölelni ezt a régi egyetlen barátomat, a kiről tudom, hogy ilyenkor velem együtt érzi, a mit én szenvedek . . . Egy este kit látok meg a publikum közt a terem egy homályos zugában ? Az én filozófusomat. Feszült figyelemmel hallgatott játékomra. Mint holdkórost a hold sugarai, ugy csalogatták öt a zongorahangok közelebb ós közelebb. Ugy tettem, mintha nem venném észre. Már egészen mellettem állt. Reá tekintek, ő szégyenkezve sompolyog ki a szobából. És agyanez történt másod meg harmad nap is. Éjjelenkint azon törtem a fejemet, miként lehetne legyőzni ennek az embernek csökönyösségét, a mivel minden közeledést elhárít magától. Szerencsés ötletem támadt : a filozófust kedvencz tanulmányában támadni meg. Meleg nyári alkonyat volt, a rejtélyes ismeretlen szokás szerint egy fa alatt gubbasztott és ezúttal — Schopenhauerrel kezében — elmélkedett. En egy ismerősömmel elsétálok mellette és jó hangosan szólok: — Ugyan menjen kérem az ön ostoba Schopenhauerjével. Józaneszü ember legfelebb kineveti az ő szofizmáit. Ez jól ki volt számítva. A tudóst legérzékenyebb oldaláról támadni meg. Felugrott. — Mit beszél ön Schopenhauerről ? — Azt, hogy ostobaság elhinni, a mit ő össze-vissza firkált. — Uram, mond indulattói hörgő hangon az ipsze, fontolja meg mit beszól. Esetleg a torkára forrhat. Szelíd ember vagyok, de a fenyegető hang ingerültté tett. Odaálltam az orra elé. — Abban nekem senki nem parancsol, hogy véleményemet szabadou nyilváníthassam. Különben is nem értem az ön fölháborodását. Mi köze önnek Schopenhauerhez ? — Hát csak az, felelt ő, hogy é n v agyok Schopenhauer. Rajtam halálos zsibbadtság vett erőt ; a szivem hallhatólag dobogott, összeszedtem gondolkodási képességemet. — Schopenhauer, ugy tudom, már meghalt. — Azt mondják, felelt ő rejtélyes mosolylyal, de hát ez nem igaz. Láthatja, hogy nem haltam meg. Itt állok ön előtt, tapogasson meg a kezével s győződjók meg róla. Megtapogattam — ugy volt. Schopenhauer él. — És hogy jön e fürdőhelyre, mester? kérdezem. — Eredeti, csak ugy, mint ön, nyaralok. — De mért hogy senki sem tudja kilétét ? — Kerülöm a feltűnést, inkognitó időzöm itt. Ha nem provokál, ön sem tud meg rólam semmit. — Áldom végzetemet, hogy önnel, nagy férfiú, megismerkedhettem. Az a könyv, a mit olvasni szokott, a saját műve ?