Esztergom és Vidéke, 1892
1892-06-23 / 51.szám
tetoiimftentálls Merz-hidig aa esti óníkt>au zavartalan szabadsággal fürdenek Esztergom összes zului, a kiknek még a fügefalevél árnyékáról sincs fogalmuk. Az arra sétáló közönség nem egyszer kénytelen a neveletlen zuluk különféle halálugrásaiban s méginkább mosdatlan kiabálásaiban gyönyörködni. Vaunak gyakorlott viziszörnyetegek, a kik egész délutánokat és estéket egyhuzamban a nevezeles mocsárban töltenek s nyaralásukat ugyanabban a oostumben hol halászattal, hol légtorn ázással, hol versenyfutással töltik. Szóval tökéletes középafrikai gyönyörökkel mulattatják egymást ezek a napsütötte börü vadgyerekek. Ujabban már a katonaállitó bizottságok előtt megfordult kamaszok is ráadták fejüket erre a nagyszerű életre, ugy, hogy a kis Duna partján sétálni szinle lehetetlen. A látványosságok szemlélői közül néhányan azt állítják, hogy az ismeretlen szeul tamási rendőrök, sőt néhány jókedvű városi drabant is beállott zulunak s versenyt fürdik és lubiczkol a büszke pocsótában. Végre a terrorizált környék régi jóhirneve érdekében mégis esak megmozdult a szenttamási elöljáróság jóindulata s most már napok óta egyebet sem tesznek, mint a vakmerő zulukat összeírják, Többuek már ruhája sincs s illetősége a mocsárban van. A dúsgazdng névsort «további eljárás végett* átadják a szolgabiróságnak s igy rövid idő íuulva a csendőrség lesz hivatva arra, hogy az esztergomi afrikai köztársaságot szótrobbantsa. —. KoSSUth-kuItUSZ. 1848-49-iki szabadságharezi emlékek kiállításának főrendezője értesíti lapunk révén a városunkban és megyénkben lévő egyesületeket és a községek elöljáróit, hogy Kossuth Lajos 90-ik születés napja alkalmából rendezendő országos ünnepségek emeléséhez a községeknek és egyesületeknek húszezer példány életnagy fónykóputánzatn Kossuth-arczképet ajándékoz a gyűjtemény rendezője. Ezen arezkópeket egészen ingyen és bérmentve küldi meg az 1848—49-iki ereklye gyűjtemény valamennyi községnek (még a legkisebbnek is) és valamennyi egyesületnek (9000 egyesület van), mihelyt a község elöljárósága j vagy az egyesület elnöksége aláírására! és pecsétjével ellátott levélben tudatja a Kossuth-ünnep rmrlozését és ez alkalomra az ajándékkép elfogadását.— Ugyanez alkalommal a rendezőség felkéri a községek elöljáróit arra, hogy a vigadóban lévő ereklye gyűjteménynek küldjenek 1848- 49-iki emlékeket, különösen uemzetőri kaszákat, öltözeteket, felszerelési tárgyakat, okmányokat és proklamáeziókat. A gyűjtemény mindent megvásárol vagy képekórt becserél. —; A Pesti Hirlap, melyben Jókai Mór csak imént fejezte be Sárga rózsa czimen irt egyik legszebb regényét, a jövő félévben ismét nagy, történeti hátterű regényt fog közölni a koszorús író tollából. Azonkívül Mikszáth Kálmán is hosszabb elbeszélést, ir, mely az országgyűlés nyári szünetlése alatt fog megjelnui. Hogy e két legelsőrangu iró mellé, — kik a P. H. rendes munkatársai — a legkedveltebb tárczairók sorakozunk: azt a magyar lapolvasó közönség jól tudja. Az ily lap, mely gazdag és változatos tartalmánál fogva s mert nagy súlyt fektet a mulatlafó közleményekre, ma már alig szorul sok ajánlgatásra. Inkább csak egyszerűen emlékezetébe kiváutuk hozni a lapjárató közönségnek, hogy a P. H. immár két esztendőn át fényes kiállítású nagy képes naptárral kedveskedik karácsonyi ajándékul összes előfizetőinek s mint a szerkesztőség velünk közli, a jövő évre készülő naptár sok tekintetben felül fogja mului az eddigieket is s egyebek közt a lap összes munkatársainak ai'czkópót is hozni fogja. Ezzel a kedvezmónynyel a P. H. ma egyedül áll laptársai közt. S bár*- tartalomra is leggazdagabb (mert hétközbeu többször 20, vasár- ós ünnepek 28-32—40 oldalon jelenik meg) előfizetési ára a nagy lapokénál jóval jutányosabb : negyedévre 3 frt 50, egy hóra 1 frt 20 kr, mely a P. H. kiadóhivatalába küldendő (Budapest, Nádorutcza 7.) honnan egy levelezőlapon nyilvánított óhajra bárkinek ingyen és bérmentve egész hétig mutatványszámokat is küldenek. FELELŐS SZERKESZTŐ; KÖRÖSI LÁSZLÓ dr. HIRDETÉSEK. GYÓGYFORRÁS MAGYAR SELTERS. Borral használva a legegészségesebb ital. Van szerencsénk teljes tiszteletteUudatni, hogy Margit telepünkön a „Margit 14 (Magyar SeSters) gyógyvíznek eddig is legújabb rendszerű kezelését újra tökéletesítettük. Gyógyvizünket új C2imkével ellátott új alakú, az eddigieknél erősebb üvegekben, a viznek változatlanul maradását biztosító erős dugaszolással és ónkupak-elzárással hozzuk forgalomba, mely újításra szives figyelmét felhívjuk. Dr. Karlovszky utóda a M.irgit gyógyforrás igazgatósága. zonyif irányok, & 1892. p Dr.-KORÁNYI FRIGYES, kir. tanácsos, egyetemi tanár, a budapesti m. kir. tud. egyetem I. belgyógyászati koródájának igazgatója. A Margit (Magyar SeltersVgyógyvizet sokszorosan használván, úgy magángyakorlatomban mint a vezetéseai alatt álló egyetemi koródán azt jó hatásúnak találtam : a nyákhártyák, iöleg a gyomor és légutak nyákhártyáinak hurutos bántalmainál. Á használatban levő egyéb vizektől, milyenek a Seltersi, Radelni, Vichy stb. külömbözik e viz csekélyebb szabad szénsav tartalmánál fogva, s azért oly esetekben, midőn vérzések lehetősége forog fenn vagy a vérkeringési szervek izgatásától kell tartani, a szénsavdúsabb vizek fölött elÖnynyel bir. Dr. KÉTLY KÁROLY, egyetemi tanár, a budapesti m. k. tnd. egyetem II. belgyógyászati koródájának igazgatója A „Margit" (Magyar Selters)-gyógyforrás vizét, mely a tiszta szikéleges ásványvizek sorába tartozik, részint magángyakorlatomban, részint a vezetésem alatt álló egyetemi belgyógyászati koródán, hosszú idő óta használom, s azt a gyomor, belek, húgyhólyag, iőleg pedig a légzőszervek hurutos bántalmainál legjobb eredménynyel alkalmaztam. E viz más hason vegyi összetételű vizek közt, mint a Seiiersi, Gleichenbergi, Giessbübii stb. kisebb szabadszénsav tartalmánál fogva bir előnynyel. :K3.!ZíÓj:óla,gros föiaktái EDESKUTY L. Budapesten, Erzsébettér 8. sz. cs. és kir. és szerb, kir, üdv. ásványvíz-szállítónál Ugyszínténlcaphatő minden gyógyszertárban, füszerkereskedésben és vendéglőben. Fontos találmány gyengeség ellen. Férfiaknak! A CB. és kir. szab. POTENTATOR-ral gyógyulhatnak férfiak rögtön, tartósan és utóbajok nélkül, még olyan esetekben is, hol semmi sem használ : még több évi gyengült vagy elvesztett ei'8 is helyreállittatik (külsőleg észrevehetetlen, garantirozott ártalmatlan, izgalom nélküli, kellemes gyógymód). Hires tanárok elismerő nyilatkozatai, legmelegebb orvosi ajánlások ós alaposan kigyógyullak ezernyi hálairatai érdeklőikül tanácsolják a es. és kir. szab. POTENTATOR alkalmazását. Maradandó eredmény. A küldés és csomagolás discrétióval. Tartalom és származás felismerhetlen. Dr. Altmann Károly, Wien, VII, MarJahilferBtrasse Nr. 7e. Felvilágosító röpiratok kívánatra ingyen és bérmentve küldetnek. Ébresztő-óra. HATÁROZOTT SIKER. Elalvás ki van zárva, állá ^ B kii szerkezettel, mii Ára frt 2.25, naptárral 3.05. Éjjel világító mutatólap 70 krral több ; ugyanaz a naptáros ébresztő, éjjel világító mutatólappal, asztali csengetyüvel fölszerelve frt 4.75. Elsőrendű 'minőség frt 5.75, gazdagon aranyozott és vésett nickelfedéllel. ÚJDONSÁG! 4 szögletes szekrényalaku, majdnem 28 cm. magas, ébresztő-óra, ütŐmüvel, egész- és félórát jelez, ára 7 frt, ütő nélkül 5 frt, kakukos óra ütővel, egész és félórát jelezve, művészileg faragott szekrényben 7 frt, gazdag faragással 9 frt. Kakuk- és pitypalaty-ütö és ismétlő mű, 18 és fél frt, gazdag faragással 20 frt. Érczhasználati remontoir óra ujezüst fedéllel 5 trt, dupla fedéllel 7 frt, erozremontoir ébresztővel 9 frt, elsőrendű 11 frt, fali óra, egész- és félórát ütő szerkezettel, ébresztővel és 7 hüvely átmérőjű porczellán mutató-lappal 3 és fél frt. r*< Valódi korall- vagy háromsoros granat-karperecz 3 frt, ötsoros 5 frt, valódi korall™gy granat-brosch gömbölyű vagy ovál alakban 3 frt, nagyobb 4 frt, valódi korallvagy granat-fülbevaló vagy fülcsavar, ára páronkint 1 % frt. ját i i i D i II | I tiszta alkalikus savanyu-viz, | !! legjobb asztali és fiditő-ital. | • Kipróbált gyógyszer köhögés, torokbetegség, gyomor- I és hólyaghurutnál. | Prospectusok minden elárusító helyen és ez igazgatóságnál : É úúééé ^ Raclein (Steierország) I iW" Ügynökségek kerestetnek. ""WS | Margit I P*¥tl 1 Ma na« TA/í nn i Boa. ScMtteiung nr. 27,u. J&mMMmJm }] YY leli Bentsehmelstsrplats Hr. 4. Minden 2 évi jótállás mellett. Gyári árjegyzék ingyen. Q**"